Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-02 / 210. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 2., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Régi újdonságok Mikor az ember észreveszi, hogy a nem régen forgalomba került barna kenyér már koránt­sem olyan barna, hanem egyre világosabb, különös kérdések öt­lenek fel benne. Miért kezd ha­sonlítani a barna vekni — egyre fehéredéi mivoltával — fehér ke­nyér társára. Hiszen mikor kita­lálták ezt az egészségesebb ter­méket — vagyis pontosabban el­kezdték újbóli gyártását — ép­pen az volt a cél, hogy egy alap­vetően más cikk kerüljön a fo­gyasztók asztalára. Most meg, az ördög tudja miért, kezd vissza- vedleni a megszokottá, már amennyiben kapható. Nem könnyű probléma. De, ha eltávolodunk holmi sü­tőipari problémáktól, akkor is találkozhatunk hasonló dilem­mával. Ilyesfajta jelenséget fe­dezhetünk fel ugyanis a néhány éve bevezetett és „korszerű” Képújság esetében is. Ebben a műfajban — mint tudjuk — az volt az újszerű, hogy a televízió képernyőjén nem képes beszá­molók és filmek tűntek fel, ha­nem betűk. S éppen általuk sze­rezhettük be mi, a nézők a nap legfrissebb információit. Ám nem telt bele sok idő; bizonyos ábrák, képek jelentek meg a be­tűk mellett, sőt azok még életre is keltek. Villog a rendőrautó sziré­nája, szórja sugarait. Szóval ilyesfélék. Már olyan hangokat is hallani, hogy ha ez így megy, ("fejlődik”) tovább, a Képújság­ban is lassan újra felfedezik a TV-híradót. Megint a régi és jól ismert mo­tívum az újban. Egy olyan újban, ami — gondolom én — más kell, hogy legyen, mint a hagyomá­nyos, hiszen különben minek is találták volna ki. Mindenesetre az nagyjából sejthető: ez a féle reflex nem csupán a pékekben, vagy a televízió szerkesztőiben működik. Jó: a barna kenyér vagy a Képújság nem tartozik a legjelentősebb dolgok közé, de a példa attól még példa. Persze hozhattam volna pél­dákat — divatosan — a társada­lomból is. De ezt már kicsit unják az emberek, másrészt pedig ez a párhuzam olykor kockázattal jár. Nem biztos, hogy mindig igaz az „áthallás”, nem lehet mindent átvetíteni egy nagyobb egészre, és állandóan hatalmas összefüg­géseket felfedezni. Pedig ez egy igen hálás és látványos feladat. Dehát néha az ügy egészen egy­szerű; ha a kenyeret vesszük, a masszába olyan anyagot kell be­letenni, hogy abból barna, és ne pedig fehér kenyér legyen. Eny- nyi... És mégis az a bizonyos (új, de mégis régi) jelenség felüti fejét máshol is. Gondoljunk csak a sokszor emlegetett kifejezésre — visszarendeződés -, amit általá­ban a reformmal kapcsolatban szoktak hangoztatni. Vagy arra a magatartásformára, amely hir­deti a demokráciát, de valójában inkább a diktatúra eszközeit al­kalmazza. Mikor a tetszetős dísz­letek mögött nagyon is rút dol­gok történnek. Változatlanság — a változásban. Mert egyesek úgy próbálnak korszerű vonalat kép­viselni és hirdetni — ezt ugyanis ma már elvárja ország, világ, nép -, hogy közben mereven őrzik a régit. Új formában ósdi tarta­lom: megtévesztő és alattomos játék. No de ne példálózzunk tovább a társadalommal. Legyünk ön­kritikusak tehát, és nézzünk ma­gunkba. Mindnyájan hajlamo­sak vagyunk beleesni az említett csapdába. Nem véletlenül dívik nálunk a közmondás: „Járt utat járatlanért el ne hagyj...” Ez az új követésére és befoga­dására buzdító — igen progresz- szív — mondás alighanem mo­dellértékű. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, jelkép ez a javá­ból. Bár ki tudja. Mennyivel egy­szerűbb lenne az élet, ha egy sor felfedezéstől „eltekintettünk” volna. Ha például nem találták volna föl az automobilt, most nem bosszankodnánk a benzin­áremelés miatt. Ha pedig meg­maradtunk volna abban a hitben, hogy a Föld lapos, megannyi fej­töréstől óvtuk volna meg az űrra­kéták konstruktőreit, hiszen — gondoljunk csak bele — mennyi munka előzte meg azt az ese­ményt, mikor Gagarin elsőként megkerülte a földgolyót. Be kell hát látni; gigászi erőfe­szítést igényel minden újdonság. Nem csoda, ha nem akarunk rögtön barátságot kötni vele. Megannyi gond, dilemma és töp­rengés — őrület. Bizony bevallom ezek után: nem szívesen lennék képújság­szerkesztő, pék meg végképpen nem. És akkor más foglalkozá­sokról már nem is beszélek... Havas András Bővülő külkereskedelmi szervezet Több mint 600 jogi személy — vállalat, szövetkezet — rendelke­zik már külkereskedelmi joggal. Közülük több mint 250 szervezet az idén kapcsolódott be a külke­reskedelembe. A kisiparosok ér­deklődése is jelentős. A múlt esztendőben még egyetlen ma­gánvállalkozó sem kaphatott külkereskedelmi jogot, az idén viszont 100 kisiparos szerezte már meg a jogosítványt. Ezek a szervezetek a Magyar Gazdasági Kamara keretében működnének. Munkájukban a termelők, a felvásárlók, értékesí­tők, külkereskedelmi vállalatok egyaránt részt fognak venni. Társszerzőként Gyöngyösről Példatár magyar és belga tapasztalatokkal Hogyan lesz valaki egy készülő könyv társszerzője? Különö­sen olyan tudományos mű esetében, amely hazánkban és Bel­giumban jelenik meg. Egyszerű a válasz: szoros együttműkö­déssel! Nos, erre jó példa dr. Magda Sándor, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Gödöllői Agrártudományi Egye­tem Társadalomtudományi Kara gyöngyösi vállalatgazdasági üzemérnöki intézetének igazgatója, aki egy ilyen munka része­se. Nemrég járt a belgiumi Gentben, ahol felkérésre vállalta ezt az elismerő megbízatást. Ennek azonban hosszabb története van. Az előzményekről érdemes idézni a társszerzőt: —Tulajdonképpen még 1981- ben kezdődött a kapcsolat — mondja de, Magda Sándor -, amikor nemzetközi vállalatgaz­dasági tudományos tanácskozást rendeztünk Gyöngyösön. A meghívottak között volt dr. Ma­ion igazgató és dr. Dalemans professzor, a belgiumi mezőgaz­dasági minisztérium gépfejlesz­tési és mezőgazdasági szervezési intézetéből előadóként. Lénye­gében ekkor ismerkedtünk ösz- sze, és ez a kapcsolat azóta is tart a két neves professzorral. Idő­közben Dalemans úrnak megje­lent egy munkája a mezőgazda- sági szállítási folyamatok szerve­zésével kapcsolatban. Erre mi is felfigyeltünk itthon, és 1985-ben dr. Enese Lászlóval, a moson­magyaróvári agrártudományi egyetem tanszékvezető tanárá­val közös pályázatot nyújtottunk be a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériumhoz. Arra kértünk támogatást, hogy a kül­földi munka- és üzemszervezési kutatások hazai honosítását vé­gezhessük. Nos, el is fogadták a szaktárcánál, amely egyben le­hetőséget nyújtott ahhoz is, hogy gyöngyösi intézetünk az akadé­mia egyik kutatóhelye lehessen. Ennek az a lényege, hogy lehető­vé vált a tudományos fokozatra, elsősorban kandidátusi fokozat eléréséhez az arra alkalmas szak­emberek felkészítése. — 1985 óta milyen eredmé­nyeket értek el az említett téma­körre vonatkozóan? — Nos, dr. Enese Lászlóval közösen a múlt év végére olyan matematikai modellt dolgoztunk ki, amely dr. Dalemans profesz- szor elméleti munkájára épül. Egyben magában hordozza an­nak a lehetőségét is, hogy egy- egy szállítási folyamat optimális szervezését kialakíthassuk. En­nek nagy előnye, hogy a veszte­ségidőt minimálisra lehet csök­kenteni, tehát a legkisebb költ­séggel valósítható meg. Tavaly itt járt intézetünkben a két belga professzor, és bemutattuk nekik az addig végzett munkánkat. Ar­ra biztattak bennünket, hogy folytassuk, mert a belga elméleti tapasztalatokra építve a gyakor­lat által is igazolt tudományos eredményeket hoztunk létre. — Tulajdonképpen így jött lét­re a közös könyv megjelentetésé­nek gondolata? — A közelmúltban dr. Enese professzorral ellátogattunk a genti intézetbe, ahol összegeztük a közös eredményeket. Ott szü­letett meg az az elhatározás, hogy Dalemans professzor, dr. Enese László és jómagam mind­ezeket egy közös munkában ösz- szegezzük, még az idei év végéig. Ennek címe A mezőgazdasági szállítási munkák optimalizálá­sa lesz. Ez az egyes munkafolya­matokat elkülönítve tartalmaz­za. Egy példatárat bocsátunk a gazdaságok rendelkezésére könyv alakban, amely arra ösz­tönöz, hogy a korszerű mezőgaz­daság szállítási igényeit is prog­ram szerint végezzék, nem úgy, mint jelenleg, főleg vélemények, egyéni tapasztalatok alapján. Ugyanis bizonyított tény, hogy a mezőgazdasági főidőben a szállí­tásra az összidő hatvan százalé­kát fordítják a gazdaságok, a mellékidőnek harminc százalé­kát, s az úgynevezett holtidőnek pedig tíz százalékát. Az általunk kidolgozott matematikai modell lehetőséget nyújt arra, hogy az említett mellékidőt harmincról tíz százalékra csökkentsék. Ez pedig húsz százalékos ered­ménynövekedést hozhatna. A fejlett mezőgazdasággal rendel­kező nyugat-európai országok­ban ennek megfelelően szervez­nek, tehát itthon is érdemes lesz alkalmazni. Egyébként intéze­tünk arra törekszik, hogy ezt a példatárat önköltségi áron adja át az üzemeknek, minél gyor­sabb elterjesztésre. Elhatároz­tuk, hogy néhány gazdaságban, például Erdőtelken, Tarnamé- rán, Gyöngyöspatán hamarosan kipróbáljuk. Olyanokat válasz­tunk, amelyekben nagy mennyi­ségű terményt kell mozgatni, szállítani, és ez a költséggazdál­kodásban sem közömbös. Nyil­ván a tapasztalatokból mi, kuta­(A szerző felvétele) tók is természetesen sokat tanu­lunk. — A tanulmányút során volt e módjuk a belga mezőgazdaságot megismerni? — Találkoztunk a genti egye­tem közgazdasági fakultánsának vezető professzorával, Martens- sel. Hazánkban is ismerik őt, hi­szen több alkalommal tartott előadást Magyarországon. Segít­ségével megismertük az egyetem munkáját, az agrárszakember­képzést. Véleményt cseréltünk közös kutatási témákról is. így jött szóba például az időtényező szerepe a mezőgazdaságban. Megtudtuk, hogy Belgiumban olyan érdekeltségi rendszert ala­kítottak ki, melynek nyomán a farmerek érdekeltek a kutatási eredmények gyors hasznosításá­ban. Voltunk olyan tejtermelő gazdaságban, melynek az emlí­tett genti intézettel van több éves kapcsolata. Ott százötven tehe­net gondoznak, s az egy állatra jutó tejmennyiség 7300 liter évente. A telep teljesen automa­tizált, a takarmányozástól a fejő­sig. Az összes tejet feldolgozzák sajtnak, tejfölnek és különböző ízesítésű joghurtoknak. Jártunk a világ legnagyobb sajtgyárában, a belga Kraftban. Ez transznaci­onális cég, tehát a Földön negy­venkét gyárat működtet. Ami rendkívül megragadott bennün­ket, hogy mennyire magas szín­vonalú a munkaszervezés. Nyu­godt légkörben, kiegyensúlyo­zott körülmények között dolgoz­nak a munkások, az alkalmazot­tak, pontosan, precízen, eleget téve hivatásuknak. Ott a fő tö­rekvés az, hogy a nap huszon­négy órájából minél kisebb le­gyen az időveszteség. Emellett pedig a piaci és az ezzel összefüg­gő reklámmunkát tartják minde­nekelőtt. Náluk természetes do­log, hogy a tudományos eredmé­nyeket nap mint nap a termelés szolgálatába állítsák. — Mennyire elégedett a látot­takkal, a hallottakkal? — Mind dr. Maton, mind dr. Dalemans, valamint dr. Martens kifejezték reményüket, hogy kapcsolataink a következő évek­ben is gyümölcsözőek lesznek. Mi itt a gyöngyösi intézetben ar­ra törekszünk, hogy minél több kollégát bevonjunk a közös ku­tatási programokba. Egyébként örömmel tölt el, hogy Maton és Dalemans professzorok elfogad­ták meghívásunkat, és 1990-ben a Gyöngyösön megrendezésre kerülő II. Vállatgazdasági Tudo­mányos Napokon előadást tarta­nak. Mentusz Károly Előrebocsátom, nem vagyok közgazdász. Mi több, még azt is elismerem, e téren ismereteim nem sokkal haladják túl az esz­tendőkkel ezelőtti, ha úgy tet­szik, szemináriumok anyagát. Egyre azonban mindenképpen emlékszem,tanultunk valamit a piac törvényeiről, mely a hétköz­napi nyelvre leegyszerűsítve va­lahogy így hangzik; a kereslet és a kínálat szabja meg az értéke­ket, mármint az áruk értékét — többek között. Hát ebből kiin­dulva jócskán akad mostanában érthetetlen, illetve számomra érthetetlen dolog. Ámbátor le­het, más hozzám hasonló házia­sszonyban is támadnak ilyesféle gondolatok. Vegyük például a tojást. Olvasom nem is oly régen, hogy millió számra eladatlan maradt a tojás, mert úgymond túltermelés van, valamilyen kül­piac „nem jött be.” Na, mondom, ez nagy baj, de biztos, hogy a sok eladatlan tojás miatt olcsóbb lesz. Menjünk a piacra! Mond­jam? Minek, hiszen Önök is tud­ják. Nem hogy olcsóbb nem lett a tojás (két forint alatt nem is talál­tam), de hovatovább örülök, ha egyáltalán van. Mert például a múltkoriban Egerben egyszerű­en nem volt. Pontosabban — mi­vel nem jártam végig minden lé­tező helyet — abban a három­négy üzletben, ahol kerestem, egyáltalán nem volt. Fel is hagy­tam a kereséssel. • Apropó tojás. Ugyancsak ab­ban a cikkben, melyben tájékoz­tattak arról, hogy milliós tojásra­komány sorsa bizonytalan, még mást is olvastam. Hogy az illető gazdaságok kénytelenek ezres nagyságrendben levágni a tojó­tyúkokat. Hát ez kár, morfondí­roztam rajta, mert ugye akkor jö­vőre meg azért nem lesz tojás, de mivel minden rosszban van vala­mi jó is, nyilván olcsóbb lesz a tyúk kilója. Kitalálták. Nem lett olcsóbb. Sőt, a minap megláto­gatva kedvenc boltomat — mert más a közelben nincs is — óriási meglepetés ért. Kiválasztottam egy jó tyúklevesnek való aprólé­kot. Amint illik, fizetni akartam, ám a pénztáros számolni kez­dett: ennyiszer annyi az annyi, és beütötte az aprólék árát — körül­belül négy forinttal többet a szo­kottnál, és a csomagon jelzettnél. Mi van? — kérdeztem. Drágább lett az aprólék, mondta sajnál­kozva. * Drágább lett. Töredelmesen bevallom, noha én is a piacról élek, nekem lassan halvány fo­galmam sincs egyes áruk árairól. Mire megtanulom, akkorra úgy is változik. És ez nem azokra az árukra vonatkozik, melyeknél bejelentik — legalább az áreme­lés napján, hogy leszoktassák az embereket a felesleges halmo­zásról -, hanem a váratlan kis ’’áremelésecskékre”. Például: lé­tezik egy Katica csokoládébevo­nat, amiből unokáim szerint nagyszerű krémeket állítok elő a tortákhoz. Mostanában egy da­rabig nem volt. A minap öröm­mel fedeztem fel, hogy újra kap­ható. Nosza, veszek rögtön há­rom táblával (hej, ez a tartaléko­lás), a pénztárnál barátságosan közlik velem: tetszik tudni, hogy felment az ára? Igaz, mindössze két forint valamennyivel. De hogy miért? Tudtommal sem az alapanyag ára nem ment fel (benzint ugyanis nem használ­nak hozzá), se a forgalmi adója nem növekedett. Szóval ismét egy érthetetlen dolog. És még hány ilyen apró meglepetés várja az embert. Néha elgondolko­zom, ez "benne foglaltatik ama 15, illetve most már 17 százalék­ban? * Ha már az áraknál tartok, va­lahogy mostanában mindenről csak ez jut eszembe (és félek, nem csak nekem), számomra igen nagy rejtély egy-egy ár ki­alakulásának módja. Mondjuk, a gyerekruháké. Nézem a kiraka­tot, s találtam egy igen aranyos kis szoknyás, blúzos valamit. Né­zem az árát: 600 forint. Számolni kezdtem, mivel konyítok valamit a varráshoz, nem volt nehéz ki­kalkulálni, hogy a szoknyán fél méternyi, a blúzon körülbelül ugyanannyi anyag van (két esz­tendős forma gyerekre való). Az anyag vászon, ha a legjobb minő­ségű, akkor sem több az egész, hogy precíz legyek, kiskereske­delmi áron 70-90 forintnál. Ak­kor mi kerül a fennmaradó 500 forintba? Tudom is a magyaráza­tot, a dotációt törölték. De mit dotáltak ennyivel? A bért? Tu­domásom szerint a konfekció ipar épp az alacsony kereset mi­att küszködött munkaerőhiány­nyal. De hasonló meglepetések érnek a gyermekcipőnél, a fel­nőtt méretnél is drágább apró gyermekbugyiknál, és sorolhat­nám. Felmerül bennem a kér­dés? Igaz, egyre nagyobb válalla- ti önállóság szükségeltetik, bíz­zuk a piaci viszonyokra és a ke­resletre az árakat. De ennyire?! S hogy valahol némi igazam van, abban, hogy baj van az ármegál­lapításokkal, azt valamiképp iga­zolta az idei leértékelés. Még annyival olcsóbban sem kellett sok minden. Mert még leértékel­ve is drágább, mint amennyit megér. Igazán röstellem, hogy annyit zsörtölődök, de mintha manap­ság több oka lenne az embernek erre. Abba is hagyom, csak még egy dolgot. Van egy tündéri hat­hónapos unokám. Csak rá kell nézni, máris mindenkire moso­lyog. Gyanítom, csak azért, mert még nem tudja, kerek egy hó­napja eltűnt a babapúder. Se bel­földi, se külföldi nem kapható. Se Egerben, se Debrecenben, se Miskolcon. Máshol még nem ke­restük, de a jövő héten mozgósít­juk az ország más szögleteiben lakó rokonokat is. Ámbár lehet, addigra újra lesz az üzletekben. Csak attól tartok, egy csík helyett kettő lesz ráfestve, s mivel így a felhasznált csomagoló anyag drágább lesz, a púder is drá­gább.. Hogy micsoda jóstehetség let­tem! Mire befejeztem a zsörtölő- déseket, férjem átszólt a másik szobából: igazad lett, drágább lesz a babapúder alapanyag-áre­melkedés miatt... — deák — Zsörtölodések

Next

/
Thumbnails
Contents