Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-08 / 188. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 8., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Igényes vegyes tál Legyünk tárgyilagosak: a tévé néha kellemes meglepetéssel is szolgál, bizonyítva, hogy sokszor megfogalmazott kívánságaink teljesíthetők, ha a nagy létszámú stábok tagjai gondolnak jogos kívánságainkra. A kedd esti unalmat lelkiismeretesen szervírozta azEltűnt otthonról című angol fércmunka ötödik része. Szerencsére nem sokáig mérgelődtünk, mert átkapcsolhattunk a kettes csatornára, ahol Gárdonyi Géza garantálta nemcsak a kikapcsolódást, a felüdülést, hanem a színvonalat is. Az Ida regényének adaptációja millióknak vallott az alkotó ritka, egyéni ízekben bővelkedő tehetségéről, markáns jellemformáló készségéről, katarzist is nyújtó mesélőkedvéről. Kár, hogy a rendezők csak kivételes alkalmakkor merítenek ebből az érdekes, örökzöld hagyatékból, holott ezek a művek sikerre születtek. Az se mindegy, hogy melyik külföldi szerzőre esküszünk. A pénteken vetített Lamberthier úr Louis Verneuil leleményességét, színpadismeretét, karakterteremtő készségét dicséri. Ezt a sztorit — bár nem eredeti — megérte celluloidszalagra vinni. Érdeklődésünket megbabonázta az a lélektani dráma, amelynek konfliktusgazdagsága sorsunk némileg hasonló motívumaira emlékeztetett. S még egy: az efféle munkák képernyőre vitele a takarékoskodás nagyszerű leheRészlet az Updike- adaptációból tőségeit kínálja. Méghozzá mindenféle szellemi megalkuvás nélkül! íme az útjelző iránytű, félreérthetetlenül mutatja: merre lehetne, kellene haladni. John Updike tündöklő adottságait azt hiszem felesleges méltatni, hiszen a brilliáns anélkül is viliódzik, hogy erre a káprázatra folyvást utalnánk. Horváth Péter tisztában volt ezzel, azaz tudta: jó lapra tesz, ha képekben jeleníti meg egyik írását. A Gyere hozzám feleségül! nem véletlenül aratott általános tetszést. A történet, a szerelmi négyszög valamennyiünket elgondolkodtatott, s kimondatlanul is szembesített még a fantázia világában elkövetett botlásainkkal is. A hatás titka? A fordulatosság, a frappáns dialógusok regimentje, az irigylendő arányérzékkel adagolt műfaji elemek cseppet sem émelyítő keveréke. Tessék elhinni: ezek a csúcsok honi toliforgatóink számára sem elérhetetlenek. S, ha mindehhez társítjuk a hét vége speciális csemegéit, az amerikai Támadás a félelem ellent, a különös hangot keltő angol Kí- sértetautót, Goncsarov Hétköznapi történetét, ezt a remek színházi közvetítést, akkor elégedettek lehetünk. Bár máskor is ilyen mérleget készíthetnénk. Reménykedjünk... ? Pécsi István Az árnyékban és a fényben Az éjjel azt álmodtam, hogy egy csörgőkígyó volt a levélszekrényemben. Mérgelődtem, hogy a postás már megint nem hozta föl az ajánlott küldeményt, majd azért zsörtölődtem, mert kiderült: csak egy ostoba vízisiklót csempésztek oda. Ennyire becsülik újságírói ténykedésemet, hogy még a mérgeskígyóra is sajnálják a devizát? Hiába, ha későn vetítik az ’’ijesztgetős filmeket”, ez lesz a vége. A Támadás a félelem ellen című amerikai tévéfilm szakmánk veszélyeit taglalta. Igaz, a honi kollégákat még ritkábban fenyegeti olyan veszély, mint a bemutatott tengerentúliakat, de mióta szorosabb kapcsolatba került egymással a két ország, azóta sosem lehet tudni. Hátha egy hasonló esetben eltanulja valaki ezeket a módszereket? Érdekes módon vasárnap is láthattunk egy hasonló alkotást: a Lassú méreg is arról szólt, hogy adott esetben egy szűkebb csoport hogyan védi a saját érdekeit a nyilvánosság előtt. Ügy látszik, nemcsak a külföldi televíziósokat érdekli ez a probléma, hanem azokat is, akik e műveket megvásárolják. Máskülönben nem kerülne mostanában annyiszor képernyőre ez a téma. Valóban nem kis gond ez, még egy sokkal sokrétűbb sajtóval rendelkező világban sem. Mert nagyon kényelmes dolog az árnyékba húzódni, s különböző előnyökre, jövedelmekre szert tenni, vagy csak egyszerűen kényelmesen intézni a dolgokat. Állandó feszültséget jelent, ha szembe kell nézni a szélesebb közösség értékítéletével, ellenőrzésével. Azért különösen torokszorító figyelni ezeket a történeteket, mert mindig van egy kis szélmalomharc jellege ezeknek az ösz- szecsapásoknak. Az, aki vállalja az igazság kimondását, különösen az elején látszik védtelennek. Igaz, szövetségesek sorakoznak föl mellé, de végül is, ha győz, akkor sem nyer a dolgon. Igaz, övé az erkölcsi elégtétel, de felborzolt idegrendszeréért, testi, lelki károsodásaiért nem jár kárpótlás. Álmomban végül is szabadon engedtem a vízisiklót, menjen vissza gazdájához, vagy élje világát. Amikor fölébredtem, mégiscsak maradt bennem egy kis félsz. Hogyan lehet kikerülni ezeket a csapdákat, törvényszerű-e ez a veszély ? Ezek a filmek azt a belső logikát sugallják, hogy törvény- szerűek ezek a problémák. Akadnak, akik félnek a fénytől, kedvezőbb számukra az árnyék, a félhomály. Ha így van, akkor nem a fantázia termékei ezek a sztorik, hanem részei az életnek. Ezért van helyük ezeknek a filmeknek a képernyőn, nem csupán felnőttmesék: súlyos mondandót hordoznak. Gábor László Több mint 10 ezer műtét Immár 40 éve dolgozik a Debreceni Orvostudományi Egyetem szemklinikáján dr. Alberth Béla professzor, szemspecialista. A nemzetközi hírű professzor több mint 10 ezer komoly szemműtétet végzett, és mint operátor sok műtéti újítást is meghonosított. Hazánkban egyedül a debreceni klinikán gyógyítják a belső szemdaganatot, úgy, hogy a beteg látása is megmarad, valamint itt alkalmazzák a közellátás műtéttel való megszüntetését, amely világviszonylatban is ritkaságnak számít. Mindkét sebészeti eljárás bevezetésében nagy szerepe volt dr. Alberth Béla professzornak. Képünkön: A professzor műtét közben. (Fotó: Oláh Tibor-MTI) Német vendégművész a mozgássérültekért Egy egri orgonakoncert elé Augusztus 14-en este fel 8 órakor a mozgássérülteknek és a mozgássérültek megsegítésére jótékony célú orgonahangverseny lesz az Egri Bazilikában, amellyel kapcsolatban Nagy István, a szervezet elnöke tájékoztatott bennünket. Mint elmondotta: ezúttal az NSZK fővárosából, Bonnból látják vendégül Kurt-Ludwig Forg orgonaművészt, aki a düsseldorfi Robert- Schumann Konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, s Hans-Dieter Möller volt a professzora. Elöljáróban azt is elmondhatjuk a szimpatikus, alig 26 éves muzsikusról, hogy részt vett több nemzetközi mesterkurzuson, 1985 óta karvezetője és orgonistája a bonni Szent Sebestyén templomnak, s mellesleg művészeti vezetője Euskirkirschen- Kuchenheimben a nemzetközi orgonaversenyeknek. Neve egyébként külföldön is ismert, hiszen Európán kívül koncertezett az Egyesült Államokban, Kanadában, Argentínában és Uruguayban. Kurt-Ludwig Forg — miként ez mostani vállalkozásából kitűnik — nemcsak remek művész, de érző szívű humanista is! Ebben osztoznak vele az Állami Operaház fiatal énekesei, Bokor Jutta és Fülöp Attila, akik a jótékony célú orgonaesten közreműködnek majd. Janusz Oseka Ajtók — És ha rendkívül szívós fából van az ajtó? — hangzott a kérdés a betörési szakértőhöz. — Nincs ilyen fa. Mindegyiket fogja a fűrész — válaszolta a szakértő. — És ha lemezborítás van az ajtón? — A lemez is vágható. — De mondjuk, ha nagyon vastag? — Akkor is. Legföljebb hegesztőpisztoly kell hozzá — felelte a szakértő. — De így legalább jó néhány nagyméretű szerszámra van szükség. A betörőnek számolnia kell azzal, hogy mindez szemet szúr a lakóknak. Szerintem a lakásbetörők leginkább feszítővasat használnak. Ha viszont jó a zár, és az ajtó is kellőképpen meg van erősítve betörés ellen, aligha lehet kiemelni a sarkából. — Tény, hogy ez nem egyszerű dolog. Mindamellett a profi betörő nem hátrál meg a nehézségek elől — magyarázta a szakértő az újságírónak —, ráadásul nem is kell mindig betörnie az ajtót. Elboldogul a zárral is. — És ha megbízható patentzár van az ajtón? — Megbízható patentzár? Egy pancsernek, annak igen, de nem egy hivatásos betörőnek! — Ez tehát annyit jelent, hogy egy betörő minden zárat ki tud nyitni? — Előbb-utóbb — feltétlenül. — Még a legbonyolultabbat is? — Magától értetődik. Csak egy kicsit meg kell piszkálnia. — És ha külföldi zárról van szó? — A mi betörőink sem rosz- szabbak külföldi kollégáiknál. Mindennek megtalálják a nyitját. — Az újságíró eltöprengett. — Tételezzük fel, hogy a zár mégis ellenáll. Mondjuk el van látva valamilyen speciális kóddal vagy csúcselektronikával. Mi történik ilyenkor? — A betörő még az effajta reménytelennek tűnő helyzetekben is megtalálja a megoldást. Tegyük fel, de csupán azért, hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, hogy vastag lemez borítja az ajtót. Mit tesz ilyenkor a betörő? Vagy nekiszalad az ajtónak a magával hozott gerendával, vagy alátesz egy erős autóemelőt, és keretestől kirántja a helyéről. Ezután már akadálytalanul behatolhat abba a lakásba, amelyet ki akar pucolni — mondta szabatosan a szakértő. — Vannak riasztórendszerek is ... — dadogta elbizonytalanodva az újságíró. — A jó betörő képes arra, hogy rövid idő alatt megfejtse a kódot, és hatástalanítsa a rendszert — válaszolta a szakértő. — Elegendő, ha elvágja a megfelelő drótot vagy kikapcsolja az áramot. — Tehát nincs mit tenni — összegezte az újságíró. — Nincs — tűnődött el a szakértő. — Az egyetlen megoldás, hogy állandóan otthon kell tartózkodni. Furcsán kezdtük érezni magunkat. Kint nyaraltunk ugyanis a telken, és ott néztük ezt az interjút a televízióban, miközben a lakásunk . . . Jobb nem is gondolni rá! Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán Hangversenyek a székesegyházban Gall szellem, német misztika Az Országos Filharmónia idei nyári orgonahangversenyeit Le- hotka Gábor fellépése vezette be egy hete hétfőn este a székes- egyházban. Ez az Európát járó művész azzal lepte meg az orgonamuzsika egri híveit, hogy szokatlanul állította össze műsorát. Eddig csaknem valamennyi jeles orgonistánk Bach- hal kezdett, mert az a barokk komolyság, elmélyültség, zárt rend, ami ebben a muzsikában megszólal, összeszedettségre szólítja a hallgatót is; vagy azért is ez a sorrend, mert Bach esetében mindig is a mélyen hívő, a buzgó ember fordul Gondviselőjéhez, és ha el is mondja kéréseit, fohászait, az ő zenei szövegeiben az ember eltörpül a Teremtés Ura mellett. Most a francia romantika, a gall szellem embereit juttatta vezérszerephez a kitűnő muzsikus. Nyitószámként C. Franck Grande piéce symphonique hangzott el. 1860- 62 között írta a francia templomok kiváló orgonistája ezt a nagyszabású darabját, öt másik orgonaművével együtt. C. Franck úgy megy zenélni, elmélkedni, hogy tudja, vele együtt a közönség is benne él a templomi környezetben, nekik, ha úgy tetszik, róluk, miattuk is zen- geti meg a hangszert. Csaknem improvizációnak tűnik ez a gondosan szerkesztett zenei körkép, amelyben a XIX. század érzelemvilága, könnyedebb hangvételű áj- tatossága, netán elrévedése is nyomon követhető. Ez az erőtől is, itt- ott magabiztosságtól duzzadó zene már annak a modem egyéniségnek a megnyilatkozása, aki a mi jelenvalóságunk minden hangulati elemét érzékelteti: mi itt egy közösség vagyunk, gondjaink, kétségeink ugyan a profán vüág gondolatai és kétkedései, de azért jó ide is betérnünk, mert a panaszkodás után megkaphatjuk a vigaszt, amit kegyelemnek is szoktak nevezni. Árad ez a muzsika, a harmóniák kezelése artisztikus, a csapongás benyomását kelti, pedig csak határozott mesterkéz játszik. Közvetít érzelmeket, gondolatokat, amikre a katedrálisok mélyein jobban odahajlik a lélek. És hogy nem felszínes ennek a zenének a hatása, az abból is kiviláglik, hogy az utána következő Vieme-mű, a Carillon már folytathatta azt a lebegést, amit ”a szimfonikus hangzás” elindított. Nem először halljuk ezt a Carillont az Egri Bazüika orgonáján, nem is egy mester felfogásában, technikájában, regiszter-kiosztásában élveztük már, de most hozzáképzeltük a párizsi Notre Dame színes ablakainak fényt árasztó formáit is, ha már ott szolgált ez a kivételes sorsú zenész. Lehotka a két gall után játszotta el saját művét, a Suite francaise-t. A szerző franciaországi tartózkodásának emlékeit eleveníti fel ezekben a zenei mozaikokban, mindenütt adva azt is, ami motívumként benne rögződhetett ama nyugati szférában, másrészt beleszövi egyéniségének értékes jegyeit is mindabba, amivel egy művész közelebb akar jutni hallgatóságához. Ebben a műben is vall a derűsebb szemlélet értékéről, s arról, hogy ezt a kort is meg lehet élni magasabb szinten. A két Bach-szám, a Korálelőjá- ték és az e-moll prelúdium és fúga jól zárta a programot. Bach a maga unhatatlan szerkesztési és szám- misztikájával felvisz a korok fölé. Sokszor érezzük, ő a középkor megingathatatlan hitével és a gótika építési-építkezési rendszerével mindent mindennel összekapcsol, mégis inkább a hangok labirintu- saiba-kazamatáiba elvezető szándék helyett arra kell nála, miatta figyelnünk, ahogyan a rendet, a harmóniáiban fényként áradó tisztaságot osztja szét hallgatóságának, ő nem csak társainak zenél a templomban sem, párbeszédet folytat azzal, akitől függőségben érzi magát. És ezt az egészen másat, a romantikusokétól annyira különbözőt kell elfogadnunk tőle. És főképp, ha ilyen művész közvetíti, mint Lehotka Gábor.A csaknem másfél óráig tartó zenei-lélektani áradást a jó összetételű közönség hálásan tapsolta meg. A zenetörténeti bevezetőt Szepesi György mondotta el. Farkas András
