Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-27 / 178. szám
KÉPÚJSÁG, 1988. július 27„ szerda _____________GAZDASÁG — TÁRSADALOM______________3. < \ . ' A gabonaváltóról A gazdaságok szemszögéből Piotrkówi vajdaság — Heves megye Tartalmas együttműködés bontakozhat ki Beszélgetés Barta Alajossal, a megyei pártbizottság első titkárával A mezőgazdasági szövetkezetek elnökei sok mindent mondanak magukban és hangosan is, miközben mostanában kezükben forgatják a papírt, azaz a váltót, amelyet a frissiben csépelt gabonáért cserébe kaptak. A váltó betört, vagy inkább belopakodott a gazdasági élet itthoni gyakorlatába — hiszen előzetes propagandája jóformán alig volt -,és a szövetkezeti vezetők most ösz- szehűzott szemmel méricskélik. Gyanakvásuk nem alaptalan. Ez a mezőgazdasági váltó már megint egy amolyan magyar specialitásnak látszik. Olyan váltó kerekedett ki ugyanis belőle, amelyik eléggé nehezen változik át forintra. Kevesebbre való hát annál, mint amit ennek a pénzt helyettesítő fizetőeszköznek — amelynek alapjaként az eladó és a vevő tárgyilagos megállapodása szolgál (?) — rangban dukálna. Persze egy normális piacon, valós piaci viszonyok között. A pénzszűkítő pénzpolitika az idén egyszer már eléggé nagy zavarokat okozott a mezőgazdaságban, amikor tavasszal — mint ismeretes — korlátozták a fölvehető hiteleket. Lett nagy fölzúdulás a dologból, mivel a gazdálkodók éppen akkor kapták a szabályozás eme váratlan fordulatát, amikor náluk köztudottan éppen a nagy anyagi befektetések ideje volt. Mivel a mezőgazdász köztudottan nem a naptári évvel számol, hanem a biológiai évvel: ehhez igazítja életét és a vállalati pénzforgalmat egyaránt. Az év nála tavasszal kezdődik, egy alapos pénzügyi hullámvölggyel, hiszen ilyenkor mindegyikük csak költ és költ. Emiatt üres is a pénztár. A hullámhegynek éppen a gabona betakarításakor kell(ene) eljönnie, amikor jönnek a bevételek, és ebből a sorban álló hitelezőket, külső szállítókat, forgalmazókat ki lehet fizetni. Szóval a jelek szerint éppen erre a „hullámhegyre” lovagolta föl magát a mostani — alapjában véve egyébként nem helytelen! — pénzforgalom-korlátozó döntés, amely a forró nyárban hidegzuhanyként érte a termelőket. Főként a változás nagyságrendje miatt — a gabona feléért váltót adnak az idén — és azért is, mert az nem volt tekintettel a termelőszövetkezeti kör jelentős részére — talán már 40 százalékára -, amely a nyári bevételek idején is súlyos likviditási gondokkal küzd. Ennélfogva ma olyan fizetőeszközt kap kézhez, amellyel nem lehet adózni és bért fizetni sem, és többnyire az ÁFOR, a MÁV, a termelőeszköz-eladók, áramszolgáltatók sem fogadják el. A gazdaságirányítás a termelőket érthető okokból arra akaija rászorítani, hogy pénzforgalmukat kezdjék el a tényleges hatások alapján és korrekt módon tervezni. A likviditás viszont csakis akkor képzelhető el, ha a megfontolt kiadásokkal szemben a megfelelő időpontban, időre és helyre időzített bevételek állnak. A mezőgazdász az idei évet arra állította be — a mérlegben is így kellene lennie -, hogy tíz napon belül készpénzt kap a gabonájáért, nem pedig egy olyan fizetési ígéretet, amely papír létére is nehezen akar fölröppenni, odébb vitorlázni egy vagy két házzal. Oda, ahol a tsz-nek éppen tartozásai vannak, és nem is saját hibájából, hanem azért, mert a mezőgazdasági termelés velejárója, hogy pár hónappal korábban, sokszor hitellel, a biológiai évet megalapozó eszközüket, gépeket és anyagokat vesz át,és azokat maga is „befekteti”. Amúgy is,talán túlságosan is sok mindent fektet be ma az agrártermelő. Partnerei általában nagyságrendekkel nagyobb vállalatok — sokszor monopolhelyzetben -, és ezek egy része olyan ipari üzem, amely nem túlságosan jeleskedik saját termékeivel. A beszállító tsz-üzemág emiatt csakis akkor juthat termékei ellenértékéhez, ha az ipar készáruja végre kikerül a raktárból,és a gyártónak magának is sikerül pénzre szert tennie. Addig viszont a termelőszövetkezet mintegy finanszírozza a nagy partnert, és a gazdasági együttműködés sírva-nevetéséből ilyenkor számára többnyire az előbbi jut ki. Megtehetné a gazda azt is, hogy termékével máshová fordul, másutt keres vevőt, és így próbál meg a váltó helyett forinthoz jutni. Ám ezt sem teheti meg, mivel a felvásárlók, a feldolgozók többsége monopolhelyzetben van,és ráadásul őket is fizetési gondok szorítják; így hát az agrártermelő értékesítési pályái csakis egyfelé fordulhatnak. ^Például a kalászos gabona vagy eppen a növényolajipari termékek esetében.) Mivel mozgástere igen korlátozott, kénytelen elfogadni a váltót, és ezzel — legalábbis részben — újabb terhet vállal föl: akarva-akaratlanul finanszírozza a gabona további útját, egészen az értékesítésig. Sokak szerint a mezőgazdászt azért is szorítják, mert a vagyonmérleg alapján föltételezhető, hogy az ágazat alapjában véve nem is áll olyan rosszul. Hivatalból ez ugyan nem hangzik el, és ennél fogva nem is igen illő beszélni róla, ám az újabb pénzügyi akciókból valamiképpen erre lehet következtetni. A helyzet igazából az, hogy a gazdaságok csupán 10-20 százaléka rendelkezik anyagi tartalékokkal, olykor nem is kicsinyekkel. De az is, hogy legalább egy- harmaduk egyik napról a másikra él, ami szintén nem titkolt fejleménye mezőgazdaságunk aránytalan növekedésének. Ám azt is tudják a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsánál, hogy a termelői vagyon az év végéig mérlegben nagyon is kézzel- foghatatlanul értékelődik fel, mivel az elmozdíthatókon kívül az ott lévő javakat, állóeszközöket eladni nemigen lehet, legfeljebb elkótyavetyélni. Valós értékük tehát nem olyan, hogy azzal egy újabb pénzügyi hullámvölgyet át lehetne hidalni. J.F. Lapunk hasábjain hírt adtunk arról, hogy július 4 és 8 között a lengyelországi piotrkówi vajdaságba látogatott a megyei pártbizottság négy tagú delegációja, amelyet Barta Alajos első titkár vezetett. Vele beszélgetve a program mérlegét vontuk meg, összegezve természetesen a leglényegesebb tapasztalatokat is. A barátság jegyében — Miként sommázná útjuk alapvető célját? — A lengyel elvtársak meghívására érkeztünk, s a testvérkapcsolatok felvételének részletkérdéseit tárgyaltuk meg. A népeink közötti sok évszázados összhangra, illetve együttműködésre is építve, mindkét részről arra törekedtünk, hogy lerakjuk a valamennyiünk számára gyümölcsöző közös munkálkodás fundamentumait. Jó érzéssel mondhatom: eredményesen dolgoztunk, s olyan megállapodást kötöttünk, amelynek maradéktalan valóra váltásáért érdemes szorgoskodni. — Több helyütt megfordultak, jó néhány településsel, gazdasági egységgel ismerkedtek meg. Melyek azok a személyes impressziók, amelyeket legszívesebben felidézne? — Elsőként a fogadtatás szívélyességét emelném ki. Ez olyan légkört teremtett, amelyben zavartalanul sorjáztak a hasznos, az életképes ötletek. Vendéglátóink jóvoltából alkalmunk adódott bepillantani a terület múltjába, jelenébe, s a holnapokkal összefüggő tervekbe is. Megcsodáltuk az igényesen helyreállított, a nagy becsben tartott műemlékeket. Elbűvölt bennünket az egyedi hangulatot keltő táj, a dombok és az erdők sajátos harmóniája. S ha már itt tartunk, akkor hadd utaljak néhány kifejező erejű adalékra! Az ország közepén elterülő vajdaságban hatszázharmincötezren élnek. Tíz városban és negyvenöt községben. A 40.000 párttag 1500 alapszervezetben tevékenykedik. A július 5-i tájékoztatón Kolosa Stanislaw első titkár nemcsak a tiszteletre méltó eredményekről szólt, nemcsak a helyi jellegzetességekre utalt, hanem a gondokról is nyíltan szólt. Nem titkolta, hogy a lakásépítés üteme — megfelelő anyagi lehetőségek híján — lelassult, holott számottevő az új otthonra várók tábora. Azt sem hallgatta el, hogy az ipari üzemek egy része korszerűtlen, mivel a gyorsabb ütemű rekonstrukciót a pénziány akadályozza. Minderről magunk is meggyőződhettünk, ám egyértelműen kiviláglott az is, hogy a nehézségekkel nem csak szembenéznek, hanem meg is óhajtanak birkózni. Voltunk Belchatowban, Toma- szówban és Radomskóban, szétnéztünk hét ipari és három mező- gazdasági egységben. Ötödikén Piotrków Trybunalskiban, a székhelyen, a fiatal egyéni gazdálkodókat szakmailag képző intézet törekvéseiről alkothattunk képet. Kellett ez, hiszen náluk kevés a közös gazdaság, a termelőszövetkezet, azaz még mindig a magántermelésé a főszerep a földeken. A látottak nyomán gratulálhattunk sikereikhez, a textil-, a vegy-, a gép-, az ásvány-, az élelmiszeripar, az üveggyártás, a növény-, az állattenyésztés eredményeihez. Mindnyájunk csodálatát kiváltotta az ősszel több mint ezer megawatt kapacitással üzemelő belchatówi erőmű, amely a környéken lévő külszíni bánya évi 35 millió tonnás termelésére alapoz majd. Hadd húzzam alá még egyszer: bárhová tértünk be, mindenütt őszinte örömmel köszöntöttek valameny- nyiünket, s minden illetékes azt latolgatta: miként kerülhetnénk közelebb egymáshoz. Számos lehetőség — Július hetedikén aláírták az együttműködési megállapodást. Milyen fontos mozzanatokat tartalmaz ez az egység? — Konkrét és viszonylag gyorsan kivitelezhető kitételeket. Nincs különösebb akadálya annak, hogy ezek minél hamarabb realizálódjanak. Tulajdonképpen két esztendőre, az ideire, illetve a következőre szabtuk meg a teendőket. Szorgalmazzuk azt is,hogy a nehéz-,a könnyű-,az élelmiszeripari üzemek, a kereskedelmi egységek, a különböző ipari szövetkezetek felvegyék egymással a kapcsolatokat. Vonatkozik ez persze a felsőfokú intézetekre, az állami és a társadalmi szervekre is. Az előnyök köre bőséges. Hadd jelezzek néhány mozzanatot! A tapasztalatcsere mindkét fél számára kamatozik, hiszen átvehetik egymástól a bevált, a némi módosítással másutt is hasznosuló módszereket,tapasztalatot cserélhetnek a gazdálkodás irányításának gyakorlatából. Azt hiszem, senkinek sem kell bizonygatnom, hogy a vállalatok is tanulhatnak egymástól. Úgy gondolom,hogy életképesek lesznek a kultúrális cserék, az ifjúsági szövetségek és a sportegyesületek találkozói, a kereskedelmi, az idegenforgalmi rendezvények, a kölcsönös gyermeküdültetések. A leginkább örvendetes azonban az, hogy széles körben népszerűsül a históriai tradíciókon is alapuló testvériség eszméje. Ezek nem hangzatos szavak, hiszen egyre többen jönnek majd onnan ide, s tőlünk is megnövekszik az utazók száma.Ezzel összefüggésben hangsúlyozom, hogy nem késik az egyezség valóra váltása. Az érintettek már a részletkérdéseket tisztázzák, s augusztustól rajtol az a folyamat, amelytől oly sok jót remélünk. Vallom azt, hogy az elkövetkező időszakban vérbeli, igazán tartalmas együttműködés bontakozhat ki megyénk és a piotrkówi vajdaság között, olyan összhang, amely mindnyájunkat gazdagít, s erősíti azt a barátságot, azt az ösz- szetartozást, amelyért elődeink is oly sokat tettek. Pécsi István Valami új játék kellene Vakációzó gyerekeket szólaltatott meg a minap egy rádióriportén A műsorban szereplő diákok arról beszéltek, mivel is foglalkoznak a nyári hónapokban. Egyikük a következőt mondta: „Én nagyon unatkozom, nem tudom, mit kezdjek magammal. Talán valami új játék kellene... S már annak is örülnék, ha már vége lenne a nyárnak...” Elgondolkodtató szavak. Most persze jöhetnénk azzal a szöveggel, hogy: Bezzeg a mi időnkben... milyen önfeledten örültünk a szünidőnek. Nem unatkoztunk, boldogan éltünk (labda, víz, napfény), eszünkbe sem jutott panaszkodni. De hát kérdés, hogy a mai fiatalok mire mennének a mi nagy nosztalgiánkkal. Valószínűleg semmire. Pedig ezek a srácok sokkal értelmesebbek, mint a szüleik voltak ilyen idős korukban, sokkal többet tudnak a világról, ez természetes. Kötetlenül és szabadon beszélnek a legkülönbözőbb témákról. Lassan már egy kisiskolás jobban, világosabban meg tudja fogalmazni gondolatait, érzéseit, mint mi: húszon-, harminc vagy negyven évesek. Az értelmi képességekkel tehát semmi baj. Mitől mások akkor ezek a fiatalok, mert hogy mások, az biztos? Az ifjúsággal kapcsolatos kutatások már régen figyelmeztettek minket: a halmozódó feszültségek, a plusz munka miatt túlhajszolt életmód, az anyagi nehézségek először is a családot, mint alapvető köteléket (a szocializáció legfőbb színterét) „bombázzák” szét. A különféle tanulmányok a család leépülése címszó alatt tárgyalják a problémát. Ez a kifejezés már-már megszokott velejárója ezeknek a dolgozatoknak. A képlet: a szülők éjjel-nappal dolgoznak, a nap 24 órájából az alváson kívül szinte minden percet a kereset kiegészítésére fordítanak. Otthon pedig nem hogy nem foglalkoznak a gyerekkel, de még idegesek, ingerültek is, amin nem is csodálkozhatunk. A gyerekek pedig magukra maradnak — szó szerint és képletesen. Idétlen videofilmeket néznek, számítógépes játékokkal töltik idejüket: azzal, hogy naphosszat repülőkre lövöldöznek (pitty, pitty, aztán meg bumm...),a szemük is szinte belefájdul a monotóniába, az unalomba. Később ital, kábítószer, félresiklott életek: érdektelenség, passzivitás, stb. No persze, nem mindig és nem mindenki, de tény, hogy e tendencia erősödik. Igen-igen: vannak becsületes, tisztességes fiatalok, stabil családok is. Mégis egyre nyugtalanítóbb jelenségek tanúi lehetünk. A közösség lassanként „leveszi a kezét” az egyénekről. Ebbe pedig sokan belerokkannak, s nem tudnak mit kezdeni magukkal s a világgal. És az isten óvjon meg bennünket attól, hogy a bajokat az ifjúságtól kéijük számon. Éppen tőlük, akik legfőbb kárvallottjai az úgynevezett nehézségeknek. Az ifjúság pontosan olyan, mint a társadalom, mint mi: egy kicsivel sem jobb és egy kicsivel sem rosz- szabb. Az iskola, az úttörő szövetség, no és a KISZ...? Miért nem segítenek ők a talajvesztett fiataloknak? Hát csak azért, mert nem tudnak. A gondok tőlük függetlenül hatnak, s az így keletkező következmények kezelésében tehetetlenek. Nem nyúlhatnak „át” a dolgokon, s nem hozhatnak létre az adott társadalmi közegben egy optimális kis világot — külön — a tízen-huszonévesek számára. Ilyen nem létezik. Sajnos egyelőre ezek a bizonyos dolgok nem állnak jól. S rövid időn belül sem lesznek lényegesen jobbak. Valószínűleg továbbra is túlhajtják magukat a felnőttek, a családok sem törődhetnek többet gyermekeikkel. Felkészülhetünk arra is, hogy tovább nőnek a társadalmi feszültségek. De legalább azt tudjuk, miért ilyen az ifjúság. Hiszen vannak okok és vannak következmények. És,ugye,reményeink is: hogy tisztábbak lesznek a viszonyok, kiegyensúlyozottabbak lesznek a családok, és hogy valódi közösségek nyújtanak majd támaszt a fiataloknak. A vakációzó srácok persze nem ilyen formán élik meg a körülöttük zajló történéseket. Ők csak unatkoznak mostanában,és szomorkásán mondogatják: valami új játék kellene... Havas András Befejezték a Dunai Vasmű III. kokszolóblokkjának építését A Dunai Vasmű III. számú kokszolóblokkja felépült, teljes kapacitással üzemel a 9,5 milliárd forintos nagyberuházás (MTI fotó: Bárándy Zoltán)
