Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-18 / 249. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. október 18., kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Néhány éve még sikeres ágazatnak számított a mezőgazdaság, manapság viszont mind többen vonják kétségbe eredményeit. A fizetőképes világpiacon agrártúltermelés van, a termékek nem áraikkal, hanem támogatásaikkal versenyeznek; itthon pedig az egyre nyíló agrárolló nehezíti a termelők helyzetét. A következmény szinte természetes: a gazdaságoknak több mint harmada pénzügyi gondokkal küszködik, az eredményeit tekintve élenjáró harmad pedig korlátozott lehetőségeire panaszkodik. Kétségtelen, a hazai gyakorlatot tekintve új helyzetbe került a mezőgazdaság. Három évtizede a kezdetleges technikával, a kialakulatlan technológiákkal küszködtek, az alacsony hozamok, a kicsi bevételek a mezőgazdaságban dolgozók megélhetését sem garantálták. A nyolcvanas évek elejére viszont az egész élelmiszer- gazdaság a magyar népgazdaság sikeres ágazatává vált, a termelés abszolút és fajlagos mutatói révén a nemzetközi élmezőnybe került. Közismert, hogy termékeinek harmadát exportálja, a mintegy 800 ezer dolgozó tizenötmillió ember élelmét termeli meg. A folyamatot kétféleképpen ítélhetjük meg. Jelentős eredmény az élelmiszer-gazdasági export, hiszen a múlt évben például 670 millió dollár volt a külkereskedelmi aktívuma. Mindezt az élelmiszerekkel telített világpiacon érték el, miközben az árak csökkentek. A gazdaságpolitika ösztönzi is az élelmiszer-gazdasági export növelését, 1990-ben 900 millió dollárra kellene emelni az ágazat külkereskedelmi aktívumát. Mások viszont ezzel éppen ellentétesen érvelnek. Az árak egyes termékeknél 60-80 százalékkal csökkentek, tehát a stagnáló exporthoz is több árut kell termelni és eladni. Nyilvánvaló, hogy romló a gazdasági hatékonyság, támogatni kell az exportot, s emiatt a kétkedés, az elmarasztalás sem ritka. El kell ismerni, hogy az élelmiszerexport leggazdaságtalanabb részének elhagyásával az agrárkivitel és az egész népgazdasági export hatékonysága javulna. De az is igaz, hogy ma sem tudjuk mibe kerülne az elmaradó devizabevételek pótlása, milyen népgazdasági károkat okozna helyettesítése. Látszólag tehát a mennyiségi csökkentés exportgazdaságossági előnyöket kínál, de amíg nincs elfogadható mérce az ipari és az agrártermékek gazdaságosságának összehasonlítására, egyértelmű döntés sem hozható. Persze téves lenne csak tőlünk független külső viszonyokban keresni a hibát. A közgazdasági vizsgálatok azt mutatják, hogy a világpiacon nem egy-egy ágazat az alulértékelt. Ágazaton belül a veszteséges termelés visszaszorításával vagy fölszámolásával is új forrásokat lehet föltárni. Nagyok a különbségek a gazdaságok termelési mutatói között is. Csak egy példa: az egy hektárra jutó hústermelés a termelőszövetkezetek átlagában 367 kilogramm, az állami gazdaságokban száz kilogrammal több; egyes gazdaságok pedig a hétszáz kilogrammot is elérik. Nyilvánvaló, hogy a hozamok növelése költségcsökkentő és a gazdaságosságot javító tényező lehet. Az export szempontjából veszteséges termelés felszámolására viszont csak akkor lehet vállalkozni, ha egyértelműen tisztázott a veszteséges export fogalma; s ha válaszolunk arra a kérdésre is, mi legyen a visszafejlesztés következtében felszabaduló munkaerővel, földdel, tőkével. Jelenleg erre nincs részleteiben kidolgozott és elfogadott válasz, s ez nehezíti a mezőgazdaság piaci alkalmazkodását is. Az is zavaija a gazdasági vezetők közgazdasági gondolkodását, hogy a nyíló agrárolló miatt bonyolult támogatási rendszernek kellett életben tartania a gazdaságokat. Évtizedeken át fennmaradt, sőt terebélyesedett az állami támogatások rendszere, ez megnehezítette a gazdasági tisztánlátást, a ráfordítások, a hozamok, a jövedelmezőség és az exportképesség megítélését. A támogatások a termeléspolitika jellemzőivé váltak, emiatt az ágazatok között torz jövedelmezőségi arányok alakultak ki. A központi szabályozás megkísérelte a mezőgazdasági fejlődés kiegyenlítését, s éppen a legjobbaktól vont el több jövedelmet azért, hogy a gyengébbeket, a kevésbé hatékonyakat fönntartsa. Ez a magatartás pedig konzerválta az ellentmondásokat, s a meglévő viszonyokat tartotta életben akkor is, amikor már a megújulás volt a jelszó. A vállalati alkalmazkodás is leegyszerűsödött: a termelés kényszerűen igazodott az évszázados természeti viszonyokhoz és a gyakran, szinte követhetetlenül változó közgazdasági szabályozáshoz. Voltaképpen háttérben maradt a valós piaci viszonyokra épülő, a komplex érdekeltséget megteremtő gazdálkodás. V. F. J. Automatizált földmérés Füzesabonyban Rendkívül fontos feladatokat lát el a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat egri irodája, hiszen a precíz iratok, bemérések nélkül elképzelhetetlen a ház- és útépítés, a vezetékfektetés. Nekik az ősz a legzsúfoltabb, a munkák súlypontja erre az időszakra tolódik el, míg január, február holtidőnek számít. A megyében még Gyöngyösön működik hasonló iroda, és Hatvanban ennek egy kirendeltsége. Az egriek is egy fiókiroda kiépítését kezdték meg Hevesen, ami várhatóan jövő év elején nyílik meg. Mint Nagy Lukács Ferenc irodavezetőtől megtudtuk, teljesen ön- fenntartóak, és a felvett megrendeléseket saját embereikkel végzik el. Tavaly 5 millió 200 ezer forint értékű munkát teljesítettek a megye- székhelyen és környékén 12-13 százalékos nyereséggel. A létszám műszakiakkal, segédfelmérőkkel, munkásokkal együtt 26. Támogatják a továbbtanulást, sok szakembert képeznek saját házon belül is. A földmérési szakközépiskolából kikerültek csak egy részét képezik az állománynak, de a szakérettségi és a technikusi minősítő vizsga után bárki teljes jogú tagja lehet a műszaki gárdának. Nagy jelentőségű munkájuk Füzesabony térinformatikai rendszerének megteremtése. Ilyen települési viszonyok között ez a kezdeményezés első az országban. Az automatizált földmérési alaptérkép elkészítését már megkezdték, ennek befejezése 1990 végére várható. A közműnyilvántartást pedig jövő nyáron indítják, ezzel 1992-re szeretnének végezni. A rendszer megvalósítása után a földmérési közmű szakági és alaptérképek egységes rendszere lehetővé teszi a számító- gépes adatszolgáltatást a kód, a helyrajzi és a házszám alapján. Fő célja, hogy mindenki gyors, pontos információkhoz jusson, így a földhivatal, illetve a tanács a műszaki és közműnyilvántartásból, az üzemeltetők pedig a szakági rendszerből kapjanak adatokat. Egerben a központi-közműnyilvántartót korszerűsítik, rávezetve az új utakat, épületeket, térképváltozásokat. Mindezeken kívül Béla1- pátfalva, Szilvásvárad, Verpelét, Kál, Pétervására és Heves alaptérképeit, közműnyilvántartását készítik. A lakosság részére is vállalnak térképezést, bemérést, noha ezek a feladatok az iroda forgalmának csupán tíz százalékát teszik ki. Befejezés előtt az új körzeti rádióstúdió szerelése Debrecenben Debrecenben befejezéséhez közeledik az ország 7. körzeti rádióstúdiójának kivitelezési munkái. Az új stúdió az úgynevezett CCIR sávban fog működni napi kétórás műsoridővel. Jelenleg a Magyar Rádió üzemfenntartási főosztályának technikusai a befejező szerelési munkákat és a végellenőrzést végzik a hazai gyártmányú stúdióberendezéseken. (MTI-fotó: Oláh Tibor) A keskeny palló egyik oldalán Ahol az egri lábbelik készülnek Ez már a Csebokszári-lakó- telep vége. Innen nem látszik más, csak a kukoricatáblák, és néhány felnémeti ház homlokzata. Zavarban is vagyok: az új épületek közül nem tudom melyikben találom az Egri Cipőipari Szövetkezetét. Kitaposott ösvények sem sietnek segítségemre, így találomra indulok el a rögös, s az eső után kissé sáros földön. Aztán egy betonárok túlsó oldalán végre meglátok valakit. Kérdezősködésemre háta mögé mutat: ez az a hely, amit keresek. S ha kedvem van, ne kerülgessem a hosszú és széles gödröt, nyugodtan „gázoljak át” azon a keskeny deszkán, ami megrövidíti az utamat. Mikor beszélgető társaimnak, Kovács Ferenc műszaki vezetőnek és Tuza Józsefné megbízott főkönyvelőnek elmesélem „átkelésem” kalandos történetét, csak mosolyognak. Mondják: Barátság hídjának nevezték el az öreg pallót, hiszen ezen járnak át egymáshoz a ruhaipari szövetkezeteikkel. Régebben is egy helyen dolgoztak, a Dobó téren, s közvetlen kapcsolatuk azóta sem szakadt meg. — Idén, januárban költöztek át az új üzemcsarnokba. Ennyi idő alatt megszokták már ezt a helyet? — Igyekeztünk kényelmes környezetet kialakítani — válaszolja Kovács Ferenc. — Persze, amint láthatja, a parkosításra már nem futotta a pénzünkből, ez körülbelül egymillió 300 ezer forintba kerülne. De ami kell, az nagyjából megvan. Háromezer- négyszázhuszonöt négyzetméter alapterületen üzemcsarnokok, szociális helyiségek, irodák. Ami még hiányzik: egy tárolóhelyiség. Jelenleg a Makiári úton van egy raktárunk, ehelyett tervezünk egy másikat. — Mennyibe került mindez? — Negyvenhat millió 247 ezer forintba — hallom a precíz adatot a főkönyvelőasszonytól. — Az talán természetes, hogy ennyi pénzünk nem volt, több helyről is kaptunk segítséget. Dobó téri .Elég erős a ragasztás?" — Kovács Ferenc a cipők minőségét folyamatosan ellenőrzi (Fotó: Szántó György) részlegünket 14 millió 500 ezerért adtuk el a megyei tanácsnak. A Heves Megyei KISZÖV-től kétmillió, az OKISZ-tól 17 millió 300 ezer forintot utaltak át — végleges juttatásként. A hiányzó összeget kölcsönökből fedeztük. — Mielőtt önökkel találkoztam, az egyik bemutatóteremben megnéztem a jövő évi kínálatot. Meglepett, hogy milyen kevés női cipőt láttam . . . — Mi kifejezetten férfiak számára készítünk lábbeliket. Az a húsz-huszonöt ezer pár, amelyet a gyengébbik nem számára gyártunk, főként az idősebb korosztálynak való. Éves „termelésünk” egyébként 165 ezer pár cipő, s ennek értékesítése terveink szerint 114 millió forintos árbevételt, és 4 millió 500 ezer forint nyereséget jelent. — Számomra még egy furcsa dolog az, hogy megyénk boltjaiban nem nagyon találkoztam még Agria márkajelzésű cipőkkel. — Ez a kereskedelem hiányossága — magyarázza beletörődőén Kovács Ferenc. Majd így folytatja: — Dunántúlon és a főváros környékén keresik a termékeinket. Sőt! Az elmúlt években az NDK-ba is szállítottunk, annak ellenére, hogy az ottani Salamander-ekkel nehéz felvenni a versenyt. Úgy látszik, csak Hevesben nem kellünk. Bár az egri áfésztől kapunk megrendeléseket. S az Iparcikk Kisker is kért tőlünk 20-30 (!) párat. — Ez nem azt jelenti, hogy az új divatirányzatokat nem tudják elég gyorsan követni? — Lehet . . . Bár inkább az a jellemző, hogy a hazai igények előtt járunk egy-két évvel. Olasz szaklapokból is tervezünk, s az új színeket, formákat nehézkesebben szokják meg a vevők. Évente 50-55 modellt gyártunk. Titkunk ha van, csak annyi, hogy nagyrészt valódi bőrt használunk, s ügyelünk arra, hogy termékeinken megmaradjon a kézműves jelleg. Távozófélben még végignéztem az üzemcsarnokot. Hétköznapi csoda, ahogyan a dirib-da- rab bőrökből, ragacsos masszákból, kiszabott talprészekből a futószalag végén lebillen a formás, modern cipellő. Az itt dolgozóknak ez talán már semmi újdonságot nem jelent. Megszokták . . . Ugyanúgy, ahogy a fejfájdító illatot, a gépek monoton, de erős zaját. A cipőkészítéshez ez is hozzátartozik. Doros Judit Uj termékek a KAEV-nél? Kényszer szülte útkeresés Honi gazdasági életünkben immár meglehetősen régen hangoztatjuk azt a követelményt, miszerint feltétlenül üdvös, sőt, mi több, nélkülözhetetlen lenne, hogy vállalataink a már meglévő gyártmányaik helyett, avagy éppen azok mellett, új meg új portékák bevezetésén és előállításán fáradozzanak. Gyakorta előfordul, hogy e szükségszerű lépés megtételére a körülmények kényszerítenek valamely céget. Hogy ez mennyire így igaz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a KAEV Egri Gyárának napja- inkbeli törekvései. Mire szánták el magukat, mivel próbálkoznak és miért? Többek között ezekről kérdeztük Tóth János igazgatót. — Nos — mondja —, a dolgok megértéséhez szólnom kell egy-két szót az idei esztendőről. Már az első féf év is kedvezőtlenül alakult, s ez a tendencia később tovább folytatódott. A negatív jelenségek egész sorát említhetném meg: így az import - és a megrendeléshiányt. Tőkés partnerünk, a Schön cég is kevesebb gépet kért tőlünk, de nem volt jobb a helyzet a szocialista országokkal kapcsolatosan sem. Mindez érzékenyen érint bennünket, hiszen a vállalaton belül az egyik legnagyobb exportőr vagyunk. Most viszont viseljük ennek valamennyi hátrányát. A tőkés országokba történő kivitel nincs kellő mértékben dotálva, ha azonban szocialista piacra szállítunk, akkor adóznunk kell. Sakkor még nem utaltam a KGST-n belüli pénzügyi-elszámolási anomáliákra .. . Abban legfeljebb csak reménykedhetünk, hogy az exportimport kérdések megoldódnak majd, s mindezt népgazdasági szinten rendezik. Ha nem így lesz, a bajok csak sokasodnak majd . . . — Ezek ismeretében milyen eredményre számít? — Mivel ilyen rosszak a piaci pozícióink, már az is komoly fegyverténynek számít, ha elkerüljük a veszteséget. Ráadásul a nem elegendő megrendelés, az ebből adódó rapszodikus munka a dolgozókat is roppantul megviseli, hiszen a bizonytalanság érzetét kelti. Ilyen előzmények után érthető, hogy alapvető célunk a termelés folyamatosságának elérése. — Vagyis ezek azok az okok, amelyek miatt új utak keresésére kényszerültek . . . — Igen. Szerencsére ezen a ponton találkoztak vállalatunk vezetésének törekvései a mi elképzeléseinkkel. A termékszerkezet módosításához így minden segítséget megadnak nekünk. Főként azt javasolták, hogy elsősorban a belföldre koncentrálva próbáljuk meg kihasználni a lekötetlen kapacitásainkat. Új gépek gyártásán gondolkodunk tehát. S hogy ezek mennyiben lennének mások, mint a mostaniak? Nos, ezek árában már a mai piaci viszonyok érvényesülnének, emellett pedig azok megállapításánál — éppen e masinák egyedi volta miatt — nem lenne lehetőség az összehasonlításra. S persze szeretnénk megvalósítani az importból származó „kellékek” kiváltását is. Mindehhez azonban erős hazai háttéripar kell. — Ez azonban hibádzik. Menynyire tapasztalják ezt? — Rendkívül. Az alapanyaghiány bennünket sem kímél. Szabadjon egy példát említenem ... A Salgótarjáni Kohászati üzemektől 1988-ra 270 tonna szalagacélt igényeltünk, de eleddig csak 80-at kaptunk, s visszaigazolást sem küldtek újabb szállítmányokról. Sokat nem tehetünk, mivel e cikk előállításával csak a nógrádiak foglalatoskodnak. A hazai igények nincsenek kielégítve, ugyanakkor — úgy tudom — a nógrádiak exportálják a szalagacélt. Az ebből készült árukat pedig a cégek kénytelenek importálni, méghozzá bizonnyal több dollárért, mint amennyit az a kivitel eredményezett. Rettentő buta dolog ez. — Konkrétan milyen új masinák ,, m egh onosítását ” tervezik ? — A legnagyobb jelentőségű a Schön céggel kooperációban gyártandó — a cipőiparban alkalmazott — orrfoglalÓ gép, amely exportra megy majd. A dokumentáció most érkezik, így a jövő évben már indul- hafunk. Sőt, esetleg szó lehet — ugyancsak a számunkra — univerzális kivágógépek készítéséről is. Ajánlatot adtunk továbbá a Mátra- vidéki Fémműveknek tubusgyártó berendezésekkel kapcsolatosan, s az ezzel összefüggésben hozzánk eljutott információk kedvezőek. Elképzeléseink között szerepel üvegvisszaváltó automaták piacra hozatala, amennyiben a feltaláló eladja a licencet. Ez a vásárlás a BNV-ig konkretizálódhat. — Úgy tudom, vannak még egyéb próbálkozásaik is .. . — Igen, s ezek is jól kiegészítenék a meglévő termékszerkezetet. Persze, hogy mindezek valósággá válnak-e, az csak a jövőben dől el. Szólhatnék itt a légtisztító, brikettá- ló berendezésről, avagy arról a géprendszerről, amely erőművi iszap szállítására alkalmas. Kaptunk továbbá ajánlatot a Szovjetunióból is: az úgynevezett SZTD gépcsalád — ezek a szövőiparban használatosak — bizonyos elemeit kellene produkálnunk. Ez azért lenne jelentős, mert a szerződés hosszabb távra szólna, s a darabszám sem megvetendő. Bízom benne, hogy ezekről az elgondolásainkról 1989-ben már múlt időben kell beszélnünk, mint olyanokról, amelyek már megvalósultak. — Milyen szempontok alapján választják ki, vajon mivel is érdemes foglalkozni? — Természetesen azt vesszük figyelembe, hogy mire alkalmasak az itteni szellemi és gépi kapacitások, hiszen komoly beruházásokra nem vállalkozhatunk. A végső siker tehát azon múlik, megtaláljuk-e a nyereséget hozó, a gazdaságosan végezhetőfeladatokat, rábukkanunk-e az új utakra . . . (sárhegyi) Kényszerű alkalmazkodás
