Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-06 / 239. szám
4. KULTÚRA KOZMUVELODES NÉPÚJSÁG, 1988. október 6., csütörtök Általános művelődési központ Párádon Osszefoqták a kultúra erőit A kultúra helyzetéről kevés szívderítő jelentést hallani manapság. Ehelyett sorra érkeznek a híradások, az állami támogatások csökkenéséről, az itt dolgozók alulfizetettségéről, a közönség elpártolásáról, bóvli felé fordulásáról. Hideg szelek fújnak tehát, ahogy a népdal is mondja, ám akadnak akik megpróbálnak a széllel szemben haladni. Közéjük tartoznak a parádiak is, ahol szeptemberben hozták létre a Fáy András Általános Művelődési Központot, hogy ezzel az intézményi változtatással is fokozzák a közművelődés hatóerejét. Baráz Máté igazgató szobájában valóságos kis őserdő fogadja a kíváncsiskodót, s a legkülönfélébb szobanövények által teremtett kellemes környezetben szavai nyomán fokozatosan összeállnak e döntés hátterének mozaikjai. Nos, Párád azon ritka települések közé tartozik, ahol nincs művelődési otthon, s ezért helyzetéből, funkciójából adódóan az általános iskola mindig is szerepet vállalt a népművelés feladataiból. Szerencsére olyan tantestület szerveződött itt az évek során, mely nyitott az újdonságokra, és nem fél a munkától. De igazoljuk ezt példákkal is: országos pedagógiai kísérletek folynak itt, negyedik éve fut a Zsolnai-program, 1981-ben zeneiskolai képzés indult, 1982 óta angol tanfolyamra járhatnak a diákok, erre alapozva az idén bevezették a szakosított angol tantervet, melynek értelmében a harmadik osztályosok már tanórai keretben ismerkednek a ' nyelvvel. 1985-ben a számítás- technika oktatása is megkezdődött, az üveggyár anyagi, eszmei támogatásának köszönhetően. A tanórán kívüli oktatást, nevelést is komolyan veszik: háromszázötven gyermek jár a különféle szakkörökbe, és szombatonként is rendszeresei! kínálnak programokat a könyvtári foglalkozásoktól a sportrendezvényeken át a természetjárásig. Ez tehát a bázis, melyre az ÁMK-t alapozták. — Visszatekintve néhány évet azt látjuk, hogy az intézmény szinte szervesen fejlődött ebben az irányban, mert az igények is erre húztak bennünket — tájékoztat az igazgató. 1981 -ben első lépésként az iskolaépületbe költözött át a községi könyvtár. 1984-ben második nekifutásra a nagyközségi közös tanács elhatározta a komplex művelődési intézmény létrehozását. Ekkor csatlakoztak az óvodák, a bodo- nyi művelődési ház (melynek felújítására a Mátraalja Mgtsz adott támogatást), a nyugdíjasklub, és a Parádsasvári Üveggyár klubkönyvtára. Ekkor már a bodo- nyi, sasvári, óhutai általános iskolák is tagjai voltak az „együttesnekTöbb helyről is bátorítottak bennünket, hogy lépjünk tovább, hiszen mint egy munkánkat értékelő jelentés is megállapította: „olyan tartalmas a közművelődési munka, hogy már az ÁMK követelményeit is kielégíti.” Ezek a biztatások „leltározásra” késztették a község vezetését és a tantestületet: megvannak-e azok a szellemi és anyagi erők, melyekre egy ilyen döntés épülhet. 1988-ra az a közös vélemény alakult ki, hogy bár a tárgyi feltételek egy része még hiányzik, a továbblépés érdekében vállalkoznak az új szervezeti formában való működésre. Ennek szükségességéről és lehetséges voltáról győzte meg a pedagógusokat a besenyőtelki ÁMK-ban tett látogatás is. Augusztus 23-án alakult meg hivatalosan a Fáy András Általános Művelődési Központ, és most már az a fő cél, hogy a zökkenőmentes munkához elengedhetetlenül szükséges közművelődési blokkot (benne nagyteremmel, könyvtárral, audiovizuális helyiséggel, klubszobákkal) mihamarabb tető alá hozzák. De milyen forrásokra számíthatnak e terv megvalósításához a friss intézmény gazdái és dolgozói? —A községi tanács erre a célra hirdette meg az évi 600 forintos tehát — tájékoztat Baráz Máté. — Erre az összegre számíthatunk alapként, ám a folyamatos áremelkedések miatt központi támogatásra is szükség lesz. Még 1981-ben benyújtottunk egy pályázatot az Országos Közművelődési Tanácshoz, amelyet keretjelleggel elfogadtak, de azóta sem forintosították. Pedig nagy szükség lenne most a pénzre! Szilárd elhatározásunk ugyanis, hogy megteremtjük a kor színvonalának megfelelő feltételeket a művelődéshez, s a felnőtteket is fokozatosan magunkhoz csalogatjuk majd, megfelelő programokkal. Szeptember elején Párádon jártak a tervezéssel megbízott szakemberek és felmérték a terepet. A munka tehát elindult, és bízunk benne, hogy az anyagi nehézségek áthidalásával sikerül a szellemi erők mögé a tárgyi feltételeket is megteremteni. Hiszen lélek és test harmonikus egysége nemcsak az egyes emberek esetében alapja az egészségnek . . . Koncz János Baráz Máté igazgató: — Nagy szükség lenne most a pénzre! A könyvtárban folyóirat-olvasó és zenesarok is található (Részlet a Diadal és tragédia című Sztálin-életrajzból) Fordította: Zahemszky László (IX/l.) Dmitrij Volkogonov vezérezredes, a filozófiai tudományok doktora a Szovjetunióban elsőként vállalkozott arra, hogy monográfiát készítsen a szovjet állam élén több mint három évtizedig álló loszif Visszarionovics Sztálin személyéről, az általa képviselt korszakról. Két vaskos kötetre tervezett politikai esz- széje bevezetőjében a szerző rámutat arra, hogy a Szovjetunióban, ahol bőségesen áll rendelkezésre Caesar-, Napoleon-, Churchill-, De Gaulle-, sőt Hitler-életrajz, Sztálinról mindeddig nem jelent meg átfogd elemzés. A háború után ugyan napvilágot látott egy rövid életrajz, ám ennek személyesen Sztálin volt a szerkesztője. A Generalisszimus aprólékos gonddal formálta a róla kialakuló képet, s így érthető, hogy „gondoskodott Í arról, hogy az utódok számára készült életrajzában a világos tónusok legyenek túlsúlyban". Ilyenformán Sztálinnak döntő szerepe van a szovjet történelemben ma is létező számos „fehér folt" keletkezésében. Ezek eltüntetését célozza az utóbbi időben publikált húsz katonai-elméleti és politikai monográfia révén ismertté vált szerző Diadal és Tragédia (I. V. Sztálin politikai portréja) című könyve, amely a tervek szerint jövőre jelenik meg. A felfokozott érdeklődéssel várt munka itt következő részlete a Pravda 1988. évi 172. számában látott napvilágot. z. 1. A legrövidebb éjszaka leple borult a fővárosra. A munkás Moszkva nyugtalanul aludt. Csupán innen-onnan, a népbiztosságok épületeiből, a vezérkar főhadiszállásáról — ebből az óriási skatulyából a Lubjankán — szűrődtek ki halvány fénysugarak a lefüggönyzött ablakokon. A politikai bizottság, a népbiztosok, a katonai vezetés most is virrasztón. I. V. Sztálin a katonákkal tartott több tanácskozás után — szokásosnál korábban indult a dácsájára, úgy éjszaka kettő körül. Előtte még egyszer megvitatta Molotowal a határon kialaSztálin kult helyzetet, ami fenyegető volt, ám mindazonáltal mindketten reménykedtek, hogy nem fordul rosszabbra. A háborút megelőző utolsó két hónapban Sztálin számos jelentést, jelzést, információt kapott arról, hogy Németország közvetlen előkészületeket tesz a Szovjetunió megtámadására. Ezek a figyelmeztetések a felderítésről, a diplomatáktól, a Szovjetunió barátaitól érkeztek. Amikor a szórványos információk végül is fenyegető sorrá álltak össze, Sztálin, megtanácskozva a dolgot Molotowal, úgy döntött, megvizsgálja, hogyan reagál Berlin ezekre a tényekre. Elhatározták, hogy szondázásként egy TASZSZ-nyilatkozatot fogalmaznak, amelyben leplezetlen szemrehányásokat tesznek Németországnak a paktum feltételeinek betartásával kapcsolatban. A június 14-én közzétett nyilatkozatban felszólították Németországot, hogy kezdjen új tárgyalásokat a kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről. Ugyanazon a napon Hitler, aki már tudott a nyilatkozatról, utoljára tanácskozott a hadseregcsoportok és a hadseregek parancsnokaival a Barbarossa- terv kivitelezéséről. Hitlernek jelentették, hogy május 22-étől Németország vasutait gyorsított forgalomra állították át, hogy a csapatösszevonások június 19- én fejeződnek be, továbbá azt, Volkogonov hogy az első csapást mérő légierők egységeit a Visztulától nyugatra fekvő repülőtereken helyezték el, és hogy ezeket június 21-én estére alacsony magasságban egyenként csoportosítják át a szovjet határokhoz közeli repülőterekre ... A harckészültség ellenőrzése és a részletek pontosítása után mindössze egyetlen apró módosítást hajtottak végre a terven: a támadás időpontját június 22-én hajnali 3 óra 30-ról 3 órára tették át. Sztálin és Molotov azt feltételezte, hogy ha Berlin beleegyezik a tárgyalásokba, akkor azokat egy-másfél hónapig el lehet nyújtani, aminek folytán a támadás ebben az évben ténylegesen lekerülne a napirendről. Sztálin nem is alaptalanul azt gondolta, hogy a nyár végén, pláne pedig ősszel Hitler nem szánja magát a háborúra. Ez pedig azt jelentette volna, hogy a Szovjetunió még 7—10 hónapot nyer, hogy felkészüljön a védelemre. A TASZSZ-nyilatkozatban béketeremtésre törekedve azt hangsúlyozták, hogy „Németország ugyanolyan tántoríthatatlanul betartja a szovjet—német meg nem támadási szerződés feltételeit, mint a Szovjetunió, aminek következtében, a szovjet körök véleménye szerint, azok a híresztelések, hogy Németországnak szándékában áll a szerződés megszegése és a Szovjetunió megtámadása, minden alapot nélkülöznek ...” (Folytatjuk) Rumen Balabanov: Hang nélkül E gyik reggel Ivan Milanov arra ébredt, hogy elvesztette a hangját. Már számtalanszor ébredt föl úgy, hogy hiányérzete támadt — rossz kedve volt, nem volt pénze, sőt, egyszer még az is megesett, hogy nem találta a feleségét, de még sohasem fordult elő, hogy elveszítse a hangját. Minden bizonnyal ezért kezdett el reszketni. Tudniilik, ha a ember rossz- ) kedvűén ébred, ebben még | nincs semmi különös. Elég, ha megropogtatja a csontjait, iszik egy pohár hideg vizet, bekapcsolja a rádiót, és kész — egyből visszatér a jó kedve. Az sem tragédia, ha az ember ráébred, hogy nincs pénze. Rengeteg módja van annak, hogyan lehet pénzhez jutni. Legokosabb ilyenkor kölcsönkérni. Az sem baj, ha ébredéskor nem találjuk a feleségünket. Ilyenkor arra kell gondolni, hányszor lóvá tett már bennünket ez a némber, és egy csapásra eloszlanak a felhők arcunkról. Estig még akár egy másik fehérnépet is találhatunk a régi helyett. No, de egészen más a helyzet akkor, ha valaki úgy ébred föl, hogy elvesztette a hangját! Ivan Milanov elhatározta, hogy szerez magának egy másikat. Emberi hang azonban szóba sem jöhetett. Ki az, aki ilyesmit használ? Az állatokban volt Ivan Milanov minden reménye. Méghozzá a háziállatokban — elvégre ők az ember legjobb barátai! Először a szomszédék kutyájával próbálkozott. Hatalmas, szibériai jószág volt, erőteljes, impozáns hanggal. Ivan Mila- novnak éppen ilyesmire volt szüksége, hogy beszéd közben mindenki tisztelettel hallgassa. Az eb azonban megneszelte a dolgot, és farkát behúzva elol- dalgott. Ezután a hatodik emeleti papagájjal kísérletezett. Nem butaság, ha az ember azt szajkózza, amit mások mondanak. Elég csak annyit tudni, kit és hányszor kell utánozni. És Ivan Milanov ezzel tökéletesen tisztában volt. Éppen most töltötte be a negyvenedik évét. A papagáj azonban, amikor megtudta, miről van szó, behúzta a szárnyait, és a tollai közé dugta a csőrét. Ivan Milanov elkomorodott. És amikor már az elkeseredés kishiján leverte a lábáról, igaz, hang nem jött ki a torkán, hogy ezt kimutassa, észrevette Mano- lovék kanáriját. Lecsapott rá, és gálád módon ellopta a hangját. És azon nyomban cifra trillázásba kezdett. Visszatért a mosoly Ivan Milanov arcára. Új, fölöttébb derűs életet kezdett. Télen-nyá- ron, hőségben-fagyban csak énekel és énekel. Az ember kérdez vagy kér tőle valamit, és ő minduntalan derűs tavaszi énekszóval válaszol. Gyakran meghívják konferenciákra, szemináriumokra, szimpóziumokra. Ingyenes szállást és ellátást biztosítanak neki, és különféle emberekkel találkozik. Általában ő kap elsőként szót a beszámolók után. Azért, hogy megfelelő színezetet adjon a véleményeknek. És hangjának színezete tiszta, derűs, őszinte. Sokan megpróbálják utánozni, majd megszakadnak a nagy igyekezettől, tele vannak ambícióval, latba vetik a kapcsolataikat, de hiába. Mivel csak Ivan Milanov ismeri a titkot. Ahhoz, hogy kanáriként énekeljen az ember, előbb el kell veszíteni a hangját. Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán
