Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-08 / 215. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 215. szám ÁRA: 1988. szeptember 8., csütörtök 1,80 FORINT Grósz Károly Berlinbe utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke ma hivatalos, baráti látogatásra Berlinbe utazik, hogy eleget tegyen Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnöke meghívásának. Három termelőszövetkezetben Mezőgazdaságunkkal ismerkedtek japán vendégeink Arak Úgy gondolom, nem vagyok egyedül — s ezt leginkább kis családom bánja —, de kifejezetten utálok boltba járni. Pedig jóanyám annak idején mindent elkövetett, hogy kivegyem a részem ebből a mára már fölöttébb kellemetlennek ítélt, ugyanakkor mégis elengedhetetlen házi munkából. Egy jó darabig nem is volt baj. Kaptam egy kosarat és egy húszast, végtelennek tetsző lista kíséretében. Anyám azt is hozzátette, hogy ha marad egy kis pénzem, akkor még egy csokival is meglephetem magam. Mondanom sem kell, hogy legelőször az édességet kínáló pult előtt válogattam. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy esetleg kevés lesz a pénz, s az otthon felírtakból kell valamit elhagyni a csoki miatt. Ma, ha nincs tele a pénztárcám, nem merek bemenni két liter tejért. Szégyellem, de nem tudom, hogy alapvető élelmiszerek, vagy a minden nap szükséges háztartási cikkek mibe kerülnek. Igaz, ezzel sajnos nem vagyok egyedül. Olyany- nyira nem, hogy még a boltok pénztárosai sem ismerik minden esetben, hogy mi mibe kerül. Jobbik esetben egymást kérdezgetik ők is, vagy a kezük ügyében elhelyezett listát bogarásszák. S még csak fel sem lehet róni nekik mindezt. Merthogy úgy változnak az árak, hogy akkor is képtelenek lennének megtanulni, ha állandóan azt tanulmányoznák. Azt pedig senkinek nem kell mondani, hogy merrefelé mozognak ezek a tételek. Nem is olyan régen még szenzációnak számított, ha egy jól értesült közvetlen környezetében arról kezdett beszámolót tartani, hogy a következő hónap elsejétől mennyivel többért vihetünk haza ezt-azt. Jó magyar szokásnak számított az is, hogy ilyenkor útra keltek a háziasszonyok, s többször is fordulva igyekeztek minél többet vásárolni a szóban forgó áruféleségekből. Komikusnak tűnt, de emlékezzünk csak arra: hány fürdőszoba robbant fel, mert teletöltöt- ték a kádat benzinnel. Ma már az ilyen feltankolásokra nincs lehetőség. No nem csak azért, mert sokunk már képtelen egyszerre egy kád benzint megvásárolni... Az év kilencedik hónapjában már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy sajnos, a kormány által meghirdetett 15 százalékos infláció, ami egész esztendőre szól, jócskán meghaladja a tervezettet. Mindennek pedig még időben gátat kellene szabni. Mert ma már nem az a kérdés, hogy egyes tételek mibe kerülnek a boltban. Sajnos, már azt kell megvizsgálni maholnap, hogy ez az infláció mibe kerül... Kis Szabó Ervin Tegnap megyénk mezőgazdaságának helyzetével ismerkedett a Japán Szocialista Pártnak az MSZMP KB meghívására hazánkban tartózkodó küldöttsége. Ueno Júbun szenátor, Tokivá Maszaharu közgazdászprofesz- szor, Kavanabe Hiromu, a JSZP mező- és erdőgazdasági osztály - vezetője, Murasze Nobukuni, a Mező- és Erdőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének vezetőségi tagja három termelőszövetkezetbe látogatott el a megyei párt- bizottság munkatársainak kíséretében. Útjuk először az egerszóláti Ho Si Minh Tsz-bevezetett, ahol Szabó Sándor főagronómus és Hasznosi János főkönyvelő adott tájékoztatást a gazdálkodás eredményeiről és a kitűzött célokról. Ezután a vendégek megtekintették a tojáskeltetőt és a prémesáilattelepet. Az itt neNégy kontinens 28 országából 79 küldött tanácskozik három napon át Budapesten a Kongresz- szusi Központban azon a nemzetközi véradó-konferencián, amelynek házigazdája a Magyar Vöröskereszt. A. Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Ligája, valamint a Nemzetközi Vér- átömlesztési Társaság és az Önkéntes Donorokat Szervezők Szövetségének szervezésében rendezett II. nemzetközi kollokvium megnyitóján dr. Medve László szociális és egészségügyi minisztériumi államtitkár üdvözölte a résztvevőket. Hantos JáSzerdán az Agrobank Rt. székházában kihirdették a mezőgazdasági kistermelés fejlesztésére egy évvel ezelőtt kiírt ötletpályázateredményét. Az Agrobank, az Agrinnov Gazdasági Társaság és a Kistenyésztők Lapja felhívására négyszáz kisgépet, eszközt, eljárást, újszerű munkafogást, illetve a termelést könnyítő, energiatakarékossággal kapcsolatos ötletet nyújtottak be a kistermelők. A bíráló bizottság csaknem félszáz pályamunkát tartott érdemesnek széles körű bevezetésre. Közöttük van egy újszerű, a permetezésnél használt egyéni védőveit rókák és görények szép hasznot, a tenyésztő munka gondossága szakmai elismerést hoz a szövetkezetnek, így a szólátiak méltán büszkék erre az ágazatra. A következő állomás városiasodó nagyközségünk, Füzesabony volt, ahol az Állami Gazdaságban Szűcs László igazgató és Szőke Jónás párttitkár fogadta a küldöttséget. A gazdaság szerteágazó tevékenységével való rövid szóbeli ismerkedés után következett a szemléltetés: a házigazdák elkalauzolták vendégeinket a hanyi-pusztai tehenészeti telepre, amely elsősorban a tejtermelés révén hoz bevételeket, majd legújabb vállalkozásukat is bemutatták. Nevezetesen a debreceni főút mentén található Hotel Hubertust, mellyel az idegen- forgalmi üzletágba kapcsolódnak be. A nap harmadik programjaként a gyöngyöspatai Mátrai nos főtitkárnak, a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottsága elnökének megnyitó szavai után az első napi programnak megfelelően elhangzott előadások a donorszervezés aktuális kérdéseivel foglalkoztak. A tanácskozás második napján, csütörtökön a szakemberek megvitatják, milyen hatása van az AIDS-nek a véradásra, a donorszervezésre. A harmadik napon a tömegkommunikáció szerepe a véradásban, a véradók megnyerésében téma köré csoportosulnak az előadások. A magyar küldöttek megisálarc, több talajművelő kisgép terve, méhészeti és más állattartó eszköz prototípusa és a takarmány-előállítást javító szójafel- dolgozó készülék mintapéldánya. Raisz Gusztáv mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes a dijak átadásakor elmondta: a kistermelés szerepe a gazdálkodás számos területén egyre növekszik, ugyanakkor a kistermeléshez fontos gépek, eszközök cserére, felújításra szorulnak; ehhez különféle forrásokból pénzre van szükség. Az Agrobank — részben már Egyesült Termelőszövetkezettel is megismerkedtek a JSZP képviselői. Németh András elnök és Kovács János párttitkár rövid tájékoztatója után ellátogattak Tekse Ferenc háztáji gazdaságába, majd a legjelentősebb ágazattal, a szőlő- és bortermeléssel ismerkedtek, bepillantva a borászati üzem, a pincészet és a palackozó munkájába. Japán vendégeink mindenütt élénk érdeklődést tanúsítottak a látottak iránt, számos kérdést tettek fel a szakembereknek, fényképeket készítettek. Kíváncsiságuk őszinte volt, hiszen szinte mindnyájan a mező- gazdaság kérdéseivel foglalkoznak hazájukban, a felkelő Nap országában. A delegáció a késő délutáni órákban, befejezve megyénkben tett kétnapos látogatását, visszautazott Budapestre. mertetik a tanácskozás résztvevőivel a speciális donorszervezés és donorkiválasztás hazai módszereit, valamint a többszörös önkéntes véradók motivációjára vonatkozó felméréseket. A tanácskozás témája a világon ma az egyik legaktuálisabb egészség- ügyi probléma, ugyanis az utóbbi években világszerte csökkent a véradási kedv. A donorszervezés szakértőinek most lehetőségük nyílik a tapasztalatcserére, hogyan lehet ismét a gyógyítás és életmentés nélkülözhetetlen „gyógyszerét”, a vért biztosítani. ennek szellemében — módosított belső szervezetén, elősegítve, hogy a kistermelők a korábbinál könnyebben jussanak hitelhez. Az Agrinnov GT vállalta a most zárult országos ötletpályázat alkotásainak kis- és nagyüzemi elterjesztését. A pályázat alkotói közül tizenhármat jutalmaztak, a MÉM különdiját az előre gyártott, helyszínen összeszerelhető, úgynevezett modulrendszerű kisál- lattartó-telep ötletét benyújtó négytagú pomázi kollektíva érdemelte ki. Nemzetközi vöröskeresztes tanácskozás a véradásról Az 50 éves Magyar Nemzetet köszöntötték Az 50 éves fennállását ünneplő Magyar Nemzet szerkesztőségét, a lap előállításában közreműködőket köszöntötték szerdán a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. Az ünnepségen részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára annak a véleményének adott hangot, hogy a Magyar Nemzet továbbra is korunk alapvető problémái, a valóságos folyamatok iránti érzékenységgel kamatoztatja öt évtizedes tapasztalatait. A közös nemzeti ügy szolgálatában tovább kívánják erősíteni a lap és a népfrontmozgalom együttműködését. Az évforduló alkalmából a Magyar Nemzet jelenlegi és nyugdíjas vezetőinek állami- és népfrontkitüntetéseket nyújtottak át. A kollektíva nevében Soltész István főszerkesztő köszönte meg az elismerést, a bizalmat. Négyszáz ötlet a kistermelés fejlesztéséhez Vasas emlékplakett Kádár Jánosnak Kádár Jánost, az MSZMP elnökét 50 éves vasasszakszervezeti tagsága alkalmából szerdán köszöntötték a Vas-, Fém- és Villamosener- gia-ipari Dolgozók Szakszervezetének székházában. A szakszervezet központi vezetősége nevében Paszternák László főtitkár emlékplakettet adott át Kádár Jánosnak. A találkozón tájékoztatták a párt elnökét a szakszervezet munkájáról, az időszerű tennivalókról. Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács szerdai ülésén megtárgyalta a választási törvény módosításának tervezetét, és úgy határozott, hogy azt bocsássák társadalmi vitára. A Minisztertanács áttekintette a jamburgi együttműködésből adódó feladatok végrehajtását, az eddigi szervezési, kivitelezési tapasztalatokat, és állást foglalt az 1989. évben esedékes tennivalók főbb célkitűzéseiről. A kormány megvitatta a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszternek a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról szóló, az Országy- gyűlés számára készített tájékoztatóját. Egyetértett azzal, hogy a tájékoztató jelentést a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter az Országgyűlésnek benyújtsa. A kormány megvitatta és döntésre benyújtotta az Elnöki Tanácsnak az előterjesztést új községek alakítására, továbbá a közös tanácsból kiváló községekben önálló tanács szervezésére. (MTI) Hámori Csaba tájékoztatója a DÍVSZ ülésén Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára szerdán részt vett a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Budapesten működő irodájának ülésén. Tájékoztatta a DÍVSZ vezetőit arról, hogy a KISZ Központi Bizottsága a KISZ új DÍVSZ képviselőjévé szeptember 15-i hatállyal Szabó Györgyöt nevezte ki; a DÍVSZ eddigi főtitkárát, Cservény Vilmost— érdemei elismerése mellett, más fontos megbízatása miatt — mentette föl. Hámori Csaba a továbbiakban időszerű bel- és ifjúságpolitikai kérdésekről adott tájékoztatást, majd válaszolt a DlVSZ-iroda tagjainak kérdéseire. Csuvasiából érkezett Barátságposta-bontás Egerben Kedves kis ünnepséget rendeztek szerdán az egri 12. számú Általános Iskolában. A rendkívüli csapatgyűlésre azért került sor, mert a közelmúltban a Csu- vas ASZSZK-ban járt megyei pártküldöttség egy gyermekkezek által feldíszített csomagot is hozott magával. A Csebokszári 46. számú általános iskola pionírjai kikötötték, hogy a doboz tartalmára csak az egri pajtások előtt derülhet fény, akikkel két éve állnak kapcsolatban. Az ajándékokat rejtő dobozt Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára vitte el a ’’sárga iskolába”, ahol a nagyszünetben Nagy Attila csapatvezető és Rózsa Ágnes úttörőtanács-titkár bontották fel a barátságpostát. A kisdobosok és úttörők felkiáltásaitól kísérve játékfigurák, kabalababák, képeskönyvek, levélcímek és még számtalan kedves apróság került elő a ’’rejtekből”. Ezeket az úttörőszobában rendezett kiállításon tekinthetik meg rövidesen a 12-es iskola csapatának tagjai. A barátságpostát rejtő dobozt és a ráadásba küldött könyveket Kiss Sándor adta át a 12. számú iskola diákjainak Ajándékok és ajándékozottak (Fotó: Koricz János)