Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-02 / 262. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 2., szerda Egri bemutató: Képzelt riport... Mert sötét az égbolt felettünk A rendező végső soron azt tesz a darabbal, amit akar. Már ha van hiteles üzenete a világnak. Ezt ma már egyre inkább hiszem. Ha szándékával egybeesik, akár a legutolsó pontig, í vesszőig aggályosán ragasz- j | kodik a forgatókönyvhöz. J I Ám ha a kor, s a maga lelki- j ismerete, felelőssége a tár- j sadalommal szemben úgy í I kívánja, igenis kutyaköte- i lessége áthelyezni a hang! súlyokat, meggyomlálni az alapanyagot. Ezt tette Szabó Ágnes is, a Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról egri előadásának színreállítója, s persze, hogy igaza volt. Annál is inkább, mert az eredeti mű már az első bemutatóig is sokat változott. Déry Tibor 1971-ben született kisregényéből Adamis Anna dalszövegeivel Presser Gábor zenéjével színházi siker született a Vígben a 70-es évek elején. Az ebből készült lemez népszerűsége, az akkori legendás alakítások visszfénye rávetül — akarva akaratlanul — minden későbbi adaptációra. Túl messze van már 1969 — a cselekmény ideje — s még nincs elég messze sem. Mit mondhat nekünk a történet? A főhős, József magyar származású — s mint ilyen, egy idegen államban hontalan — New Yorkból elindul kiszolgált Fordjával Montanába, egy gigantikus méretű rockfesztiválra, hogy megkeresse, és megmentse feleségét,- Esztert, aki elhagyta. Csaknem lehetetlen a vállalkozás. Háromszázezer kábítószerbe, szexuális nihilizmusba menekülő ember között kell megtalálnia őt. József, metaforikus utazása során reményt vesztett figurákkal találkozik. Mintha csak a pokol bugyraiban járna. Kettőjük sorsa — az égen fel-feltűnő madárrajok apokaliptikus vonulása is előrevetíti ezt — eldöntetett. Pusztulásuk kikerülhetetlen. A korábbi interpretációkban a darab végén még felhangzott a dal, a küzdelem jogosságáról, a reményről (Arra születtünk, hogy boldogok legyünk). Most csak az áldozatok, a tömeg fülsiketítő jóslatát halljuk: madarak jönnek, madarak jönnek... Figyelmeztetés, utolsó segélykiáltás? Tiltakozás egy lehetségesjövőkép ellen? Ahol a pokol Eszter es József a másik szereposztásban (I)i- manopulu Afrodite és Czvetkó Sándor) angyalai — az erőszak katonái — még filozófiát csiholhatnak a gyilkossághoz? Egy kaotikus társadalmi rend, amelyből lakói — ahogy egy helyütt Manuel, az egyik szereplő mondja Józsefnek — kilépni akarnak. Az előadás megrendítő és szép. Nyilván másként veszik üzenetét a különböző korosztályok. Találkozik-e azokkal, akik a közterek tűzfalaira firkálják: nincs jövőnk? Vajon megdöbbenti-e azokat, akiken ennek léte, milyensége múlik? Talán még a Gárdonyi Géza Színház egyetlen eddigi produkcióján sem volt ennyire szembetűnő a jó értelemben vett csapatmunka. A musical minden társulatnak külön próbatétel, az egri játszók jól állják a sarat, össze- szokottan táncolnak. Gessler György, a körülményekhez igazítottan mértéktartó mozgáselemekből készített remek koreográfiát. A szereplők meglepően jól énekelnek — nyilván sokat segített Marik Erzsébet korrepetitor — igényes a zenei háttér, korszerű, új a hangszerelés. A kettős szereposztás lehetőséget ad a fiataloknak is, hogy több oldalról bemutatkozzanak. A premieren az első változatot láthattuk. Román Judit érzékenyen, belülről építkezve állította elénk Esztert, aki heroinos látomásában nemcsak saját gyermekkorát, és léthelyzetét de az előtte járó nemzedékek szorongásait, fenyegetettségükből adódó félelmeit is megjeleníti. A fiatal színésznő tehetsége nagy kincs, most sem okozott csalódást. Czvetkó .Sándor Józsefként tisztességesen oldotta meg feladatát. Adottságai jók, ám most mégis az általa „hozott” figurából hiányzott némi intellektus. Déry hőse kívülről, s mintegy felülről is szemléli mindazt, ami a koncert előtt, s alatt történik. Azt is előre látja, hogy Eszter kétségbeesett menekülése mivel végződik majd. Ugyanakkor ő maga is identitászavarokkal küzd, nemcsak feleségét, saját helyét is keresi. Beverly, Eszter barátnője már leszámolt az illúziókkal. Fanyar szkepszisét, racionalizmusát hitelesen közvetíti Fráter Kata, aki új oldaláról mutatkozott be, s ez csak gazdagította róla alkotott megítélésünket. Kőszáli Ibolya Mariannként örök emberi értékek, érzelmek tolmácsolója is. A szerep nem nagy, de Kőszálinak végre van lehetősége bizonyítani. Lélekkel játszik, kulturáltan énekel. A riporter (Solymosi Tibor) a történetnek egy másik síkján mozog. Kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy a Hunter-gyil- kosságra fényt derítsen. Más értéket képvisel, mint a többiek, de szándékát nem tudja érvényesíteni. Solymosi bizonytalan a figura megformálásában, ám lehet, hogy tétovázása rendezői tisztázatlanságból származik. Szinte megsemmisül az erőszak jogosságát hirdető Pokol angyala mellett (Blaskó Balázs kiváló karakteralakítása). Sok új arc, név tűnt fel ebben a produkcióban. A darabválasztás — előzetes kételyeim ellenére mondom — mégis jó, mert társulatépítő ereje van. Aztán meg — musical lévén — biztosan számíthat a közönség szeretetére. Kocsis György Manuelként kellően fölényes, oldott és moralizáló, Dimanopulu Afrodite Juanaként talán kicsit túl könnyű és harsány is (de hát igazi lehetősége a másik szereposztás Eszter). Bicskei Kiss László, Ittes József, Szabó János, Lénárt András, Mikula Sándor, Várhelyi Dénes, Pasqualetti Ilona, Balogh Ágnes, Urbán Andrea, Nemesházi Beatrix és az Ifjúsági Ház dzsesszbalettesei együttes munkát végeznek. Nagyon jól funkcionál a díszlet, Piros Sándor együtt gondolkodik a rendezővel. Telitalálat, ahogy a madárvonulás vibráló feszültségteremtő effektusát a szereplők feje fölött mozgatható vásznakkal teszi érzékletessé. Az aktualizáló értelmezés, a színészek összjátéka, a még ma is sokrétegű zene, a szimboükus erejű dalszövegek teszik, hogy ma, 1988-ban is él, élhet ez az előadás, s megrendít bennünket, mert mi is nap mint nap feltesz- szük a kérdést: Valaki mondja meg, hogyan kell élni? S mert madarak jönnek. S mert olykor sötét az égbolt felettünk. Jámbor Ildikó Mindig vallottam — ma is ezt állítom —, hogy újságíróink népes táhorában kevés az oknyomozó alapállású személyiség, az, aki időt, fáradságot nem kímélve arra törekszik, hogy a bonyolult ügyek minden lényeges ösz- szetevőit megvizsgálja, $ csak ezt követően foglal állást, alkot immár hiteles, útjelző szerepkört is betöltő véleményt. A Családi Tükör egy korábbi adásában bemutatták egy idegileg megviselt, fizikailag fejletlen fóti gyermekvárosi kamasz kálváriáját, jelezve azt, hogy ebben erőteljesen ludas a nem éppen hivatása magaslatán álló volt nevelőotthon-vezető. A témára az elmúlt szombaton délelőtt visszatértek, mert a pedagógusok reklamáltak, azt hangsúlyozva, hogy kollégájuk ártatlan. A riporter és a szerkesztő vitatkozott ezzel a nézettel. Figyeltem a pro és kontrák egymásutánját, mérlegeltem erejüket, súlyukat, s képtelen voltam dönteni. Gondolom mások is eképp vélekedtek, különösképp azok, akik, mint én, valaha kollégiumban is tevékenykedtek, s tisztában van azzal, hogy ez az elfoglaltság nem a vágyálmok netovábbja, hogy ez a kötelezettség számos konfliktussal jár, s olykor gordiuszi csomónak tűnő szituációkat szül, amelyek kibogozásához nem mindig társul a tanári bravúr. A meditáció mégsem felesleges, mert arra int, hogy csak kellő töprengés után mondjunk verdiktet, tegyünk igazságot, feltételezve a jó szándékot. Nem az esetleges vétkes megbüntetéséért dörögve, hanem a hatásos medicinát kutatva. Nem csak a katedrákon. Golgotás egyéniség Szentgyörgyi Rita két Edit Pi- affal, — az egyik szerzője maga a ritka képességű énekesnő volt — foglalkozó könyv nyomán írta meg azt a forgatókönyvet, amelyet Csákányi Eszter töltött meg élettel, a Magunkat ajánljuk című szombati műsorban. Ismét találkozhattunk, azzal a zseniális adottságú, de golgotás egyéniséggel, aki akaratlanul is folyvást keresztre feszítette magát, hogy gyötrődéseit, botlásait, bevallott és tagadott hibáit, pokolra járásait dalokká, világhírűvé vált számokká nemesítse. Áldozatos, önpazarló sorsa volt az ára átlagon felüli sikereinek. Ezt az összetett jellemet értékéhez mérten teremtette elénk a tehetséges fiatal művésznő. Kár, hogy csak prózában, mert hangja minden igyekezete ellenére sem harmonizált a valaha ünnepelt sztáréval. Persze így sem csalódtunk, mivel tartalmas órával gazdagodtunk, olyan élmények raktározódtak emlékezetünkben, amelyek iránytűt adnak az esztétikai elmélyülésre, á hamisítatlan műélvezethez. Nem mindennapi szenzáció A Vasárnapi újság a rádió egyik legszínvonalasabb vállalkozásává nőtt. Nem véletlen, hiszen „gazdái” rögvest reagálnak eseménydús napjaink izgalmas, egyértelműen elobbrevivő, megújulást jelző változásaira. Elkötelezettség vezérli őket, mégis szókimondóak, nyíltak, nem húzódoznak a talán még kényesnek tűnő kérdések taglalásától sem. Meggyőződésem, hogy azért cselekszenek így, mert jelenünkben kívánják kevésbé gondfelhős holnapjaink magjait vetni. Magvas kínálatukból is kiemelkedett az a reprezentatív in- teíjú, amelyet Farkas Vladimírral, a hírhedt Farkas Mihály fiával készítettek, aki több évtized után most nyilatkozott először. Szólt az egykori államvédelmi hatóság nem éppen dicséretes szerepéről, a koncepciós perekről, azok kommunista, illetve pártonkívüli meghurcoltjairól, áldozatairól. Bűnösségét ném tagadta, de azt is hangsúlyozta, hogy tanúként jelentkezik a múlt valósághű feltárásához, s kész segíteni annak a bizottságnak, amelyet Pozsgay Imre államminiszter vezet. Határozottan, keményen fogalmazott. Nem fontos, nem is kell azonosulni vele, fellépése mégis számottevő, ugyanis sokakkal együtt azt nyomatékosa, hogy ne vonakodjunk szembesülni az egykori torzulásokkal, mivel ez nemcsak nemzetünk lelkiismereti problémája, hanem az efféle számvetésből okulhatunk is. Tudatosulhat bennünk és az utánunk következőkben, hogy soha ne lépjünk — önérdektől, érvényesülési ambícióktól sarkallva — rosszfelé ívelő ösvényekre, mert ezért nemcsak mi adózunk, hanem az egymást követő nemzedékek is. Pécsi István Finn irodalmárok A természetgyógyász bizonyítja: Az egészség nem vágyálom Császárné Benke Mária műhelytitkai Az elmúlt hét végén fiatal finn irodalmárok jártak Egerben. A Világifjúsági Szövetség szervezésében Magyarországon tartózkodó küldöttség tagjai közül Kari Levola és Tommi Rakshit Budapest és Kaposvár után Heves megye székhelyére is ellátogattak. Itt a Hazafias Népfront városi bizottságának székházában Jónás Zoltán, a Topelius Finn — Magyar Baráti Társaság elnöke fogadta őket. A megbeszélésen szó esett egy kétnyelvű kiadvány létrehozásáról, amelyben a Poriban, illetve az Egerben élő fiatal költők és prózaírók szerepelnének alkotásaikkal. A kötet az elképzelések szerint a jövő év áprilisában — a költészet napja tiszteletére — jelenne meg. A találkozót követően vendégeink Eger történelmi nevezetességeivel ismerkedtek meg, s ennek során megtekintették a várat is. Azon az őszi napon zuhogott az eső. Ráadásul fáradtságtól, derékfájdalmaktól gyötörten csengettem a szegedi családi ház ajtaján. Császárné Benke Mária szívélyesen, frissen fogadott. Elkezdődött a diskurzus, s néhány perc után úgy éreztem, mintha szanatóriumi hangulat hatott volna át. A szobákban a nyugalom vert sátrat. Hallgattam őt, s egyik ámulatból a másikba estem. Nem is a részletek izgattak, hiszen ezekkel bíbelődni a hozzáértők, a szakemberek dolga. A lényegre koncentráltam, arra, hogy ez a szívós akaratú asszony bebizonyította: nincs olyan kátyú, amiből ki ne juthatnánk, s mindenekelőtt tőlünk függ, úrrá leszünk-e fizikai bajainkon, képesek vagyunk-e testileg, lelkileg megújulni. Neki sikerült. íme a recept, vázlatosan: — Én is olyan voltam, mint a többi gyerek. Mit sem törődtem szüleim tanácsaival. Imádtam a szalonnát, a zsíros kenyeret. Dehogy jutott eszembe, hogy ebből később gondok fakadhatnak. Kilenc-tíz esztendősen mégis jelentkeztek ezek. Egyre gyötrőbb fejfájás kínzott, s ez később csak fokozódott. Ez harmic-negyven- éves koromban már elviselhetetlenné vált. Az orvosok érelmeszesedést konstatáltak. Ráadásul a kórok sokasodtak. A meglévőkhöz újabbak társultak. Rend- szeresen bedagadt a bal térdem, az állandó egyensúlyzavar idegileg is kikészített. Olyany- nyira, hogy már az öngyilkosság gondolatával is foglalkoztam. Ekkor a nővérem azt javasolta, hogy keressem meg dr. Kenyeres Károly természetgyógyászt, aki, megnyitotta számomra — a kifejezés egyáltalán nem túlzás — az újjászületés kapuit. Felvilágosított arról, hogy létezik kiút, csak nem szabad feladni a reményt. Megismertetett a legnélkülözhetetlenebb lélegzési gyakorlatokkal. Aztán jött az étrendmódosítás. Hat napig csak vizet, illetve cukor nélküli limonádét fogyasztottam. Ez a kúra méregtelenítő hatású volt. Folytathatnám a felsorolást, de hát mindezt taglalja majd a Természetgyógyász Egyesület által kiadandó könyvem, amelyben egyéni tapasztalataimat összegzem. Ezért inkább a végeredményről szólnék. Régóta más lettem. A vizsgálatok igazolták, nincs semmi problémám. Azt is határozottan állítom, hogy pszichésen is megtisztultam, s a belső béke megszerzésének ezt a lehetőségét bárki számára ajánlom, hiszen így köny- nyebben toleráljuk a folyvást adódó konfliktusokat, s ügyesebben megleljük azokat a kompromisszumokat, amelyek mindnyájunk javát szolgálják. Közben az is kiderül, hogy metódusával szívbeteg férjét is „kikezelte”, s ezt páija is tanúsítja, kontrollként mutatva a mindennél beszédesebb zárójelentéseket. Aztán soijáznak a tornagyakorlatok. Az egyik nehezebb a másiknál, s rádöbbennek, hogy közülük semelyikkel se birkóznék meg. Ő viszont hajlékony, könnyed, elegáns. Olyannyira, hogy eszembe se jut — ő emlékeztet rá —, túl van már a hatvanon. Búcsúznánk, de nem maradhat el a ráadás: asztalhoz invitál, s ízlelgetjük á szójából készített remek fogásokat: a pörköltet, a töltött paprikát, a sült hús képzetét keltő falatokat. Hát ez bizony nem akármilyen csoda. Ő azt mondja: mellőzzük a nagy szavakat, hiszen a siker kizárólag rajtunk áll. Hivatása kizárólag a szolgálat, e nemes ügy képviselete. Az emberért, valamennyiünkért. Tanfolyamokon, előadásokon. Szerte az országban. Elköszönünk, s rádöbbenünk: mintha mi is mások lennénk. Ha csak néhány órára is... (pécsi) Császárné Benke Mária november 4-én, pénteken a 4 órától kezdődó kiállításmegnyitó után találkozik az érdeklődőkkel. Vele a Népújság és a Hevesi Szemle közéleti klubjában — Egerben, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának földszinti nagytermében Pécsi István, a folyóirat felelős szerkesztője készít nyilvános riportot. A belépők reggel 9 órától délután fél 5-ig igényelhetők — ezekért sem kell fizetni — a lapunk olvasószolgálatánál. Megközelíthető a Nagy János utca felől. Szergej Jevtusenko—Vlagyimir Ladcsenko: Petijük, a remek fickó — Figyelj, Sura — mondta Anyuta —, Petrjukék új szőnyeget vettek. Külföldit. — Megoldjuk — ígértem, és másodállást .vállaltam. — Már mondani akartam, I Sura, Petijukék megint nyaralni mentek. A Krímbe, vagy délre — nyugtalankodott a feji leségem. — Megoldjuk — biztosítottam, és elindultam, hogy valahonnan kipréseljek egy beuta. lót. — Tudod, Sura, Petijukék- nak gyerekük született — sóhajtott álmodozva Anna. — Három hetvennel... — Megoldjuk — pirultam el, és... summa summarum kilenc hónap múlva apa lettem. — Hallottad az újságot? — sopánkodott az asszony — Ez a csirkefogó Petrjuk elhagyta a feleségét... Most egyedül élek, és gyakran emlegetem meleg szívvel Petijukot. Azt hiszem, remek fickó. Horváth Lilla fordítása j mi i ■ ................ * Sok új arc tűnt fel ebben a produkcióban (Lé- nárt András, Mikula Sándor, Czvetkó Sándor) (Fotó: Koncz Jánosi
