Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-31 / 208. szám

KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 31., szerda

Hatezer fellebbezés

Tárjuk ki az egyetemek kapuit

Beszélgetés Czibere Tibor művelődési miniszterrel

Piszkos Fred színre lép

A vakáció elején vette át a művelődési tárca vezetését Czibere Tibor, s bár most már az új tanév kezdete közelít, a miniszternek legfeljebb forró volt a mögöttünk lévő nyár, hosszú aligha, s a vakáció még kevésbé. Hiszen az oktatásügy és a sokrétű kulturális, művészeti élet „folyó ügyeinek” áttekintésére, számbavételére meghajtott munkatempó mellett sem lehetett elegendő az idő. Amiről most érdeklődünk, az azonban már egyetemi tanárként is foglalkoztatta Czibere Tibort, véleménye, elgondolásai korántsem rögtönzöttek. Több ezer fiatal számára a szó szoros értelmében sorsdöntő kérdésről van szó: ezekben a napokban mérlegelik, rangsorolják az idén felvételizők fellebbezési, átirányítási kérvényeit, s az eredményről a hónap végén kapnak értesítést az érintettek.

— Hányán vannak?

— Valamivel több mint hatezer kérelem érkezett. És ugye olyan fiatalokról van szó, akik sikeresen érettségiztek, s többé-kevésbé sikeresen felvételiztek is. Vagyis: elvileg joguk van az első elutasító döntést megfellebbezni.

— Joguk van, de pozitív döntést— mivel a felvehetők száma korlátozott — csak egy töredékük várhat.

— Ez így van és nem is tartom szerencsésnek ezt a gyakorlatot. Véleményem szerint a jelenlegi keret mintegy a másfélszeresére volna emelhető, magyarul — és a fellebbezők száma is ezt erősíti meg — a sikeresen felvételizőket be kellene engedni az egyetemekre, főiskolákra, és két-három szemeszter után kellene szelektálni, amikor már biztonságosan megállapítható: kik alkalmasak valóban a választott pályára.

— Ez ellen évek óta az az érv, hogy nem tudják leültetni a hallgatókat az intézmények.

— Legtöbb helyen le tudnák ültetni. Oktató is van elég. Négy hallgató jut egy oktatóra, — átlagról beszélek — míg nyugaton tizenkettő. Diákszociális vonzata persze lenne, és a kollégiumi helyek számát is bővíteni kéne, de ezeket a költségeket vállalni kell. Továbbá a foglalkozás- politikai következményeivel is számolni kell, de reálisan.

Úgy tapasztalom, a keretszám emelése azért okoz traumát, mert a mi gyakorlatunk szerint — elenyésző eltéréssel — annyian szereznek diplomát, ahányan elkezdik felsőfokú tanulmányaikat.

— De aligha helyes, hogy a belső szelektáció szinte teljesen megszűnt.

— Persze, hogy nem helyes. De ez nem, vagy nem kizárólag a felsőfokú intézmények rovására írandó, és nem is mindenütt egyformán „liberálisak” az oktatók. Egyebek között az a körülmény áll mögötte, hogy nálunk elvégezhet valaki akár hathét félévet az egyetemen, s ha — bármi okból! — abbahagyja, az kerül be a személyi igazolványába, hogy „szakképzetlen”, és legmagasabb iskolai végzettsége az „érettségi”. Pedig feltehetően szerzett annyi tudást mint az, aki hároméves főiskola elvégzése után kap diplomát, ami felsőfokú szakképzettséget igazol.

— Ön szerint hogyan lehetne feloldani ezt az anomáliát?

— Munkaköri besorolást kellene

készíteni a meghatározott lezárt félévvel rendelkezők részére: milyen beosztásban kezdhetik a pályát. Nem lenne ez se „spanyolviasz”, műegyetemen tanító kollégámtól hallottam néhány éve Finnországban, hogy mérnökhallgatók nem ritkán hagyják abba az egyetemet a nyolcadik szemeszter után, mert elég felkészültek már ahhoz, hogy boldoguljanak az iparban. Az utolsó évfolyamokon többnyire azok maradnak, akik tudományos fokozatra pályáznak, kutatói munkakört tekintenek perspektívának.

— A belső szelekció tehát részben ,,magától”, természetes úton is végbemehet. Ez még inkább amellett szól, hogy tárjuk ki az egyetemek kapuit az oda kívánkozók előtt. Azért is persze, mert a jelenlegi hallgatói létszám a népesség, illetve a korosztály létszámához képest alacsony. De lát-e ön garanciát arra, hogy a tudás, a szellemi munka rangját elismerő elvi deklarációk mellé forintok is kerülnek a felsőoktatás minőségi és menny iségi fejlesztéséhez?

— Szorult helyzet ez, mert nem lehet nem tudomásul venni a költségvetési hiányt. Azzal együtt, hogy a társadalomnak és a kormányzatnak jól felfogott politikai érdeke is a felsőoktatás támogatása. A stratégia szempontjából is. A politika nagyvonalúan hangoztatja is a szellemi tőke nélkülözhetetlen fontosságát. Az én feladatom tehát a politikai demagógia kihasználása lenne vagy lehetne a pénzszerzéshez, de — nincsenek túlzott illúzióim . . .

— Miért olyan nehéz elfogadtatni, hogy az okatatás biztos befektetés, ráadásul semmi vei se helyettesíthető?

— Mi most a vállalkozói szemlélet rabjai lettünk, a kockáztatás is „sikk”, sajátos módon az oktatatásra fordítható befektetésekhez — hiába áll előttünk számos bizonyító példa Japántól az NSZK-ig —, még nincs meg a kellő bizalom. Úgy tűnik, egyelőre csak a vulgáris felfogása honosuk meg a vállalkozásnak: a „hátha bejön” — szemlélet, mint a lóversenyen. Hogy az oktatás biztos befektetés, azt még nem fogadta el a társadalom.

— Bizonyos, hogy a társadalom nem fogadta el? Nem inkább a pénzügyi kormányzat fenntartásait tükrözi a művelődési tárca szegénysége?

— Nézze, a válasszal meg kell várni a jövő évi költségvetést. A legutóbbi parlamenti ülésen mindenesetre jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy a képviselők megerősítették, az oktatásnak prioritást kell biztosítani, s hogy elhangzott: az új miniszter aztán vigyázzon az oktatásra, mert odafigyelünk, és számon fogjuk kérni. És valóban van rendezni, megújítani, megtámogatni való minden iskolatípusban, akár reformnak hívjuk ezt, akár csak fejlesztésnek. Én úgy látom, hogy legfontosabb teendőnk: az ügy permanens karbantartása: igazodás a változó gazdasági-társadalmi igényekhez, kielégítve az egyén érdekeit és érdeklődését is. Nem mindegy azonban, hogy mindehhez mennyi pénz van a hónom alatt.

Új produkció készül a Pannónia Filmvállalat műtermeiben. Varsányi Ferenc rendező Rejtő Jenő népszerű Piszkos Fred történeteit viszi filmszalagra. A film színészekkel készül, mégis rajzfilm a végeredmény. Az élő szereplőket, a rajzolt figurákat és az álló grafikai hátteret egy különleges computeres eljárás vetíti egymásra. Az egyedülálló technikai kísérletben a Pannónia Filmvállalat partnere az egyesült államokbeli Concord Motívum Picture.

M. I.

Az igazgató mély meghajlással köszönti növendékeit

Becsöngetnek Japánban is

Csütörtökön Japánban is becsöngetnek az iskolákban. Ezzel kezdetét veszi a második félév. A távol-keleti szigetországban ugyanis április elsejével kezdődik a tanév és július végétől számított öthetes szünidő után nyitják meg a kapukat szeptember elsején a távol-keleti alma materek.

Az iskolaigazgató az első napon a kapuban várja növendékeit, akiket egyenként mély meghajlással köszönt. Háromnegyed kilenckor zászlófelvonáshoz sorakoznak fel a gyerekek, hogy a mai napig vitatott császári induló, mint nem hivatalos himnusz hangjai mellett tisztelegjenek a nemzeti lobogó előtt.

A hatosztályos elemi iskolába 350 ezer híján 10 millióan járnak Japánban, a hároméves alsó fokú középiskolába pedig csaknem 6 millióan. Ez a kilenc osztály kötelező. 5,5 millió diák, azaz körülbelül 94 százalék azonban tovább tanul a hároméves felsőfokú középiskolákban is. Egyetemre 1 millió 860 ezer fiatal jár.

A második félév a japán iskolákban nem úgy számít a finisnek, mint a világ sok részén. Itt nem záróvizsgára, hanem a következő felvételi vizsgára készülnek, már az ötödik elemi osztályosok is. Ahhoz ugyanis, hogy megfelelő rangos életpályát biztosító álláshoz jussanak, elit egyetemen kell végezni, amelyhez csak a kiváló felsőfokú középiskolákon át vezet az út. Ezért már az alsó fokú középiskola megválasztásakor rendkívüli a tülekedés, hiszen csak az igazán jó iskolákból van remény a továbbjutásra.

Az iskolák presztízsét a rendkívüli szigor és a megkülönböztetetten magas követelmények adják, tehát akinek sikerül jó „alapozó” iskolába bejutnia, csak annak van komoly esélye arra, hogy a legszigorúbb egyetemi felvételiknek is meg tud felelni és az egyetem elvégzése után zökkenőmentesen veszi a felvételi vizsga akadályait leendő munkahelyén.

Egyetemre 36,7 százalék jár és a diplomások 10 százalékának tudományos fokozata is van. A puszta statisztikai adatokon, arányokon túl éppen az ismertetett felvételi vizsgákra irányult oktatás következtében a japán nép talán a legképzettebb a világon. Mindenki már 10 éves korától tudja, hogy nem babra megy a játék, azazhogy „nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk . . Egy vidéki egyetemet végzett jogász például a tartományi adóhivatalban maximum az osztályvezető-Ijplyettesi posztig viheti nyugdíjazásáig, míg a rangos tokiói magánegyetemen, a wasedán végzett már harmic éves korában osztályvezető besorolást kap.

Az egyetemek közötti minőségi különbség tehát az életpálya minőségét alapvetően meghatározza. A minisztériumokba csak meghatározott egyetemről kerülhet valaki, csakúgy, mint a nagyobb bankokhoz. Tanintézetekben nincs hiány, nem azért magasak a követelmények, hanem azért is, mért a nagy számok törvénye alapján nagyjából kialakult, hogy a társadalmi munkamegosztás eredményeként mennyi diákra van szükség az élet különböző területein. A tan- intézmények közötti presztízs- harc, a legkiválóbb pedagógusok megszerzéséért folyó küzdelem tehát végső soron nem elitképzést eredményez, hanem elősegíti a tehetség kiválasztódását, érvényesülését — mégpedig nagyon kemény munka árán. Az eredményt a felkelő nap országának kitűnő osztályzatai bizonyítják.

(MTI)

A vágóasztalon a címszereplő figurája: Garas Dezső

A kocsmatöltelékek

(MTI fotó)

ammamammammamama

wmmmmsmaamamma

Y

an-e diák, aki ne várná a vakációt, és van-e olyan, aki ne sajnálná a múló nyarat? Ám a szeptemberi iskolakezdésnek is megvan a varázsa, a kíváncsi szorongása, mert ilyenkor mindig akad valami új, valami különös, eddig nem tapasztalt esemény. Előfordulhat, hogy egy új tanár, netán egy másik iskolából érkezett osztálytárs hoz változást, izgalmat, friss élményt a megszokott iskolai életbe.

Nyáron mindig történik valami az ifjú emberrel. Ha más nem; növekszik néhány centit, rövid lesz a zakó, hordhatatlanul kurta a szoknya, a farmert is cserélni kellene már. Lehet, hogy a táborban vagy a nyaraláson felébredtek a diákszerelmek, — amelyek amilyen gyorsan jöttek, olyan hamar el is tűnnek — egyik-másikuk megmarad még egy ideig, és érkeznek, mennek a levelek, a fényképek. Nyári búcsúfiák.

Eszetekbe jutnak-e még a rátok szakadt nyár végi délutánok, amikor meleg volt, égetett a Nap, de a bokrok alján az árnyékban, már ott hűsölt az álmos

augusztus? Amikor a réten kitaposott gyalogutakon surrantatok, és nádi buzogányt szedtetek a vízből, vagy nyulat ugrasztottatok az erdő bokrai közül? Örültök a nyáron ajándékba kapott kiskutyának, amely már a kamaszkorát éli, és mély nyomokat hagyott bennetek a papagáj-tragédia, pedig csupán a macskára kellett volna jobban ügyelnetek, amelyet valahol megunt a gazdája, éheztette, és világgá kergette.

Most, amikor megszólalnak megint az iskolacsengők, új idők jönnek, új szokások otthon és az iskolában. Ahogyan nőtök, úgy szigorodik a papa hangja, anyu is komolyabban veszi az ellenőrzőt, hiszen ezek az évek már a jövőbe számítanak, segíthetik vagy hátráltatják a továbbtanulást. Az esztendők múlásával életszagúb- bá válnak a hétköznapok, gyerekfejjel kell választanotok sorsdöntő kérdésekre.

— Mi legyek?

A falun élők emlékeznek a madarak őszi vonulására, ahol a felhők fölött repülő vándorok ilyentájt odafentről nézik a csö- velő kukoricatáblákat, a bóbiskoló napraforgót, a tanyát, a faA II

Tanmese

lut, az iskolát is, ahol már szólnak a csengők. Úgy mondják, hogy a vándor cipője porán, a vándormadár szárnya tollán hordja az idegen tájak ízét, üzenetét. Ä vonuló madárhadak az utakat keresik, amelyek folytonosak, és végtelenek, amelyek közül választanok kell.

— Merre menjek, hová jutok?

A madárvándorokat eligazítja az ősi ösztön, amely irányítja babszemnyi szívüket, tudatlanul és oktalanul is a helyes útra vezeti őket.

Nem szabad lebecsülnöd a

madarak ösztöneit, mert hajlamokat az ember is magában hordoz régi, tudat alatti vágyakat, amelyek Csipkerózsika-álmáikból egy érdeklődő pillantásodra felébrednek! Egy hajnali erdei séta, egy kedvedre sikerült szüret, amikor megcsordulnak a szőlőfürtök, és mustízűek lesznek a hordók, amikor szarkák cserregnek a karón, és új nóták fakadnak a pincék mélyén.

— Mi leszel fiam? Erdész, borász, madarász, netán a természetért rajongó tudós?

Még nem lehet tudni! Ám a

lelked mélyén szunnyadó ösztönök — amelyekről talán eddig fogalmad sem volt —, segítenek majd, eligazítanak.

Maholnap szeptember van, de előttünk még a vénasszonyok nyara, amikor a kiránduláson pókhálók fonják körül az arcodat, és megcsodálhatod a mezők virágait, miközben talán felcsillan benned a kíváncsiság: melyiknek mi haszna, honnan származik, melyik családból való? Milyen boldogan mesélted a pajtásaidnak, hogy a nyáron egy traktoróriáson, légkondicionált fülkében ültél, azt is, hogy segéd- kombájnosnak csaptál fel a gazdaságban.

— Gépészmérnök, traktoros leszel, vagy biológus?

— Nem tudod! Honnan is tudnád? De már sejtesz valamit, gondolsz valamire, tapasztaltál olyat, ami számodra izgalmas és érdekes lehet % . .

Ne várj mindig másokra, magadtól kutass és keresse, légy érdeklődő, mindenre kíváncsi, mert lehet, hogy ami valakinek szép, jó és hasznos, az neked unalmas. Tanulj meg kérdezni, barátkozz a bontakozó élettel,

érdeklődj őseid mestersége, kedvtelése iránt, ne dobd el a régi írásokat, nézegesd a régi faragásokat, pengesd meg a padláson az öreg, húrj aeresztett citerát. Legyen hobbid, és magad választotta kedvtelésedben légy kiváló, fáradságot nem ismerő, akarato- san kitartó. Készülj valamire!

A nyárnak vége, kopogtat az ősz, és kezdődik az iskolában a tanítás. Bármennyire is fiatal vagy, de egy esztendővel megint idősebb lettél, magasabb osztályba léptél. És ha vannak álmaid, terveid, akkor egyszerre értelmet kap a matematika, a biológia, a történelem, a nyelvtanulás.

— Könnyű tanácsokat osztogatni!

— Azt mondom el csupán, amire gondolok. így tennék, ha a helyedben lennék. Hogy hol vagyok most? Egy búcsúbálon az őszi erdőn, ahol szél rázza a fákat, és táncra perdülnek a nyáron fészkeket rejtő bokrok. Egy makk pottyan elém, és mesél szebbnél-szebb történeteket . . .

Szalay István

■HBBaOBB