Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 24., szombat KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS 5, Visszapillantó Avagy: lesz-e hatodik „színházi nyár” Hatvanban? Tabló a Charley nénje első felvonásából. Balról a második a címszerepei formáló M. Horváth József Lili bárónő: Christina (Nagy Mari), Agatha (Dénes Piroska Jászai-dijas) és a Malomszegi bárót alakító Gyur- csek Sándor szék egész sor jó szerepformálása jellemzett. A címszerep színpadra állítóját, M. Horváth József etedig oly önfeledt, intuitív mókázás felé vitte, amiből feledhetetlenül egyéni figura született. Békéscsaba társulata, a Jókai Színház hűségesen kitart Hatvan mellett, s évről évre a műfaj iránti tisztelettel közelítve a választott darabhoz, jó előadásokkal ajándékozza meg a hálás hatvani közönséget, illetve évről évre az operettirodalom egy-egy klasz- szikusának művét mutatja be a városban. Ez idén Huszka Jenő Lili bárónő c. operettje kerül színre a Népkertben, s a műfaj megkívánta szerepek egész sor művésznek nyújtottak kitűnő bemutatkozási lehetőséget. Illetve! Módot teremtettek árra, hogy bizonyítsák, miszerint nemcsak mélyebb jellemformálást igénylő prózai szerepekben otthonosak, hanem a „Könnyű- múzsával” is szövetségre képesek lépni, többségükben jó színvonalú alakítást, énekesi teljesítményt nyújtva. Gondolunk itt elsőként az Illésházy grófot élettelin, muzikálisan, jó vivőerejű hanggal felrajzoló Kincses Károlyra. Ám Agatha és Christina kisebb, ugyanakkor kabinetalakítási lehetőséget is magukban rejtő szerepei is nagyokká nőhetnek egy-egy becsvágyó, tehetséges művész „kezében”. Erre példa a Huszka-operettben a JászaiAmikor öt esztendeje arra vállalkozott a Hatvani Galéria, hogy nyárvégeken bemutatkozási lehetőséget biztosítson 4—5 pesti és vidéki színháznak: kettős célt kívánt szolgálni. Egyrészt megméretést kínált a zenés műfajnak, másfelől próbálta valamelyest betölteni az űrt, ami a város és környéke színházi ellátásában évtizedek óta mutatkozik megfelelő terem hiánya miatt. Nos, öt esztendőre visszapillantva elmondhatjuk, hogy mindkét cél megvalósításában előrelépés történt. Szeged, Debrecen, Békéscsaba, utóbb Eger, továbbá a Népszínház két tagozata is segítőkész partnerként támogatta e törekvést. Mindig készen álltak valamely sikerdarabjuk bemutatására, azokat illetően kidolgozva hozták színre a mostohább helyi játszási viszonyok közepette, továbbá a színházi, a zenés műfajokat széles skálán keverték. Á revűszerű produkciót zenés vígjáték követte, a nagyoperettet opera, tavaly pedig arra is lehetőséget találtak, hogy egy Hatvanban mindmáig „hazátlan” műfaj, az igényes dzsesszmuzsika bemutatkozhas- sék a hódmezővásárhelyi Promenade Dixieland jóvoltából. Mindezek után őszintén kell szólni a nehézségekről, amelyek a megtett utat szegélyezték. Magas „előállítási költség” miatt utóbb már nem tudtak a rendezők rossz idő esetére zárt helyen megfelelő színpadot biztosítani. Továbbá az idén — ugyancsak financiális okból — le kellett mondaniuk Debrecen, illetve Szeged operatársulatairól, holott meglepő módon e műfaj őszinte, nagy sikert hozott a korábbi nyárvégeken. Nos, ezekre figyelemmel sikerült lekötni négy produkciót az idei nyárra, más kérdés viszont, hogy éppen az esősre fordult időjárás, illetve megfelelő terem hiánya miatt jószerint csak három együttes mutatkozhatott be 1988-ban a hatvani közönségnek. Öröm viszont, hogy a megyeszékhelynek immár saját társulata révén, bekapcsolódott a zenés színházi nyár eseményeibe a Gárdonyi Géza Színház is, mégpedig a Charley nénje című B. 77iowűs-vígjátékkal, amelyet Aldoboly Nagy György gazdagon áradó muzsikája mellett kitűnő rendezés, remek csapatmunka, tehetséges fiatal művéNyugdíjban díjas Dénes Piroska, valamint Nagy Mari. Vagyis: amennyire szárnyalni tudtunk a muzsika révén Kincses Károllyal, úgy tette próbára rekeszizmainkat bravúros, szinte karikatúrateremtő képességével az említett két művésznő. Alakításuk egyébként arra is új tanúságtétel, hogy valóban nincs kis szerep a színpadon, legfeljebb gyengén eleresztett színész. A hódmezővásárhelyi Promenade Dixieland nem először volt vendége a városnak, illetve az egyetlen színházat nyújtó „zenés nyárnak.” Mostani, negyedik szereplésük viszont arról győzött meg, hogy a fiatalokból álló zenekar, amely Almási István művészeti irányításával dolgozik: szinte ugrásszerű fejlődésen ment át pár esztendő során. Vonatkozik ez a zenészek technikájára, az együttes tömör hangzására, a darabok szólisztikus elemeinek olykor virtuóz megszólaltatására egyaránt. Az idei, ötödik zenés nyár keretében előadott műsoruk a zenére nevelésszoktatás, a dzsessz megkedvel- tetése szempontjából még inkább sokat nyomott a latban. Mondhatni: Almási ügyes-szellemes összekötőszövege révén felért egy kis dzsessztörténeti hangalbummal, amiért külön elismerést érdemel mind a vezető, mind együttese. Úgy érezzük, szólnunk kell e helyt a Józsefvárosi Színházról is, noha produkciójukat elmosta a zivataros esőzés. Amit viszont negyven percig láthattunk Szüle— Harmath—Walter Egy bolond százat csinál című, revűsített komédiájából, arról győz meg: önfeledt szórakozásban sokat vesztettünk az időjárás zordsága okán. A kisjátékszeletet ugyanis jó összmunka, pezsgő kedv, remek tánckészség, ígéretes színészi vállalkozások fémjelezték. Az előadás töredékvolta miatt, sajnos, e produkcióval nem foglalkozhatott a társadalmidij-zsű- ri, ezzel is súlyosbítván a fővárosiak traumáját, így csak abban bízhatunk, hogy a művészek befektetett munkája talán a jövő nyáron kamatozhat Hatvanban és környékén. Amihez persze — a Galéria áldozatán túl — az is szükségeltetnék, hogy az illetékes helyi szervek valamilyen formában megoldják egy szállítható, részelemekből összeállítható nagyobb színpad kérdését. Különben aligha remélhető „zenés nyárból” a hatodik . . . -őzA nemzetközi hírű strúmasehész A papírforma szerint 1988. január elseje óta nyugdíjas dr. Niedermüller Ferenc, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház sebészeti osztályának osztályvezető főorvosa. Gyakorlatilag ezekben a napokban vonult nyugállományba a nemzetközi hírű sebész. Utolsó munkanapjainak egyikén kerestük meg és arra kértük szóljon életútjáról, hivatásáról, az általa negyedszázada vezetett sebészeti osztály fejlődéséről. — Hatvani születésű vagyok, Gyöngyösre 1951-ben kerültem mint adjunktus — feleli érdeklődésünkre —. Dr. Csávossy Ernő volt akkor az osztályvezető főorvos. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szereztem' orvosi diplomámat. Az egyetemi évek alatt az Anatómiai Intézetben munkát is vállaltam. Tanulmányaim befejezését követően Budapesten, az 1-es Számú Sebészeti Klinikán, majd az Országos Agy- és Idegsebészeti Intézetben dolgoztam, utána jöttem Gyöngyösre. A Bugát Pál Kórház sebészeti osztályát 1963-tól vezettem. Elég nagy, 110 ágyas osztály. — Készített-e mérleget arról, hogy a Gyöngyösön eltöltött csaknem négy évtized során menynyi operációt végzett, voltak- e különleges esetei, nagyon hosz- szú műtétéi? — Azt, hogy mennyit, konkrétan nem tudnám megmondani. Az biztos, sok ezer műtétet végeztünk. Természetesen ez nem csak az én érdemem, hanem a munkatársaimé is, mert a műtét mindig egy team munkája. Tevékenységünk nagyon sokszínű. Foglalkozunk az általános, főleg hasi sebészettel. A hatvani traumatológiai osztály elkészültéig, 15 éven keresztül baleseti sebészettel. Bevezettük a gépi altatást és a műtét közbeni röntge- nezés eljárását. Ez utóbbira leginkább epekőműtéteknél és idegen testek eltávolításánál van nagy szükség. Idejövetelemkor még idegsebészeti műtéteket is végeztem. Voltak és lesznek hosszú, komplikációkat tartalmazó műtétek . . . Szerintem nem ez a lényeg, hanem az, hogy sikeres-e? Sajnos sok esetben lehangolódik az ember, mert már nem lehet mit tenni. Egy sebésznek mindig fájdalmas, ha minden igyekezete dacára nem tud segíteni. Ebben a szakmában nincsenek különleges sztorik, mert az egész munka egy nagy sztori. — Ön a Gyöngyösön végzett strúmamülétekkel nemzetközi hírnévre tett szert. — Egy bizonyos japán módszer szerint végezzük a strúma- és tüdőasztmaműtéteket. Tudomásom szerint az elsők között Magyarországon. Ez annak is köszönhető, hogy itt van a közelben a Kékestetői Állami Gyógyintézet, ahol pajzsmirigy- és asztmás betegeket kezelnek. A gyógyintézet és osztályunk között szoros együttműködés, napi kapcsolat alakult ki. Ezt a lehetőséget jól kihasználva az egyre több műtét után összegeztük a tapasztalatokat és ezekről itthon és külfödön — többek között — Franciaországban, Hollandiában, Portugáliában tartottunk előadásokat. — Tudja már, hogy ki lesz az utódja? Milyen érzéssel fejezi be pályafutásának igen aktív korszakát? — Az utódom dr. Gál István lesz, aki a Debreceni Sebészeti Klinikáról került Gyöngyösre. Az itt eltöltött időszak nagyon jó és nagyon kedves volt. Szerettem itt dolgozni. Érthetően fájó szívvel búcsúzik az ember, mert ha valaki 47 évig él-hal egy szakmáért, az biztos, hogy nehezen válik meg tőle. Egy kicsit sajnálom, hogy abba kell hagynom. Ezzel szemben szeretnék már egy kicsit pihenni, utazgatni, olvasni. Élvezni a családomat, egyre több időt tölteni a hét szép unokámmal, mert az állandó készenlét nagyon lekötötte az időmet. Nyugdijaséveimben kedvenc kedvtelésemmel, a barkácsolással is kötetlenül foglalkozhatom . . . (Korcsog) Kubikosemlékmű Mezőtúron Mezőtúrról és környékéről a múlt századtól napjainkig több ezer kubikos indult útnak a világba csákányával, lapátjával, talicskájával, hogy megkeresse családjának a mindennapi kenyeret. Ezeknek a dolgos, munkában meggörnyedt embereknek állított emlékművet — Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása — Mezőtúron, az újvárosi részen, ahol még ma is a legtöbb egykori kubikos lakik. (MTI-fotó: Csikós Ferenc) A szavak színe és visszája Közleményünk címét Pákolitz István Törvény című versének ebből a részletéből emeltük ki: „Mi dolog az, hogy szent szavam visszája, (Nem pediglen a színe hozza lázba) azt, ki törvényem félremagyarázza”. Nyelvművelő célzatú mondanivalóm lényegének egyértelműbb megfogalmazása és megértése okán előre kell bocsáta- nom néhány megjegyzést is. Először is azt, hogy világunkban, aminek színe van, annak visszája is létezik. Az egyik oldal tetszik, a másik, a visszája, vagy fonákja már kevésbé. Sajnos, bizonyos áttételekkel igaz mindez a szavakkal kapcsolatban is. Akik figyelemmel kísérik napjaink nyelvhasználatának néhány nem kívánatos jelentését és gyakorlatát, azt is tanúsíthatják, hogy egyre több színehagyó, feleslegesen fakuló nyelvi forma jelentkezik szóhasználatunkban. Olyan szövegrészietek jelennek meg újságjaink, folyóirataink hasábjain, amelyekben a szöveg- környezetbe és beszédhelyzetbe nem való és nem illő szavak, kifejezések nem szabatosak, nem árnyaltak, s a gondolati és nyelv- használati sumákolásnak a szülöttei. Hivatalosdiul, az illetékesek megnyilatkozásait jellemző szódudvák riasztó példáinak szinte mindennapi jelentkezéséül olvashatunk ilyen szövegrész- leteket: „Az épület belső tisztaságának színvonalát (?) rombolja a dohányipari termékmaradványok (értsd: a csikkek!) szét- dobálása” (Beszéljünk ikávéul: M. Hírlap, 1988. ápr. 28.). A szakzsargonba bújtatott közhelyek áradata is idegesíti az ép nyelvérzékű embereket, különösen akkor, ha ilyen nyelvi megnyilatkozásokat hall és olvas: ,,Folyamatba tettük az ügyek, a gondok megoldásra kerülését”. — Beólaztuk a baromfit, beállítottuk a megfelelő ivararányt” (Népújság, 1988. május 6.) Valóban „üzemza városán működik” a gondolkodásunk és íráskészségünk is akkor, ha mind a gondolat tehetetlen, mind a nyelvi forma „önnön nyűgébe kötve senyved” (Fodor András). A szavak színe és értékrendje veszít erejéből ezekben a zavaros és semmitmondó szövegrészietekben: „Fiatalok voltunk és alulinformáltak” (M. Nemzet, 1988. július 11.). — „A tanács alulterhelt volt, nem sokat vállalt magára” (Népszabadság, 1988. júl. 11.). „Egy-két játékosunk maga alatt van, nyilatkozta a Magyar Úszószövetség vízilabdaszakági elnöke” (Népsport, 1988. ápr. 3-)A szabatos, az árnyalt és ízes fogalmazásra törekvés útjait, módjait keresők egy része csapdába esik akkor, ha túl finoman, vagy inkább finomkodva, megszépítve állítja elénk a valóság jelenségeit, történéseit. Nem beszélnek és írnak szókimondóan a hibákról, mert szóhaszálatunk- ból ez a szó kihullott, így csak a fogyatékosságokról hallhatunk és olvashatunk. Ha mégis van hiba, azt nem kijavítjuk, hanem hivatalosan és ködös háttérbe helyezve: elhárítjuk. Igazat kell adnunk Faragó Vilmosnak: mai nyelvhasználatunkban elszaporodtak a „csont- talan, hústalan” szavak, különösen a hivatalból nyilatkozó illetékesek fogalmaznak így: „Biztosítottuk az ellátás lehetőségét, biztosítva van a tejellátás lehetősége, magas kereseti lehetőséget biztosítunk stb. Az unos-untalan használt divatszavak megfelelő rokonértelmű kifejezései kipusztulnak szóhasználatunkból, egysíkúvá válik szóbeli és írásbeli megnyilatkozásunk. Ma alig van becsülete a szinonimáknak, s rokonértelmű szavaknak, pedig nélkülük sok fonákra, visszájára kárhoztatott kifejezés szürkesége uralkodik el nyelvhasználatunkban. Érdemes a költő intésére is figyelmeznünk: „Legértékesebb szóim a szinonimák Széthúzzák a világot — változatokra (Páskándi: Az érték lombhullása). Dr. Bakos Józsei