Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-29 / 206. szám

2.

NEMZETKÖZI ÉLET

NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 29., hétfő

Arad: magyar—román párbeszéd

(Folytatás az 1. oldalról) konkrét együttműködésben nyilvánulhat meg szándékunk. A népeink közötti együttműködés hozzájárulás lehet az enyhülés és az emberiség érdekében a béke ügyéhez” — mondotta. Végezetül sok sikert kívánt Románia népeinek a szocializmus építésének útján, az RKP-nak, hogy vezető szerepet maradéktalanul töltse be, és Nicolae Ceausescunak pedig jó egészséget.

A díszebéd után Grósz Károly és kísérete rövid időre a részére fenntartott Maros folyó melletti Park szállóba ment.

Délután helyi idő szerint négy órakor kezdődött az újabb megbeszélés a kíséretek bevonásával.

Négyszázhatvan percet tárgyalt vasárnap Aradon Grósz Károly és Nicolae Ceausescu. A délelőtti 210 perces munkaülést délután újabb 190 perces tanácskozás követte, miközben a nap folyamán 20, majd 40 perces négyszemközti eszmecserét is folytatott a két párt vezetője.

Helyi idő szerint este 7 órakor fejeződtek be a tanácskozások. Ezt követetően Grósz Károly és Nicolae Ceausescu nemzetközi sajtóértekezleten vett részt a megyei pártbizottság erre a célra berendezett dísztermében.

Kun Erzsébet, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:

Elsőként Nicolae Ceausescu foglalta össze a tárgyalások tapasztalatait, hasznosnak, szükségesnek ítélte a találkozót, amely jó eredményekre vezetett. A továbbiakban elmondta: a nyílt, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken érintették a két ország és a két párt kapcsolatait, véleményt cseréltek az együttműködésfejlődéséről. Szó volt a találkozón a két ország életének alakulásáról, valamint nemzetközi kérdésekről is.

Maradtak még meggondolandó és megvitatandó kérdések természetesen, de az a keret amelyben megegyeztünk, jó és széles perspektívákat nyújt, így népeink és pártjaink között az együttműködésben. A tárgyaláson abból a felelősségtudatból indultunk ki, amelyet valameny- nyien érzünk népeink és pártjaink iránt, hogy az évszázadok óta szomszédságban élő népeinknek fejleszteniük kell a kapcsolatokat, a barátságot, s nem létezik más út, mint az együttműködés annak érdekében, hogy biztosíthassuk a haladást, a jólétet és a függetlenséget minden nép számára. Az egyetlen, aki eldöntheti, hogy milyen politikát folytatunk, az az adott ország népe. Senki sem tekintheti magát az igazság letéteményesének valamennyi kérdésben.

Nicolae Ceausescu végül kifejezte meggyőződését, hogy a most született megegyezések fontos mozzanatai lesznek a két párt és a két nép további kapcsolatainak. Kijelentette: az RKP, annak vezetése mindent megtesz azért, hogy a magyar néppel és a magyar kommunistákkal való barátság és együttműködés tovább bővüljön.

Ezt követően Grósz Károly nyilatkozatában kifejtette: nagy érdeklődéssel fogadta el az MSZMP Politikai Bizottsága Nicolae Ceausescu meghívását.

— Nagy várakozással jöttünk, várakozásunkban nem csalódtunk — mondta. — A hasznos, nyílt, realista, jó légkörű tárgyalás alkalmat és lehetőséget adott arra, hogy eszmét cseréljünk kétoldalú kapcsolatainkról. Tájékoztathattuk a román kommunista párt vezetését az MSZMP törekvéseiről, megismerhettük véleményüket a kétoldalú kapcsolatokról, valamint azt a gondolkodásmódot, ahogyan román elvtársaink vizsgálják a szocializmus építésének kérdéseit. Minden kérdésről szót váltottunk, ami a magyar közvéleményt, a párt tagságát foglalkoztatja, amely hatással lehet jövőbeni együttműködésünkre.

Mint ahogy Ceausescu elvtárs is hangsúlyozta: a két nép, a két ország több száz éve él egymás mellett ezen a földrészen jóban, rosszban. Voltak feszültségek, vannak nézetkülönbségek, amelyek zöme a múltból fakad, abból táplálkozik. A szocializmus ma még nem tudta mindezeket a problémákat feloldani. Erre együtt kell vállalkoznunk, hiszen ez elsősorban a mi ügyünk. Ehhez alkotó légkörre, nyíltságra van szükség. Ez a nyíltság és őszinteség lehetővé tette, hogy elismerjem: sok mindent nem tudunk egymástól, sok kérdésben hiányos az informáltságunk. Vannak olyan kérdések is, amelyek megközelítésében felfogásunk eltér. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy szinte minden kérdésben segítő szándékkal válthattunk szót, cserélhettünk véleményt, és meg vagyok arról győződve, hogy közös akarattal a vitatott kérdések is megoldhatók.

— Tárgyalásunkat végigkísérte az a felelősségtudat, amellyel népünknek tartozunk politikánk alakításakor, a szocialista világnak és az egyetemes emberi érdekeknek, törekvéseknek. Hasonló a véleményem tárgyalópartneremmel: politikánk minősítése a gyakorlati tapasztalatok alapján mindenekelőtt népeinkre vár.

Egyöntetűen arra törekedtünk, hogy az együttműködés lehetőségeit keressük, ezért mindenekelőtt a termeléssel összefüggő kérdésekben állapodtunk meg. Úgy gondoljuk, hogy e téren már eddig is szép eredményeket értünk el, de mégsem lehetünk elégedettek, hiszen úgy látjuk: kölcsönösen nagy tartalékaink vannak még. Mindenekelőtt a tudományos kutatás, a termelési kooperáció, a vegyes vállalatok működtetése, valamint az országainkon kívüli piacok feltárása hordoz még nagy lehetőségeket. Fontosnak tartottuk kölcsönösen, hogy ne csak a politikusok, hanem a nép is folytasson diplomáciai tevékenységet. Ezért bátorítjuk a turizmust.

Úgy látjuk, a történelmi múlt is sok kérdés feltárását teszi indokolttá, ezért a történelmi vegyes bizottság munkájának bátorításában állapodtunk meg, s a kulturális vegyes bizottságot is arra kérjük: szervezze kulturális kapcsolatainkat, munkálkodjon a kulturális együttműködésen. Közös szándékkal kiszélesítjük az újságírók cseréjét, hogy a tömegtájékoztatás útjain keresztül is még több reális információt, ismeretet juttassunk el népeinkhez. Meg vagyok róla győződve, hogy találkozónk eredményes hozzájárulás volt az egyhülésért, a népek közötti együttműködésért kifejtett erőfeszítésekhez. Kijelenthetem: a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi és politikai kötelességének tartja, hogy minden korábbi jelenlegi megállapodást maradéktalanul betartson és a politika eszközeivel szervezze az állam, a társadalom, a gazdaság különböző szervei közötti kapcsolatok elmélyítését. Személyes meggyőződésem, hogy rendszeresebben kell találkozniuk pártjaink vezetőinek, az állami és a társadalmi szervek intézmények irányítóinak, hogy ne csak a nagy egészről, hanem a részekről is több ismeretünk legyen — mondotta végezetül Grósz Károly.

A kormány felelősségét hangsúlyozták

Kritikus, de mindenekelőtt önkritikus szellemben folytatta ülését vasárnap a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. A Politikai Bizottság szombaton előterjesztett két beszámolója után, arra mintegy válaszul, Zbigniew Messner kormányfő és Zdzislaw Sadowski, a reform megvalósítását irányító iminiszterelnök-helyettes, aki ^nem tagja a LEMP-nek, egyaránt védelmébe vette a kormány politikáját, bár beismerték, hogy laz év eleji egyszeri áremelésekkel elképzelt egyensúly-javító politi- ika kudarcot vallott.

Mindketten kitartottak amellett, hogy a kormány a Szejm által elfogadott reformprogramot következetesen végrehajtja. Részletesen ismertették a már eddig megtett intézkedéseket, és kétségbevonták egy új gazdasági program szükségességét, ehelyett a megkezdett program következetes folytatását szorgalmazták. Sadowski az augusztusra kialakult feszült gazdasági, mindenekelőtt belpiaci helyzetet „incidentálisnak” minősítette, és tagadta, hogy Lengyelországban hiperinfláció bontakozna ki az első fél év 50 százalékos áremelkedése nyomán.

Ülést tartott a LEMP

Messner kormányfő, aki egyben a LEMP KB PB tagja is, hosz- szú felszólalásában a még most is tartó sztrájkok politikai jellegét hangsúlyozta, és úgy vélekedett, hogy az ott megfogalmazott gazdasági követelések teljesítése a lengyel gazdaság összeomlását eredményezné. Ugyanígy vélekedett a legális szakszervezeti mozgalom országos központja, az OPZZ követeléseiről is. Az év legnagyobb hibájának nevezte, hogy az ország vezetése meghátrált a társadalmi nyomás előtt, és az eredetileg tervezettnél nagyobb béremeléseket adott az áremelések ellensúlyozására. Óvott attól, hogy az akkori hibát most megismételjék és javasolta: vezessenek be ár- és bérstoppot, amelynek időtartama alatt felfüggesztenének minden bértárgyalást. A kormányfő szerint ezzel és néhány más szükségintézkedéssel már jövőre az idei felére csökkenthető az infláció, két év múlva 3-5 százalékra.

A miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes egyaránt arra panaszkodott, hogy miközben az egész társadalom a veszteséges üzemek felszámolását követeli, addig a konkrét döntések minden esetben az egyes érdekcsoKözponti Bizottsága

portok, helyi politikai tényezők és a központi adminisztráció egy részének ellenállásába ütköznek. Sadowski szerint a vállalatok felszámolásának meggyorsításához fel kellene készülni a munkanélküliség kezelésére is, miközben a politikai vezetés és ő maga is ellenzi a munkanélküliséget Lengyelországban. Jelenleg 27 vállalat felszámolásáról született döntés, köztük a gdanski Lenin hajógyár és 140 cég van a „várakozó listán”. Messner szerint a kormány nem hátrálhat meg a sztrájkzsarolás előtt és nem járulhat hozzá, hogy az illegális, törvénytelen munkabeszüntetések költségeit az államkasszából, az egész társadalom kárára térítsék meg.

A lengyel szakszervezeti mozgalom országos tanácsának elnöke, Alfred Miodowicz, aki a LEMP KB PB tagja is, felszólalásában fenntartotta a mozgalom bírálatát a kormánnyal szemben, változatlanul azzal vádolva, hogy nem veszi kellőképpen és időben a mozgalom figyelmeztetőjelzéseit, elhúzza a megállapodásokat és ezzel maga is hozzájárul a feszültségek kialakulásához. Miodowicz élesen bírálta azt a gyakorlatot, hogy a hivatalos szakszervezeti mozgalom követeléseiről hónapokig tartó, időhúzó vita folyik, amint azonban illegális, törvénytelen sztrájkok törnek ki és politikai feszültség alakul ki, az illetékesek azonnal készek a megoldásra. Miodowicz javasolta a szakszervezeti törvény felülvizsgálatát, mert az jelenlegi formájában rendkívüli módon megnehezíti a határozott érdekvédelmet, és ennek alapján alig lehet legális sztrájkokat kezdeményezni. Ügy vélekedett: alkotmányosan is rendezni kellene a szakszervezeti mozgalom helyét és nem lehet megengedni több szakszervezet működését egy üzemben.

A többi felszólalást is a vélemények sokszínűsége, a javasolt megoldások változatossága jellemezte. A többség azonban a kormány felelősségét hangsúlyozta és gyors, határozott lépéseket követelt. Javaslat hangzott el arról is, hogy össze kellene hívni a LEMP rendkívüli küldöttértekezletét. Vasárnap délután még további felszólalásokkal folytatódott a vita, ezt követően határozatok meghozatalával fejeződik be a KB ülése.

Hl Külpolitikai kommentárunk )—

Becs;

Meredek célegyenes

HA A BÉCSI UTÓTALÁLKOZÓ 1987.jűlius 31-ére befejeződött volna, mint tervezték, talán a románok nem javasolták volna, hogy a helsinki folyamat következő utótalálkozói legfeljebb hét napig tartsanak.

Nem 1987, de még 1988. július 31-ére sem sikerült tető alá hozni a „kiegyensúlyozott és tartalmas” záróokmányt, így háromhetes „technikai szünet” után augusztus 29-én folytatódik a 35-ök konszenzusra törő szópárbaja és pozíciószerzésre orientált egyezkedése.

Ha valaki a Hofburgban — ide szorította vissza az utótalálkozót a Kardiológus Világkongresszus — azt találja mondani, hogy az európai leszerelés bizonyos emberi jogok túsza lett, nem esik mesz- sze a valóságtól. Úgy tűnik, hogy ha senki nem gátolja a kivándorlást (miközben mások gátolják a bevándorlást), ha senki nem zavarja az ellenséges rádióadásokat (miközben mások pénzelik az ilyen műsorsugárzást), akkor Európában megindulhat a hagyományos leszerelés, vagy legalábbis lehet róla tárgyalni.

A bécsi utótalálkozó 1986. november 4-én kezdődött, hogy a belgrádi és madridi utótalálkozókhoz hasonlóan megvonja az 1975-ös helsinki ajánlások időarányos végrehajtásának mérlegét, megvizsgálja, hogy javuló biztonságban javult-e az együttműködés, és a javuló együttműködés meghozta-e a nagyobb biztonságot.

Negyvenoldalas kompromisszumos záróokmány-tervezetével kilenc európai semleges és el nem kötelezett ország már ez év május 13-án jelezte, hogy megelégelte a maximalista kívánságlistákat, a taktikai manővereket és a szembenállást erősítő polémiát. Szabaddá kell tenni az utat a gazdasági együttműködéshez, a tudományos, műszaki, környezetvédelmi kooperációhoz, az emberi kapcsolatok fejlődéséhez, a nagyobb nyíltsághoz, egy lakályosabb „európai otthon” felépítéséhez. De szabaddá kell tenni az utat ahhoz is, hogy folytatódjék a Stockholm nevével fémjelzett katonai bizalomerősítési és biztonságnövelő folyamat, a közepes hatótávolságú és hadműveleti-harcászati fegyverek részleges felszámolásával elkezdett kontinentális fegyverzetkorlátozás.

„NINCS BÉKE SZABADSÁG és emberi jogok nélkül” — hangoztatja kategorikusan Nyugat, mire Románia jelzi, hogy nem hajlandó hozzájárulni az emberi jogok kibővítését szolgáló rendszabályokhoz. Bukarest azzal vádolta meg a semleges és el nem kötelezett országokat, hogy meghajolnak az emberi jogokról alkotott nyugati elképzelések előtt. A román delegáció ellenjavaslatában az szerepelt, hogy a helsinki folyamatban résztvevő államok küzdjenek a lakáshiány, az írástudatlanság, a bűnözés, az alkoholizmus és a kábítószerfogyasztás ellen, törekedjenek a teljes foglalkoztatottságra, ne igyekezzenek más államokat megfosztani értékes szakembereiktől, szellemi potenciáljuk egy részétől.

Románia persze nem ezért szigetelődik el a bécsi utótalálkozón, de mit jelentsen az amerikai küldöttségvezetőnek az a megjegyzése, hogy amennyiben a román delegáció továbbra sem hajlandó a többi államhoz hasonló kötelezettségeket vállalni emberi jogi területen, akkor „nagyon sokáig kell majd még itt maradnunk”? Erre törvényszerű volt a szovjet küldöttségvezető reagálása, aki „az emberi jogok alapvető aspektusaként” méltán akarja a bécsi záróokmányban viszontlátni a gazdasági és szociális jogokat, és figyelmezteti a túloldalt: „A Nyugat súlyos taktikai hibát követ el, ha a tárgyalások utolsó éjszakájára halasztja a megoldást, mert akkor ez sarki éjszaka lesz.”

Egy „sarki éjszaka” lehetetlenné teheti, hogy még 1988. folyamán megindulhassanak a tárgyalások egyrészt az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzet csökkentéséről, másrészt az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedések második „csomagjáról”. A bécsi utótalálkozó és a vele párhuzamos tömbközi konzultációk pedig jó előrehaladást tettek az európai leszerelési tárgyalások mandátumának kidolgozása, azaz a tárgyalások céljának és tárgyának, a csökkentés földrajzi övezetének, a tárgyalások elveinek és az ellenőrzés rendszabályainak kidolgozásában.

Tisztázódott a tárgyalások célja: Az európai stabilitás és biztonság erősítése a hagyományos fegyveres erők stabil és biztonságos egyensúlyának megteremtése útján, a hagyományos fegyverzet és haditechnika alacsonyabb szintjén.

Kialakult egy olyan egyetértés, hogy a fegyveres erők és a fegyverzet katonai értelemben jelentős csökkentése révén minden állam kiveszi részét ennek a célnak az eléréséből, hogy tekintetbe veszik az egyes térségek között fennálló különbségeket, s a biztonság erősítésének folyamatát lépésről lépésre viszik előre, oly módon, hogy egyetlen résztvevő biztonsága se szenvedjen kárt.

A NATO, amely nem képes megválni a nukleáris „elrettentés” koncepciójától, és a „rugalmas reagálás” stratégiájától, — amelyek alapja az atomfegyver — nem hajlandó a tárgyalási témák közé felvenni a kettős — hagyományos és nukleáris — alkalmazási lehetőségű eszközöket. A harcászati rakéták, a harcászati csapásmérő repülőgépek és helikopterek, a nagy űrméretű lövegek pedig nem kerülhetnek a tárgyalások keretein kívülre, s az erre vonatkozó döntést a bécsi utótalálkozó keretében kell meghozni.

EGYÖNTETŰ A VÁRAKOZÁS, hogy kedden immár a bécsi találkozó zárófordulója, célegyenese kezdődik, s az első ülésen a résztvevők arról számolhatnak be, hogy — mint a magyar küldöttség vezetője, Erdős André augusztus 5<-i felszólalásában fogalmazott —, a technikai szünetet a leghatékonyabban használták fel „a másodlagos jelentőségű kérdések és események által meghatározott álláspontok elhagyására”.

Szovjet—afgán űrexpedíció

Hétfőn kora reggel, közép-eu- jrópai idő szerint 6 óra 23 perckor indul útnak Bajkonurból az első szovjet-afgán űrexpedíció. Az afgán űrhajós két szovjet társa kíséretében összesen nyolc napot fölt a világűrben, s részt vesz a Mir űrállomáson a tudományos programban. A Szojuz TM-6 űrhajó indulását a szovjet televízió egyenesben közvetíti.

A két afgán űrhajósjelölt, Abdul Ahad Mohmand százados és Muhammed Dauran Guljam Maszum ezredes csaknem egy éve érkezett, s Csillagvárosban és Bajkonurban megkapta a szokásos kiképzést. A szovjet szakemberek szerint mind felkészültségüket, mind fizikai állapotukat tekintve egyformán alkalmasak az űrrepülésre, így csak az indulás előtt az utolsó órákban dől el, melyikük látogat el az űrállomásra. Az első legénység szovjet parancsnoka a tapasztalt Vlagyimir Ljahov, aki 1979-ben 175 napot, 1983-ban pedig 150 napot töltött a világűrben, társa pedig Valerij Poljakov orvos. A második legénységet Anatolij Berezovoj vezeti, 211 napos űr- utazási tapasztalattal, másik szovjet résztvevője German Ar- zamazov orvos.

A szovjet űrexpedíciókban eddig egyetlen orvos vett részt, Oleg Atykov személyében. A jelen program érdekessége, hogy a szovjet-afgán űrvállalkozás orvos tagja a nyolcnapos út végén elválik társaitól: visszatérésük után a Mir űrállomáson marad, az állandó legénység tagja lesz.

Vlagyimir Tyitov és Musza Manarov már izgatottan várja a vendégeket. Tiszteletükre „nagytakarítást” rendeztek, előkészítették az új hálóhelyeket és — megfürödtek. Nagy bánatukra a súlytalanság miatt csak ritkán, három-négyhetenként lehet részük ebben a kellemes élményben, egy különleges, légmentesen zárt zuhanyozófülke segítségével.

A Szovjetunióban, Bajkonurban augusztus 27-én felállították a kilövőállásra a Szojuz TM 6 szállítórakétát a jövő héten startoló szovjet—afgán közös űrrepülésre.

(Népújság-telefotó — MTI)