Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-30 / 181. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. július 30., szombat 9, IRODALOM — MŰVÉSZET Századeleji hangulat az egykori kanonok soron, a mai Kossuth Lajos utcán ken őrzött üzenetek 5ilisy Elemér gyűjteményéből) Noszvaji kastélyrészlet Egy kihaló mesterség múzeuma Népi műemlékház Mikófalván Túljutva az egyedülálló pano- rámájú völgykatlanon, megpihenve a tájhoz stílusosan illeszkedő tardosi vendégfogadóban, megtekintve a sporttábort, Bélapátfalva előtt érdemes egy kis kitérőt tenni, s megismerkedni a Palócföldhöz tartozó Mikófalva néprajzi nevezetességeivel. A tudósok ma is vitatkoznak e sajátos, hagyományait következetesen őrző népcsoport elnevezésének eredetéről. Valószínű, hogy a nyugati szláv plavec, plavci, az orosz po- lovec, polovci, azaz kun, illetve \ kunok kifejezéséből származik. Az viszont ma is tisztázatlan, hogy miként kaphatta ezt a nevet egy magyar néptörzs. A bizonyságot kideríteni a l történészek, a néprajzosok hiva- | tottak. Az összetartozás tudata azonban ma is él, s a szokások, a népviselet is maradandó. A falu, akárcsak a medence többi települése: Bélapátfalva, Mónosbél és Bükkszentmárton a Bél nemzetség tulajdona, szál- l láshelye volt. Az oklevelek csak 1413-ban említik a község nevét, ám az egymást követő nemzedékek emlékezete sokkal régebbre utaló történeteket is megőrzött. Állítólag I. Mikó úgy kapta meg a királytól, hogy akkora földet vehetett birtokába, amekkorát egy ebéd ideje alatt körüllovaÍ golt. Hajdan a bélháromkúti monostor puritán szerzetesei miséztek a környéken, s a néphagyomány szerint hazafelé menet húst raktak a szekerükre, s ezzel tartották távol az éhségtől támadásra induló farkasokat. Az alapítók utóda volt a Bett kény család, amely már a XVI. . ' században elköltözött Mikófal- t várói, s így a településszerkezet ^ alakulását semmilyen tényező 1 sem zavarta. 1847-ben 177 nemes, 27 job- | bágy és 14 zsellércsalád élt itt. | Majd mindnyájan a Kovács és a ^ Kelemen nevet viselték: ők tet- ték ki a lakosság több mint 90 I százalékát. Ha valaki ellátogat'a község- (3 be, akkor a patakkal párhuza■flHCasHDaBWnHHHMn mosan húzódó, nyugati fekvésű utcán érdemes végigmennie. Ezt a templom választja két részre: az alvégen egykor a nemesek, a felvégen pedig a jobbágyok laktak. Az előbbiek szabálytalan formájú tágas udvarain közösen osztozott egy-egy nagyobb család : a had, az utóbbiak szalagtelkein csak egy kis létszámú família rendezkedhetett be. Ma is látható, hogy a telek egymástól élesen elkülönülő lakó- és gazdasági udvarra oszlott. Az előbbire építették a házat, az istállót, a sertés- és baromfiólat, az utóbbira — ezt kertnek nevezik — a nagyméretű csűrt. Mivel itt csépelték a búzát, itt helyezték el állataik egy részét, ezért ezt a traktust istállónak is hívták. Ha a vendég betér a Kossuth u. 27-es számú házba, s megtekinti a falumúzeum állandó kiállítását — az épületet egyébként 1970- ben vásárolta meg a Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága -, akkor bepillantást nyerhet a múlt századi palócvilág mindennapi életébe, abba a korba, amelynek emlékezetét már csak a krónikák és a szakkönyvek őrzik. Itt valaha a Kelemen család, a Kele-had élt, dolgozott. A telek délnyugati sarkára került a ház. Tőle északra helyezkedik el az istálló, s egy újabb épület. Megtalálható a fásfészer, a száraz, a kút, és a sertésól, a hidas. 1846 előtt itt kunyhó kunyhót ért, s akkora volt a zsúfoltság, hogy szekérrel meg sem tudtak fordulni. Idővel aztán megindult a kirajzás. Gomboly József, a falu nemeseinek kovácsa, tehetős ember lehetett, hiszen olyan otthont épített magának, amelynek 1846-ban csodájára járhattak. Érdekes a külső kiképzés is, impozánsak a széles ereszt tartó, fehérre meszelt kövekből rákott dór oszlopok. Megfigyelhetjük a hármas tagozódást, elől, a ház közepén található a pitar, és hátul a komra. Ez alatt, a földbe süllyesztve kovácsműhelyt alakított ki az építtető. Nézzünk szét a szobában! Itt minden az egykori tulajdonost idézi. A bútorokat ugyanis ő készítette. Az ágy előtt elhelyezett egyik széken ma is olvasható az 1841-es dátum. A nyoszolya az 1800-as évek második felében készülhetett valamelyik egri kisiparosnál. A hat párna és a dunna azonban négynyüstös, helyben szőtt vászonból szabott. 1860 körüli a festetlen bölcső, a galló. Nem hiányzik a rózsás láda, a gyerekállóka és az ülőke, az ül- csik sem. A pitar a hajdani konyha hangulatát idézi. Uralja a szabad kémény, s itt sorakoznak a korabeli eszközök, a cseréptálak, az apátfalvi kőíedény tányérok, az edénytartó fogas. Lépjünk be a komrába, amely 100 évvel ezelőtt még az iljú párok lakóhelye volt! Ide került a menyecskék bútora. Láthatjuk a díszes mosósulykot, a ruhás szu- székot, amely tulajdonképpen a rózsás vagy tulipános láda elődje volt. A vitrinben a helyi népművészet tárgyai sorakoznak. Megnézhetik a pásztorok ruháit, a házi szőttes inget és gatyát, az egyes felszereléseket: a bőrtarisznyát, az ólmos botot. Képet alkothatnak alcorabeli nők viseletéről is, a cifrán kivarrott köd- mönről, az ingvállról és a pen- delyről. Figyelemre méltóak a hímzésekkel díszített vászonne- műek, s a jó érzékre valló pász- torfaragványok is. A kenderfeldolgozásra utal a kendertörő vályú, a markoráló, a kendertisztító fésií, a gereben, a fonálgombolyító bak. A kovácsműhely is szolgál meglepetéssel. Ide, mivel az első tulajdonos szakmáját nem folytatták utódai, az 1860-as évek után nem került egyetlen új szerszám sem. így hát több, mint 100 éves a sutu tőke, a mónárkalács- sütővas, a többi relikvia. A ház haladó szellemű, Kossuth hívének számító tulajdonosa, a világosi fegyverletétel után hónapokig itt rejtegette Mátonffy Lajos honvéd hadnagyot, bizonyítva ma is tiszteletre méltó bátorságát, elvhűségét, áldozatkész emberségét... (pécsi) k lást, az elődök vétkes könnyelműségét. Együtt sajnálták azt, hogy az egri vár majdhogy semmivé lett. Utalhattak a Fortuna által kegyelt franciákra, akik joggal büszkélkedhetnek pompázatos váraikkal, a Loire mentén díszelgő kastélyaikkal. Dicsérhették Pyrkert, aki rádöbbent arra, hogy a kőbe álmodott hagyatékot védeni, óvni, menteni kellene. Ők már eddig is sokat tettek, ha mással nem, akkor a toll fegyverével. A vendéglátó és a résztvevők által nagyra tartott Henszlmann Imre már korábban hozzáfogtak a múlt relikviáinak közkinccsé tételéhez, és gonddal megfogalmazott írásaikban sokrétűen taglalták azokat, akaratlanul is felhívva a figyelmet értékes voltukra. Elégedettek lehettek, hiszen az ügy érdekében minden követ megmozgattak. Az osztrák abszolutizmus esztendeiben önálló szervezkedésre aligha gondolhattak, mégsem tétlenkedtek, hanem szövetségeseket kerestek, fórumot teremtve megnyilatkozásaik számára. Remek partnerre leltek az orvosok és természet vizsgálók táborában, s kiaknázták az általuk rendezett nagygyűlésekben rejlő propa- gandisztikus lehetőségeket. A csoport keretében régészeti szakosztályt létesítettek. Az egyideig vegetált, de az 2868. augusztus 2-től 29-ig húzódó rendezvénysorozaton újjáalakult, méghozzá a kitűnően felkészült egri kanonok elnöklete alatt. Éppen az általunk jelzett ülésen, amelynek jegyzőkönyve az utókorra maradt. A teljes szöveget azért citáljuk, mert nemcsak kortörténeti dokumentum, hanem azt is bizonyítja, hogy olyan alapelveket rögzítettek, amelyek ma is érvényesek, amelyek hosszú távra megszabták a cselekvés irányát: „Ipolyi Arnold szakvezetése mellett megjelentek: Balázsy Fe- rencz, Csősz Imre, Czakó Pál, Demény Lajos, Dezsőffy János, Epetjessy Ferenc, Gróh Vilmos, Károly Hugó, Kubinyi Rudolf, Losonczy László, B. Nyáry Jenő, Okolicsányi Károly, Römer Fló- ris, Ságváry Jakab, Sebők László, Sólyom-fekete Ferenc, Szabó Károly, Szuhányi János, Trenkó Antal, Vurmb Imre, stb. E tagok Ipolyi Arnold székes- egyházi kanonok s apát, ő nagyságának lakásán egybegyűlvén, ő általa, mint szakvezető által a szakosztály tagjai szívélyesen üdvözöltetvén, fölolvasá a „Napi Közlöny” I-ső számában megjelent figyelmeztetést a jegyzők teendői iránt. Mire napi elnök választásához fogtak a tagok, s a közbizalom Ipolyi Arnold ő nagyságában — kinek az Archaeologia terén már oly fényes vívmányokat köszön a magyar irodalom — központosuk. Erre a jegyző választására került a sor, mely tisztre közfelkiáltással Jancsik Ede nagybecske- reki kegy. r. tanár szemeltetett ki. Ezután elnök ő nagysága fel- szólítá a jelenlevőket, miszerint bár egy archaeologiai tárgyú értekezés sem volt bejelentve, olyant fölolvasni szíveskedjenek. Ilyennel azonban nem találkozván, bejelenti Elnök Boboczky Ignácz érmészeti értekezését, melynek elolvasása a másik szakgyűlésre halasztatott. Ezután Rómer Flóris kir. tanácsos, ő nagysága szólalt fel, s tapasztalásaiból merített adatokkal bizonygató, mily szánandó tapintatlansággal járnak el régi templomaink s egyéb épületek — melyek műemlékként megtartandó!; volnának — kijavítása körül. Felemh'té a vandalizmust, mellyel a köveket elhordják úgy, hogy csak részekből lehet ráismerni, mily műkincseket rontottak vagy hordattak egyéb célokra el. Ennélfogva indítványozza, miszerint az illető lelkészek vagy építkező felek a m. kir. cultusz- miniszterium által köteleztesse- nek javítási vagy építkezési terveiket is, miután ezek sérti felelnek meg a kellő ízlésnek, a m. Akadémia archaeologiai bizottsághoz észrevételeik megtétele végett megküldeni, mely kötelességnek kieszközlésére a m. kir. ministerium e szakosztály által felkérendő. Ugyanezen indítvány folytán több eszmecsere után, melyet mt. Sebők László egri tanár indítványa előidézett, következő pontok azok, melyekben megállapodás történt. I-ször. Hogy t.,i. magy kir. Cul- tuszministerium egy feliratban megkéressék, miszerént a m. orvosok és természetvizsgálók régészeti szakosztályának, de a m. Akadémiának régi óhajtása szerint is az országban, mint más mi- velt államokban is létezik, az országos archaeologiai bizottságok életbeléptetésére hatalmas közbenjárását fölhasználja, melyhez azután az építő vagy javító községek vagy felek terveiket benyújthassák, s így elkerültessék főleg az egyházépítések körül az elkövetett sok styl elleni visszaélés. 2- szor. Minthogy a lelkészi hivatalnak fly építkezések körül legtöbb befolyása van — kívánatosnak mutatkozik, hogy az egyházi archaeologia tanításában különös figyelem fordíttassék a papnövendékekben az archaeologiai építkezés ízlés és egyéb egyházi művészetek ismereteté- sére, s ennek folytán a művészet minden papneveldében tanítandó volna. Hogy pedig ez óhajtás mentői könnyebben teljesedésbe menjen. 3- szor megkérendőnek hatá- roztatott az ország valamennyi egyházmegyei hatósága, miszerint minden papneveldében az egyházi művészetet, mint rendes tantárgyat behozni szíveskedjék. 4- szer. Hogy a műemlékek iránti érdekeltség s kegyelet az egész országban ápoltassák, illetőleg, hogy azok értetlenségszülte vandalizmus által meg ne semmisüljenek — az újabbakk pedig jobb ízlést öltsenek: igen óhajtandónak találja az osztály, hogy a m. Akadémia által kiadott műrégészeti kalauz a m. kir. kormány által vagy ingyen megküldessék, vagy annak megszerzésére azok a m. kir. Cultuszminis- terium és illető egyházi hatóságaik által buzdíttassanak. 5- ször. Hogy a műegyetem növendékei is a stylszerű építkezésekben bővebb oktatást nyerjenek. Mindezektől várja az osztály a még meglévő régészeti kincsek megmentését és újabb épületeknek jobb, illetőleg egyháziasabb izlésbeni emeltetését. Ipolyi Arnold szakoszt. elnök. Jancsik Ede szakosztályi jegyző. Az elhatározást tettek követték. Henszlmann 1869-ben törvényjavaslatot készített a nemes célok véghezvitelére. Báró Eötvös József vallás és közoktatási miniszter 1872-ben — valószínűleg ennek indíttatására — Ipolyit bízta meg egy újabb tervezet kialakítására. Ennek minden részével egyetértett, hiszen a minisztertanács elé terjesztette, s itt határozatot hoztak arról, hogy megalakuljon a műemlékek ideiglenes bizottsága. Aztán 1881-ben megszületett a XXXIX: törvénycikk, amely világosan rögzítette a feladatokat. Méghozzá az előbb említett okirat szelleméhez idomulva. 1969. május 30-án a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat egri vándorgyűlésén megemlékezett az egykori zászlóbontókról, akik azon a 100 esztendővel korábbi napon a közös ügy irántj buzgalomtól sarkallva szövetséget kovácsoltak. Mellőzve minden intrikát, féltékenységet, egyéni érdekeket, kizárólag csak a jövő szempontjait tartva szem előtt. Az Orlandini-ház falán emléktáblát helyeztek el, azok, akik nemcsak megbecsülték, hanem továbbfejlesztették, s európai rangúra emelték elődeink örökségének hazai ápolását. Ennek örülnének igazán azok a hajdani urak, azok a tudós vendégek... Pécsi István
