Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 24., szombat Heves és környéke Nagyító alatt a „kenyérhelyzet” A Heves Városi Népi Ellenőrzési Bizottság nemrégiben készített összefoglaló jelentést a körzet sütőipari tevékenységéről, valamint a termékek forgalmazásának helyzetéről. Ebből az igen részletes és teijedelmes anyagból emelünk most ki néhány részletet. A környéken három sütőipari üzem — Hevesen, Kiskörén és Tarnamérán — gyártja a kenyérféléket. A boltok ezekhez juttatják el rendelésüket. Lehetőség van a napokra bontott megrendeléseket módosítani is. A hevesi és kiskörei egység napi kétszeri kiszállítással teljesíti az igényeket, míg a tamamérai csak naponta egyszerivel. A szállítást a kora hajnali órákban megkezdik, s a folyamatos munkát 11 és 13 óra között fejezik be. A magán- sütödéseknél a kenyeret a vásárlók az üzemből viszik el — általában délelőtt. A sütőipari vállalat a kiszállítási határidőket betartja. Az anyag megállapítja, hogy a selejtes termékek mennyisége minimális. A népi ellenőrök a boltokat is megvizsgálták: kiderült, hogy a kereskedelem naponkénti mennyiségi módosítását a sütőüzemek rugalmasan kezelik, és kedvező az a tapasztalat is, hogy ezeket a rendeléseket az egységek szinte 100 százalékban teljesítik. A kenyér és péksütemény zömmel meg is érkezik a reggeli nyitásig. Igaz, például Erdőtelekre és Zaránkra később — 9 és 10 óra körül — jön meg a rakomány. Mindkét településnél, különösen a péksütemények késése kritikus, hiszen tudvalevő, hogy az emberek a reggelihez kívánják megvásárolni azokat. A vizsgálat azt is megállapítja, hogy az ellenőrzött helyeken a nyitva tartás teljes időtartama alatt volt kenyér. A boltvezetők azt is elmondták, hogy a kenyér súlya — általában — az előírt súlyhatárok között mozog. Azonban előfordult (például a Tarnamérán gyártott terméknél), hogy a kereskedő már ránézésre is megállapíthatta a súlyhiányt. Az ellenőrzések egyébként rendkívül vegyes képet mutatnak: a kenyér és a péksütemények fele nem felelt meg a szabvány előírásainak. A kenyér hullámzó minősége mellett a legtöbb panasz a zsömle és a kifli minősége ellen érkezett. A termékek szállítási higiéniáját jónak értékelték. Bár a csomagolásnál gyakran nem olyan nagyságú papírral bontották a kenyeret, amely teljes egészében befedte azt. A vizsgálat foglalkozott a korszerű, diabetikus cikkekkel is. Kiderült, hogy a hevesi, a kiskörei és a füzesabonyi üzemekhez tartozó bolthálózatban keresettek inkább ezek a termékek. Sajnos egy-egy községbeli üzletnek minimális az igénye (csak 10—15 darabot rendelnek hetente). S ilyen kis mennyiséggel a sütőipar nem foglalkozik . . . A városi NEB és a Hazafias Népfront Heves Városi Bizottsága közösen egy kérdőívet adott ki. Az így beérkezett vásárlói vélemények segítséget nyújtanak a jövőben arra is, hogy jobban megismeijék a lakosság igényeit. A válaszokból kiderül például az is, hogy 51 százalékuk részben, 23 százalékuk igen, 26 százalékuk pedig nem tud rendszeresen igénye szerint sütőipari termékeket vásárolni. Viszonylag sok bírálat érkezett a választék hiányára, mások pedig a délutáni „hézagos” ellátásra panaszkodnak. A választékhiánynál főként az édes készítményeket említették meg az emberek. Sokak véleménye szerint néha kiváló a kenyér, néha rossz; s műszakonként is igen eltérő a minőség. A péksüteményekkel kapcsolatban pedig az derült ki, hogy a zsömle kicsi, szivacsos, sápadt színű és ízetlen, a kifli pedig keletien, nem ropogós és sokszor alaktalan. A vizsgálat és a felmérés alapján a városi NEB részletes javaslat- és feladattervet dolgozott ki, amelyben az érdekeltek összehangoltabb munkáját sürgeti. Ha a tanácsokat mind a kereskedelem, mind pedig az üzemek megfogadják, a jövőben remélhetőleg csökkennek majd a vizsgálatban megemlített gondok. Egy kérdés nyomában Lehet-e zöldségespavilont építeni Csebokszáriban? Egerben, a Csebokszári-lakó- telepen található egy zöldségesstand a Szamovár presszó tő- szomszédságában. A környéken kevés ehhez hasonló van, ezért gyakran állnak itt hosszú sorok. Mert kell a paprika, a dinnye meg miegymás, s ugye az itt lakóktól senki sem kívánhatja el, hogy messzebbről cipeljék az ilyesféléket. Az egésznek van egy szépséghibája: előfordul, hogy egy-egy áru időlegesen elfogy a pultokról, s ilyenkor nehéz azonmód pótolni azt, mert hogy az elárusítóhelynek nincs ott raktára. Ezért kért segítséget lapunktól gazdája, Bajzáth Lászlóné és férje. — Öt éve került ide ez a bódé — kezdik a felvilágosítást. — Igaz négy évig más kezében volt. Gondunk, hogy minden este el kell innen szállítanunk a portékát a Gerle közi pincébe, reggelenként pedig vissza kell hozni mindent. Ezért kértük a városi tanácsot, hogy adjon engedélyt egy zárható pavilon kialakítására. Válaszuk: ez nem illik bele a környezetbe. De kérdem én, az Állami Gazdaságok Boltja melletti hasonló építmény beleillik? Ha nagyobb helyet kapnánk, nem kellene naponta többször a raktárba szaladni krumpliért, retekért, miközben itt várakoznak a vevők. Ezen a kis pulton nem sok minden fér el. Mellé azért sem pakolhatunk, mert a napon rövid idő alatt megfonnyad minden. A mellettünk álló vásárlók egyetértőén bólogatnak. — Itt mindig hozzájuthatunk friss áruhoz —jegyzi meg Szend- rei Lajosné. — Szívesen jövök ide, mert kérésünkre még a kurrens dolgokat is megszerzik. Ez nem minden zöldségesről mondható el. — Teljesíthető-e az említett óhaj — kérdeztük Farkas Imrét, a városi tanács műszaki osztályvezetőjét. — Amennyiben a környezettel harmonizáló üzlethelyiséget kíván kialakítani, úgy mindenképpen — válaszolta. — Bódéra, pavilonra viszont nem adunk engedélyt. Lényegesnek tartjuk az esztétikai szempontokat. Pavilont sehol sem hagyunk kialakítani. — De hiszen például a Zalka Máté utcában is található ilyen bódé az Állami Gazdaságok Boltja mellett — próbáltunk rep- likázni. — Sajnos — mondta Farkas Imre nem kis meglepetésünkre. — Azt régebben építették, de most már határozottan elutasítjuk az ilyen kéréseket. Bajzáth- éknak javasoljuk, hogy alakítsanak ki egy, a környezettel harmonizáló üzletet. Számtalan olyan hely található azon a környéken is, ahol tudunk területet biztosítani. Mi több, az ilyen boltok kialakítását szorgalmazzuk is. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Jó lenne, ha Bajzáthék belevágnának egy ilyen üzlet létrehozásába,netán vennének a városrészen egy helyiséget erre a célra. Ezekben az esetekben valószínűleg a vásárlók is jól járnának. De hát tudjuk, hogy egy ilyen vállalkozás sokba kerül. S manapság kevesen képesek a szükséges összeget elővarázsolni. Ezzel együtt tiszteletre méltó a tanács eltökéltsége az esztétikus városképet illetően. Reméljük ebből egyetlen hasonló esetben sem engednek többé. (h.j.) Nincs a közelben raktára az elárusítóhelynek Cukorsiló épül Petőházán A petőházi cukorgyárban a Budapesti Vegyipari Gépgyár kivitelezésében — mintegy 180 millió forintos költséggel — épül hazánk legnagyobb cukorsilója. A 31 méter magas és 40 méter átmérőjű henger alakú torony előregyártott vaslemezekből készül. A siló belső tere légkondicionált lesz és 30 ezer tona cukrot lehet majd tárolni benne. Képünkön az épülő cu- kortárolő siló (MTI fotó: Matusz Károly) Akik az építőipari „i”-re felteszik a pontot Jó teljesítményekről — nemcsak kellemes csomagolásban Annak ellenére, hogy évek óta afolyamatosanjól teljesítő vállalatok közé tartozik, azEvill (Heves Megyei Tanácsi Erősáramú Villamos Szerelőipari Vállalat) nagyrészt megyénk határain kívül vállal munkát. Ennek oka az, hogy szőkébb pátriánkban kevesebb a lehetőség a hálózati szerelésekre, s nem tál sok az olyan ipari beruházás sem, amelyhez folyamatosan ilyen munka szükségeltetne. Eredményeiket annak dacára érik el, hogy nem rendelkeznek hatalmas anyagi és eszközkészletekkel, s a létszámuk is kicsi. Mégis, talán épp ez a titka sikerüknek, hiszen ezekkel a feltételekkel köny- nyebben tudják megszerezni és megtartani azokat a tulajdonságokat, amelyekre manapság a piacon a legnagyobb szükség van: a rugalmasságot, jó alkalmazkodó képességet. Mindennek azonban ára van: 165 fős dolgozói összlétszámból hetvenen az év nagyobbik részét családjuktól, otthonuktól távol töltik. — Sajnos, ez is a munkánkkal jár — mondja Juhász Ferenc igazgató. -Igyekszünk a tábori körülményeken valamelyest enyhíteni, így a 2-4 személyes konténerekben, amelyekben alszanak, van ágy, asztal, sőt még tévé is, és ízlésük szerint még tovább csinosíthatják ezeket a lakóhelyeket. Az alapvető tisztálkodási körülményeket is megteremtjük: zuhanyzó- és mosdófülkéket szállítunk oda, ahol néhány hétre, hónapra letelepszenek. Persze, elismerem, az otthoni komfortot mindezzel együtt sem sikerül biztosítani. Amit meg aztán végképp nem tudunk: a családot is odavinni. Egy idő után ez az állandó távoliét, ide-oda utazgatás életformává válik. Mondok magának valamit: akadt, aki a szabadsága leteltével így beszélt: jó, jó ez a kis pihenés, de most már mennék vissza a megszokott környezetbe, dolgozni. — Hogy elképzelhessük, valójában miből is áll az önök munkája, említsen meg néhány olyan nagyobb beruházást, amelyben részt vettek. — Leginkább Pest környékén, de az ország nyugati és déli részében is vállaltunk már munkát. így például ott voltunk a debreceni és a békás- megyeri szennyvízátemelő és több regionális vízmű építésénél. De említhetnék olyan helyet is, ami most élénken foglalkoztatja a közvéleményt: a bős-nagymarosi vízlépcsőnél is kaptunk feladatokat. — Konkrétan milyeneket? — Alvállalkozóként az Oviber (Országos Vízügyi Beruházási Vállalat) megbízásából a Nagymaros környéki vízműrendszer elektromos szerelését végeztük el. Ez 17 millió forintos beruházás volt. — Tudom, hogy nem vagyunk hivatottak arra, hogy ezt megvitassuk, de ha — tegyük fel — valamilyen okból egy időre félbemaradna a vízlépcső építése, önöknek mekkora lenne a vesztesége? — Semekkora. A mi munkánknak ugyanaz az előnye és a hátránya is. Nevezetesen az, hogy mi tesszük fel a pontot az „i”-re. A különféle létesítmények, berendezések árammal való ellátása az utolsó ebben a folyamatban. Ez Nagymarosnál előny volt, hiszen velünk elkészült egy beruházás, átadták, kifizették. Itt legfeljebb annak van félnivalója, akinek hosszú hónapokig benne fekszik a pénze például az építőanyagban. Ugyanez az előny hátrányként jelentkezik a határidőiknél. Az építőipar egyik jellemző „tulajdonsága” a csúszás. Az első kivitelezési vállalkozót még nem köti annyira az átadás dátuma, de ha ő késik két hetet, akkor a mi, amúgy is szűkre szabott időnk tovább rövidül. Ez természetesen feszültséget okoz mindany- nyiunkban. — Maradjunk még egy kicsit a gondoknál.. — Jó. Mondom a bűvös szót: anyagellátás. Túlzás nélkül: ez kritikán aluli. Van úgy, hogy hónapokig nem jutunk hozzá egy fontos kábelhez vagy akár kapcsolóhoz. Ha viszont kapható, akkor esetleg több évre előre meg kell vennünk és a raktárban, a készletekben „áll” a pénzünk. Vagy egy másik dolog, de ez már inkább személyekhez kapcsolódik: a jövedelemadó. Ennek bevezetésével elvesztette jelentőségét a törzsgárda tagság. Nevetséges, hogy a levonások után az úgynevezett jutalomból alig marad annak, aki több évtizede tisztességesen dolgozik és ragaszkodik a vállalatához. De ugyanez az oka a vgmk-k vegetálásának is. — Mégis, mindezek ellenére önök hosszú évek óta első helyen állnak az ’’elektromos” vállalatok között. — Igen, és ennek megtartása a célunk. Dinamikus fejlődést úgysem . tudnánk már produkálni, hisz elég jó szinten vagyunk. A tavalyi árbevételünk 110 millió forint volt, ami a létszámhoz viszonyítva kétszerese az építőipari átlagnak. Beszédes szám még az egy főre jutó átlagkereset: ez nálunk tavaly 91-92 ezer forint körül mozgott. Minőségi kifogás általában nem fordul elő az elvégzett munkánkkal kapcsolatosan, ha mégis, akkor nem azt keressük, hogy ki a hibás, hanem rohanunk, hogy kijavítsuk. A jó hírnevet ugyanis nemcsak megszerezni — de főleg megtartani kell.. Doros Judit Vizsgáznak az új autók a KERMI-ben A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet jármű- osztályán vizsgázik a román Oltcit és a jugoszláv Yugo típusú személygépkocsi. A nemzetközi és magyar szabvány szerint a magyar utakon soro- zatvizsálatok- nak vetik alá <50 ezer km). (MTI-fotó Balaton József felv.) (Fotó: Szántó György)
