Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-27 / 178. szám
■ 4. NÉPÚJSÁG, 1988. júíius 27., werde» Mozaikok Felnémet múltjából III 3. Az erdőmester javaslatát elfogadták, a Felnémet és Felsőtárkány közötti iparvasút megépült, s az uradalom felsőtárkányi erdőbirtokán 'az elkövetkező két évtized alatt az összes erdei vasutak (a birtok területén lévőkről van szó) üzemi központját alakították ki. 1934 februárjában Urbántsek Ignác érseki uradalmi erdőtanácsos „az összes erdei vasutak üzemvezető” posztjára Vendel Ferenc kinevezését javasolja, aki nemrég fejezte be, s „kifogástalanul teljesítette” kétéves „erdő- mérnök-gyakornoki próba- szolgálatát”. Amikor mindez történt, Felnémet már nagy uradalmi gazdasági központ, fejlett tehenészettel, tejüzemmel, disznóhizlaldával és -tenyésztővel, s itt van az egész uradalmi erdőgazdálkodás központja is. A „hordógyár”, vagyis az Egri Erdő- és Faipari Rt. fűrésztelepe és hordógyára már 1930-ban 119 munkást foglalkoztat, de jelentős ipari üzem — a harmincas évek derekán történt bezárásáig — az Érseki Bánya- és Ipartelepek Rt. szénbányája is, amelynek épületei, egykori irodaházai, szolgálati lakásai még ma is állnak Almár- ban, ahol a vasúti megállóhelyet épp a bányatelep üzemeltetése idején létesítették. Szembetűnő az a prosperálás, ami például a lakosság lélekszámának gyarapodásában is kifejeződik: 1920 és 1935 között 330 lélekkel gyarapodott a falu lakossága. A kor'szociális körülményeit ismerve talán az is érdekes lehet, hogy a fenti esztendő statisztikai adatai szerint az 510 lakóházból mindössze hét készült vályogból, a többi kőből. Az ipartelepítés, a korábbi vasútépítések, az érseki uradalom majorjának leilejlesztése nyomán viszonylag sok a bevándorló, amit jól kifejez gz anyanyelvi és vallási megoszlás is: az alapjában véve tiszta magyar ajkú lakosság mellett 1936-ban már két német, egy szlovák, egy horvát és két szerb anyanyelvű polgára is van a községnek, az összlakosságból pedig a 2351 katolikus mellett 23 a reformátusok, 2 az evangélikusok, 2 a görögkeletiek, 7 a zsidók és 7 az ismeretlen vallásúak száma. Beilleszkedésük a falu- közösségbe éppúgy zavartalan volt, mint a későbbi években jövő lakosoké (van közöttük erdész, faipari szakmunkás, kereskedő tisztviselő stb.). A közösségre, az otthonra, a szűkebb hazára találás szembetűnő példái ezek, amit a későbbi ragaszkodás, a Felnémetről való eltávozás után is jól kifejez. Személyes tapasztalás nyomán írhatom le: évtizedek elmúltával is jó szívvel emlegetik az innen ‘elszármazottak a tartós kötődés élményeit, indítékait. Van olyan, a faluból régen eltávozott barátom, aki időnként telefonon felhív, hogy legfontosabb kérdését következetesen így fogalmazza meg: Mi újság van Felnémeten? De tán még jellemzőbb az alábbi eset. Évekkel ezelőtt, a gyöngyösi autószervizben vártam, hogy autóm garanciális átvizsgálásának elvégzése után haza indulhassak. Mellettem idősebb férfi várakozott hasonló ügy miatt. Mindkettőnk kocsija azonos típusú volt, ami önmagában is ok volt a véleménycserére. Társalgás közben derült ki: mindketten személyes felnémeti kötődést ápolga- tunk magunkban. Azonosat méghozzá, hisz mindkettőnk családja csak jövevény volt. nem őslakos família. S mégis: a jelentős korkülönbség ellenére élményeink azonosak, maradandóak, életre- szólóak. Percek alatt elevenedett fel emlékeink nyomán egy már elmúlt, csak tudatunk rekeszeiben élő világ ezernyi szépségével, örömével, némelykori szomorúságaival. Még élő, s már rég elhalt ismerősökre emlékeztünk, színtereket elevenítettünk fel, a falu utcáit, épületeit vettük számba, majd — már-már az anekdoták szintjén — történeteket idéztünk, amelyekben sok volt a közös elem. Az öreg bányamester történetén éppúgy meghatóan mosolyogtunk, mint a Pipi apóén. Amaz — annak idején — hófehér, hosszú szakállával, bajuszával a barokk kori templomok istenábrázolásait juttatta eszünkbe, s idege- nes beszéde (német ajkú volt) különös csodálkozást váltott ki bennünk. Vele történt a „csoda”, amint az erdő hajnali fényében a bányából bányatelepi lakása felé ballagott. Kezében bot, s talán még dúdolgatott is valami ismeretlen, német dalocskát. Az erdei ösvény egyik fordulójánál falusi öregasszonyt látott, aki gombát szedegetett, s meglátva a fehér szakállú öregurat léidre borult, mert azt hitte, maga az úristen jelent meg neki e hajnali órán bottal kezében, s különös, ájta- tosnak tűnő dalt dúdolgat- va. A másik történet hőse. Pipi apó fél napon át tartotta vallóval az ajtófélfát a tréfás kedvű kőműves jóvoltából, aki „csak" ebédelni szaladt el a szomszédba, de elfelejtett visszajönni... Beszélgetőtársamnak, s nekem is az identitás, az azonosságtudat spontán felszínre törése volt az a rövidke idő, s azóta is szembe jut számtalanszor, mi több, olykor nyugtalanít: megtettem-e mindent, amit tehettem az. emlékek, a hajdani falu hajdani szellemi értékeinek átmentése érdekében?! Ez. a nyugtalanság hívta életre ezt a kis vázlatot is . . . (Vége) Lőkös István színpompás kosztümok Történelmi lovasjátékok Nagyvázsony ba Nagyvázsonyban, a Zichy- kastély parkjában néhány éves szünet után idén ismét megrendezik a történelmi lovasjátékokat. A július 29—30—31-én 10- töl 19 óráig tartandó programban több mint száz kosztümös szereplő vesz részt. Mindhárom napon délelőtt tartják meg a díjugrató- és fogathajtóversenyeket, amelyeket látványos lovasprodukció, úgynevezett pusztabemutató egészít ki. Az úttörőzenekarok műsora, mindegyik napon 13 órakor kezdődik. Ezt követik 14 órai kezdettel a díjugratóversenyek döntői. A történelmi, jelmezes lovasszínjátékot a négyesfogatok bemutatója vezeti be. majd korhű képben elevenítik meg a nagyvázsonyi vár legendás hírű és nagy erejű ura, Kinizsi Pál lakodalmát. A vigasságot bajvívó jelenetek és ügyességi lovasszámok egészítik ki. A Kuruc csata Nagyvázsony- nál című kosztümös jelenet a labancok ellen vívott egyik győztes ütközetnek állít emléket. A programot mindhárom napon a 48-as huszárruhába öltözött lovascsapat látványos karusszelje zárja. Szakrendelésre várók Egészségügyi intézményt avattak Gödöllő és környéke mintegy 9U ezer lakosának egészségügyi ellátását hivatott segíteni, kulturált körülményeket biztosítva a település központjában átadott egészségügyi intézmény, amelynek korszerű műszerekkel történő ellátására mintegy 23 millió forintot költöttek. Kulesár Mária asszisztens Garai Katalin óvónő vérnyomását méri Szávai Tibor- nc gyógytornász mozgás- szervi betegeknek tart rehabilitációs gyakorlatot (Fotó: Szabó Sándor) KI em kell az udvaron messzire nézni, mert kétponyványi az egész. Az omladozó paticskerítés mögött a magyar holdnyi kert, ahol évek óta nem terem más, mint dudva, lósóska és csalán. A ház a múltból ittfelejtett zsellérörökség, és csupán azért nem hivatalos műemlék, mert akkor a tanácsnak kellene rendbe hozatnia. A tanácselnök összerántja a szemöldökét, amikor felteszem neki a kérdést: — Ö a faluban a legelha- gyatottabb ember? — Nem akarja, hogy törődjünk vele. Ketten tesszük odébb a kifordult kertkaput, visszaigazítjuk a drótot a sark- ! vas helyén, miközben ösz- ! szecsípi a bokámat a nad- ! rágszár alá bújó csalán. Kí- I halt, elhagyott világ ez itt! i Se kutya, se macska, tyúkok sem kapirgálnak az udvaron, verebek fürdenek a kút előtt. — Itt lakik Sáfrány And- rásné, született Csók Veronika. Betöltötte a hetvenötöt, naponta jár hozzá a házi gondozó, és az ágyához hordatja a tanács kosztot. — Nincs senkije? — Egy fia Amerikában! — Nem törődik az anyjával ? — Gyűlöli a fiát! Egy hónapja talán, hogy ide utazott, maradni szeretett volna egy néhány hétig, de az anyja elzavarta: — Fel is út, le is út! — Vannak-e rokonai? — Néha meglátogatja egy ismerőse, de azokat sem állhatja. Átok minden szava. Szidja a tanácsot, az orvost, a kórházat, ahová tavaly mentővel elvitettük, már a házi betegápoló is alig állhat meg előtte. Álmélkodunk egy ideig a. bejárat előtt, mérincsél- jük a szemünkkel a bánatot, és nyomort idéző portát, majd a vőfélyek rig- musos dallamával nagy elhatározással kéretlen-kelletlen belépünk. Állunk már egy ideje a pitvarban, amikor bévülről mocorgás hallatszik, majd megjelenik Csók Veronika. — Jó napot! — Mi baj már megint? Kuncog Megmondtam ezerszer a doktornak. hogy engem a kórházba ne utaljon. Vagy a- gondozótól jöttek? Nem tagadom, hogy Mariskára tegnap rá akartam borítani a spenótot, és megmondtam, hogy nekem csak tésztát hozzon. Nem értik meg, hogy nincs fogam, nyelni tudok, de rágni nem. Minek tesznek a spenótra húst? Éhen kell vesznem! Kicsoda maga? Az elnök hangos barátsággal szólni próbál, mia forint közben, mint a rák, hátrafelé lépegetünk, csalogatva magunkkal az öregasszonyt. A vadszőlővel futtatott folyosón végre megállapodunk. — Kire van még panasza Veronka néni? — Panaszom? Nincs nekem panaszom! Annyi a panaszom. hogy még élek . . Arca. mint a padláson szárított szilva, szája széle lila. haragtól és gyűlölettől izzó szemgolyója, eleven fullánk. — Itt járt a fia? Fogatlanul harapja össze szája szélét, öklét a magasba lendíti, és boszorkány- módjára rikácsolni kezd. — Nekem nincs fiam! — De hiszen meglátogatta, segíteni akart. Miért gyűlöli? Erőtlenül hullik alá a magasba emelt kéz, a szája mozog még. de hang mái nem hagyja el a torkát. Félrebillent kendőjét igazgatni próbálja, aztán maga alá húzza a sámlit. — Mennyi a nyugdíja? Vállat von, erőtlenül, kimerültén magába roskad, és konokul hallgat. — Van-e kenyere, egyéb ennivalója ? Ahol már hiányzik a válasz. ott nincs kérdezni való, így köszönésünkre biccentést sem kapva, kifordulunk az udvarra, amely most pihentető oázisnak tűnik. Leereszkedünk a kert aljába. és onnan által a réten nagy fűzfák között, takaros kerülővel érkezünk vissza a tanácshoz. — Kéretlenül avatkoztunk bele más dolgába! — mondom az elnöknek, miközben sajnálgatom a szegény szerencsétlen, beteg vénasz- szonyt, és az iránt érdeklődöm. hogy segitik-e segélyével ? — írni akar róla? — Még nem tudom. — Azért, mert ha ír, altkor az igazságot írja! Egyebek között azt is, hogy ez az öregasszony a falu egyik leggazdagabb embere. Milliomos! Két takarékkönyve van. A fia írásos nyilatkozata szerint csupán az egyikben van nyolcszázhetven- ezer forint, a másikban is százezren felül! — Mivel hagyta itt a fia'' — Könnyekkel, és egy | olyan összeggel, amelyet ezúttal a tanács kapott meg 1 Ebből egy esztendeig eltarthatjuk a község tizenkilenc 1 elhagyott öregjét. . . Hallgatunk, alig merünk egymás szemébe nézni. Mily furcsa fintora az életnek: Éhen akar veszni Sáfrány Andrásné, aki sajnálja magától a mindennapi kenyeret is. miközben takarékönv- veiben és a szalmazsákjában kuncog a forinl . . . Sznlay István
