Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-23 / 279. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. november 23., szerda FIATALOKNAK — FIATALOKRÓL 5. Parttalan viták, avagy... Újjáélesztett KISZ-mozgalom ? (Tudósításunk az OKÉ-ról) Néhányan — kimondva vagy kimondatlanul — kis borzongással valami olyasfélét vártak a hét végén Székesfehérvárott megrendezett országos KISZ-értekezlettől, hogy feloszlatja saját magát. Igen... Ez esemény lett volna... — gondolták magukban. Akadtak, akik hangot is adtak ilyenfajta félelmüknek, mondván: nem tudják valójában, „temetni jöttek” vagy sem. Nehéz dolga van annak, aki értékelő módon össze kívánja foglalni a két, igencsak hosszúra nyúlt nap eseményeit. Annál is inkább lehetetlen ez, mert a vélemények annyira sokfélék és szerteágazók voltak, és oly sokan szólaltak meg, hogy mindezt egységbe fogni nehéz lenne. Éppen ezért inkább csak „csemegézünk”, s megpróbálunk felvillantani egy-két mozzanatot erről a nagyszabású programról. Az első nap... Szekcióülések. Az lett volna a céljuk, hogy megvitassák itt a KISZ platformját, programját, a kongresszusra való felkészülést. Ehelyett azonban sok felszólaló úgymond részkérdésekkel foglalkozott, igen gyakran szűk csoportok érdekeit képviselte. Néhány téma a felmerültek közül. Az egyes szervezetek mesterséges fenntartását minél hamarabb hagyjuk abba... Javasoljuk, hogy engedélyezzék az alternatív szervezeteket, amennyiben van programjuk... Hosszú évek óta nem tudunk értelmes célokat biztosítani a diákoknak... Először talán meg kellene fogalmazni, hogy milyen helyzetben van a KISZ ma. És aki ezt megmondja, az tudni fogja, hogy merrehaladjunk...Az ifjúsági szervezet ne találjon ki dolgokat! Legyen partner abban, hogy a tehetséges embereket támogassa... Értelmezze a KISZ a bér fogalmát, és követeljen radikális béremelést. Meg kell szüntetni az oktatásra jutó összegek maradványcentrikus elosztását... Elsőséget a műszaki és technológiai fejlesztésnek! Csak ezzel lehet biztosítani több pénzt a többi ágazatban is. Az éjfél utánig nyúló vitákon legfeljebb néhány humoros közbeszólás, illetve a szünetekben felszolgált poharas tej és túrósbatyu hozott felüdülést. Ezúttal az előbbiekből adunk közre néhányat. — Volt itt már szó arról, hogy képviseljük az úttörőket is. Lassan már az óvodások is hozzánk tartoznak. Eljutunk majdnem a szülőszoba ajtajáig, hogy ott kell megfogni a KISZ-nek a gyereket... — Döntsük el: jó-e ez a platform, vagy dobjuk ki a hóra? — Harmadszor szólok, szerintem utoljára, de ha most nem szólok, akkor soha! — Egy katona, aki fegyver nélküli alakulatból jött, így fogalmaz: mi vagyunk az „Állj, vagy eláslak!” — részleg. — Egy idő után megszokja az ember az ébrenlétet. Aztán egy idő után rajtaütésszerűen elalszik. Pénteken, éjfél után a Kállai Éva Kollégiumban, Barta Imre, a KISZ Eger Városi Bizottságának első titkára szobájában gyűltek össze megyénk küldöttei közül néhányan. Az értetlenség és a lehangoltság legtöbbjükön érzékelhető volt. „Ez az egész szekcióülés, a vitatkozás parttalan” — így fogalmaz Birinyiné Kácsor Zsuzsanna. Mindannyian egyetértenek abban, hogy ez nem volt eléggé előkészítve, s egyáltalán: sokan azt sem tudták a felszólalók közül, hogy mit takar a „platform” elnevezés. így aztán, az egész napi fárasztó munka után három óra, fél négy is volt, mire a kollégiumi beszélgetés után ágyba kerültünk. Azaz... nem is mindenki. Nagy Attila az Egri 12. Számú Általános Iskola tanára és Barta Imre nem hunyta le a szemét, s hajnal táján fogalmazták meg: milyen felszólalással képviseljék a küldöttek véleményét a plenáris ülésen. A második — s egyben utolsó nap A tévéközvetítésben sokan láthatták: már az indulás sem volt zökkenő- mentes. Az előző napi, a szekcióüléseken felmerült véleményeket, új javaslatokat reggelig vizsgálta a szerkesztőbizottság, s a leadott, kiegészített anyag késve érkezett meg a nyomdából. Aminek viszont örülhetünk: megyénk küldötte, Nagy Attila kapott elsőként szót. íme a frappáns, nagy tapsot kiváltó programbeszéd: „Amíg nem tudunk megszabadulni a sztálini, alattvalókat képző kö- zösségmodelltő), addig az új modell kialakítása alapvető akadályokba ütközik! Megítélésünk szerint a reformellenes erőknek minden eszköz megvan a kezükben, hogy visszarendezzék az elkezdett folyamatot. A hierarchiába bekerülő reformirányzat mindig is elbukik, függetlenül a személytől, amíg magán ezen a struktúrán gyökeresen nem változtatunk. A hatalmon lévő politikának, ha párbeszédet akar folytatni ezzel a felnövekvő nemzedékkel, és nem akar generációs törést, akkor tudomásul kell vennie, hogy a hitszerű agitáciőval köztünk már semmit sem ér el, belőlünk hiányzik az alattvalói tudat. Alapvetően más módszerekkel kell közelíteni hozzánk, ez pedig azt jelenti például, hogy a döntés előkészítésénél igényeljék a véleményünket. Nem kérünk tovább az eddigi „Döntést nektek — nélkületek!” demagógiájából, hanem valódi alternatívákat, döntési helyzeteket és így kockázatvállalást, felelősségérzetet követelünk magunknak! Ha a társadalom nem fogadja el ezeket az objektív szükségszerűségeket, akkor a KISZ radikális reformja, egy négymillió forintot felemésztő hétvége és egy átvirrasztott éjszaka múló emléke marad!” A szombati napnak több célja is volt. Egyrészt újra meg kellett vitatni a részben megváltoztatott platformtervezetet, másrészt véleményt alkotni az ifjúságot érintő időszerű társadalmi-gazdasági kérdésekről, valamint személyi kérdésekben is dönteni. Várható volt, hogy sokan szólnak hozzá a legelső napirendhez, annak ellenére, hogy a szekcióülések keretében lett volna lehetőségük gondolataik közrebocsátására. Épp ezért a külső szemlélőnek az volt a benyomása: egyesek a tévényilvánosságot kihasználva léptek mikrofon elé, inkább szereplési vágyból, mint új ötletek felsorolásából. Látható volt: vitakultúránk igencsak kezdetleges. Az ügyrend szerint minden felszólalónak hét percig „lehet beszélni” — onnantól a közönség döntheti el, kívánja-e továbbhallgatni őt. Talán a kevés alvás is tette, hogy olyan ingerülten viszonyultak egymáshoz a jelenlévők. Akadt, aki két percig sem mondhatta a magáét, mert „kitapsolták”. A soros levezető elnökök hiába kértek türelmet és tiszteletet a felszólalók számára, ez süket fülekre talált időnként. Egy humorosnak tűnő, de inkább az ülés fontosságát megzavaró komolytalan ötlet is felvetődött az egyik középiskolásban: miszerint felajánl egy mignont, azaz egy süteményt annak, aki nagyon röviden, illetve írásban adja be észrevételeit. így aztán szünet után hat desszert került az elnökségi asztalra, s okot adott további humori- zálásra is. Szünetbéli beszélgetés Barta Imrével, a KISZ Eger Városi Bizottságának első titkárával. — Engem nagyon elkeserített, hogy a nagy többség nem érti mit jelent valójában a platform — mondja Imre. — Mindenki konkrétumokat akart belevenni. Pedig tulajdonképpen ez elvi alapja egy olyan radikális szervezeti változásnak, amilyenre mi most készülünk. Valamiféle eszencia arról, hogy milyen alapelveket fogadjunk majd el. Es csak ezután kezdődhet meg a programalakítás — természetesen alulról felfelé építkezve. — Sokszínű, avagy inkább egységes platformot tudsz elképzelni? — Egységesnek kell lennie! Többek között azért vagyunk itt, hogy megalakítsunk egy mandátumvizsgáló bizottságot a kongresszusig. Ennek lesz a feladata, hogy eldöntse: bizonyos elképzelések beleférnek-e a platformba, képviselhetők-e majd a kongresszuson? — Ez nem jelenti majd, hogy a kisebbségi vélemények elhalnak valahol? — Egyáltalán nem, hiszen ha mi itt a föderációs elképzelés mellé állunk, akkor nagyon tág teret biztosítunk a későbbiekben mindenféle csoportoknak. És megszűnik a központi „centralizációs elv”. Ezek a szerveződések eldönthetik, hogy más, hasonló jellegű kezdeményezésekkel szövetkeznek és erősítik egymást, vagy a városi, megyei apparátushoz csatlakoznak, illetve egyenesen a KISZ KB égisze alatt valósítják meg a programjukat. És van még egy variáció: hogy mindentől függetlenül, önállóan léteznek majd, ám elfogadják a KISZ platformját. Egy biztos: a tettek szabadságának és nem pedig a merevségnek kell majd érvényesülnie! A szombati plenáris ülésen több aktuális kérdés is felmerült. Javasolták: március 15-e legyen munkaszüneti nap. Kérték: az OKÉ ítélje el a november 14-i bukaresti provokációt egy magyar kereskedelmi tanácsos ellen. Felvetődött: a kormány-KISZ találkozón, december 7-én szervezzenek megmozdulást a lakáskoncepció támogatására. Hozzanak létre lakásépítési alapot, a KISZ költségvetéséből! Az ifjúsági szervezet folyamatosan mondjon véleményt az új jogszabályokról! Tiltakozzanak a riasztópisztolyok engedélyezése ellen! Meglepően aktívak és érettek voltak a középiskolások. Godó Tamást, a gyöngyösi mezőgazdasági szakközépiskola küldöttét kérdezem: honnan ez a nagyfokú felkészültség? — Szükség volt arra, hogy egységes nézeteket képviseljenek a közép- iskolások, mivel nagyon kevesen vagyunk — válaszolja szinte politikus módjára. — Nagykőrösön ült össze az Országos Diák Rétegtanács, ahol a téma a KISZ megújítása volt. — Röviden: mi ennek a lényege? — Az, hogy demokratikus iskolát akarunk. Olyat, amelyikben a diák nem „kiskorú”. Olyan kérdésekben, amelyek a mi életünket befolyásolják, ne döntsenek a mi megkérdezésünk nélkül! Nagy Imre lett a KISZ KB új első titkára — Jómagam is részt vettem az egyik szekcióülésen. Felháborodtam azon, hogy egy-két tizennyolc éves fiú a „magas lóról” úgyszólván kioktatta a felnőtteket. Ezzel a felnőtt szóval nem akarlak benneteket megbántani, de azért valahol irritáló, ha egy nem sokat tapasztalt diák például ilyet mond: „a szünetben szívesen elmagyarázom annak, aki óhajtja, hogy mit jelent a választójogi törvény...” — Lehet, hogy ez a fiú tényleg nagyképű volt. De azt neked is meg kell érteni: az idősebb többség elnyomott volna bennünket, ha nem vagyunk határozottak és egységesek, így viszont a legtöbb szekcióban sikerült elfogadtatnunk a saját elképzeléseinket. Fodor Tamás, a GMSZ küldötte hozzáteszi: jó lenne, ha az OKÉ-n elhatározott megújulás valóban végbemenne. Fontos, hogy a helyi szinteken is érdemi munka folyjon a sokszor meglévő személyeskedések, egyéni háborúzások helyett! Godó Tamás megjegyzi: feltétlenül írjam le, hogy ez mindkettejük véleménye — így talán kevésbé támadhatók lesznek. (A diákok jelképeikben is egységesek voltak: tarkabarka kendő és egy kis méhecske „jelezte” mivoltukat.) Történt egy, a sajtó szenzációra éhes képviselőit felajzó incidens is. A platform elfogadásakor „elfelejtették” megszámolni azokat, akik ellenezték azt. így — a hivatalos adat szerint — tizenöten kivonultak az ülésteremből. Köztük volt Kocsis Kálmán, a mátraházi gyógyintézet műszaki vezetője is. — Nem lehet elkövetni azt a bakit, hogy nem számolják meg az ellenszavazatokat. így ugyanis sehol nem marad nyoma a kisebbség véleményének — mondja. Majd hozzáteszi: ő Csia Lászlónak, a KISZ Gyöngyös Városi Bizottsága első titkárának „köszönheti”, hogy itt van, ő támogatta jelölését. Fel is szólalt volna itt, de már nem kapott erre lehetőséget, annak ellenére, hogy időben leadta a kártyáját. Mindenesetre nem érti a helyzetet... — Milyen programmal jöttél? — Az a véleményem, hogy a gazdasági és politikai reform nem mehet végbe az ideológiai reform nélkül. Ha most a KISZ és a párt hagyja, hogy kiszakadjanak soraiból a reformerek, akkor sajnos, megmarad egy demagóg szervezet. Én azon vagyok, hogy legyen egy konszenzus, ahol a vélemények és akaratok valahol egyensúlyba kerülnek. A KISZ platformjának elfogadása után az ifjúságot érintő időszerű társadalmi-gazdasági kérdésekről esett szó. Miután ez majdnem mindenkit személy szerint is érint, többen is reagáltak a lakásproblémára, az oktatás, a kultúra helyzetére és a szociálpolitikai intézkedésekre. Ezt követően személyi kérdések kerültek napirendre. A televízióból, a napi sajtóból már értesülhettek arról: Hámori Csabát felmentették első titkári funkciójából és KISZ KB tagsága alól. Megható volt a pillanat, amikor a résztvevők hosszú percekig állva tapsoltak, s így köszönték meg Hámori Csaba munkáját. Ennél a napirendi pontnál ismét többen bizonyították be, hogy alkalmatlanok demokratikus vitára. Egyéni kortes beszédeket tartottak a két jelölt, Kiss Péter és Nagy Imre mellett, s volt, aki attól sem riadt vissza, hogy finoman ugyan, de megsértse egyikü- ket-másikukat. Végül is 620-an adták le szavazatukat, ebből 605 volt érvényes. 386-an szavaztak Nagy Imrére, 205-en Kiss Péterre. így Nagy Imre lett a KISZ KB új első titkára. Az OKÉ küldöttei — két napon át tanácskoztak Sós Tamás, a KISZ Heves Megyei Bizottságának első titkára már útban hazafelé vasárnap foglalta össze benyomásait az OKÉ-ról. — Amit ezen a KISZ-értekezleten el lehetett végezni, azt az OKÉ elvégezte. Hozzáteszem: nem az volt a feladata, hogy itt folytassa le azt a vitát, amit a következő hetekben nekünk kell majd. Most a továbbfejlődéshez vezető utat és a lehetőségeket kellett megtalálnunk. Szerencsésen alakult a vita, mert alternatívákkal is gazdagodott az eredeti anyag. Sok javaslat érkezett, olyanok is, amelyeket nem tudott itt feldolgozni a fórum. Nem zárt le kérdéseket, hanem a lehetőségeket bővítette. Ügy érzem, a folyamatosság és a megújulás jegyében zajlott ez a kétnapos értekezlet. Igazolta azt is, hogy valós változásokra van szükség. A meglévő formák mellett erősítette, hogy különféle önszerveződések jöjjenek létre. Ha ezek meglesznek, akár más struktúra is kialakulhat a szervezetben. Ezért fontos, hogy ezek „kinőjék magukat”. Sokszor követtük el azt a hibát, hogy íróasztal mellett döntöttünk. Most akár arra is lehetőség nyílik, hogy minden olyan témára alakuljanak csoportok, amelyek több embert foglalkoztatnak. Környezetvédelem, békemozgalom, középiskolás rétegszervezetek — egyszóval: minden. Elképzelhető, hogy lesznek, akik aktuális dolgokra alakulnak meg, s így esetleg fél vagy háromnegyed éven keresztül működnek majd. — Mekkora az esély, hogy létrejönnek majd ezek a szervezetek? — Ma még nem dübörögnek a kapuban a jelentkezők. Nekem az a véleményem, hogy próbálják ki magukat, de ne úgy, hogy elvessék a régi értékeket. A jelenlegi formák között lehet még eredményesebben működni. Elfogadtuk a platformot, ez alapján kell majd programokat készíteni a hagyományos, de az új szervezeteknek is. A meglévőkre is érvényes, hogy a KISZ a jövőben alapellátmányt kap majd, amelyeket a programok alapján oszt szét a pályázók között. Mindenesetre ez a fórum megerősített engem abban, hogy a KISZ-ben vannak olyan erők, amelyek problémák esetén össze tudnak fogni azért, hogy a kivezető utat megtalálják. Doros Judit ÁLLÁSAJÁNLATAI: Hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat:Hatvan. Bercsényi út 76. A ,B’ kategóriájú Hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat pályázatot hirdet igazgatói munkakör betöltésére. Az igazgatót a közgyűlés őt évre választja meg, amely alkalmasság esetén meghosszabbítható. Bérbesorolás: a 2/1987. (X. 25.) ME. sz. rendelet szerint+a vállalat eredményétől függően prémium. Pályázhatnak azok, akik szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább 15 éves gépjárműjavító szakmai gyakorlattal rendelkeznek, melyből legalább 10 év személygépkocsi-javítói vezetői gyakorlattal (főmérnök, műszaki vezető, termelésvezető), jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkeznek, az 50. életévüket nem töltötték be, büntetlen előéletűek, és vállalkoznak a gazdálkodási eredmények javítására. A pályázat tartalmazza a pályázó: — munkahelyének nevét, beosztását, munkaköri besorolásának és jövedelmének megnevezését, — eddigi munkakörének és tevékenységének felsorolását, — szakmailag is részletes önéletrajzát, — iskolai végzettséget, szakképzettséget, politikai iskolai végzettségettanúsító okiratainak másolatát és erkölcsi bizonyítványt, — kitüntetéseinek felsorolását, —legfontosabb elképzeléseit a vállalat irányításában szükségesnek látott tennivalókról. A pályázatot 1988. december 5-ig beérkezően a Hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat címére lehet benyújtani. A borítékra írják rá: PÁLYÁZAT. Mátravidéki Cukorgyárak Hatvani Cukorgyára: Hatvan, Szocialista brigádok tere 2. Azonnali belépéssel keres munkavállalókat az alábbi munkakörök betöltésére: vegyészmérnököket: cukorgyártási technológia irányítására, cukorgyártási technológiával, fejlesztéssel kapcsolatos vizsgálatok végzésére; gépészmérnököket: energiatermeléssel, -gazdálkodással kapcsolatos feladatok végzésére. Kivitelezési munkák vezetésére, üzem alatt a répafeldolgozás irányítására. Számítástechnikai ismeretekkel rendelkező gépészmérnököt, illetve programozó matematikust: számítógépes eljárások alkalmazásának kiszélesítésére, technológiai folyamatok automatizálására. Fizetés: kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint. Lakásmegoldás: tárgyalás alapját képezi. Jelentkezni lehet a fenti címen a személyzeti és oktatási osztályon. Eternit Azbeszt Cementipari Vállalat Selyp: Felvételre keres villamosmérnöki vagy villamos üzemmérnöki végzettséggel rendelkező munkatársat energetikus! munkakörbe. Ho Si Minh Tanárképző Főiskola: Eger, Szabadság tér 2. Pályázatot hirdet tanulmányi osztályára általános előadói állás betöltésére. Feltétel: középfokú iskolai végzettség és gépírni tudás. A pályázatokat a főiskola személyügyi hivatalába kell benyújtani.