Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-31 / 208. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 31., szerda FIATALOKRÓL. — FIATALOKNAK Védőháló nélkül (V.) Az indulatok az idő múlásával sem csökkentek Kovács Attila au­gusztus 3-án kezdődött sorozatával kapcsolatban. A többség szerencsé­re nem a hátbatámadást választja, hanem véleményét névvel és cím­mel eljuttatja szerkesztőségünkbe. Egy ilyen hozzászólás következik most, s természetesen továbbra is várjuk a különböző állásfoglalások nyilvános megfogalmazását. (A szerk.) * Kedves Kovács Attila! Kavarognak bennem az érzel­mek, gondolatok, hiszen mélyen érint a gyermekvédelem ügye. Ti­zenöt éve dolgozom az Egri Gyer­mekvárosban, így ismerem a helyi viszonyokat. Négy éve tagja vagyok a Magyar Úttörők Országos Taná­csa mellett működő nevelőotthoni munkabizottságnak, s van némi be­pillantásom az ország bentlakásos intézményeinek munkájába. A levélírók véleményével sok mindenben egyetértek, ám én úgy gondolom, hogy nem a gyermekvé­delemben dolgozók hibásak azo­kért a sokszor embertelen körülmé­nyekért, amelyben a gyerekek él­nek, s a felnőttek dolgoznak. Hiszen tudja-e pótolni a gyermekváros, vagy a nevelőotthon a családot? Nem! A tárgyi és személyi feltételek miatt ez lehetetlen. Kivételek talán azok a kis létszámú otthonok, ahol legfeljebb 50—60 gyermek él. Az Egri Gyermekvárosban 240 általános iskolás korú és 80 óvodás növendék él együtt. A nevelőott­honban hiába bontották a nyolc csoportot tizenhat felé, egy gyer­mekre a hálószobából még így is csak négy négyzetméter jut. Ezen a helyen csak az ágya fér el. A Komáromi Gyermekváros igazgatója mesélte, hogy az NSZK- ban hasonló intézményben járva nyújtotta át nevelőotthona 320 gyermekének ajándékát, s az ottani kollégák nem akartak hinni a fülük­nek: hogyan lehet együtt nevelni 320 gyermeket, akik személyisé­gükben súlyosan sérültek? Hasonló meglepetés ért, amikor nyáron a csehszlovákiai dobsinai nevelőott­honban jártam. A kisvárosban kicsi otthon és kevés gyerek volt 3—22 éves korig. Négyágyas társalgós szobák, otthonosság. Én ott sírást, veszekedést, hangos szóváltást sem hallottam. A gyerekek összesen öt- venen voltak. Mi miért nem tudunk erre rájönni? Másik súlyos probléma: a növen­dékek differenciálatlan elhelyezése, vagyis az, hogy együtt él a születése óta állami gondozott azokkal, akik bűncselekményt követtek el, vagy lányokkal, akiknek 12—14 éves ko­rukban már több élettársi kapcsola­tuk volt. Tudvalevő, a kortárs kap­csolatok mennyire fontosak e kor­ban, s itt a hangadók azok, akik a szülők helytelen nevelési módszere miatt később kerültek a gyermekvá­rosba, a többiek pedig szenvednek tőlük. Az ott lakóknak nemcsak ott­hont kell nyújtani az otthontalan- ságban, hanem ellensúlyozni sze­mélyiségük torz vonzásait. Ehhez szakemberek kellenének. Sajnos az intézményben nincs pszichológus, pszichopedagógus, nincs szakem­ber-ellátottság. A tanár- és tanító­Debrecenben, a Nagyerdőn rendezték meg az országos úttörő- gárda-szemle közlekedési szakági táborát, amelyen Heves megyét a tamamérai általános iskola közle­kedési úttörői képviselték. Azt már az indulás előtt tudták a meg­hívottak, hogy nem csupán pihen­tető programok várnak rájuk, ha­nem a rendezők arra is kíváncsiak lesznek, mit tudnak a pajtások a KRESZ-ről, s egyáltalán ki tud legjobban közlekedni két keré­ken? A tarnaméraiak abban a sze­rencsés helyzetben voltak, hogy gyakorlati szakember, Káló Jó­zsefr. főhadnagy, a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács munkatársa vállalta a felkészíté­képző főiskolák pedig nem készítik fel a hallgatókat erre a speciális ne­velőmunkára. A nevelőotthoni ne­velők, gyermekfelügyelők 75 száza­léka egy-két éve dolgozik a nehéz munkakörülmények között, s a ne­héz munkakörülmények miatt — szakított munkaidő, délután, este kell dolgozni, nem szabad a hétvé­ge, s a karácsony sem — nagy a le­morzsolódás. A gyerekeknek nincs kihez kötődni, mire egy-egy felnőt­tel jó kapcsolatot építene ki, az már el is megy. Csoda-e, hogy olyanok is dolgoznak itt, akik nem ide valók. Elmondhatom, hogy mi is szenve­dünk tőlük, de talán még ez is jobb, mint ha senki sem lenne. Csoda-e, hogy Kolompár Jenő nem érezte magát jól ebben a környezetben, igaz azonban az is, — mint nyilatko­zatából kitűnik — máshol sem. Cso­portvezetője Ilonka néni pedig sok­szor hazavitte magához, nevelte, ta­nította, még Hatvanból is hozzájárt haza, azóta azonban fel sem kereste, amióta egyszer éjszaka ment haza a városból és ezért megszidta. A gyermekvárosnak belső iskolá­ja van, magam is ott tanítok. Elszo­rul a szívem, amikor azokra a kollé­gákra gondolok, akik itt dolgoznak. Miért bántanak bennünket? Tud­ják-e, milyen nehéz megtanítani ír­ni, olvasni ezeket a gyerekeket szü­lői segítség nélkül? Mi nem írha­tunk be az ellenőrzőbe, hogy más­napra vágják ki a szóképeket, gyűjt­senek képeskönyveket órára. Sú­lyos fegyelmezési problémák mel­lett a tanulók kulturális hátrányát is pótolni kell NORMÁL TAN­TÉR WEL! Nagyon sok beszédhi­bás gyermek van az első és a máso­dik osztályokban, pedig már egy­két évvel túlkorosán kerültek isko­lába. Nagyon sok harmadik-negye­dik osztályos gyerek érkezik hoz­zánk úgy, hogy nem tudnak sem írni, sem olvasni. Több tanuló régi isko­lájából antiszociális magatartása miatt került hozzánk. A tankötele­zettségi törvény aztán rajtunk csat­tan: „milyen sok gyermek bukott meg az Egri Gyermekvárosban!” A tanítás mellett úttörőmunkát is szí­vesen végez minden pedagógus. Mint csapatvezető arra törekszem, hogy kitörjünk ebből a zárt világból. Nagyon nehéz ... A városban rossz a hírünk, pedig a legtöbb gye­rek jó szándékú, s mi nagyon szen­vedünk azoktól, akik miatt szégyen­keznünk kell, mert tehetetlenek va­gyunk. Pedig szeretnénk, ha gyere­keink a városi iskolákba járnának, mint máshol, de nagy az ellenál­lás .. . A cikk egy táborból indult. Mi minden évben minden gyerekeket táboroztatunk. Úttörőcsapatunk ebben évek óta első. Elvisszük az ágyba vizelőket is, magunk mossuk reggelente ágyneműjüket. Úgy ér­zem nincs miért szégyenkeznünk, hogy itt dolgozunk. Sokan megkér­dezik tőlem: még mindig ott taní­tasz? Igen, de meddig? Hiszen jó szót még keveset kaptunk — talán csak a szakfelügyelettől —, sem a növendékek nagy része, sem a tár­sadalom nem hálás azért, hogy itt dolgozunk. Fülöpné Zámborszki Mária tanító, csapatvezető, Egri Gyermekváros süket. Ez a körülmény és a gyere­kek lelkesedése együttesen szép sikereket hozott. A Nagyerdőn az ország 18 megyéjéből és a főváros­ból érkezett 10—10 fős csapatok között- a KRESZ-elméletből, ke­rékpáros ügyességi és szabályos­sági feladatokat tartalmazó ver­senyben a szolnoki, a vasi pajtások mögött minimális pontszámkü- lönbséggel szorultak a harmadik helyre. Ezután természetesen a város­nézésen, strandon, az állatkertben is vidámabban érezték magukat, s végeredményben szép élmények­kel gazdagon érkeztek haza. Me­gyénk nevét a tamamérai pajtások jóvoltából ismét a legjobbak kö­zött emlegethetik . . . Zöld ruhában, surranóban . . . A KISZ felsőtárkányi Hámán Kató Politikai Képzési Központjá­ban ez az összejövetel sem különbö­zött a többitől. A jellegzetesség mindössze annyi volt, hogy a részt­vevők többsége zöld ruhában és surranóban mutatkozott, s talán egyébként sem voltak olyan színe­sek, mint a többi csapat. De a tábor, az tábor, s egy közép- iskolás nem tagadhatja meg magát. Volt féllegális pia, éjjeli hancúrozás, gitárszó a parkban, összesimuló pá­rok a diszkóban. A kifüggesztett programból kitűnt, hogy előadások is szerepeltek a repertoáron, mun­kásőrök, katonák, polgári védelmi alkalmazottak, MHSZ-esek tartot­tak tájékoztatót. A legnagyobb szabású esemény azonban a harci túra volt. Az első raj este fél ötkor indult. — Még valamit —mondta az el­igazítás végén Leskó György me­gyei Ifjú Gárda-Parancsnok. — El­kísér benneteket Kovács elvtárs is. Szeretné megnézni a munkátokat, s elbeszélgetni veletek. (Ez én vol­tam.) A nagy esőzés ellenére egész úton csak egy pocsolyával találkoztunk, azt viszont alig tudtuk kikerülni. Ám utána zavartalanul ballaghat­tunk, s én ugyanúgy kötözködhet- tem. Annak idején első gimnázium­ban megkérdezte az osztályfőnö­künk: ki akar ifjúgárdista lenni? Senki sem emelte a kezét, így ennyi­ben maradtunk. A szervezetről mindössze annyi az élményem, hogy mikor nyolcvanháromban át­ugrottam az egri Omega-koncerten a küzdőteret elválasztó kerítésen, akkor jól kupán akartak csapni. (Nem sikerült, elfutottam.) No meg persze, látom őket mindig ünnepsé­geken, ahogy tartják egyenes derék­kal a zászlót. Rendfenntartás és az ünnepi külsőségek biztosítása, ez eddig rendben van. De mi a feladata ezen kívül az IG-nek, van-e értelme működtetni? — kérdeztem a sráco­kat. Kérdésem második felét rögtön lehurrogták, nem volt vita köztük a tekintetben, hogy az IG kell. Tudni­illik jó közösséget kovácsol. — Ehhez még nem feltétlenül szükséges a gárda — kötöttem az ebet a karóhoz. Megint csak ellenvetettek. Tudo­másomra hozták, hogy így köny- nyebb dolguk lesz a katonaságnál, hiszen szinte már mindent ismernek majd, ami még egy hétköznapi „ko­pasznak” kínaiul van. Valamint az sem utolsó szempont — tették hozzá —, hogy néha lehet lógni az iskolá­ból. (Az vesse rájuk az első kö­vet . . .) Közben állomások nehezítették a harci túrát. A négyből hármat meg­találtunk, a rádióhangolók nem tudni, hová tűntek. Emellett volt lö­vészet, lajhármászás, gránáthajítás. A végcél: Várkút, ahová ne­gyedóránként futottak be a rajok. A véletlen hozta úgy, hogy végre lá­nyok között ülhettem. Szöget ütött a fejembe: ők vajon mit keresnek az Ifjú Gárdában? — Elmondom, ha nem írod meg — mondta egyikük. — Szó sem lehet róla — válaszol­tam — játsszunk nyílt kártyákkal. Azóta sem sejtem, mi vitte rá a dön­tésre. Másikuk felcsattant: — Semmi közöd hozzá. Miért fáj ez neked? Biztosítottam róla, hogy nem fáj, csak érdekel. — Meg akarjuk mutatni, hogy mi is vagyunk olyanok, mint a fiúk. Ké­pesek vagyunk megcsinálni ugyan­azt, mint ők. Érvnek ennyi éppen elég, nem is firtattam tovább, annál is inkább, mivel a fiúk buzgón bizonygatták, hogy a lányokra szükség van. Megsütöttük és megettük szalon­nánkat, majd a sötétedés miatt siet­ve indultunk Tárkány felé. Hegyről lefelé haladtunk, így gyorsabban hazaértünk. Kilenc óra éppen el­múlt, amikor beültünk a szaunába. Jólesett a zsibbadás a gőzben. Most már lekerült a zöld kabát, a nadrág és a surranó, valamennyien fürdő­ruhás lebzselők voltunk. Tréfálkoz­tunk, pórusainkból ömlött az izzad­ság. Kovács Attila Tábor a Nagyerdőn Tamamérai pajtások sikere (Fotó: Koncz János) Ifjúsági szabadidős egyesület mű­ködik néhány hónapja Pétervásárán. A község fiataljai azzal a céllal szövet­keztek, hogy kikapcsolódásukhoz, szórakozásukhoz kulturáltabb körül­ményeket teremtsenek. A művelődési háztól négy helyiséget kaptak. Az egyikben videoszobát rendeztek be, a másikban szeszmentes büfé működik, a további kettőben klub, illetve játék­szobát alakítanak ki. Rendbehozták az udvart is: parkosítottak, játszóte­ret, szalonnasütőt, „táncparkettet” készítettek. Itt tartják hétvégeken a népszerű diszkót, ahol felvételeink is készültek. A bevételből kiadásai egy részét fedezi az egyesület, hiszen a KISZ KB és a helyi szervek támogatá­sa mellett is szükség van minden fo­rintra terveik megvalósításához. Orlenok 88 Egy hónap a peresztrojka országában IV./2. Rövid moszkvai programunk­ból nem maradhatott ki a Vörös tér, s a GUM-áruház sem. Ezen az estén a vacsoránál kellemetlen hírt közölnek ve­lünk. A magyar delegációval a KISZ KB hibájából (?) a meghí­vottaknál egy emberrel több ér­kezett, ezért a holnap reggel Krasznodárba induló repülőn nincs mindenkinek helye. Kö­vetkezmény: a belföldi repülő­forgalmat bonyolító Vnukovó repülőtérről csoportunk nélkü­lem emelkedik a magasba. Én egy másik géppel utazom utá­nuk. Krasznodárban landolva, a pilóta 35 Celsius-fokról értesít, a magas páratartalom miatt azon­ban ezt a hőmérsékletet az első pillanatban szinte elviselhetet­lennek érzi az ember. Miközben keresem az enyéimet, többen megállítanak a helyi lakók közül. Kérdezik, honnan jöttem, van-e nálam eladó holmi. Mindegy mi, bármit megvesznek, s az árat én szabhatom meg. — Nem üzletelni jöttem — magyarázkodom, miközben végre megpillantom a magyaro­kat. Az elénk rendelt autóbusz­ban rajtunk kívül a bolgár kül­döttség kap helyet. Útközben mosolyogva méregetjük egy­mást, és barátságosan megoszto­zunk azon az egy láda meleg Pepsi Colán, amely már a tábor ajándéka. Irina kedves fiatal lány. A tá­bori szokásokról, s az ottani fel­adatokról tart tájékoztatót a két és fél órás fullasztó út alatt. El­mondja, hogy egy olyan újfajta játékban veszünk majd részt, amelynek a célja a válságban lé­vő Komszomol megváltoztatása a külföldi országok jó tapasztala­tait felhasználva. Ez érdekes lesz — gondolom. Kételyeimmel nem vagyok egyedül, ugyanis a bolgár cso­port vezetőjének is felszalad a szemöldöke a csodálkozástól. No, majd meglátjuk, mit tehe­tünk — nézünk egymásra kissé tanácstalanul, aztán máris eltere­li a figyelmünket a felbukkanó tenger. Általános üdvrivalgás. Érthető, hiszen a mieink közül sokan most láttak először ten­gert. És végre begördülünk a tábor­ba, Orlenokba, amely Artyek után a második legnagyobb nemzetközi úttörőtábor a Szov­jetunióban. Fáradt, éhes és elcsi­gázott mindenki, épp ezért nem esik jól az a csaknem kétórás vá­rakoztatás, amely alatt többek között közük velünk, hogy cso­magjainktól, személyes holmija­inktól köszönjünk el egy hónap­ra, mert azokat elzárják és he­lyettük egyenruhát kapunk. Közben ápolónő érkezik, ellent­mondást nem tűrően mindenki­nek lázmérőt helyez a hóna alá, majd felhívja a figyelmet, hogy hamarosan közös tisztasági für­dőbe kell mennünk. Magam is értetlenül figyelem a fogadtatást, a gyerekek zúgolódnak, inkább enni szeretnének és pihenni vég­re. Mondják: a csomagokat nem hajlandók leadni. Tolmácsunk készségesen fordítja a kívánal­makat, így a szokatlan engedet­lenség miatt egy ideig farkassze­met nézünk az egyenruhás szer­vezőkkel. Míg mi érvelünk, s a magunk igazát hajtjuk, a vietna­mi, a mongol és a kubai csoport már túl van a fürdőn. Végül is győzünk, engedélyezik a kérést és végre szállásunkra indulha­tunk. Tizenkét ágyas, hordó ala­kú pavilonok. Nem túl biztatóak, de a tőlünk 200 méterre zúgó tenger mindent elfelejtet. A fiúk, ledobálva a csomagokat, rohan­nak úszni. Egy ifivezető rémül­ten kiabál, azonnal hívjam ki őket a vízből, tilos fürödni. — Miért? — kérdezem megrö­könyödve. — Tilos, tilos, tilos! —■ süvít a magyarázat nélküli válasz. Kirendelem hát a vízből értet­lenül háborgó gyermekeimet, és vacsorázni indulunk. A félig nyi­tott ebédlőben gőzölög az előre kiporciózott kása, a mellé helye­zett párolt hal. Ideges gyomorral nyúlok az evőeszközhöz. Példát kell mutatni, hogy egyenek vala­mit a többiek — gondolom, de az első falatnál nekem sem megy le több a torkomon. Nem marad más hátra, közös tartalékot ké­pezünk az otthonról hozott sza­lámiból, konzervekből, amely közel tíz napig elegendő lesz a korgó gyomrok csillapítására. (Folytatjuk) Barta Katalin ÁLLÁSAJÁNLATAI: KÖLTSÉGVETÉSI SZERV felvételre keres pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség­gel főelőadót, 35 éves korig. Jelentkezni lehet a Heves Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodánál Eger, Klapka Gy. u. HEVES MEGYEI TANÁCS V.B. PÉNZÜGYI OSZTÁ­LYA Eger, Kossuth u. 9.: Pályázatot hirdet költségvetési ellenőrzési munkakör betöl­tésére. Alkalmazási feltétek felsőfokú iskolai végzettség és felsőfokú költségvetési képesítés, valamint 5—10 éves gya­korlat. Bérezés: a módosított 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH rendelet alapján. A pályázat beküldési határideje: 1988. szeptember 15. A pályázatot részletes önéletrajzzal az M I . VB. Pénzügyi Osz­tály vezetőjének a fenti címre kell benyújtani. A pályázato­kat bizalmasan kezeljük. Részletesebb tájékoztatást adnak a 10-011 telefonon Sike Lászlőné vagy Nagy Sándomé munkatársak. ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Hatvan, Dózsa Gy. u. 6.: Azonnali belépéssel alkalmaz közgazdasági szakközépis­kolai végzettséggel rendelkező munkatársakat forgalmi könyvelői munkakör betöltésére. DUNAPLAST GUMHPARI SZÖVETKEZET LŐRINCI ERŐMŰ: Alapanyagüzemébe három műszakos munkarendbe felvesz női munkaerőket bemérő! betanított munkakörbe. ETERNIT Azbesztcementipari Vállalat Selypi Gyára, Selyp: Felvételre keres szakirányú, középfokú végzettséggel és mi­nimum 5 éves szakmai gyakorlattal villamos műhelyi cso­portvezetőt, valamint villanyszerelő szakmunkásokat. „Egyesületi” diszkó Pétervásárán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents