Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-16 / 273. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. november 16., szerda FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK 5. Először adták át a díjakat Alapítvány a magyar művészetért Kubik Anna veszi át a dijat Gubcsi Lajostól Jön az El Paraiso Huzat a lépcsőházban Az El Paraiso együttes (Fotó: Jakab László) Amikor annak idején nagy felháborodást kiváltva átadta Später Erzsébet az önmaga ala­pította művészeti diját, a Magyar Ifjúság című hetilap sem titkolta aggályait. A szerkesztőség véle­ményét Gubcsi Lajos főszer­kesztő jegyezte le, ezzel kivívta nemesbe a matróna, hanem Szi- netár Miklós ellenszenvét is. A vitában nemigen jutottak dűlőre, de a Magyar Iijúság nem sokkal később frappánsan válaszolt: életre hívta a Magyar Művésze­tért alapítványt. Persze nyilván­valóan nemcsak a revans szándé­ka hajtotta őket, hiszen a mene­dzserszemléletű lapnak már nem ez az első kultúrapártoló kezde­ményezése. A kábítószereseket a Maradj köztünk!, a tudományt a Magister alapítvány segíti. A Magyar Művészetért díj ku­ratóriumát az olvasók szavazatai alapján állították össze, a testü­let elnöke Sinkovits Imre lett. Tagjai voltak többek között olyan személyiségek, mint Pozs- gay Imre, Markó 1 ván, Makovecz Imre, Csoóri Sándor, Cserhalmi György. Október 15-én ültek ösz- sze, s többórás vitában döntöttek arról, kik kapják első ízben a dí­jat. Ok a következők: Mészöly A sötétben nem lehet látni semmit. Ha nincs fény, nem vesszük észre a dolgokat, nem tudjuk, mi hol van, sőt még azt se: mi az, ami nincs sehol. A sötétben nekime­gyünk a falnak, vagy — a másik eset — túlságosan is óvatosan lépdelünk, mert félünk, pedig nincs is ott a fal. Feleslegesen ag­gódunk tehát. A sötétben úgy tűnik, hogy — tökéletesen sötét van, (ennél mi sem természetesebb). Mindez le­hangol, elkedvetlenít és szomor­kássá tesz minket. A sötétben továbbá az is rossz, hogy félrevezet. A napfényes, például vízparti táj színes (gyere­kek játszanak piros, kék és sárga színű strandlabdákkal) ott béke van és nyugalom. De ha valaki lekapcsolja a villanyt (persze jel­Miklós író, Szécsi Margit költő, Fass Lajos karmester, Gulyás János és Gulyás Gyula filmren­dezők, Sík Ferenc, Kerényi Imre színházi rendezők, Bubik István színész, Kubik Anna színésznő, Orosz János festőművész, Samu Géza szobrász, Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes népművé­szek, Novák Ferenc és György- falvai Katalin koreográfusok, képesen) vagy — még rosszabb — föl se kapcsolja azt, akkor jog­gal hihetjük, hogy a vidékre a tel­jes sötétség telepedett (és neki­megyünk és félünk). Ez a mély­séges hit pedig abból adódik, hogy azt látjuk, amit látunk. Te­gyük hozzá: abszolút kézenfek­vő reakció. A sötétség tehát nem szimpa­tikus. Akit az a vád ér, hogy sötéten látja a dolgokat, az minderre nem tud mondani semmit, kép­telen a védekezésre. Akit ez a vád ér, az csak körbenéz, hallgat, a kezét széttárja. A probléma viszont egyre csak súlyosbodik. Hónapok óta hiába keresgélünk és kutatunk: ide megyünk, oda megyünk, telefo­nálunk, mint az őrült, de az isten­nek sem leljük sehol. Szabóky Zsolt fotóművész és Dobos László író, aki a határain­kon kívüli magyarság irodalmi, művészeti teljesítményéért kate­góriájában kapta az elismerést. Az idén posztumusz dijakat is osztottak, ezeket B. Nagy Lász­ló, Fiarag György, Huszárik Zol­tán, Kondor Béla, Latinovits Zoltán, Martin György és Szilá­gyi Domokos hozzátartozói ve­hették át. Az átadás múlt pénteken tör­tént Budapesten a Nemzeti Szín­házban Sütő András Advent a Hargitán című drámájának elő­adása előtt. Nyilván nem véletle­nül, hiszen ebből az alkotómű­helyből számos győztes került ki. Köszöntőjében Sinkovits Imre elmondta, hogy a szerkesztőség takarékoskodva gyűjtötte össze a pénzt, oly módon, hogy például maguk takarítják a'munkahelyü- ket, s kevesebbet utaznak gépko­csin. Az ünnepeltek nevében Dobos László szólt, megemlítve azt, hogy a kezdeményezés pél­daként lebeghet más kelet-euró­pai országok előtt is. Végezetül Vass Lajos karnagy állt a szín­padra, hogy vezényelje a Nemze­ti stúdiósait, s a közönség azon részét, akik együtt énekelték ve­lük: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál nem szereti he­lyét, el akar bujdosni, ki kell on­nan venni, új földbe kell tenni.” A fénycsövekről van szó. Hogy egészen pontos legyek az F 36-os, illetve az F 40-es energia- takarékos fénycsövekről. Ezek a harminchatos, valamint negyven wattos fényforrások ugyanis rég­óta hiányoznak a villamossági szaküzletek polcairól. Sőt: múlt­koriban már azt is mondta egy el­adó: nemhogy F 36-os, meg F 40-es, de egyáltalán semmiféle fénycső nincs. A sötétség fent említett és részletesen taglalt (előnytelen) jellege miatt nyomatékosan kér­jük a szakembereket — az ipar, a kereskedelem illetékeseit — vál­toztassanak mihamarabb ezen az áldatlan állapoton. Tehát: több fényt...! Azaz hogy: több fénycsövet! (havas) A megyeszékhelyen egyre népszerűbbé váló El Paraiso együttes újabb koncert előtt áll. November 24-én 19 órakor az Egri Ifjúsági Házban játszanak a dzsesszrockot kedvelőknek és a zenéjüket megismerni vágyók­nak. Amint azt Vadócz Pétertől, az együttes vezetőjétől megtud­tuk, a műveseállomásért rende­zett jótékonysági hangverseny A hét végén Székesfehérvá­rott rendezik meg az országos KISZ-értekezletet, a fiatalok kö­rében elterjedtebb nevén az OKÉ-t. Ennek jegyében közép- iskolások, huszonéves dolgozók rétegértekezleteken vitatták meg: hogyan képzelik a szerve­zet jövőjét, bíznak-e megújulá­sában, illetve ezt milyen keretek között látják megvalósítható­nak? A megyeszékhelyen és kör­nyékén dolgozó ifjúmunkások fórumán mi is részt vettünk. Barta Imre, a KISZ Eger Vá­rosi Bizottságának első titkára elmondta: a májusi pártértekez­let buzdított arra, hogy létrejöj­jön egy megújult ifjúsági szerve­zet. Ennek a rétegnek az egzisz­tenciális helyzete tovább rom­lott, válságos lett — s többek hangulatára leginkább az apátia a jellemző. Az eddig megszokott módszerek már nem működnek. Felnőtt egy olyan generáció, amelyből hiányzik a sztálini szo­cializmusból vett „alattvalói tu­dat.” „Ez a mi ifjúsági szerveze­tünk politikailag is egy lezárt korszak terméke. Nem tud meg­felelni sem a tagságnak, sem a társadalomnak, sem a pártnak” szögezte le Barta Imre. Egyéni véleménye — mondta —, hogy szükség van egy kommunista if­júsági szervezetre a párt jó érte­lemben vett frakciójaként. Ennek az „előértekezletnek” egyik konkrét célja volt, hogy a székesfehérvári kétnapos ese­óta második alkalommal lépnek a közönség elé. Július 26-i sze­replésükhöz az Ifjúsági Ház szín­háztermének hallgatósága visz- szatapsolta produkciójukat. A Huzat a lépcsőházban című szám volt akkor a legnépszerűbb, ami mellett most 5 újabbat mutatnak be. Remélik; az Amire vártál ha­sonlóan tetszeni fog a fiatalok­nak. ményre küldötteket válasszon. Nem funkciók, hanem program­beszédek alapján. Dicséretes az elképzelés: olyan ember képvi­selje társai érdekét, aki azon fe­lül, hogy többek gondolatát is tolmácsolja majd — saját, egyéni ötletekkel is rendelkezik. Mivel a helyszűke miatt minden javaslat­nak nem tudunk teret adni, így csak azok hozzászólásaiból válo­gattunk, akik a szavazás alapján részt vesznek majd az országos értekezleten. Birinyiné Kácsor Zsuzsanna a tervezővállalat küldötte azt fo­galmazta meg: szerinte csak ak­kor válhat a KISZ politikai erő­vé, ha nincs a pártnak alárendel­ve, ha e tömegszervezet határoza­tai nem befolyásolják az ifjúsági szövetséget. Önálló gazdálkodá­si rendszerre is szükség van.Sőt! Miért ne lehetnének saját vállal­kozásai a KISZ-nek? Holczer A Ifréda kereskedelmi ágazat képviselője elmondta: a legfőbb problémát abban látja, hogy „kieresztettük a kezünkből az érdekvédelmet”. Létre kell hozni egy olyan rendszert, ami­ben nemcsak a nagy egész, ha­nem a rétegek esetenként speciá­lisabb érdekei is megjelenhet­nek. Emellett javaslatot tett egy olyan választási módszer beveze­tésére, ahol a különféle fokoza­tokban nem sikkad el az egyéni akarat — tehát mindenki minden szinten választhasson, javasol­hasson. A bűvölő repertoár mellett színvonalasabb hang- és fény- technikát is alkalmaznak majd, s bíznak abban is, hogy a klubsze­rű programok beindítása sem vá­rat sokáig magára. Az Ifjúsági Ház zenekarát így gyakrabban hallhatják majd ifjú kedvelőik. Nagy Attila, a 12. számú álta­lános iskola tanára leginkább szuggesztív előadásmódjával ra­gadta magával a többséget. Hangsúlyozta: nem világos a jelenlegi döntési mechanizmus működése. Azt kell elérni, hogy ebbe beleszólhassunk! Két „pótküldöttet is megvá­lasztottak, dr. Szokodi Csabát, a kórház, illetve Kovács Máriát a pétervásári községi KISZ-bi- zottság munkatársát. S amiről még a legtöbb szó esett: hogyan tarthatja meg a KISZ politikai függetlenségét, ha gazdaságilag másokra szorít­kozik? Maradjon-e meg a szer­vezet jelenlegi neve, vagy ebben is szükség van megújulásra? Ho­gyan lehetne „felrázni” a vidéki fiatalok érdeklődését? Miként kellene lefaragni az elavult, bü­rokratikus eszközökből, s elérni, hogy a működési rendszerek le­egyszerűsödjenek? Igenis a KISZ ne általánosságban „védje meg” a fiatalokat, hanem foglal­kozzon jobban a sanyarú lakás- helyzet megoldásával, az ala­csony bérekkel, a tanulási felté­telek javításával. * Az országos KlSZ-értekezlet- ről szóló tudósításunkat novem­ber 23-i, szerdai számunkban ol­vashatják majd. (D. J.) Dobos László szól a díjazot­tak nevében (Fotó: Koncz János) (kovács a.) Több fénycsövet! Honfi Gábor Egri ötletek OKÉ előtt ÁLLÁSAJÁNLATAI HATVANI AUTÓJAVÍTÓ IPARI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT, 3301 Hatvan, Bercsényi u. 76. A B-kategóriájú Hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat pá­lyázatot hirdet igazgatói munkakör betöltésére. Áz igazgatót a közgyűlés öt évre választja meg, amely alkalmasság esetén meghosszabbítható. Bérbesorolás: a 2/1987. (X. 25.) ME. sz. rendelet szerint a vállalat eredményétől függően prémium. Pályázhatnak azok, akik szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább 15 éves gépjárműjavító szakmai gyakorlattal rendelkez­nek, melyből legalább 10 év személygépkocsi-javítói vezetői gya­korlat (főmérnök, műszaki vezető, termelésvezető), jó kapcsolatte­remtő képességgel rendelkeznek, az 50. életévüket nem töltötték be, büntetlen előéletűek, és vállalkoznak a gazdálkodási eredmé­nyek javítására. A pályázat tartalmazza a pályázó: — munkahelyének nevét, beosztását, munkaköri besorolásának és jövedelmének megnevezését, — eddigi munkakörének és tevékenységének felsorolását, — szakmailag is részletes önéletrajzát, — iskolai végzettséget, szakképzettséget, politikai iskolai végzett­séget tanúsító okiratainak másolatát és erkölcsi bizonyítványt, — kitüntetéseinek felsorolását, — legfontosabb elképzeléseit a vállalat irányításában szükséges­nek látott tennivalókról. A pályázatot 1988. december 5-ig beérkezően a Hatvani Autójaví­tó Ipari Szolgáltató Vállalat címére lehet benyújtani. A borítékra írják rá: Pályázat! HEVES MEGYEI TELEPÜLÉSTISZTASÁGI VÁLLALAT, Eger, Makiári út. 7. Központjába gyakorlattal rendelkező pénztá­rost alkalmaz 1988. december 1-jei belépéssel. Jelentkezni lehet a fenti címen a vállalat főkönyvelőjénél. Telefon: 11-133. HEVES MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT, Eger, Klapka u. 9. Felvesz szakvizsgával rendelkező gázkazánfűtőt. Nyugdíjas munkavállalók is jelentkezhetnek. Érdeklődni lehet: Eger, Külső­sor u. 8. MÁTRA FÜSZÉRT, Gyöngyös, Esze Tamás u. 23. Felvételt hirdet árukísérő munkakör betöltésére, melyhez erkölcsi bizonyítvány és általános iskolai végzettség szükséges.

Next

/
Thumbnails
Contents