Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 27, kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Az Eger városi pártértekezlet elé „Hitünkért közösen kell megkarcolnunk” Beszélgetés Németh Lászlóval, az MSZMP Eger Városi Bizottsága első titkárával Mint hírül adtuk, az MSZMP Eger Városi Bizottsága szeptember 23-i ülésén ügy határozott, hogy városi pártértekezletet tart. Ez a döntés fölkeltette mind a párttagok, mind pedig a pártonkívüliek érdeklődését, ezért kerestük fel Németh Lászlót, az MSZMP Eger Városi Bizottsága első titkárát. Az előzményekről, s a most kezdődő előkészítésről érdeklődtünk, s arról: mire számíthatunk ezen a fórumon. — Lapunk olvasói nemrég értesülhettek arról, hogy a megyei párt- bizottság úgy döntött: nem lesz megyei pártértekezlet. Most arról tudósíthattuk a közvéleményt: Egerben viszont összehívják. Nem látszik-e ez ellentmondásnak? — Úgy látom, helyes volt az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása: semmiféle „parancsot” nem erőltettek az alsóbb párt- szervezetekre. Ebből az következik, hogy a megyei pártbizottság döntése nem jelent kötelezettséget a városi pártszervezetek számára. Egyébként is: megyénk eléggé összetett, lakói különféle környezetben élnek. Más érdekli a városi vagy a falusi embert: Egerben nagy a népsűrűség, más a közhangulat. Érzékeltük, hogy felerősödött a kritikai szellem, a problémák megoldása iránti vágy: elébe kellett mennünk a dolgoknak. Abból a szempontból előnyben voltunk a megyei pártbizottsággal szemben, hogy mélyebb ismeretekkel rendelkeztünk a terület kommunistáinak véleményével kapcsolatban. Sikerült egy széles körrel együttgondolkoznunk, s ez lehetővé tette, hogy bizonyos szempontokat ne vegyünk figyelembe elhatározásunknál. így például egészen szeptember 23-ig nem foglaltunk állást ebben a kérdésben, így nem kellett azzal számot vetnünk, hogy milyen hatású esetleg egy korábbi álláspontunk megváltoztatása. Abban is biztosak lehettünk, hogy a párttagság nagy csoportjai velünk együtt akarnak továbbhaladni, s nem „skalpvadászatra” készülnek. — Térjünk vissza az előzményekre. Milyen előkészítő munka előzte meg a szeptember 23-i elhatározást? — A városi pártbizottságunk 1988. június 30-i ülésén határozott úgy, hogy az országos pártértekezlet állásfoglalása végrehajtásához, a helyi tennivalók kimunkálásához úgy kezd hozzá, hogy konzultál a párt- szervezetek vezetőivel és képviselőivel. A testület tagjai vállalták, hogy külön-külön két-három pártszervezetben beszélgetnek el a politikai munka tapasztalatairól. Véleményt kértünk arról is, hogy miként fogalmazzuk meg saját tennivalóinkat. Végül feltettük azt á kérdést is, hogy milyen formában menjen végbe a városi párttestületek és a vezetés megújítása: pártbizottsági ülésen vagy pártértekezleten. Fontosnak tartottuk, hogy a megnyilatkozók ne csak saját véleményüket mondják el, hanem tájékozódjanak környezetükben, a párttagság minél szélesebb rétegeinek álláspontjáról, így ha formailag mintegy másfél ezer résztvevője volt is az eszmecseréknek, a tagság ennél jóval nagyobb hányadának nézeteit ismertük meg. A módszert mindenütt kedvezően fogadták, ezért elismerés illeti meg a pártbizottságunk tagjait felelősségteljes tevékenységükért. Őszinteség és bizalom — Milyen tanulságokat szűrhettek le ezekből a beszélgetésekből, mi volt a végső mérleg? — Őszinte hangvétel, nyíltság jellemezte a találkozásokat. Jólesett hallani, hogy a párttagság bizalommal fordul a városi pártbizottság és a vezetés felé. Megfogalmazták, hogy helyeslik: nem ’’toltuk magunk előtt” a káderproblémákat, amiben kellett, döntöttünk. A párt- bizottság, a végrehajtó bizottság tagjaiban, de még a titkárok személyében is változás történt: frissítést jelentett ez a munkában. Ugyanakkor sok kritika is elhangzott, s nagyon sok javaslat fogalmazódott meg a tennivalókkal kapcsolatban, ezekre a felelősség és jobbító szándék volt a jellemző. Néhányat megemlítenék a megjegyzések közül. Igénylik az alapszervezetek és a városi pártbizottság közötti kapcsolat fejlesztését, több segítséget várnak. Kevesebb bürokráciát, több személyes találkozást kérnek. Elvárják a nagyobb demokráciát, az önállóság fokozottabb tiszteletben tartását. Arra is ösztönöznek bennünket, hogy alakítsunk ki sajátosabb arculatot. Természetesen szóltak az országos és helyi gondokról. Ezt most nem részletezném, jellemzésként inkább azt mondanám el, hogy romló közhangulat tapasztalható. Ennek főleg az életszínvonal csökkenése az oka. Természetesen ez a feszültség a párttagságon belül is jelen van, de ma még többen vannak azok a kommunisták, akik keresik a megújulás, a jobbítás lehetőségeit, akik bíznak a pártban és a nemzet sorsának jobbrafordulásában. Hajlandók is tenni, s ezen az erkölcsi bázison jogosán fogalmazzák meg: elhatározott céljaink megvalósításáért gyorsabb, egyértelműbb intézkedéseket várnak, különösen a gazdaságirányítástól. A módszer tekintetében is vita folyt. A többség — főképp az előbb említett bizalom miatt — azt javasolta, hogy ne tartsunk pártértekezletet. Az el nem hanyagolható kisebbség — mintegy 40 százalék — emellett a forma mellett tette le a garast. Milyen programot? — A pártértekezletek ellenzői nagyon gyakran megfogalmazzák, hogy csak olyan helyeken kerítettek erre sort, ahol súlyos ellentmondás, bizalmi válság alakult ki. Mi erről a véleménye? — Egekét hónappal ezelőtt még valóban benne volt ez a közhangulatban. Ma már azonban más a helyzet. Az aggály eltűnt belőlünk is, annál is inkább, mert már nyilvánosságra került néhány olyan város és megye neve, ahol nem rosszabbak a közállapotok, mint nálunk, mégis ráléptek erre az útra. De úgy vélem, hogy ennek a formának a szerepe nemcsak az, hogy szélsőséges helyzetben rendet tegyen, hanem sokkal fontosabb a programadás. Minél szélesebb, demokratikusabb fórumon szükséges ezt megtennünk. — Nem kevesen akadnak, akik éppen a programokban nem biztosak, attól tartanak, hogy nem tudunk reális válaszokat adni a legfontosabb kérdésekre... Németh László: „Egyértelműbb, egységesebb fellépést kell kialakíta— Ez valóban nem egyszerű dolog. A mi életünk Egerben nem különbözik az ország más részeinek lakóiétól. Jó néhány dilemmára nincs általánosan érvényes válasza a pártnak. De akadnak bizonyos fogódzók és kötelezettségek is. Az országos pártértekezlet állásfoglalására támaszkodhatunk, másrészről pedig sokirányú tapasztalatainkra. Városunkban a párttagságon belül és kívül megvan az a szellemi kapacitás, amely biztonságérzetet jelenthet. A májusi országos pártértekez- lef új alapállást adott: bátorságot, hogy az új kérdésekre kiformálhassuk a válaszokat, s a téves feleleteket módosíthassuk. Ebbe be kell kapcsolódnia a párt egészének. Bízom abban, hogy képesek leszünk a programadásra. Ez nem lehet hosz- szú távú, hiszen 1990 elején már a kongresszus jegyében kell újabb pártértekezletet tartanunk. A konkrét gyakorlatra kell épülnie, mert a mi helyi kérdéseink közül sokra nem válaszolhat meg helyettünk senki. Ezenkívül meg kell neveznünk azokat a fékező mechanizmusokat is, amelyek hátráltatják a munkánkat, de nem tőlünk függnek. Az is fontos, hogy ne keltsünk illúziókat, realisták maradjunk. Akarat, türelem és áldozatvállalás — Várhatunk-e egy ilyen pártértekezlettől tisztább közéletet, előrelépést helyi társadalmunkban? — Talán a társadalmi kérdésekben egyszerűbben előrejuthatunk, mint a gazdaságirányítás terén. A közélet, a politika színterein egyértelműbben jelentkeznek az ellentmondások. A torzulások ellen föl kell lépnünk, még akkor is, ha egy kommunista vezető felelős értük. Ha nem mi tesszük ezt meg, megteszi más. Szükség van a párton belül a sorok rendezésére, szerintem senki nem adhatja meg az elvesztett hitet, de közösen megharcolhatunk érte. Az egységes fellépés kollektíváknak és egyéneknek is visszaadja a meggyőződését. Akarat, türelem és áldozatvállalás kell ehhez. — Azt szokták mondani, hogy Egert és körzetét kevésbé sújtják gazdasági gondok. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a kérdésekkel nem kell foglalkozni? — Nincs csődhelyzetben egyetlen vállalatunk sem, de érzésem szerint erre túl sokszor hivatkozunk. Nincsenek ugyan nagy gondjaink, de jelentős eredményeink sem. Éppen a viszonylagos stabilitás ad arra esélyt, hogy továbblépjünk, hogy megkeressük a gazdaság pezsdítésének legjobb útját. — Most újra a pártalapszervezete- ké és pártszervezeteké a szó. A következő hetekben ott folytatódik a párbeszéd. Mit várnak a kommunistáktól a pártértekezlet szervezői? — Üzenetet. A sorra kerülő üléseken egyidejűleg tisztázni kell, hogy az adott területen mit tud tenni a kommunista közösség, s azt, hogy mit vár a városi pártbizottságtól, a vezetéstől. Mindenkinek megvan a pártmunkában a maga téglája, amit hozzátehet az épülethez. Akkor lesz sikeres a pártértekezlet, ha az alap- szervezetek meg tudják oldani önkritikusan és kritikusan ezt a feladatot. A lehető legjobb értelemben a közmegegyezésre kell törekedni. Ha a kommunisták maguk számára megfelelő mércét állítanak, akkor mások számára is képesek segítséget adni ehhez. A szélesebb fórumon így adhatnak hangot nézeteiknek. — A döntés tehát megszületett. Mi lesz a menetrend a pártértekezletig? — Az Eger városi pártértekezletet november 12-én a dohánygyár kultúrtermében tartjuk meg. Itt a pártbizottság döntése értelmében valamennyi alapszervezet egy-egy küldöttel képviselteti magát, vagyis 334 delegátus tanácskozik, ők választják meg titkos szavazással a pártbizottsági tagok felét. A testület másik felét a pártszervek delegálják. A napirenden az országos pártértekezlet állásfoglalásából adódó feladatterv szerepel az első helyen, majd szervezeti kérdésekről és személyi javaslatokról esik szó. Tulajdonképpen a június 30-án elhatározott párbeszéd folytatása és kiteljesítése ez, amely reméljük, sikeres lesz a térség jövője szempontjából. Gábor László A mohácsi kikötő (MTl-fotó: E. Várkonyi Péter) Egy szerelő és a Samara Tizenöt éve ismerem, de még nem láttam rossz kedvűnek. A szép szál férfiember arcán jobbára derű fészkel, legyenek bár ugyanolyan gondjai, mint a vele azonos üzemben dolgozóknak, vagy a hasonlóként családos apáknak, férjeknek. Talán valaminő „amerikai nagybácsi” lepte meg egyszer summa dollárokkal? Netán kivételezettként menetelt mindmáig az elismerésekkel szegett pályaúton? Alig hiszem. Tudom viszont iskolaigazgatójától: Ginczli Lajosnak az 1970-es évek elején ugyanúgy meg kellett küzdeni a jeles bizonyítványért a hatvani szakmunkásképzőben, mint a többi autószerelőnek. S ugyanígy nem osztogatják munkahelyén, az Autójavító vállalatnál a mestertitulust, a „Kiváló Dolgozó” kitüntetést, vagy a legjobbaknak járó fizetséget. Honnan hát a belőle áradó derű és vitalitás...? — Honnan? Úgy érzem, sikerült rendezett családi és munkahelyi viszonyokat teremtenem. Ami a legfontosabb, s ami persze nem ment könnyen. Mert amikor például megnősültem, s jöttek a gyerekek, megfelelő otthont kellett emelnünk az Apafi utcában, ahol azóta is csendben, rendben élünk... Itt, a cégnél pedig, amelynek szinte alapító tagja vagyok, tucatnyi, velem egykorú szakemberrel dolgozom. Ebből eredően megértjük egymást, a felmerülő gondokon pedig köny- nyebben úrrá leszünk. Holott ez nem éppen könnyű dolog! Főként alkatrészhiánnyal küzd a szakma, s egy szerelő sokszor kényszerül arra, hogy a maga fantáziájára hagyatkozva oldja meg az ügyfél szempontjából különösképpen fontos, sürgős munkahelyi problémákat. — Feltételezhető, hogy a rendezett életvitel, mint annyi fiatal esetében, a Ginczli családnál sem varázsütésre teremtődött meg? És a havi netto 7—8 ezer forintos kereset, a gyesen lévő tanítónő feleség járandóságával együtt sem enged dúskálást...? — Szó sincs róla...! Otthonunkat például a szülők segítségével teremtettük meg, a harmóniának pedig nem okvetlen feltétele a különböző javakban való válogatás — int le a szerelő. — Mi sem engedhetünk meg magunknak egyebet, mint a többi hozzánk mérhető család. Ám jómagam például szabadidőmben szívesen olvasok műszaki munkákat, útleírásokat, mi több: gyakoriak hét végi kirándulásaink, amikor igyekszünk egy kicsit jobban szétnézni a megyében, vagy egyéb kikapcsolódásra alkalmas városokban. Ez meggyőződésem szerint mindany- nyiunkat megnyugtat, kielégít, s olyan hangulatot teremt családi körben, amiből erőt merít az ember a legkülönbözőbb problémáinak megoldásához. — Munkája minősíti a szakembert, szokták mondani. E tekintetben, túl a kereseten, elismerésen, jutalmakon, kap-e visszajelzést Ginczli Lajos...? — Nézze, mindenkinek van elrontott munkája. Nyilván nekem is. Ennek ellenére némi elégedettséggel mondhatom, sokan keresnek itt az autójavító vállalatnál,'sokan rám akarják bízni a kocsijukat. A Dacia különösen összeköt bennünket. De hát ennek az okai rajtam kívül álló- ak. Egyébként is...! Én a Ladában legalább annyira „spécinek” tartom magamat, mint amennyire a román kocsi porcikáit az ujjamban érzem. A cégvezetőség pedig rendben és rendre gondoskodik arról, hogy az új típusokkal, mint a Samara például, mielőbb töviről hegyére megismerkedjünk. Ez közös érdek. Hasznát látja a vállalat, a kocsitulajdonos, s hasznát látom jómagam, aki sose húzódtam a tanulástól, a tapasztalatgyűjtéstől, legfeljebb a humán témák nem annyira érdekelnek... Moldvay Gjőző Megyénkben is: No a szociális támogatásra szorulók köre Köztudott, hogy megyénkben — az országos helyzethez hasonlóan — a túlhajszolt életmóddal, a káros szenvedélyek elterjedésével egyre nő a csonka családok, a veszélyeztetett egyének, a szociális támogatásra szorulók köre. A helyi tanácsok szociálpolitikai tevékenysége többek között ezen réteg segítségére irányul. A Heves Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban vizsgálta az úgynevezett rászorultsági elv érvényesülésének megyei tapasztalatait. A széles körű vizsgálat alapján megállapították, hogy a tanácsok ilyen jellegű munkája az utóbbi években a meglévő feszültségek és gondok ellenére is eredményesebb, hatékonyabb lett. Ez elsősorban a hozzáértő, szakmailag képzett ügyintézőknek köszönhető. Probléma azonban, hogy épp ezek a szakemberek egyre inkább túlterheltek, kevés idejük jut az alapos környezettanulmányra, az elmélyült, emberközeli tevékenységre. Részben ennek tudható be az is, hogy a tanácsok sok esetben nem ismerik pontosan a rászorultak teljes körét ami nehezíti az elv igazságos érvényesítését. Épp ezért igyekeznek minél alaposabban feltérképezni főként a veszélyeztetett kiskorúak, a nehéz körülmények között, alacsony nyugdíjból élő idős emberek arányát. A pontosság kedvéért meg kell viszont azt is említeni, hogy a tanácsok nem képesek a szociális gondok súlyosbodását megelőzni, csupán időlegesen enyhíteni azokat. Útépítés, faluszépítés Domoszlói tervek Ha nincsenek is bővében a pénznek a domoszlói tanácsnál, igyekeznek évről évre megvalósítani a terveiket. Ezekből akad számos, hiszen a korábbi és a legutóbbi falugyűlésen rendre elhangzanak a lakosság igényei, kérései. Megfogalmazódott egyebek között, hogy szükség lenne egy gázcseretelepre: ezt ebben az évben már birtokukba is vehették a helybeliek az áfész segítségével. Ebben a ciklusban a település fő célkitűzése az útépítés volt. Az elmúlt esztendőben kezdődött a tanácsi utak felújítása, tavaly erre 1,5, az idén pedig kétmillió forintot költöttek. így tették járhatóvá az A rany János, a Rózsa Ferenc utcát, valamint a Vörösmarty teret. A tanácsnak erre a munkára további egymillió forintja van, ehhez a megyei tanács pályázatával szeretnének hozzátenni még másfél milliót. A lakosság egyetértett azzal a közös elképzeléssel is, hogy folytatódjék a községben a környezet szépítése és védelme. Ehhez jelentős társadalmi munkát vállalnak majd a jövőben is.
