Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
4. KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 27, kedd Az MMK és a Hevesi Szemle Miniszínpadán „Arccal a tengernek” Az elmúlt héten Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze adott pódiumműsort az MMK és a Hevesi Szemle által fenntartott vállalkozásban a Művelődési Központ dísztermében. A fiatal színészt az egri közönség egri színpadon legutoljára a Kőmíves Kelemenné balladáját feldolgozó produkcióban láthatta- hallhatta. Ott is feltűnt, hogy ez a pátosszal teli egyéniség mekkora hangerővel lobogtatja fel mindazt, amivel hatni akar. Amikor meghívták ide Pap Verával együtt, adtak volna olyan párosszerelmes műsort, amelynek a címe is — Hogyan mondjam el neked? — azt sugallta, hogy a nagy érzéseket, a szentebb, szelídebb fogalmazású szerelmi vallomásokat kötik csokorba és nyújtják át a közönségnek; — nem ez történt. Ehelyett, a Jászai-dijas művész egyedül maradván a zongorakíséretet ellátó Szentirmay Ákos zeneszerzővel, nekilátott verseket szavalni. Szavalhatókat, mondhatóakat, felfoghatóakat, amikben a vers dallamára lüktet a szív és az értelem. József Attilától az Ódát és A Dunánált. A kemény hősöket formáló színész tudja, hogy hangja, a benne rejlő erő lobogni készteti azt a zászlót, amit a vers tart elébe. Értelemmel, az átélés erejével dübörög- teti ott a hangot, ahol a hang és a mondanivaló súlya azt megköveteli. Az agyonszavalt két vers színei most újra elevenedtek, mintha az agyában értelmezett szavakat most megtisztította volna a lelkesedés heve. Ez az érzésünk nemcsak igazolást nyert, de fokozódott akkor, amikor mondani kezdte Nagy Lászlót. A Tűz és Mennyegző látomása vitte fel általa a tekintetünket arra a magaslatra, ahonnan a már eltávozott Nagy László hangja ébresztget minket. A versmondó élteti a mondott verszenében azt a viharmadarat, azt az időbe belelátó, a történelmet, a magyarságot, a nemzetek,' az egyéni sorsokat, a közös és egyéni bűneinket átélő gyónót és gyóntatót, aki elhiteti velünk, hogy a hibák megvallásának mindig van gyógyító ereje. A lag- zin, odafordulva a látható tengernek a sziklafokról, és odafordulva az időnek visszafelé, a lehulló századokra tekintve sorol- ja-méri, mintha büntetésre tenne javalatot — mert a költőnek volt hajlama a közös vétkekért az önostorozásra is —, rákiáltja nemzetére, jelenére is a csaknem átokszerű keserűséget: ébrednénk fel már végre az önveszejtés ünnepi révületéből és józanon, ne csak az ital hatására gondolnánk legszentebb kötelességeinkre. A ritka alkalom, hogy Nagy (Gál Gábor felvételei) » Lászlónak ezt a nagy ívű és mesteri versét hallani lehetett, eszünkbe juttatja az elmondó iránti hálánkon túl azt is, hogy igencsak mostohán bánunk értékeinkkel. Néhány nagy írónk, többek közt Illyés, Déry, Kál- noky is nem úgy kapják meg irodalmi, szellemi utóéletüket, mint ahogyan megérdemelnék. Mert Nagy László is — indulván a fényes szelekkel — megélte a nem csak számára fertelmes korszakot a maga súlyos erkölcsi buktatóival, válságokat okozó mélységeivel. Az ötvenes évek próbatétele tönkre is tette a gyengébbeket, akik a perc nyomása alatt másként cselekedtek, írtak, mint belső adottságaik, hitük szerint illet volna hozzájuk. S íme ma kitetszik: Nagy László akkor is vijjogta a maga makulátlan igazát és abba, reménye fogytán bele is tudott halni. Ezt az élményt és erkölcsi tisztulást hozta nekünk ez a nem várt műsorváltozás Hegedűs D. Gézával. (farkas) KISZ-értekezletre készülnek A felsőtárkányi politikai képzési központban tartotta a KISZ Eger Városi Bizottsága a dolgozói szervezetekben tevékenykedő titkárainak a felkészítését. A találkozás célja egyértelmű: gondolatok cseréje az országos KISZ-értekezlet előtt. A mozgalom számára meghatározónak ígérkező novemberi eseményt megelőzve először Domonkos Lászlónak, a KISZ KB titkárának a véleményét ismerhették meg az ifjúsági szövetség helyi vezetői. Ma még nyitott kérdés az, hogy változatlanul, vagy élcsapatjelleggel, netán érdek- és értékalapon végbemenő újrarendeződéssel működik-e majd a KISZ. A jelenlegi szerkezete azonban nem felel meg sem az ifjúság, sem a párt elképzeléseinek. A széles véleménycsere élénken zajlik napjainkban, amihez hozzájárult és a felélénkült belpolitikai életben több kérdésre magyarázatot adott a résztvevőknek Kerekes András, a Magyar Rádió hírszerkesztője. A három esztendeig moszkvai tudósítóként is tevékenykedő újságíró a jelenlegi társadalmi feszültségeket a fiatalok szemszögéből vizsgálva értékelte, ezt követően éjszakába nyúló véleménycsere tartotta ébren a vitá- zókat. Az országos pártértekezletből adódó feladatok közötti hangsúlyokról szólt Németh László, a városi pártbizottság első titkára. Tájékoztatójában egyforma teret szánt a gazdaságban és a társadalomban — elsősorban a párt intézményeiben — zajló eseményeknek. Utóbbinál kiemelte, hogy erősíteni kell a párt szerepét a stratégiai döntésekben és csökkenteni szükséges a konkrét beavatkozásban. A KISZ Eger Városi Bizottsága felkészítése egyik állomása volt annak a szeptember—október hónapban zajló rendezvény- sorozatnak, melynek jelentősebb része még ezt követően kerül lebonyolításra. A Párbeszéd a jövőről elnevezést viselő vitasorozat az ifjúsági szövetség szervezeti struktúrájának reformelképzeléseiről most indul és október közepéig tart. A Fiatal Vállalkozók Fóruma, az Eger Ifjú Újítója pályázat és a 100 órás HUNGÁRIA-váltófu- tás is az új törekvések jegyében szerveződik ebben az időszakban. A KISZ-értekezletre készülés záróeseménye az a „Szembenéző” lesz október 18-án a dohánygyári klubban, melyen konzultációs beszélgetés keretében ösz- szegzik majd az őszi rendezvények tapasztalatait. (honfi) Leonyid Fulstyinszkij: A HANG Szokatlan adottságát Kolja Rjabkin egészen véletlenül fedezte fel. Egyszer az úttörővezető megkérte, hogy tegyen egy felhívást a hulladékgyűjtésre. Kolja a táblához ment, szembefordult az osztállyal és kifejezően, hangját kissé elnyújtva megszólalt: — Pajtások! Holnap, mindannyian egy emberként hulladékot gyűjtünk. Úgy tűnt, Kolja semmi különöset nem mondott, szavaitól mégis mindenkinek végigfutott a hátán a hideg. Mindenki megértette, ha holnap nem tesz eleget a felhívásnak, nem adja le a telepen a megfelelő mennyiségű hulladékot, akkor valami olyan, de olyan történik . . . És az osztály annyi hulladékot gyűjtött össze, hogy minden elképzelhető mutatót túlszárnyalt, beleértve a tanulmányi előmenetelt, a magaviseletét, az iskolai énekkarban való részvételt együttvéve. Mindenfelé csak dicsérték az osztályt, az osztályfőnök fényképe pedig felkerült a dicsőségtáblára. — Ez a mi Koljánk — osztozott a dicsőségben az osztályfőnök. — Lángra tudja lobbantam az embereket. Magához hívatta Kolját az igazgató. — Na, áruld el, mivel fogod meg a népet! Kolja nagy levegőt vett és rá- kezdte: — Egy mindenkiért, mindenki egyért! Lassan járj, tovább érsz! Ne kívánd más kenyerét! — Remek fickó vagy! — dicsérte meg az igazgató. Kinevezlek szócsőnek és hírharangnak. — Hogyan? — ijedt meg Kolja. — Buzdítani fogod az embereket, nagy dolgokra szólítod őket. Holnap a szülői értekezleten az iskola tatarozására adandó jótékony adományokról fogsz beszélni. És Kolja beszélt. Mindössze néhány szót mondott. Ám úgy beszélt, hogy minden szülő beleremegett, és azonnal pénzért nyúlt a zsebébe. Kolja fenomén hangja nem adta meg magát a tudományos magyarázatnak. Csak haragra kellett gerjednie, szemöldökét elrettentőén összehúzni, és így megszólalni: „Elv—tár—sak!” — Vigyázzba vágta magát mindenki, aki csak élt. Az iskola befejezése után Kolja főiskolára felvételizett. A dékán, miután a jellemzésből tudomást szerzett a most érettségizett diák ritka hangjáról, meghallgatta őt, és leírhatatlan izgalomba jött. Kezét szaporán tördelve szólalt meg: — Ilyen emberekre van szükségünk. Szolgálatot fogsz teljesíteni. — A seregbe akar küldeni? — Nem, a hallgatókat fogod szolgálatra agitálni. — Milyen szolgálatra? — Amilyenre mondjuk. És Kolját felvételi vizsga nélkül — a rektorhelyettes fiával, a végrehajtóbizottság elnökének lányával és a minősített sportolóval együtt — felvették. Tanulással Kolja nem fárasz- totta magát. Ellenben intenzíven fejlesztette hangszálait, tanulmányozta a jelszavakat, amelyeknek értelmébe nem hatolt be csak azt tudta, minél több felszólító módnak kell bennük lenni. A kollektíva, ahová Kolja a főiskola befejezése után került, kicsi volt, de tehetetlen. Ez derült ki a személyzetistől, aki a dokumentumokból megtudta, milyen egyedülálló szakemberre tett szert. — Magyarázó leszel — veregette meg Kolja vállát. — Az ellátási osztályra irányít? — vesztette kedvét Kolja. — Ó, nem. Jelszavakat fogsz magyarázni. Felrázni, lelkesíteni fogod a mi piszmogó hivatalunkat. És jöttek a jelszavak: „A munka frontjára állunk! Erősítjük, növeljük — elérjük! Ketten, hárman, máris egy tucatnyian!” Úgy tűnt, Kolja karrierje biztos. Hamar divatba jött, hamar beállt a sorba, és hamar a csúcsra ért. Gyűléseket nyitott meg, szimpóziumokat zárt, kihirdetett, célozgatott. Nem sajnálta hangszálait. Egyszer bajba került. Hangja elvesztette színét, semmiben sem különbözött egy átlagos, közönséges emberi hangtól. Az egészet üzemi balesetnek fogták fel, egy hétre kórházba küldték. Hiába, rekedt hangja nem jött helyre. Meghosszabbították a beutalót, de nem segített. Kolja elment a főnökéhez, és csendben, hitetlenkedve kezdett mondókájába: mi lesz most? — Semmi — felelte a főnök. — A szakmádban fogsz dolgozni. — Miféle szakmámban? — hőkölt vissza Kolja. — Hiszen én ezen a tral-la-lán kívül semmihez sem értek. — Te tudod — legyintett a főnök. — Semmiben nem segíthetek. És Kolja munka nélkül maradt. Az egész statisztikát elrontotta. Most a hatóságokat járja és panaszkodik. De bárhová megy, mindenütt ugyanazt mondják neki: „Manapság barátom, nincs kereslet a te szakmád iránt. Az egész káderszemlélet két szóba belefér: Dolgozni kell!” Horváth Lilla fordítása A mai szellemi pezsgésben ezernyi újnak tűnő téma vetődik fel, s a némaságra késztető belső vagy külső parancstól megszabadult gondolat izgalmas portyákra indulhat. Hétfőn este — szeptember 19-én — a Közvetlen kapcsolatban a gyerekek jogairól esett szó, méghozzá abból az apropóból, hogy az ENSZ illetékes szervezetei esztendők óta dolgoznak egy ilyen jellegű egyezménytervezeten, amelyet az aláíró országok előreláthatólag 1989-ben iktatnak törvénybe. Tetszett az, hogy a szerteágazó eszmekor majd minden részlete felvillant Pásztor Magdolna és Sinkó János műsorában. Legfeljebb arról esett kevesebb szó, hogy elfoglaltságunk, elkerülhetetlen önkizsákmányolásunk miatt meglehetősen keveset törődünk az apróságok lelki illetve érzelemvilágának pallérozásával, hogy nem kódoljuk — példa- mutatás révén — beléjük a félreerthetetlen erkölcsi tartást, azt a reakciósort, ami tettekben, szívet melengető humánus cselekedetekben mutatkozik meg. Önvizsgálatot egyébként is' tarthattunk, rádöbbenve — többek között — arra, hogy mi, a ma negyvenesei, ötvenesei, a hajdani tizenévesek miként háláljuk meg szüléinknek, a zömében magukra maradt öregeknek azt a tengernyi áldozatot, amit értünk hoztak. Akkor is, ha nem jutott idejük emocionális válságaink feloldására, orvoslására. Hibáztathatjuk persze a társadalmat is, de hát azzal a ténnyel is szembe kell néznünk, hogy ezt a rendet mi alakítottuk olyanná, amilyenné vált. Erényeivel, hibáival, együtt. Mi a tanulság? Csak az, hogy az utóbbiakat iktassuk ki. Nem jeremiádokkal, vádaskodással, hanem összehangolt, kedvvel, hívatásérzettel végzett munkával! ' Előítéletek nélkül Jelenünk egyik legfontosabb követelménye az, hogy szakítsunk rossz beidegződéseinkkel, vaskonzervativizmusra valló előítéleteinkkel. Ezért örülök azoknak a vállalkozásoknak, amelyek e tisztes cél érdekében fogantattak. Ilyen volt a szintén az előbbi napon sugárzott Világablak. Erdei Grün- wald Mihály és Zelki János elhatározták, hogy tízrészes sorozatban kalandoznak az „áltudományok” nem is olyan régen még nemcsak lenézett, lekicsinyelt, hanem tiltott birodalmában, Egyetértek mószerekkel, azzal, hogy mikrofon elé kérik a lelkes híveket és a makacs ellenzőket egyaránt. Hadd ütközzenek, vitatkozzanak — az utóbbihoz úgyis keveset értünk —, hogy olyan összkép bontakozzon ki, amely a tisztánlátást szolgálja. Nem esküdtem egyik táborra se, hiszen mindig a kétkedés egészséges indulata sarkallt az úgynevezett fehér foltok feltérképezésére. A tapasztalatok regimentje aztán meggyőzött arról, hogy személyiségünk, titkainak csak töredékét tártuk fel, pedig erre már a görög bölcsek serkentették kortársaikat. Az is aligha vitatható, hogy a grafológia, a tenyéranalízis, a szakszerűen — itt Baktay Ervin elfeledett munkásságára utalok — művelt asztrológia ezekből a mélységekből tár fel valamit. A Szovjetunióban rangjukhoz mérten értékelik ezeket a jelzéseket, s gondosan elemzik az általuk kínált, zömében még kiaknázatlan lehetőségeket. Őtt ugyanis rádöbbentek arra, hogy ezek a próbálkozások értünk valók, minket szolgálnak. Dr. Király 7<fose/pszichológus a kívülállók higgadt véleményét tolmácsolta, amikor kiemelte, hogy tíz esetből három kétségkívül tévedés, ami hozzá nem értésből, sarlatánságból fakad. Hét azonban magyarázatra vár. Nem arra, hogy korlátoltságunkból fakadóan valamennyit lesöpörjük az asztalról, hanem arra, hogy kutassuk, mérlegeljük az igazságmozzanatokat. Félretéve tudorkodásunkat, s vallva, hirdetve azt, hogy csodák nincsenek, csak számunkra pillanatnyilag — de nem véglegesen , — érthetetlen erők. Fejlődőképes marxista szemléletünk kizárólag akkor vizsgázik jelesre, ha fel- lobbantja mindnyájunkban a ritka örömmel megajándékozó kutatószenvedélyt, s ennek nyomán osztályrészünk lehet a felfedezés gyönyöre, létünk soha nem devalválódó ajándéka. Erre figyelmeztetni szép küldetés. Ezért dukál az elismerés. Az úttörőknek járó . . . Pécsi István Boszorkányszombat a Dörzsiben Elegáns, bár kissé ódivatú szórakozóhely a Dörzsi. Már ahogyan a parádfürdői SZOT-szanatóri- um földszintjén lévő zenés szórakozóhelyet errefelé becézik. Magam húsz esztendeje látogatom, lévén gyakori átutazó a településen. Nos, Dörzsi eddig jó volt hozzám, nem csalódtam benne. Kiszolgált süteménnyel, itallal, miegyébbel, amelyekért gyermekeim szegődtek mellém. Ez a boszorkányszombat azonban csalódás ízével ajándékozott meg, amikor — újsághoz sehol nem jutván — arra gondoltam, hogy egy fekete és tonik elfogyasztása közepette átfutok néhány napilapot. Midőn ugyanis ezek iránt érdeklődtem, a különben udvarias felszolgálónő hűvös tömörséggel hozta tudtomra: ez szanatóriumépület, rajtuk ne kérjek számon böngésznivalót. Különben is az ügy az igazgatóság dolga lenne... Élő atyám, hova süllyedtem?! Minő jogon kérek számon olvasmányt egy reggeltől estig nyitva tartó presszón, annak felettesein? Ilyesféle öntudat fészkelt belém, amikor eltávolodott asztalomtól az üde jelenség, teljesítve felszolgálói tisztét. Ám emlékezetem mélyéről, s nem is a régmúlt időkből, előtüremlettek ama szegedi, vásárhelyi, egri éttermek, presszók, ahol a betérő kuncsaftot nem csupán étellel, itallal látták el, hanem mindig előkerült pincérkézből valamelyik friss napilap, hogy materiális töltekezés közepette betűéhségemet is kielégíthessem.. Hogy pedig erre ráfizettett volna az intézmények bármelyike? Kötve hiszem. Annál inkább meg vagyok győződve, miszerint az idézett „árukapcsolások” során nem én jártam jól igazában, hanem a vendéglős- a presszósgazda. Mert egy érdekfeszítő riport elolvasása okán tovább időzve a műintézetek bármelyikében — terven felül! 4- biztosan elfogyasztottam volna még egy fröcs- csöt, tortát, netán egyetlen feketét, ami — haszonkulcsára figyelemmel — már megtéríti a Népújság, a Népszava aznapi árát. Csak hát egy a baj mostanság: Ott és azon spórolnak, ahol nem szabadna. Ott akarnak profitot növelni, ahol a bürokratikus gondolkodás épp a fordítottját eredményezi. Boszorkányszombatom kapcsán ez a cégtulajdonosnak címzett üzenetem. Amihez azt is hozzátehetem: kiszolgálóvá lényegülve, személyemben fizetnék elő egy-két napra, mert ami elmegy a vámon, a réven megtérül...! (moldvay) Gyerekjogok
