Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 20., szombat MEGYEI PANORÁMA 5. Ha kenyered van . . . A molnárok na Pia A főmolnárnak egész műszak alatt résen kell lennie Csak ilyenkor „ne jöjjön a medve”! szakmunkások száma mindössze három. Tudja, ma már nem tolakszanak a fiatalok azért, hogy molnárok legyenek. Egyrészt a gépesítés miatt van szükség kevesebb szakemberre, hiszen a betanított munkások is éppúgy elboldogulnak . . . — No és a fizetség? — Hát erre nem panaszkodhatunk. Havonta összejön a hatnyolcezer . . . Természetesen, ebben benne van a műszakpótlék is. — Meséljen, hogy telik el egy főmolnár napja . . . — Mátraderecskén lakom, onnan járok be, így hát még korábban kell kelnem, mint egyébként. Az én feladatom a két műszak ellenőrzése, besegíteni, ha az egyik gép elromlana. Negyven vagonos silónk van, abban tároljuk a magot, előbb a tisztítás, majd a mintavétel következik. — Mikor jött az idén az első búza? — Július húszadika körül. A környékbeli termelőszövetkezetektől: Domoszlóról, Felsőtár- kányból, Mátraballáról, Bo- donyból is kaptunk. — Milyen az igazán finom liszt? — Amelyik nem korpás. Erre nagyon ügyelni kell, hogy igazán finom kenyeret lehessen sütni belőle. — Egyszer azt hallottam, hogy a molnár a legbátrabb ember a világon, mert csak a medvétől fél... Ön is így van ezzel? — Ó, igen — neveti Kis Attila. — Ugyanis mi medvének hívjuk, ha üzemzavar van, és a földre ömlik a liszt. Ilyenkor kell résen lenni . . . Szlahorek József né oá&tönt, a garatnál szorgoskodik: ötvenki- lós zsákokat emelget a targoncára. — Hát, bizony ez egy férfinak is becsületére válhat, — jegyzem meg. — Hogy jutott éppen erre az elhatározásra, hogy molnár legyen? — Már tizennégy éve lesz, hogy itt dolgozom. Kevés volt a betanított munkás, kevés a molnár is. Indult egy felnőttoktatás, én meg jelentkeztem . . . Mikor idejöttem dolgozni, négyéves volt a fiam, most pedig már betöltötte a tizennyolcat. Mondjam azt, hogy megszoktam ezt a munkát, és meg is szerettem . . .? Balázs Jánosné lisztkezelőtől érdeklődöm, melyik a legfontosabb érzékszerve a molnárnak? — A tapintása. Ha két ujjunk között, finoman morzsoljuk a lisztet, már megállapíthatjuk: elég nedves-e, megfelelő-e a hamutartalma. — Nézze, ha itt körültekintek, mint kívülálló azt tapasztalom: nagy a por, a zaj. Ön meg tudná fogalmazni, miért csinálja ezt a munkát? — A világért sem akarok nagy szavakat mondani: de ha Péter- vásárán jó a kenyér, és a boltban már dicsérik a vevők milyen ropogós, forró, — mindig eszembe jut: ebben valahol az én munkám is benne van. Mikes Márta Azóta nagyot lépett előre a világ. Akkoriban még épp szervezés alatt álltak a termelőszövetkezetek, hogy az egykori földművesek közös erővel művelhessék immár a közöst. Ha akkor egy időgéppel a mába kukkanthattunk volna, bizonyára Eldo- rádónak tűnik a sok-sok virágzó gazdaság, s az ember munkáját ma segítő gépekről azt hittük volna: ilyen csak álomban létezik. Ám felnőtt fejjel tudjuk, a ma munkája a holnapért éppoly kemény, mint volt bármely jelenben. Éppúgy meg kell küzdeni a gyümölcsért, a kenyérért — szó szerint és képletesen is — mint tették ezt elődeink. Csak az előttünk járóknak, az úttörőknek másféle gondokat kellett megoldani, másféle körülmények között. Hisz kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetünk. Folyónk pedig mostani jelenünkben ugyancsak erős sodrású. Miközben az árral együtt kell úsznunk, arra is vigyázzunk, nehogy zátonyra fussunk. Változó világunk a reformok korát éli — épp biztosabb, szebb jövőnk érdekében. Az új szabályozók a szövetkezeteket is érintik: alap- követelmény lett a piaci rugalmasság, létérdek az ésszerűen szervezett munka. A láncszemek egymásba fonódnak, s e láncszemek maguk az emberek. Mindenki, valamennyiünk becsületes munkájára van hát szükség ahhoz, hogy kis országunk gazdasági alapját megszilárdítsuk, s elinduljunk a kibontakozás útján. Ám a változó idők változó eszközöket, módszereket is követelnek. Nagyobb az önállósága a szövetkezeteknek is, s ez egyben nagyobb felelősséget is jelent. Alakulóban a tulajdonformák is. Berecz János, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP KB titkára az országos pártértekezlet kapcsán televíziós nyilatkozatában utalt rá: a mezőgazdaságban eddig sem volt ismeretlen a magántulajdon, a háztáji fogalma. Ám a becsületesen munkálkodó emberek e „talpalatnyi földön” is az egész népgazdaságnak hoznak hasznot. Szervesen hozzákötődik ez a szövetkezet egészéhez, a szálak szorosságát az is bizonyítja: mi mindennel segítik a háztáji gazdaságokat. UgyanakTalpig lisztben . . . kor a mai falu embere, a mező- gazdasági munkás helytáll a szocialista főmunkaidőben is. Az aratás, a munkák egyik legnehezebbike, a dandárja. A dolgozók eddig is megtettek mindent annak érdekében, hogy kenyér kerüljön az ország nagy közös asztalára, s hogy a mindennapi betevő valóságban is ott legyen a család terített asztalán. Nagy munka várt rájuk, ha kellett, éjjel-nappal is, fáradságot, verejtékcsöppet nem kímélve ... S ha az aranyló búzaszemeket lisztté őrlik, hogy ropogós kenyeret süthessenek belőle, a karéj szelésekor felnőtt fejjel is eszébe jut az embernek az ő munkástenyerük. „Ha kenyered van” — tűnődöm — kevésszer jut eszünkbe a molnár. Annak idején e szakmának nagy rangja volt, de vajon, most gépesített világunkban is oly vonzó-e pálya? A pétervásári malomban vagyunk. Mint finom porhó, száll a liszt. Leheletvékonyán befödi a padlót, a gépeket. Asszonyokat találunk, talpig fehérben. No, nem menyasszonyok: molnárok, vagy ahogy ma mondanák: malomipari munkások. A főmolnár azonban természetesen férfi, Kis Attila meséli: — Ma a megyében ez az egyik legkorszerűbb malom, ha nem az első. Pedig már jó régen volt, hogy felújították, még 1962-ben. — Hányán dolgoznak itt? — Az állandó létszám húsz- huszonhárom között van, de a Régen volt már, bizony régen, mikor elsős nebulóként az iskolapadban ültem. Az ábécé betűi már értelmes mondatokká álltak össze tudatomban, s ma is emlékszem olvasókönyvem színes képeire: az egyiken traktor szánt, „szaporodik a barázda”, a másikon még ló vontatja az ekét. Az aranysárga kalászt emitt kombájn vágja, a mellette lévő ábrán még a kasza pengéje dönti halomra a bűzaszálakat. S felnőtt fejjel sem felejtettem el a kisiskolásoknak szóló tanversikét: „Ha kenyered van, puha és fehér, jusson eszedbe a munkástenyér . . .” Ezt a mindennapit a pétervásári malom A zsákok ötven kilót nyomnak lisztjéből sütötték Ebből a finom liszt lészen . . . (Fotó: Szántó György)
