Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-19 / 276. szám
4, GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1988. november 19., szombat 215 milliardról 82 milliárdra Csökken a költségvetési támogatás A költségvetési támogatások terv a közgazdasági logika szemielőbbi leépítése ma már a magyar gazdaság működőképességének feltétele — jelentette ki a Tervgazdasági Bizottság legutóbbi ülésén a testület szóvivője. A több évtized alatt felhalmozódott támogatástömeget azonban nem lehet az egyik évről a másikra megszüntetni, ezért a TGB egy négy évre szóló leépítési programot fogadott el. A kormány e programmal kapcsolatos állásfoglalását a pénzügyminiszter az Országgyűlés novemberi ülésszaka elé fogja terjeszteni. Nehéz döntés előtt áll a parlament, hiszen egyidejűleg kell mérlegelni a csomagterv előnyeit és a megvalósításból fakadó újabb társadalmi feszültségeket. A kormányzat a jelenlegi évi 215 milliárdról 82 milliárdra akarja csökkenteni a gazdálkodó szervezeteknek nyújtott költség- vetési támogatások összegét. Bár az illetékesek az elmúlt években többször elszánták magukat a támogatások csökkentésére, a valóságban az történt, hogy 1980 és 1988 között az összes támogatás háromszorosára nőtt, ezenbelül a termelői támogatások másfélszer lettek nagyobbak. Mindezek következménye, hogy az árak és a költségek viszonya változatlanul kusza, átláthatatlan, nem orientál a takarékos gazdálkodásra. A jó gazdálkodótól folyamatosan elvonják a nyereséget, folytonosan szűkítve ezzel mozgásteriiletét. Ugyanakkor a lakosságnak nyújtott fogyasztói támogatások ma már messze nem felelnek meg eredeti célkitűzéseiknek, ugyanis nem azok részesülnek benne, akik valóban rászorulnak. A támogatásleépítési program végrehajtásának ugyanakkor várhatóan számos nehézsége lesz, amelyre idejében fel kell készülni. Elkerülhetetlen, hogy ez a program nagyrészt az árak, illetve a különféle szolgáltatások díjainak emelésén keresztül valósuljon meg. Márpedig ez jelentős konfliktusok forrása lesz, s már jó előre számolni kell, legalábbis egyes rétegek körében az ellentételezés szükségességével is. Például a víz termelői ára 4—19 forint között mozog, miközben a fogyasztói ár csupán 1,20— 3,80 forint. A helyi közlekedésben a budapestiek mindössze 15 százalékát fizetik meg a ráfordításoknak, a vidéki nagyvárosokban a 25 százalékát, a Volánnál pedig az 50 százalékát. A tej termelői támogatása évi hatmilliárd forint, s a lakosság csupán a felét fizeti meg a valós költségeknek. A támogatások tervezett mérséklése egyes lakosságrétegeket különösen erősen sújtana, ezért 1989-re 16 milliárd forint áll rendelkezésre a növekvő terhek ellensúlyozására. A TGB által most elfogadott rint érthető, sőt úgy is fogalmazhatunk, hogy régóta esedékes. Mégis a kivitelezéshez időben közeledve elkerülhetetlen, hogy néhány olyan összefüggésre is rávilágítsunk, amely arra utal, hogy különösen a fogyasztói ártámogatások megszüntetése számos, régóta megoldatlan problémát hoz újra napvilágra. Nálunk ugyanis a. munkabérek évtizedek óta az állam által hagyományosan támogatott árakhoz igazodtak. Ha tehát ezután a fogyasztói árakban a valós termelési költségek jelennek meg akár a háztartási energiáról, akár az ivóvíz költségéről van szó, akkor a munkabéreket is ennek szellemében kellene újra megállapítani. S ez nem azonos azzal az ígérettel, hogy szociálpolitikai megfontolásokból egyes különösen hátrányos helyzetben lévő rétegek számára kompenzációt adnak! További probléma, hogy egyes közüzemi szolgáltatásokért az egyedi fogyasztás mérése híján ma átalányt fizet a lakosság. A kommunális szolgáltatásokkal tehát nemcsak azért nem takarékoskodik az állampolgár, mert azok úgymond túl olcsóak, hanem azért, mert nincs módjában az egyéni takarékosság. Ha e szolgáltatások támogatásának leépítését anélkül kezdik meg, hogy az egyedi fogyasztás mérése megoldódna, akkor az a helyzet áll elő, hogy a kevesebbet fogyasztók fizetik meg a többet fogyasztókra eső költségek egy részét, ami a társadalmi igazságosság szempontjából legalábbis kifogásolható. A TGB fontosnak tartja, hogy a megszűnő támogatások egy részét a vállalatok hatékonyságnöveléssel ellensúlyozzák, fékezve ezzel az árnövekedést. Kérdéses persze, hogy azokon a területeken, ahol az importversenyt ma szigorúan korlátozzák, ugyanakkor az árak nagy része szabad ár, vajon hogyan lehet a fentieknek érvényt szerezni? A közvetlen fogyasztói ártámogatások zöme egyébként ma olyan termékekre és szolgáltatásokra terjed ki, amelyek esetében nemhogy importverseny, de még hazai versenyhelyzet sem képzelhető el. Gondoljunk csak a villamos energiára, vagy a vízellátásra. Itt nyilvánvalóan nem fog: versenyhelyzet kialakulni', márpedig mindenképpen szükség van olyan eszközökre, amelyek garantálják, hogy a támogatások leépítésével párhuzamosan a lakosság ne legyen kénytelen a nem hatékony gazdálkodást ezután saját zsebéből támogatni. P. É. Lesz elegendő földgáz a hideg téli hónapokra — erről tájékoztatták az MTI munkatársát a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szolnoki központjában. 1988-ban a hazai termelésű és import földgáz meny- nyisége meghaladja a 11 milliárd köbmétert. A vállalat 20 földgázmező száz termelőtelepének több száz kútjából naponta 22,5 millió köbméter fűtőanyagot termel, a szovjet importgázzal együtt napi 51 millió köbméter földgázt képes a fogyasztókhoz továbbítani, s ehhez jön még a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat 3,2 milliós napi termelése. Most, közvetlenül a tél előtt már feltöltötték a kardoskúti, a hajdúszoboszlói és a pusztaderi- csi föld alatti gáztárolókat; a készlet megközelítően másfél milliárd köbméter. Az ellátás biztonságának növelését szolgálja majd a Füzesgyarmat térségében elhelyezkedő kőolaj- és földgázmező gázgyűjtő állomásának az üzembe helyezése, amire hamarosan sor kerül. Napi másfél millió köbméter földgázkészlet a Délkelet-Alföld, Sarkad, Gyula és térségének ellátását szolgálja. Az év eddigi szakaszában 400 millió köbméterrel csökkent a hazai földgázfogyasztás, így a gázüzemek, létesítmények kisebb igénybevétele lehetővé tette a berendezések gondos, tervszerű karbantartását, felkészítését a téli időszak nagyobb terhelésére. Ha tartósan kemény, hideg tél köszöntene ránk, hosz- szabb időre megnövekedne a csúcsfogyasztás, korlátozást elsősorban az erőműveknél vezetnek be. Szorult esetben az ipari fogyasztók felhasználását mérsékelik, hogy a lakossági ellátás mindvégig zavartalan legyen. Kisiparosok — jó szomszédságban Elcsodálkozhat az, aki mostanában a Vécsey-völgv felé veszi az útját. Szinte egyik napról a másikra gombamód nőnek egymás után a volt téglagyár területén a betonépületek. Hogy kik, s miért vállalkoztak erre a nagy beruházásra — erre kerestük a választ. Egy' napjainkban szokatlan kezdeményezésnek lehettünk tanúi. Az országban elsőként itt, Egerben határozta el néhány kisiparos, hogy közös összefogással saját maguknak egy nagy telephelyet hoznak létre. — Egy évvel ezelőtt augusztusban jött az ötlet, hogy „költözzünk ki” a város szélére — mondja Gyetvai József, a Kisipari Bázis Műhelyépítő Közösség egyik képviselője. Egyébként ő a gondolat szellemi szülőatyja is. — Szerencsére éppen a megfelelő pillanatban jelentkeztünk. Eger Város Tanácsa nem gördített akadályt elénk, s talán azért nem, mert ők is foglalkoztak már azzal, hogy a zajosabb műhelyeket a központtól távolabb telepí- tik. Mindenesetre ezt a szándékukat megelőztük. • — Elnézve a monstre építkezést, a hatalmas földterületet, talán nem illetlen a kérdés: menynyibe került és kerül még majd önöknek ez az „ötlet”? — A telek 800 ezer forintot ér, ennek a felét már kifizettük, a másik részére december 31-ig kamatmentes törlesztési lehetőséget kaptunk. De ezt a völgyet látni kellett volna! Rengeteg munkánkba került, amíg feltöl- töttük a többméteres gödröket. Egyébként összesen 49 ezer 577 négyzetméternyi az egész. Ebből mintegy tízezer négyzetméternyit foglalnak el maguk a műhelyek. A 15 vállalkozó tudomásom szerint egy- és kétmillió forint közötti kölcsönöket vett föl, és természetesen mindenki a saját tőkéjének egy részét is bevitte az üzletbe. A közös költségekből fedeztük még a több mint egymillió forintba kerülő trafót és elektromoshálózatot, a földmunkát, a víz bevezetését és az ideiglenes út elkészítését. Külön is köszönetét kell mondanunk az Országos Kereskedelmi és Hitelbank RT. egri képviseletének, akik hároméves lejáratú hiteleket biztosítottak nekünk. — Talán nem lenne fölösleges, hogy ha — nem is név szerint — legalább szakmánként felsorolná, kik dolgoznak itt majdan? — A Multipack csomagológép-készítő gmk, négy lakatos — köztük jómagam is —, két központifűtés-szerelő, egy kőműves, esztergályos, villanyszerelő, két ács. Helyet kapott még az Antikorr galvanizáló gmk, és a Bázis asztalos gmk, és egy sárkányrepülőket készítő mester is. — Ön még néni beszélt erről, de ahogyan honi viszonyainkat ismerjük, nem mehetett túl köny- nyen a szervezés... — Hát, ha belegondol, hogy ’87 nyarán már tervezgettünk, és csak az idén, július végén kezdte el az első vállalkozó az építkezést — akkor talán már nem is kell a kérdésre válaszolnom. Nem szívesen sorolom, hogy kik, és hogyan próbáltak „keresztbetenni” nekünk. Tudja, a kisiparosoknak így is elég haragosuk, irigyük van, nem kell, hogy még többen legyenek. De csak néhány példa: a KPM nem engedte, hogy az útpadkát egy kicsit felbontsuk a vízelvezetéshez. A szomszédunk, a Coopsped megakadáKisipari bázis lyozta, hogy a légvezetéket az ő területe felett elvezessük, a városi tanács pedig mindenáron alpesi tetőket akart ránk kényszeríteni. Hogy mégis rövid idő alatt, mindezek ellenére néhány műhely már „áll” — ez legfőképp a Keller-vállalkozók érdeme. Szinte megállás nélkül, szombaton és vasárnap is dolgoztak az építkezéseken, hogy amennyire lehetséges, időben elkészüljünk. — Azzal, hogy most egy helyre tömörítettek azonos szakmában dolgozókat is, nem félnek az egymás közötti konkurenciától? — Egyelőre nem. Sőt, az ötlet egyik mozgatórugója az volt, hogy így esetleg tudunk is egymásnak segíteni. És mivel elég széles skálán mozognak a már említett mesterségek, arra is van lehetőség, hogy egyes részmunkákat megosszunk magunk között. Hiszek abban, hogy így jobban lehet majd koordinálni a gépek kihasználtságát, s a felesleges energiákat esetleg gyorsabban, gördülékenyebben átcsoportosíthatjuk. — iclülnézctből — Ahogy beszélgettem itt az emberekkel, úgy éreztem, közöttük nincsen gáncsoskodás, ellenségeskedés. Egyikük azt tervezte, rózsákat ültet majd a műhely mellé. Van, hogy két szerelőegységet csupán egy közfal választ el egymástól. Olyan ez az egész, mintha évek óta jó szomszédi viszonyban lennének egymással. Pedig épp a kisiparos réteg az, amelyik ugyan az átlagnál színvonalasabban él — de mindenben csak saját magára hagyatkozhat... — Nálunk nem gyűlnek össze a bajok meg a sérelmek — foglalja össze több évtizedes tapasztalatát Gyetvai József. — Ez egy keményebb, nyíltabb világ. Nincs „így is jó, úgy is jó”. És közülünk mindenki tudja: az üzletben nincs barátság. Éppen ezért nem kell alakoskodnunk egymás előtt. Most, hogy így egy helyre kerültünk, a közös érdek talán jobban összemos bennünket. Doros Judit Év végére talán ez a műhely is elkészül Olyan, mint egy családi ház — pedig galvanizáló üzem lesz (Fotó: Jakab László) Miért szidják a vizsgabiztosokat? A jogosítványt nem adják ingyen A zebrán gázolt halába egy embert egy Wartburg személy- gépkocsi. A hirtelen összesereg- lő járókelők közül többen is elkezdték szidni azt, aki e figyelmetlen vezetőnek jogosítványt adott. Amikor az esetet elmeséltem Demeter Györgynek, a Heves Megyei Tanács V.B. Járművezető Vizsgabizottság vezetőjének, még csak meg sem lepődött. — Bármilyen furcsa is, de-a baleseteknél a legtöbbször nem is az okozóját, hanem a vizsga- biztosokat szidják — mondta, majd hozzáfűzte: — Hat kollégám a legjobb oktatók közül került ki, s akadnak külső segítőink is, akikről ugyancsak hasonlókat mondhatok el. Egy évben 6000- 6500 járművezetői engedélyt adunk ki megyénkben. A vizsgák száma ennek háromszorosa, tehát rendkívül megrostáljuk a jelentkezőket. Akad, akit az utolsó gyakorlati vizsgán sem tudunk átengedni, mert nem felel meg a követelményeknek. — Hiába ilyen szigorúak, még így is 800-1000jogosítványt vonnak be megyénkben évről évre. Nincs emiatt lelkiismeretfurda- lásuk? — Nincs, mert a baleseteknek mindig fegyelmezetlenség az oka. Ezek közül is sok az olyan tudatos szabálysértés, mint például a száguldás, az ittas vezetés. Kollégáimtól mindig azt kérem, hogy csak olyannak adják meg ezt a rózsaszín dokumentumot, akitől nem kell félniük, hogy akár holnap beléjük szalad, vagy elüti hozzátartozóikat a zebrán. Tartják magukat ehhez az elvhez. Érdekességképpen hadd jegyezzem meg, hogy az új jogosítvánnyal rendelkezők ritkábban okoznak karambolt, általában 15 ezer kilométer után következnek a balesetek, figyelmetlenség, le- zserség, nagyképűség miatt. Ekkorra már úgy tartják, hogy rendkívül jó vezetők. Az is figyelmeztető, hogy a legtöbb koccanás a hét végén történik, amikor a gyakorlatlanabbak kimerészkednek az utakra. Mert hogy azért a rutin sem hátrány. — Ön nemcsak irányítja beosztottai munkáját, a vizsgáztatásból is kiveszi részét. Milyen gyakori hibákkal találkozik? — A vizsgázók sokszor izgulnak, s annyira koncentrálnak, hogy emiatt gyakran csúszik be egy-egy figyelmetlenség. Mondjuk: az egyik sávból a másikba megyünk át, s nem néz hátra az illető. Ha netán ezért megbuktatjuk, ő még haragszik is ránk, mert úgy tartja: minden jól ment, csupán egy apró hiba van a számláján. Pedig egy ilyen apróság is emberéletbe kerülhet. Ide tarto zik még, hogy a vizsgára készülők kocsijától nem kell félnünk, hiszen abban ott ül az oktató is, aki képes kivédeni minden hibát. Igaz, egy esetben ő is tehetetlen, mégpedig, ha a lámpánál, a színek váltásánál a tanuló hirtelen fékez. Ha erre nem számítanak a mögötte lévők, beléjük szaladhatnak. — Nehéz-e manapság jogosítványhoz jutni? — Növekszik a gépkocsik száma, s a forgalomsűrűség magával hozza a magasabb követelményszintet. Hogy országosan is azonos elvek alapján bírálják el a tanulókat, továbbképzéseket szerveznek számunkra. Arra különösen büszkék vagyunk, hogy a nálunk végzett sorköteleseket szívesen látják a honvédségnél. Ebben nemcsak a mi szigorúságunk, hanem a megye természeti adottsága is szerepet játszik. Ugyanis aki az egri, illetve a gyöngyösi szűk utcákon és lejtős utakon tanul meg vezetni, azzal nem lehet különösebb baj a sík alföldi terepen sem. H. J. a télMdőszakra
