Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-23 / 279. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1988. november 23., szerda Megemberelte magát Az Eger SE NB II-es labdarúgó csapatának erejéből az őszi szezonban csak egygólos győzelmekre futotta (ha futotta!). A hétvégén megtört ajég, s Havasinak, a Lehel kapusának háromszor is a hálóba kellett nyúlnia a labdáért. Oroszlánrészt vállalt a sikerből Fodor András, az egriek több éve reménységnek tartott csatára. Hogy eddig nem sikerült továbblépnie, abban a nem megfelelő hozzáállása és zűrös magánélete akadályozta. Tavaly nagy lehetőséget szalasztott el Békéscsabán, ahol fél évig kölcsönjáté- kosként szerepelt. Csank Jánosnak, a békéscsabai Előre Spartacus edzőjének szavai szerint ez ugródeszka lehetett volna Bandi számára, de ő nem élt a lehetőséggel. Az idei szezont újra piros-kék színekben kezdte, s csapata egyik meghatározó embere lett. Mérkőzésről-mérkőzésre jobban igyekezett, s okos labdáival, fontos góljaival (szám szerint öt) szolgált rá Bánkuti László szakvezető bizalmára. De vajon mi okozta nála a pál- fordulást? Érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt év telén elvesztette édesapját, s hosszú időbe telt, amíg sikerült magát túltenni a tragédián. Nem titkolta, hogy néhányszor belefeledkezett az éjszakába is, s ez bizony nem használt a focinak. A csabai kudarc azonban felébresztette, s rájött, hogy így soha sem lehet komoly labdarúgó. Márpedig ahhoz, hogy álmai megvalósulhassanak — nevezetesen NB 1-ben kergetni a labdát — , le is kell valamit tennie az asztalra. Ennek szellemében játszotta végig az idényt, s az utóbbi néhány összecsapáson végre már a csapatnak is futott a szekér. Véleménye szerint helyreállt játékostársai önbizalma, s mindenki bízik a tavaszi jó folytatásban. Nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a mezőny első felében végezzenek, ehhez azonban kemény munkára lesz szükség a továbbiakban. Elmondta azt is, hogy nyáron lejár a szerződése, s már most több elsőosztályú klub érdeklődik iránta. Legkomolyabbnak az MTK-VM ajánlata mutatkozik, de ő egy pillanatra sem feledkezik el arról, hogy egyelőre az ESE színeiben kell bizonyítania. (molnár) Mester- lövész... Fölényes biztonsági idegenbeli győzelemmel zárta az idei esztendőt a Gyöngyösi SE labdarúgó csapata. Szinte kedve szerint játszott a Treiber Rudolf edző által irányított együttes, és mint a Szovjet —amerikai doppingellenes megállapodás A szovjet fővárosban tartózkodó amerikai sportküldöttség jegyzőkönyvet írt alá tárgyaló- partnerével, amelyben közös intézkedéseket határoztak el a tiltott szerek használata ellen. A hétfői doppingmegbeszélésen részt vett Baaron Pittenger, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) ügyvezető igazgatója, valamint Vaszilij Gromiko, a Szovjet Állami Sportbizottságának alelnöke. A tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy évente kétszer szovjet, illetve amerikai ellenőrző bizottságok tagjai ellátogatnak egymás országába, ahol vizsgálatot végeznek sportolókon. A megállapodás alapján a jövőben csak azok a versenyzők lehetnek tagjai nemzeti válogatottaknak, akik ezeknek a teszteknek hajlandók alávetni magukat. Ahhoz azonban, hogy a jegyzőkönyv érvényes legyen, azt mindkét ország olimpiai bizottságának el kell fogadnia. Balassagyarmaton lejátszott mérkőzésről szóló tudósításban olvashattuk, nem sok esélyt adtak a hazaiaknak. A sikerből jelentős részt vállalt Patócs Tamás, aki mesterhármast ért el, vagyis mindhárom gyöngyösi gólt ő szerezte. Örömét érthetően nehezen leplezte, amikor beszélgetésre kértük a történtek kapcsán, de összességében szerényen fogalmazott: — Győzelemmel szerettük volna befejezni az őszi szezont, ezért mindenki nagyon igyekezett. Jó volt az összjáték, a társaim a legjobb ütemben adták a labdát, és nekem sikerült a legjobbkor érkezni a kapu elé. Talán a szerencse is közrejátszott a góljaimban. Egyéb körülmény is befolyásolt bennünket, a „mester” születésnapját akartuk megünnepelni, azt meg csak győzelemmel illik. Sikerült. — Gyöngyös az előkelő 5. helyen zárta a szezont. Várható további felzárkózás a folytatásban? — Igyekszünk helytállni tavasszal is, de jobb, ha nem ígérünk. Voltak már nagy terveink máskor, amiből nem lett semmi. Okozzunk inkább kellemes meglepetést a jó szerepléssel. Patócséknál egyébként családi esemény a futball, Tamás édesapja a GYSE technikai vezetője. Nyilván örül katonai szolgálatot teljesítő fia sikerének, aki, mint megtudtuk, utoljára „tüzelt” angyalbőrben Gyarmaton. Februártól már „csak” főiskolásként tereli a focit. (feszt baum) Provokáció — pofonnal Hogy pontosan mi történt a hét végi Nagyréde-Selyp megyei találkozón? Gyanítom, ahány szemtanú, annyiféleképpen mesélné el. Mi a házigazda klub elnökétől, Kovács Gyulától kértünk esetleírást: — Már a mérkőzés előtt vibrált a levegő, tudniillik a selypiek úgy érkeztek Rédére, hogy még véletlenül sem villant át az agyukban, hogy innen vereséggel is távozhatnak. Ideges hangulat uralkodott a pályán, amit csak tetézett, hogy a vendégek kapusának szinte be sem állt a szája. Cukkolta, provokálta a szurkolókat, tüzelte a játékostársait, majd a gólunk után minderre még rátett egy lapáttal. Durvábbnál durvább szabálytalanságok követték egymást, amit hűen bizonyít a négy sárgalap — természetesen a Selyp oldalán. A második félidő tizedik percében járhattunk, amikor véleményem szerint a partjelző megsértése miatt villant először a piros cédula. Ekkor még különösebb incidens nélkül levonult a Kinizsi játékosa. Azt persze mondanom sem kell, hogy a meccs továbbra is szikrázott, s a szópárbajban sem volt hiány. Néhány perccel a befejezés előtt mi támadtunk. Králik és Labancz harcolt a labdáért, lökdösték egymást, majd már labda nélkül a nagyrédei focista megiramodott a kapu felé. Králik ezt nem hagyta annyiban, utána futott és hátulról felrúgta. Sípszó, ismét előkerült a piroslap és a vendégek játékosa indult az öltözőbe. Már majdnem odaért, amikor az egyik hazai néző inzul- tálni kezdte, szidalmazta, lök- döste, majd lekevert neki egy nyaklevest! Erre a selypiek levonultak a pályáról, be a nézők közé, s kis híján tömegverekedéssé fajult a dolog. Ekkor vetett véget a mérkőzésnek a bíró. — A folytatás? — A pontokról, az eredményről a szövetség dönt. Mi a magunk részéről garázdaság miatt feljelentjük a vehemens szurkolót, és elnökségi ülésünkön feltehetően olyan döntést hozunk, hogy eltiltjuk a mérkőzések látogatásától. Az ilyen szurkolói megnyilvánulásokra nekünk nincs szükségünk! (budai) Megtört a jég Kiskörén Hosszú hónapok siker-éhkoppja után a megyei labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójában ugyancsak vastag jég repedt meg Kiskörén a Poroszló elleni találkozón. Némi túlzással élve — s a címben sugallt képnél maradva — a sereghajtó győzelme a 11. helyezett Tisza-partiak fölött felért egy kisebb fajta rianással, amelynek hírére bizonyára többen elcsodálkoztak. Ahhoz, hogy az ámulat okát megértsük, vissza kell pillantanunk az előzményekre. Annak, hogy egészen az utóbbi mérkőzésig „jól nevelt” újoncként viselkedtek, rajtuk kívülálló okai is voltak. A Heves-Füzesa- bony körzeti bajnokság éllovasaként egy osztállyal feljebb kerülve mindjárt a pontvadászat kezdetén jelentős vérveszteség érte őket. Á csapat három meghatározó embere: Csernai, Bagi és Molnár bevonult katonának. Ennek megfelelően a rajt sem volt éppen rózsás. Vasárnapig az egyetlen győzelmüket valamikor szeptember elején érték el a Gyöngyösoroszival szemben, s ez bizony már-már a feledés homályába merült, szinte csak a megrögzött statisztikusok tartották nyilván. Mintha átok ült volna a társaságon, sorra következtek a fiaskók, nemegyszer bal- szerencsés körülmények között kaptak ki. Lépten-nyomon kiütközött a rutintalanság, a következő pontszerzésig csaknem egy hónapot kellett „böjtölniük”. Ezután gyors egymásutánban újabb vereségek, mintha megbabonázták volna a társaságot. A varázs vasárnap tört meg. Amint azt Tolnai Imre, a csapat támadójátékosa elmondta, a várva várt siker összehozta egy kicsit a fiúkat; akik máskor elszaladtak a meccs után, még azok is ott maradtak az öltözőben egy „villám- értékelésre”. A csatárok rábukkantak a végleg elveszettnek tűnő góllövő cipőjükre, s öt találattal terhelték meg Veres hálóját. Ezekből Tóth József lőtt hármat, aki egyben a mezőny legjobbjának is bizonyult. Azok is örültek, akik korábban már temették őket, s bíznak benne, hogy lesz elég erejük és elszántságuk a tavaszi folytatásban kiharcolni a hőn áhított bentmaradást. (buttinger) A forduló legjobbjai NB III. Mátra-csoport, az őszi utolsó forduló válogatottja: Németh (Apc) — Kec.tó(SBTC), Juhász (SBTC), Babes ári (St. Síküveg), Borsányi (Gyöngyös) — Németh (SKSE), Bocsi (Nagy- bátony), Horváth T (Bélapátfalva) — Török (Gyöngyös), Kölln (SBTC), Patócs (Gyöngyös). Megyei bajnokság, a 14. heti játéknap legjobb tizenegye: Kovács M. (Pétervá- sára) — Baranyi Z. (Gy.oroszi), Szántai (Sírok), Dorkó I. (Egercsehi), Sajbán (Sírok) — Bari (Kompolt), Berecz Zs. (Sírok), Tóth (Kisköre) — Józsa (Egercsehi), Habóczki (Poroszló), Antal (Kompolt). A jubileumi esztendőben A Caola perli a ZTE-t Alig néhány hete, hogy kitört a magyar labdarúgás újabb botránya, az igen sok játékosra és számos klubra egyaránt árnyékot vető bundasorozat. Egy-két napig ez ügy kapcsán reflektor- fénybe került a Caola Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat is, amelynek pénzével zajlott az egyik bűnös manipuláció, a Zalaegerszegi TE-Rába ETO mérkőzés megvásárlása. — Rövid idő alatt kiderült, hogy a vállalat teljesen jóhiszeműen szponzorálta a ZTE labdarúgóit, így azután a kedélyek is hamar megnyugodtak a Caolával kapcsolatosan — mondta Forgony Alfréd, a Caola SK ügyvezető elnöke. — A vállalat nem újítja meg a ZTE-vel a szerződést, s a nem rendeltetésszerűen felhasznált pénzt pedig visszapereli a zalaiaktól. A vállalati sportkör éppen a napokban, egészen pontosan november 24-én ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, ezért gőzerővel készülnek a jubileumra. Az egykori, 1948-ban alapított „Titán Lombik SK” életében sok minden történt, amíg az évek során Illatszer SK és KHV SK következett, míg elnyerte a mai nevét, a Caola SK-t. — Az alapító tagok közül többen még ma is a vállalat dolgozói — tájékoztatott az ügyvezető elnök, aki maga is 39 éve tevékenykedik a Caola sportéletéért. — Korábban a férfi kézilabdázók az NB I-et is megjárták, a nők az NB II-ig jutottak. A sportot maximálisan támogató vállalati vezetés ez idő tájt elsősorban a tömegsportra, az 1600 dolgozó és családtagjaik bevonására helyezi a hangsúlyt. Igen népszerűek a kispályás labdarúgó, a természetbarát, az aerobik, a tenisz és a testépítő szakosztályaink. A Caola számos, házon kívüli sporteseményt is támogat. így például az immár ötödször kiírt, ezreket vonzó Caola-futást, melynek idei győztesei Budapest fölötti sétarepülésen vehettek részt. Támogatják a Csepel SCnemzetközi evezős regattáját, valamint egy-egy nemzetközi sí tömegfutó versenyt, illetve nemzetközi diák labdarúgótornát is szponzorálnak. S akkor még nem szóltunk a legnagyobb slágerről, a Caola Kupa női tőrvívó Világ Kupa évenkénti versenyéről, amelynek idei erőpróbájára a világranglista első 32 helyezettje közül 29-en jöttek el Budapestre. Talán nem véletlen, hogy az ünnepi díszközgyűlés egyik meghívottja a női tőr VK-győz- tes, olimpiai bronzérmes Jánosi Zsuzsa lesz... J.K. Torna Tollner és Mihalik remekelt A fővárosban rendezték meg nemrégiben a III. osztályú tornászbajnokságot, amelyen az Egri TK sportolói is szőnyegre léptek. Az egyéniben főként Tollner Erika és Mihalik Sándor jeleskedett, akik több bajnoki rímet és értékes helyezéseket gyűjtöttek. A férfi csapat a második, a női a harmadik helyen végzett. Az egriek eredményei. Nők. Ugrás: 1. Tollner 9,7. Gerenda: 1. Harmados 9,4. Felemáskorlát: 1. Tollner 9,6. Talaj: 2. Harmados 9,3, 3. Tollner 9,25. Egyéni összetett: 2. Tollner 37,35, 4. Harmados 37,00. Csapatban: 3. Egri TK (Varga,Kovács, Szabó, Kiss, Harmados, Tollner). Edzők: Szalay Gábor és dr. Honfi László. Férfiak. Talaj, gyűrű, ló: 1. Mihalik 9,8,9,7, és 9,8. Korlát és nyújtó: 3. Mihalik 9,5 és 9,5 ponttal. Csapatban: 2. Egri TK I. (Mihalik, Sier, Sikter, Vörös, Balogh, Major) 275,7 ponttal. Edzők: Rátkay István és Hajdú Pál. D/e/iüjföq-hét Sikeélménybeszámoló Ma délután 2 órakor az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, a Népújság-hét keretében az érdeklődők a birkózó olimpiai bajnokkal, Síké Andrással találkozhatnak. Az FTC szöuli aranyérmese a hét végén is szőnyegre lépett, igaz, egy súlycsoporttal feljebb, 62 kg- ban mérkőzött az országos csapatbajnokság döntőjében, ahol győzött, s végeredményben klubja is bajnoki rímet szerzett. Andrásról annyit érdemes elöljáróban tudni, hogy 1982-ben, 17 évesen igazolt át a fővárosi egyesülethez. A sportág alapjaival Egerben ismerkedett meg, s szabad idejében még mindig szí(Fotó: Szántó György) vesen látogat haza, a szülőkhöz. Az elmúlt hetek mozgalmasan teltek, hiszen az élménybeszámolók egymást követték. Az év hátralévő része sem ígérkezik unalmasnak, hiszen a hónap végén Bandi egy kéthetes körútra utazik az Egyesült Államokba, ahová a kint élő, zöld-fehér színekért rajongó magyarok hívták meg. Alighogy hazaérkezik, angyalbőrbe bújik, majd a hathetes katonáskodást követően januártól elkezdődik, de úgy is mondhatnánk, folytatódik a munka. 1989-ben ugyanis nem kisebb megméretés vár olimpiai bajnokunkra, mint az Európa- és a Világbajnokság. Szombaton MNK Eger—Pécs Bár az NB II-ben a múlt hét végén befejeződtek a küzdelmek, az Eger SE-re űjabb erőpróba vár szombaton. A labdarúgó MNK-ban — ahol már a legjobb tizenhat közé jutás a tét — az ESE a Pécsi MSC-t fogadja a városi stadionban. Az első osztályban játszó vendégek szinte szóról szóra úgy szerepelnek a bajnokságban, mint az egriek. Az NB I őszi idényéből ugyan hátra van még egy forduló, de már elmondható, hogy a Pécs sem büszkélkedhet a teljesítményével. Mindössze 16 pontot gyűjtöttek, s ezzel a 13. helyet foglalják el a tabellán. Csak emlékeztetőül: a piros-kékek is ugyanezen a helyen zárták a szezont. Az utóbbi hetek fellángolásait figyelve nem lehetetlen tehát, hogy az egriek hazai környezetben legyőzzék a PMSC-t. A mérkőzés 12.30-kor kezdődik. Daszaje v Spanyolországban Többszáz spanyol labdarúgó szurkoló fogadta hétfőn Rinat Daszajev szovjet válogatott kapust, aki a Sevilla együtteséhez szerződött. A 32 éves játékost a bikaviadalon szokásos „Torero, Torero” kiáltásokkal üdvözölték, amikor kiszállt a repülőgépből. A sportolók külföldi munka- vállalásait intéző Szovinterszport külkereskedelmi vállalat kétmillió dollárt kap a labdarúgóért, ami kapus esetében igen nagy összeg. Daszajev 1200 dolláros fizetést „markol” az egyesülettől, s természetesen a győzelmekért járó jutalmakat. A szerződés értelmében a Szpartak Moszkva és a Sevilla két barátságos mérkőzést játszik egymással. Vidéki úszó-csb Heves megye az ötödik A közelmúltban Szegeden tartották meg a vidéki úszó-csapatbajnokság 4. és egyben záró fordulóját. A tizenhat csapat versengését a felnőtteknél és az úttörőknél egyaránt az igen erős együttessel induló dunaújvárosiak nyerték. Az egri és a gyöngyösi úszókból álló Heves megyei gárda a felnőttek mezőnyében az ötödik, az úttörők vetélkedésében pedig az előkelő harmadik helyen végzett. Á megyei vontakozású eredmények. Felnőttek. Nők. 400 m vegyes: 1. Csépe 5:15, 800 m gyors: 3. Csépe9:38. 200mhát: 2. Kiss T. 2:32,4. 4x100 m vegyesváltó: 3. Heves megye (Kiss, Kelemen, Csépe, Mikula) 4:59. 4x200 m gyorsváltó: 3. Heves megye (Mikula, Erdélyi, Kiss, Csépe) 9:30,2. Férfiak: 100 m gyors: 4. Kalmár 58,6. 4x200 m gyorsváltó: 3. Heves megye (Utassy, Pelle, Roska, Kalmár) 9:03,6. Úttörők. Fiúk. 100 m mell: 3. Veres A. 1:27,9.4x50 m gyorsváltó: 3. Heves megye (Jakab Zs., Veres, Szerző, Ferencz) 2:08,4. Moszkva már készül Jóllehet még egy szűk esztendő hátra van, Moszkvában már egy hónapja teljes erővel folynak az előkészületek a jövő szeptemberi ökölvívó világbajnokságra. A TASZSZ hírügynökség ösz- szefoglalójából kiderül, hogy számos előzetes nevezés befutott a rendezőkhöz. Az elsők között jelezte részvételi szándékát Ausztrália, Ghana, Honduras, Spanyolország, Costa Rica és az Egyesült Államok. A küzdelmek színhelye a moszkvai Olimpiai csarnok, amelybe egyszerre 16 ezren férnek be. Itt rendezték meg az 1980-as olimpia ökölvívó mérkőzéseit csakúgy, mint a hagyományos szovjet-amerikai válogatott találkozókat.