Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-16 / 273. szám
6. SPORT NÉPÚJSÁG, 1988. november 16., szerda Olimpia, bunda, dopping Régen találkozott annyi újságíróval Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke, mint a hét elején Kecskeméten a sportsajtó hagyományos év végi szakmai tanács- kozásán. A magyar sportvezetés első embere és az egész országból összesereglett toliforgatók között őszinte, nyílt és kötetlen beszélgetés alakult ki, elsősorban arról a három témáról, amelyekről az utóbbi hetekben a legtöbb szó esik: olimpia, bunda, dopping. — Sportolóink várakozáson felüli olimpiai sikerei mindenkit örömmel töltöttek el, a győzelmek, az értékes helyezések egy hosszú folyamat eredményei — mondta többek között az ÁISH elnöke. — A kiemelkedő tudású sportolók nem átlagemberek, ennek megfelelően kell őket értékelni, elismerni. Nem kaptam egyetlen levelet vagy megjegyzést sem, amely kifogásolta volna sikeres sportolóink magasszintű anyagi és erkölcsi elismerését. Deák Gábor kérdés nélkül is kitért a bundaügyekre. Sokan kérdezték az államtitkárt mostanában: helyénvaló volt-e azt nem sokkal az olimpiai sikerek után felfedni, akaratlanul is elhomályosítva a szöuli szép emlékeket? — Vallom, hogy a sport tisztasága érdekében mindent meg kell tennünk, még áldozatok árán is. Labdarúgásunkban évek óta beszélnek bundákról, de konkrét intézkedések nem történtek, még a szövetség részéről sem. Most, hogy alapos gyanúk merültek fel, közbe kellett lépni. A rendőrség segítségét kértük és kaptuk, s kijelenthetem: nincs kivétel sem klubok, sem vezetők, sem játékosok részére. — Egy félreértést is szeretnék eloszlatni — mondta ennek a témának a lezárásaként az ÁISH elnöke. — A hároméves elévülés a külföldön szereplő játékosok esetében nem érvényes akkor, ha az eljárást — éppen a távoliét miatt — ideiglenesen felfüggesztik. Tehát 36 hónap után is felelősségre lehet vonni a vétkeseket. Deák Gáborról az egész nemzetközi sportéletben ismert, hogy egyik szószólója a doppingellenes küzdelemnek. Véleménye szerint minél előbb olyan jogszabályt kell megalkotni, amely minden eddiginél súlyosabb szankciókat helyez kilátásba, s a doppingot ugyanolyan veszélyesnek kell minősíteni, mint a kábítószert. Alárendelt szerepben Görögország-Magvarország 3-0 (1-0) Alig néhány száz görög szurkoló szavazott csupán bizalmat a két, alaposan felforgatott, megfiatalított labdarúgó-válogatott barátságos találkozójának, s a látottak teljes mértékben a távolmaradókat igazolták. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a házigazdák mutatták be azt, ami mégis halványan emlékeztetett a focira. Lagonidisz szabadrúgás után mindjárt az első percekben bevette Disztl kapuját, s a második félidő kezdetén újabb görög gólok következtek. Nemzeti tizenegyünk védelme szarvashibákat vétett, a középpályás és a csatársor pedig lassúságával, körülményességével és a legelemibb elképzelést is nélkülöző játékával irányította magára a figyelmet. Síbörze az Ifiházban Szombaton délelőtt 9 órától a téli sportok szerelmesei vehetik birtokba az egri Ifjúsági Házat. Az Atomic Baráti Kör síbörzéjére bárki elhozhatja kinőtt vagy megunt felszerelését, kezdve a síbakancsoktól a síruhákig. A cserebere alatt az átriumban videóvetítésen mutatják be a világhírű osztrák céget, a Module Technic léc gyártási folyamatát, s az érdeklődök töbek között egy oktatófilmet is megtekinthetnek a sífutásról. A feketepiac is bűnös Az ima nem ... Albert Roosens, a Belga Labdarúgó Szövetség egykori főtitkára számára az 1985-ös Liverpool — Juventus Európa-Kupa döntő sportszervezői és vezetői pályafutásának megkoronázása lehetett volna, de a dolgok másként alakultak. Az Anderlecht egykori elnöke, a futballszövet- ség fő szervezője már több nagy kupameccset rendezett a brüsszeli Heysel-stadionban, három éve májusban tehát pontosan tudta, milyen kockázatokkal jár egy ilyen találkozó, ahol nemcsak két csapat találkozik, hanem szurkolótáboruk is — sok ezer ember, esetleg már enyhén ittas állapotban. Mindezt a brüsszeli Heysel- per hétfő délutáni ülésén, a tárgyalás ötödik hetének első napján mondta el a bíróságon maga Albert Roosens, aki az 1985. május 29-i tragédia együk felelőseként került a vádlottak padjára. Most megpróbálja bizonyítani nemcsak a maga jóhiszeműségét, de azt is, hogy mindent igyekezett megtenni a tragédia megelőzésére — és minden erőfeszítése hiábavaló volt. Roosens szerint a tragikus következményekkel járó rendzavaKosárlabda Listavezető a Tanép Egri Tanép-DEKO 99-85 . (43-40) NB Il-es férfi kosárlabdamérkőzés. Debrecen, 250 néző. V: Aranyosi. Tanép: Káló 9, Nádai 10, Feledi 19, SIPEKI35, Ringer 4. Cs: Molnár J. 20, Vladár 2. Edző: Komenczy Lajos. Nem akármilyen tétje volt az Egri Tanép legutóbbi, idegenben vívott mérkőzésének a feljutásra aspiráló és eddig még veretlen debreceniekkel. Győzelem esetén az élre ugorhattak az építősök, míg a vereség visszavetette volna őket a negyedik helyre. A küzdelmes összecsapáson remekül játszottak az egriek, győzelmüket a második félidőben biztosították be, és ezzel a sikerrel listavezetővé léptek elő. A szép számú nézősereg élvezetes kosárlabdát láthatott. Az egriek valamennyi játékosa átlagon felüli teljesítményt nyújtott, de még közülük is kiemelkedett Sipeki Csaba, aki a mezőny legjobbja volt. Ezen a hét végén két idegenbeli mérkőzés is vár az egri kosárlabdázókra. Pénteken bajnoki találkozón a DUSE lesz az ellenfél, szombaton pedig MNK- mérkőzésen a Szegedi Postással szemben lépnek pályára. rást, a két szomszédos szektor közötti vasrács lebontását, az XY szektorban lévő brit szurkolók végzetes rohamát a Z-szek- torba került olaszok ellen az tette lehetővé, hogy nem őrizték komolyabb rendőri erők a két szektor választóvonalát. A másik ok a feketepiac volt: a belga labdarúgó-szövetség terve szerint az XY szektor lett volna a briteké, a Z a belgáké — akik tehát semleges „ütközőt” képeztek volna az egymásra acsarkodó olasz és brit drukkerek között. A belga szervezők által kiosztott jegyek jó része azonban a spekulánsok jóvoltából az olaszokhoz került, akik közül így sok ezer a Z szektorba jutott. A tárgyalást vezető Verlynde bíró feltette a kérdést, vajon nem a labdarúgó szövetségnek kellett volna ellenőriznie a jegyeladást. „Mi minden elővigyázatossági intézkedést megtettünk, hogy olaszok ne jussanak a Z szektorba, de azok, akik tőlünk vásároltak, nem tartották be szavukat” — hangzott a válasz. így például a Belga Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának egyik tagja, Cools úr, aki a bruges-i labdarúgóklub alelnöke és egy Békés városában bonyolították le a hagyományos, országos másodosztályú korosztályos asztalitenisz utánpótlásversenyt. A 170 induló is jelezte, hogy nagy érdeklődés övezte a küzdelmeket. Igen jelentős egri siker született, hiszen az egyesületek pontversenyében a Vörös Meteor Áfész pingpongozói az előkelő második helyet szerezték meg. Egyéniben is termett babér, Inancsik Agne.í veretlenül nyerte meg az 1976-os születésűek viadalát. Teljesítménye értékét növeli, hogy a maratoni versenyt körmérkőzéses formában bonyolították le, ezért sok mérkőzést kellett lejátszania. A különböző kategóriákban Sibelka Ágnes második, Szabó Enikő, Inancsik Kinga és Faj- csák Hédi egyaránt harmadik helyezést ért el. Leány párosban Sibelka és Inancsik A. együtt indultak, s a döntőbe verekedték magukat. A szakemberek véleménye szerint érett támadójátékot produkálutazási iroda ügynöke volt, ezer jegyet vett át, állítólag azért, hogy a labdarúgást népszerűsítse városában. Ezek ajegyek végül, egy biztosítótársaság közbeiktatásával, egy olasz utazási irodához jutottak. Hasonló módon még több ezer itáliai szurkoló került a Heysel Z-szektorába, amelynek fala leomlott, amikor a brit futballhuligánok rohama nyomán pánik tört ki, és a tömeg nekiszorult a nem ilyen célokra felhúzott mellvédnek. 'A halálesetek jó része annak volt tulajdonítható, hogy az emberek több méter magasságból a betonra — és egymásra — zuhantak. A Belga Labdarúgó Szövetség a kupadöntőre igénybe vette a Securitas biztonsági ügynökség 44 ügynökének szolgálatát — ez azonban nem sokat ért, mert azoknak nem volt joguk például a szurkolók megmotozására. Roosens ma felidézi: már délután 4-kor tömegével látott részeg olasz és'brit szurkolókat a városban és a stadion környékén. „Nagyon nyugtalanul siettem a stadionba, imádkoztam, hogy ne történjen semmi baj”. De az ima nem segített. tak, amely sokoldalú technikával párosult. A hét végén rendezték meg a Hatvan Kupa asztalitenisz csapatversenyt. A 16 induló közül az egri Kolacskovszky SE fiataljai bizonyultak a legjobbnak. A Bölkény Árpád, Tóth Tamásösz- szetéteíű csapat az előcsatározá- sok során a Komamót és a Nagy- bátonyt, a döntőben pedig a Hatvant fektette két vállra. Labdarúgás OSK-OIK mérkőzések Ma országos serdülő és ifjúsági kupamérkőzéseket játszanak Gyöngyösön. A GYSE fiataljai az NB I-es Vác hasonló korú csapataival mérik össze tudásukat a Sport úti pályán. A serdülők 12, az ifjúságiak 14 órakor lépnek pályára. Inancsik Ágnes volt a legeredményesebb A fejelőbajnoH Egy fiú, akinek már ötévesen a foci volt a mindene. Ma az egri 4-es iskola hetedikes tanulója, s a futball iránti rajongása mit sem csillapodott az elmúlt esztendők alatt. Amikor az ESE az NB 1- ben szerepelt, a világ minden kincséért sem mulasztott volna el egyetlen egy hazai találkozót sem. Nem számított a fogvacog- tató hideg, a havazás, Kovács Robi a leghűségesebb szurkolója volt a csapatnak. Ha édesanyja olykor nem ért rá elkísérni a stadionba, akkor sem mondott le a meccsről. Valakinek a „szárnya alá” kéredzkedett, hisz el sem tudta képzelni, hogy nélküle elkezdődhet a mérkőzés. A labdarúgást imádja, de ha sporteseményt közvetít a tv — legyen szó jégkorongról vagy vízilabdáról —, amíg a kommentátor nem köszön el a nézőktől, le nem veszi a szemét a képernyőről. Hát igen, az olimpiai közvetítés ilyen szempontból nagy kihívás volt Robinak, ám ha csak nem az iskolapadban kellett ülnie, akkor otthon a fotelből leste a szöuli képeket. Természetesen a hobbija is a sporthoz kötődik. Gyűjt, de nem bélyegeket vagy gyufásdobozo- kat, hanem gombfocicsapatokat. Már a hatvanharmadiknál tart. A szobája közepén felállított asztalon játsza le a meccseket, legutóbb például a Liverpool 2- 1-re legyőzte a Juventust. Az összecsapásokról pedig naplót vezet. Kedvence az Ajax, de sajnos pont ők hiányoznak a garnitúrából. Bár ha az amszterdami legénység is megelevenedhetne a gombfocipályán, szinte biztos, hogy mindig ők nyernének. Robi a tettek embere is, hiszen amikor testnevelő tanára, Aranyosi Gábor felfigyelt a labdaérzékére, az ügyességére és a gyorsaságára, megfogadva a tanácsot jelentkezett az ESE-nél. Igaz, a Spartacus-pályán mindössze két edzésen vett részt. Az északi sporttelep akkor még a porról és a piszokról volt elsősorban ismert, ezért édesanyja úgy határozott, hogy Robi inkább máshol, rendezettebb körülmények között ismerkedjen meg a foci abc-vel. így esett a választás Füzesabonyra, ahol Székely Károlyhoz került. A legnagyobb élménynek mégis a nyári Bozsik-sporttábor ígérkezett. A fővárosi kiruccanás azonban csalódást okozott Robinak. Mint mondta, lényegesen többet várt ettől a néhány naptól. A labdarúgás tudományából jóformán semmit sem tudott meg, ehelyett bőven volt viedóvetítés és városnézés. A programban az is szerepelt, hogy játszanak egy mérkőzést a Honvéd NB I-es csapatával is, de végül csak a serdülők ellen állhatták ki. Ami élményt jelentett, az a fejelőverseny volt. Ezt Robi nyert meg, amit egy oklevél is tanúsít. Miután hazaért és beszámolt a történtekről, Aranyosi tanár úr némi keserűséggel, de teljesen jogosan jegyezte meg, hogy Bozsik neve alatt nem lett volna szabad ilyen tábort szervezni. Prométheusz kerestetik Hatvanban — Ha kellett, Rudi (Treiber, a szerk.) megsimogatta őket, de volt, hogy úgy lekapta valame- nnyiüket az öltözőben, hogy még felnézni sem mertek. Fel tudta tüzelni a játékosokat, a csapat váltani tudott... Jó ideje nem tud „váltani” az NB Il-es újonc, sorozatban érte a kudarc Néder István irányítása alatt a Hatvant. Az elmúlt hét végén már bejelentették: megválnak a nyáron két évre szerződtetett vezetőedzőtől. A miértre kerestük a választ, amikor a bevezető sorokat hallottuk Klábeti György ügyvezető elnöktől. Megtoldva ilyennek: — Ha durván akarok fogalmazni, azt mondom, Nédemek nincs pedagógiai érzéke, ha szőrmentén, akkor azt, hogy nem találta meg a közös hangot a fiúkkal és a szakosztályvezetéssel. Az érvek hétről-hétre erősödtek, mígnem a klub vezetése és a szakvezető leült tárgyalni. Azazhogy a „kenyértörést” megelőzte előbb az idősebb labdarúgókkal történő beszélgetés, majd az ügyvezető elnök a keret csaknem minden játékosával párbeszédbe elegyedett. — Egyikőjüktől sem az kérdeztem, hogy milyen edző Néder — állítja. — Szerettem volna, ha ki-ki a csapatról és saját őszi teljesítményéről alkot véleményű. Eközben viszont az edző többször kapott kritikát. Kláben György szerint Néder- nél csupán Oláh számított fekete báránynak, a többiek nem „pikkeltek” rá, vagyis nézőpontjuk elfogulatlan. A sportvezetői beavatkozást sürgette: — A játékosok egymás között egyre többet marakodtak, nem a mestert bántották, hanem egymást. Az a kollektív szellem, ami az NB III-as bajnokcsapatot jellemezte, már nyomaiban sem volt felfedezhető. A döntés javaslatakor — amit az elnökségnek kell szentesíteni — köny- nyebb helyzetben voltam, hiszen nem információkra kellett hagyatkoznom, hanem tapasztalataimra. A csapat minden egyes mérkőzésén, a vidékieken is a társasággal tartottam, hallgattam a felkészítést, a kiértékelést... Néder az utóbbi két-három hétben már teljesen elfásult, képtelen volt feltüzelni a játékosait. Megviselték az erdmények, holott én állítom — látva a keleti csoport mezőnyét —, hogy a HKVSC-Deko-ban benne van a 13. hely. Vasárnap Hódmezővásárhelyen már egy másik Hatvan lépett pályára, ott is vesztett ugyan, de a pontok ígéretét tükrözte újra játékuk. (budavári) Nincs pánik... Egy fordulóval az őszi szezon vége előtt nem tűnik elhamarkodott megállapításnak, hogy korábbi időszakokhoz viszonyítva mostanában lényegesen gyengébben szerepelnek NB Il-es csapataink. A Gyöngyösi SE kivételével mind a bajnoki táblázat alsó régióiban tanyáznak, és gólképtelenségüket is tekintve négy együttesünk valós célja csupán a kiesés elkerülése lehet a jövőben. A leginkább veszélyes helyzetbe a sereghajtó Heves csapata került. Egy gólzáporos vereség után legutóbb hazai környezetben sem tudtak javítani, hiába volt döntetlen színezete a B. Bányász elleni mérkőzésüknek. A látottakról és általában a csapatról Czakó Sándor ügyvezető elnök a következők szerint vélekedett: — Sorozatban képtelenek vaRobit nem törte le ez az eset, az FSC serdülő csapatában olyan társakra talált, akik között jól érzi magát. A füzesabonyi srácok akkor fogadták be igazán a városból érkezett fiút, amikor ő szerezte meg a bajnokságban a csapat első gólját. Azt sem titkolja, hogy futballista szeretne lenni, persze azt is tudja, hogy a tanulást sem szabad háttérbe helyeznie. A Szilágyi gimnázium testnevelés tagozatára készül. Beszélgetésünk végén még elmondott egy történetet. Másodikba járt, amikor gyakorolnia kellett az írást. Talált az újságban egy cikket, amely az egri fociról és Csank Jánosról szólt. Az egészet leírta gyöngy betűkkel csak azért, hogy a tanulás alatt is a kedvenccél, a focival lehessen. B. F. gyünk az ellenfél kapujába találni, balszerencsénkre még öngóllal is segítettük a bányászokat. Küzdött, hajtott a csapat, cipelte az öngól minden terhét, aztán a befejezés előtt néhány perccel egy védelmi megingást követően végleg elúszott a pontszerzés reménye. Mindennek ellenére nincs pánik Hevesen. Ez nem azt jelenti, hogy beletörődtünk sorsunkba, hanem reálisan látjuk képességeinket és lehetőségeinket. A viszálykodásnak egyébként se lenne sok értelme. Mi ennyit tudunk, tőlünk ennyire telik, ilyen alapállásból nyugalmat meríthet a csapat és a szakvezetés, ez még előnyünkre is válhat. Igyekszünk becsülettel küzdeni a továbbiakban is. Abban feltétlen bízok, hogy a játékosok soha nem adják meg köny- nyen magukat. Aztán majd meglátjuk... (fesztbaum ) A forduló válogatottja NB III. Mátra-csoport. A 14. forduló válogatottja: Kasza (Heves) — Gyetvai (St.Síküveg), Juhász (SBTC), Paumann Zs. (Balassagyarmat), Baranyi (Gyöngyös) — Jakab (Gyöngyös), Bódi K. (SKSE), Sági (Romhány) — Garai (St. Síküveg), Török (Gyöngyös), Mohácsi (St. Síküveg). Megyei bajnokság. A 13. játéknap legjobb tizenegye: Nagy L. (Atkár) — Szalai (Sírok), Zámbó (H. Gáspár), Pál (Nagyréde), Králik (Selyp) — Török (H. Gáspár), Kovács S. (H. Gáspár), Nagy S. (Poroszló) — Kurucz (Selyp), Csanády (H. Gáspár), Nagy (H. Gáspár). A góllövőlisták NB III. Mátra-csoport. 12 gólos: Horváth J. (Bélapátfalva), 8 gólos: Garai (St. Síküveg), Magyar (H. Köteles), 7 gólos: Hu- nyás (SBTC), Szabó (Mád), Őszi (Bag), 6 gólos: Mohácsi (St. Síküveg), TőzsérF. (SKSE), Horváth Zs. (Recsk), Soltész (Gyöngyös), Kölln (B. Bányász), Kovács III. (Apc). Megyei bajnokság: 16 gólos: Csanády (H. Gáspár), 14 gólos: Doktorcsik (Sírok), 12 gólos: Antal(Gy.halász), 11 gólos: Kerepesi (Selyp), 9 gólos: Fehér (Füzesabony), Török (H. Gáspár), Kurucz (Selyp), Hangonyi (Sirok).