Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

Näpuimq 1988. augusztus 26., péntek A Nap kél: 5.55 órakor — nyugszik: 19.38 órakor. A Hold kél: 19.20 órakor — nyugszik: 4.02 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZSÓ nevű kedves olvasóinkat Az IZSÓ eredetileg az Izsák becéző formája volt, és ebből vált külön névvé, viszont az Izidort és a Sámuelt is Izsóra rövidítették. A héber „Juszhák”: „neve­tés” szóból származik a név, és igen érdekes, mondabeli története az, hogy a 100 éves Ábrahámnak a 90 éves Sárától fia született, és az azért kapta a „Jusz­hák — Izsák” nevet, mert az apa „nevetett”, amikor meghozták neki fia születé­sének hírét. Isaak nevet viselte Newton angol tudós, az emberiség egyik legna­gyobb szelleme. Nálunk család- és helységnév is lett belőle. | [időjárás] Várható időjárás ma estig: Nyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és több­felé várható záporeső, helyenként zivatar is előfordul. Felhőátvonu­lások lesznek szórványos zápore­sővel és előbb a Dunántúlon, majd keleten is mind hosszabb ideig tar­tó napsütéssel. A megélénkülő déli szél a késő esti óráktól északnyu­gatira fordul, és főként a Dunántú­lon gyakran megerősödik, helyen­ként viharos széllökések is lesznek.- TÖRVÉNYTERVEZET. Lapunk szombati számának második és harmadik oldalán közöljük a gyülekezési és az egyesülési jogról szóló törvény tervezetét.- KI A LEGJOBB TER­MÉSZETBŐL? Gyöngyösön befejeződött az V. Bugát Pál or­szágos természetismereti vetélke­dődöntője, amelybe 16 csapat ju­tott. Közülük a legjobbnak az el­ső helyet szerzett miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulói bizo­nyultak, majd őket követte máso­dik és harmadikként a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium két csoportja. A legsikeresebb Heves megyei gárda, a Berze Nagy Já­nos Gimnázium diákjainak kép­viselői a tizedik helyen végeztek. A győztesek a budapesti TIT-stú- dió ajándékát, Kepler-távcsövet, számológépet, világatlaszt vehet­tek át.- NEM LESZ MELEG VÍZ. Az egri ingatlankezelő vállalat Csebokszári lakótele­pen lévő hőszolgáltatási üzemé­nek tájékoztatása szerint au­EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 órá­ig. Napközi rendelés hétfőtől pénte­kig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossá­ga részére sürgősségi ügyelet 12 órá­tól 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tarto­zó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE­A legmagasabb nappali hőmérsék­let 18-23 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól — keddig: Eleinte kevés felhő, sok napsü­tés, a hajnali, reggeli órákban pára, helyenként köd várható. A jövő hét elején időnként erősen felhős idő várható, elszórtan záporokkal, helyenként zivatarral. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte 7 és 12 fok, az időszak végén 12 és 17 fok között, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet eleinte 20 és 25, majd 25 és 30 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább na­pi 5 mm) csapadék az ország terü­letének 20 százalékán várható. gusztus 30-án, kedden áramki­maradás miatt nem tudják a meleg vizet biztosítani a kör­nyék lakóinak reggel 7 órától délután 5-ig.- KÖNYVTERJESZTŐI KEDVEZMÉNY. A vidéki vá­rosokban, településeken oktató pedagógusok, illetve a felsőfokú tanintézetek nappali tagozatos hallgatói szeptember 1-jétől 10 százalékos kedvezménnyel vásá­rolhatnak a Művelt Nép Könyv­terjesztő Vállalat boltjaiban, ha tagként belépnek a vállalat által létrehozott „Alma Mater Kör­be”. E könyvesbolt okban min­den egyes kiadvány készpénzes vásárlásakor megkaphatj ák a kedvezményt. A lottó nyerőszámai: 1, 38, 71, 75, 80 LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabony­ban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Kerékpár itt, kerékpár ott Két hír a lapokból... Az első: „Ellopták Pomázon Georges Comte 33 éves francia fiatalembernek, volt kerékpárbajnok­nak, az eszperantista mozgalom buzgó hívének kerékpárját.” A második: „Moszkvában egy kerékpárosversenyen a szovjet Erika Szalumjae új világcsúcsot ért el. ” Mi itt az összefüggés ? Talán annyi, hogy amennyiben utób­bi versenyt hazánkban rendezik, úgy nem biztos, hogy a szov­jet sportolónak lett volna mivel megtenni a távot... (sárhegyi) [(MORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL. — MÁRA Füzesabonyból Hulladékból hasznosat Sokáig elégették és szemétbe szállították a lakosság és az ipar által megmaradt textilhulladé­kot. A füzesabonyi áfész textil- feldolgozó üzemében modem gépsorokon hasznos hang- és hőszigetelő anyagot gyártanak belőle, ,amit a hazai bútoripar és építőipar is felhasznál. Ezen kí­vül a nyugati autóiparnak is ké­szítenek úgynevezett Flex-xer anyagot, amit a karosszériák bel­ső burkolására használnak. (Fotó: Szántó György) Tapasztalatcserén megyénkben a HVDSZ titkára A kommunális szolgáltatások fejlesztéséről Négyszáz térkép — 273 oldalon Készül a nemzeti atlasz Több éves kutató, szervező, szerkesztő munka eredménye­ként a jövő évben megjelenik, korszerű, sokoldalú igényt kielé­gítő nemzeti atlaszunk. Tulaj­donképpen két évtizedes hiányt pótol, hiszen hazánk első nemze­ti atlaszának munkái még az 1960-as évek elején kezdődtek meg és 1967-ben jelent meg. A most készülő újdonság hazánk 1980-as éveinek első felét tükrö­zi. A korszerű állapot rögzítésén kívül országunkban az elmúlt két évtizedben lezajlott jelentős vál­tozásokat is tartalmazza. A nemzeti atlasz az ismeret- szerzés bő forrása, amely széles­körű tájékozódást tesz lehetővé Magyarország természeti kör­nyezetéről és két évtizedes gaz­dasági életéről. A kiadvány több mint négyszáz térképet tartal­maz majd, és 273 oldalon jelenik meg. A már említett legutóbbi nemzeti atlaszunknak csupán 112 térképoldala volt. A vállal­kozás anyagi fedezetét a Tudo­mányos Akadémia, valamint több minisztérium felajánlása te­remtette meg. Az atlasz térképeken' és az azokat kiegészítő grafikonok, magyarázók segítségével bemu­tatja országunk természeti adott­ságait és erőforrásait: köztük ha­zánk domborzatát, földtani és vízrajzi viszonyait, éghajlatának jellemzőit, a talajok és a bioszfé­ra állapotát. Ezeken túlmenően részletes elemzést ad a népesség eloszlásáról, mozgásáról és a te­lepülésekről. Bemutatja az okta­tás, a közművelődés, az egész­ségügy rendszerét, a lakosság el­látási színvonalát, a kereskede­lem, a közművelődés és lakásel­látás, valamint a közlekedés helyzetét. Elemzi a társadalmi termelés és a munkamegosztás szerkezetét. Csütörtökön Heves megyében járt dr. Kocsó Illésné, a Helyiipa­ri és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete Központi Veze­tőségének titkára. A vendéget a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsának egri székházában Czibik Márton titkár és Herényik József a HVDSZ megyei titkára fogadta. A továbbiakban a szakszerve­zeti vezetők a megyei tanácson Maród Sándor általános elnök- helyettessel és Zámbori Ferenc­cel, az építési és vízügyi osztály vezetőjével folytattak eszmecse­rét a kommunális szolgáltatások továbbfejlesztésének lehetősé­Amennyiben az időjárás is en­gedi, a nyárutón sem marad program nélkül a gyöngyösi sza­badtéri színpad. A közeli napok­ban különösen sok esményt ren­deznek ott. Ma például a hódme­zővásárhelyi Promenáde Dixie­land mutatkozik be a mátraalji város közönsége előtt. Fellépé­sük este 20 órakor kezdődik. Holnap, szombaton pedig ugyanabban az időpontban a Néhány évvel ezelőtt a KISZ KB kezdeményezésére indult el az Építőtábori hotel akció. En­nek lényege, hogy külföldi és magyar fiatalok néhány napra olcsó szálláshelyekhez juthattak az ország majd minden részében. Egerben több esztendeje a Me­zőgazdasági Szakközépiskola kollégiuma ad helyet az ET-ho- telnek. Vezetőjétől, Varga Dé- nesnétől megtudtuk, hogy a hat­vanhelyes szállást az idén a tava­geiről megyénkben. Ezt követő­en került sor arra a fórumra, amelyen dr. Kocsó Illésné az egri Ingatlankezelő, Karbantartó és Lakásberuházó Vállalatnál szak- szervezeti tisztségviselőkkel be­szélgetett a mozgalom időszerű kérdéseiről, a dolgozókat napja­inkban leginkább foglalkoztató témákról. A tanácskozást üzem- látogatás követte, amelyre Kará­csony László igazgató és Nagy László szb-titkár kísérte el a ven­dégeket. A nap befejező programjában a Finommechanikai Vállalat üdülési lehetőségeivel való is­merkedés szerepelt. svájci Danger lesz az előzeneka- ra a Beatricének. A fiatalok egyik kedvence, az Első Eme/eíhuszonkilencedikén lép színpadra, míg másnap sze­zonzáró bulit rendeznek. A rendezvénysorozat azon­ban szeptemberben sem szakad meg, abban a hónapban is még ötször népesül be a színpad kör­nyéke, amikor is jobbára diszkók lesznek, és fellép a 100 Folk Cel­sius együttes is. lyinál kevesebben vették igény­be. A legsikeresebb két hét július 24-től augusztus 8-ig tartott, amikor is akár a „telt ház” táblát is kitehették volna. Egyébként a világ minden tá­járól érkeztek gyerekek, csalá­dok, diákok, bakancsos turisták, így például Japánból, Svájcból, Auusztriából, NSZK-ból, Hol­landiából, Angliából, de jöttek az Egyesült Államokból, Uj-Zé- landról és Kanadából is. Első Emelet, 100 Folk Celsius, tini-diszkó Szabadtéri programok Gyöngyösön Mérlegen az ÉT-hotel Szombaton f- nyolc oldalon Tájékoztatjuk Kedves Ol­vasóinkat, hogy lapunk szombati száma a papírhi­ány miatti intézkedéseknek megfelelően ezúttal nyolc oldalon jelenik meg. A ké­sőbbiekben — amint azt már hírül adtuk — szomba­tonként 12 oldalon olvas­hatják a riportokat, interjú­kat és egyéb írásokat. KISZ-esek tanácskozása Az ifjúsági parlamentek tapasztalatairól Tegnap délelőtt ülést tartott a KISZ Heves Megyei Bizottsága. A tanácskozáson szó volt többek kö­zött az idei ifjúsági parlamentek tapasztalatairól is. Az előzetes írá­sos előterjesztésben megállapítot­ták, hogy a viták nyíltak, őszinték voltak, s azokon felelősségteljes, átgondolt, s nem egy esetben konkrét megoldást javasló felveté­sek hangzottak el. A munkahelyi fórumokon a hozzászólók elsősorban a pálya­kezdés, a családalapítás, a lakás­hoz jutás és á gyermeknevelés kér­déseivel foglalkoztak. A fiatalok közül többen úgy fogalmaztak, hogy a társadalomban bekövetke­zett változások leghátrányosab­ban az ifjúságot érintik, s a jelenle­gi társadalmi-gazdasági progra­mok nem biztosítják, hogy e réteg szociális biztonsága, egzisztenciá­lis helyzete rövid távon javuljon. Hangsúlyozták ezen belül, hogy azon fiatalok számára, akik jelen­tősebb szülői támogatásra nem számíthatnak, a lakáshoz jutás le­hetősége mind távolibbá válik. Sok helyen sürgették az Ifjúsági Törvény újraalkotásának igényét, s a munkaszervezés hiányosságai­nak felszámolását. A közoktatás területén dolgozók kiemelték, hogy halaszthatatlanul vissza kell állítani az iskola, s a pedagóguspá­lya becsületét. A továbbiakban tájékoztató hangzott el a megyebizottság idő­szerű feladatainak ütemezéséről, majd a KISZ KB Vörös Vándor­zászló kollektív kitüntetés megyei pályázati rendszerére tettek javas­latot. Ezt követően személyi kérdés­ben döntöttek a jelenlevők. így Fodorné Gombos Klárát, a KISZ Heves Megyei Bizottságának tit­kárát felmentették tisztségéből, s eddigi munkája elismeréseként KISZ Érdemérmet vehetett át Sós Tamástól, a KISZ megyei bizottsá­gának első titkárától. Fodorné Gombos Klára a jövőben az MSZMP Heves Megyei Bizottsá­gának munkatársaként dolgozik tovább. A fénykép kissé csalóka. Az, aki megnyerte a Népújság hűtő­ládáját, a beszélgetésünk alatt alig mosolyog. Szűkszavúan, igennel vagy nemmel válaszol a kérdésekre, miközben ölében tartott kis kézitáskáját gyűrögeti. Morvái Lajosné azt állítja, az ő életében nincs semmi különös. Több évtizedes házasság után nemrégiben elvált a férjétől, így most 23 éves, szintén elvált óvó­nő lányával, négyéves unokájá­val, Renátával, és 82 éves maga­tehetetlen édesanyjával lakik Hevesen. Életét tulajdonképpen a munka tölti be. Tömpe, izmos ujjain, érdes, kiszáradt kézfején is látszik: a nyári reggel már a ha­tárban találja. A helybéli téesz- nél a növénytermesztési ágazat­ban dolgozik, ahol paradicsomot és paprikát szednek javarészt. Ám a szezonnak lassan már vé­ge, így most a „lé-vonalnál” áll­nak helyt az asszonyok. Végre mosolyog, amikor meghökke- nek a fenti kifejezésen. Majd el­magyarázza: a paradicsomfel­dolgozó gépsort hívják így tréfá­san maguk között. Ennek az állítólag „nem érde­kes” nőnek már most, a nyár de­rekán arra kell gondolni, hogyan tartja majd el télen a családját, akkor ugyanis a téeszben szüne­tel a munka. A mostani átlagos havi hatezret kell úgy beosztani, hogy a hidegebb hónapokra is le­gyen elegendő. Feleslegesnek érzem a kérdé­semet: örültek-e a 300 literes fa­gyasztóládának? Mondja: már január óta szeretett volna venni — sikertelenül. A konyhakert­ben megterem a hagyma, krumpli, borsó, bab, zöldség, és akad egy kis szőlő is. Hízót is ne­velnek, ha levágják, éppen elfér a hűtőládában. így aztán két fiá­nak — az egyik még katona, a másik ugyancsak Hevesen él csa­ládjával — is jut majd belőle. Égyébként nem a nyerési vágy miatt fizetett elő egy évre a la­punkra. Húsz esztendeje jár a Népújság a családnak. Mentege­tőzik: örül, ha a baleseteket, a hí­reket meg a hirdetéseket végig tudja böngészni — ez érdekli a legjobban -, többre a fáradtság­tól nemigen jut ideje. Még kérdeznék, ám ő úgy érzi, eleget mondott. Egyébként is, a fuvaros, aki vele együtt a ládát is hazaszállítja, bizonyára már tü­relmeden. Nem tartom fel to­vább. S amikor egyenes tartással, határozott mozdulattal becsukja maga mögött az ajtót, arra gon­dolok: a szerencse istennője, Fortuna ezúttal nagyon igazsá­gosan osztotta kegyeit. (doros) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloianniszu. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705 (Fotó: Koncz János) BS* A nyertes

Next

/
Thumbnails
Contents