Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-20 / 172. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1988. július 20., szerda Grósz Károly Amerikában Vezető politikus szocialista országból — a Szovjetuniót kivéve — az elmúlt négy évtizedben nem tett olyan méretű és jellegű látogatást az Egyesült Államokban, mint amilyenre Grósz Károlyt hívták meg. július 19—27. között. Az utazást az amerikai fél kezdeményezte, és nyilvánvaló, hogy azt örömmei elfogadták, hiszen kölcsönös érdekről van szó. A washingtoni kormányzat független, szuverén országként kezeli Magyarországot, amellyel olyan mértékben kész fejleszteni a politikai, gazdasági és egyéb kapcsolatokat, amennyire — mint megfogalmazták — Budapest erre kész. Minden jel szerint. ez a washingtoni alapállás változatlan marad, bármelyik párt győzzön is a novemberi elnökválasztáson. A magyar diplomácia elvi alapokon, már sok éve törekszik az együttműködés fejlesztésére a vezető tőkés világhatalommal, s nem rajtunk múlik, hogy a közeledés bizonyos területeken még nem olyan mértékű, amint lehetséges lenne, és amint azt szeretnénk. Kézenfekvő, hogy ebben Washington — főként belpolitikai hátterű — fenntartásai mellett, a két ország eltérő méretei, világpolitikai és gazdasági szerepe játszik szerepet. A személyközpontú amerikai közgondolkodás ismeretében, jelentősnek tűnik, hogy az új magyar kormányfő, egyben pártvezető, lehetőséget kap arra, hogy hosz- szabb körúton ismerkedjék meg az Egyesült Államok több gazdasági központjával. az ország légkörével, életével. A zsúfolt program, amely a szó szoros értelmében a chicagói megérkezés percétől a washingtoni elutazás órájáig, alig biztosít szabadidőt a kormányfőnek, és az öt kísérő szakemberek kis csoportjának, hamisítatlanul amerikai jellegű. Grósz Károly olyanfajta utat bonyolít le, min| egy világcég vezető menedzsere, aki egy új, nagy piacot „dolgoz meg": reggeltől estig tárgyal a különböző ipari és pénzügyi érdekeltségek vezetőivel, valódi munkaebédeken és vacsorákon tart előadásokat, válaszol az amerikai üzleti és politikai elit tagjainak kérdéseire. Ugyanakkor gyakran. naponta többször is áll a helyi sajtó, a rádió, a televízió rendelkezésére. A körút végén kerül sorra Washingtonban miniszter- elnökünk találkozása az amerikai kormány több tagjával, valamint egy beható, többórás tárgyalásra. Ronald Reagan elnökkel. Jóllehet, az elnök jövő januárban távozik, nem kétséges. hogy a legfelső szintű tárgyalások eredményei meghatározzák majd a folyamatosnak tekinthető amerikai diplomáciát, s a jövendő kormány politikáját Magyarország irányában. Legalább ilyen fontos, hogy Grósz Károly, mintegy „bemutatkoz. hat" az amerikai törvény- hozásban, találkozik mind a képviselőház, mint a szenátus külügyi bizottságának tagjaival. A törvényhozás, mint ismeretes, a kormánynyal egyenrangú szerepet tölt be az amerikai kül- és gazdaságpolitika alakításában. A magyar kormányfő amerikai útja részben „jószolgálati": célja, hogy jó értelemben „reklámozza", megismertesse hazánkat, életünket, helyzetünket, nem leplezve gondjainkat sem. Ugyanakkor mindkét részről vallott cél, hogy a magas szintű látogatás indítékot adjon a gazdasági és pénzügyi kapcsolatok további fejlődésének, amire rendkívül nagy szükségünk van. Gyakorlati megállapodásokat ilyenfajta úttól nem várhatunk. Azt viszont annál inkább, hogy Grósz Károly utazása valóban jó szolgálatot tesz a két ország kapcsolatainak, ezen belül Magyarország politikai és gazdasági érdekeinek. Holtai András Karabahban nyugalom van Jerevánban és más örmény városokban, hétfőn mindenütt felvették a munkát, s kedden is dolgoztak az emberek, nyugodt volt a helyzet — közölték telefonon az MTI moszkvai tudósítójával hiteles örmény források. Az Armenpressz illetékese szerint. hétfőn nem voltak felvonulások. Az Izvesztyija kedden beszámolt arról, hogy az örmény fővárosban a hét első napján, az élet szemmel láthatóan kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba. Mihail Minaszbegjan, a jereváni városi pártbizottság első titkára. a lapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az egész tömegközlekedés normálisan működött, ami lehetővé tette a munkafelvételt is. Az MTI tudósítójának az azerbajdzsán! külügyminisztérium illetékeseitől szerzett információja szerint, kedden a köztársaság városaiban nyugodt volt a helyzet. a Karabah-hegyvidéki autonóm területről a nap folyamán, a későbbiekben adnak majd csak tájékoztatást. A köztársaság vezetői már visszatértek Moszkvából. Azerbajdzsánban — ahol hivatalosan még szintén nem közölték a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének határozatát — nagy érdeklődéssel, de nyugodtan várják az esti tv-összefoglalót, amelyet a szovjet első csatornán sugároznak a hétfői vitáról. VÉGE A HÁBORÚNAK? Irán elfogadta a BT tűzszüneti felhívását Teherán: Hasemi Rafszandzsani, az iráni parlament elnöke (j.) július 18-án, újságíróknak nyilatkozik az iráni fegyveres erők főparancsnokságának aznapi döntéséről, amelynek értelmében Irán feltétel nélkül elfogadja a Biztonsági Tanács 598. határozatát, amely azonnali tűzszünetre szólít fel az Irakkal folyó, 8 éves háborúban (MTI-telefotó) Biztató ajándékkal lepte meg Irán az ENSZ-et: július 20-án lesz éppen egy éve. hogy a BT 598-as számú határozatában, keményen felszólította Iránt és Irakot az 1980 szeptembere óta tartó háború befejezésére, és szankciókat helyezett kilátásba az ellen a fél ellen, amely felhívásának nem tesz eleget. Büntető intézkedésekre ugyan nem került sor — ehhez további szovjet—amerikai megegyezésre lett volna szükség —. ám az iráni parlament elnöke, a júniusban hadsereg-főparancsnokká kinevezett Haszemi Rafszandzsani, hétfői bejelentése a tűzszünet elfogadásáról, azzal a kilátással kecsegtet, hogy talán nemzetközi szankciók nélkül is közelebb kerül a béke a Közép-Keleten. Nem mintha „nem hivatalos" szankciókból nem lett volna éppen elég. Irak — a bagdadi álláspont szerint iráni provokációra válaszul — 1980 szeptemberében valójában azért indított átfogó támadást, szomszédja ellen. hogy Iránnak a sahtól örökölt, de az 1979-es iszlám forradalom óta fenyegetőbbnek tűnő túlerejét kiszorítsa az öbölből, s azt arab beltengerré változtassa. Ehhez az öböl menti olajtermelő királyságok pénzügyi támogatást — immár vagy 40 milliárd dollár erejéig —. Franciaország ultramodern fegyvereket, az Egyesült Államok pedig politikai elismerést adott — a két ország 1967-ben megszakított diplomáciai kapcsolatai a háború éveiben újultak fel. Irakot 1972 óta a Szovjetunióhoz is barátsági szerződés fűzi. A külső segítség főleg azután erősödött, hogy Irak villámháborús céljait nem érte el. s a nyolcvanas évek eleje óta a háború tétje már egyszerűen csak Irán féken tartása. Irán viszont tökéletesen elszigetelődött a nemzetközi színtéren, senkitől sem kapott hitelt, fegyverei fokozatosan elfogytak — hírek szerint 50, még a sah idején vásárolt harci repülőgépe maradt. Az ötvenmilliós ország embertömegei, élő erőként bevetve, 1981-től sikereket értek el a 16 milliós Irak 800 ezer fős hadseregének technikája ellen, de idén már fordult a kocka, és Irak hadi sikerein érződött a műszaki fölény nagyobb hatásfoka. Közben — bár tavaly májusban egy amerikai hadihajót iraki rakétatalálat ért — az Egyesült Államok és NATO-szö- vetségeseinek flottái is az iráni haditengerészet ellen sorakoztak fel az öbölben az utóbbi évben, a hajózás szabadsága biztosításának jelszavával. Igaz, az iraki légierő támadásai csak Irán olajszállításait veszélyeztették, míg Irán hadihajói Irakba és más arab országokba tartó, más kereskedelmi hajókat is támadtak. A legnagyobb iráni—amerikai összecsapás most, áprilisban volt, néhány nappal azután, hogy az iraki csapatok a fronton visszafoglalták a Fao-félszi- getet. A konfliktusban tulajdonképpen — nem csekély mértékben kockáztatva az arab országokhoz fűződő, általános érdekeit — a külhatal- mak közül csak a Szovjetunió maradt semleges. Az ENSZ-ben nem járult hozza az egyoldalú szankciókhoz Irán ellen, és állhatatosan javasolta, hogy a béke és a hajózás szabadsága a két fél megegyezésén és az öbölben felvonult külföldi erők kivonásán alapuljon. A frontról érkező hírek arra vallanak, hogy az iráni bejelentés ellenére, még messze a valódi fegyvernyugvás. Mindkét félnek még sok feltétele van, mielőtt békemegállapodást írhatnának alá. Lehet, hogy az iráni tűzszüneti ajánlat az ország végső vereségét előzi meg, de ez egyáltalán nem biztos. A háború története azt mutatja, hogy a vesztésre álló fél mindig számíthatott valamilyen külső beavatkozásra — akárcsak a még súlyosabb szankciók megakadályozására. Ezért inkább úgy tűnik, hogy az iráni ajánlat csak ezt a végtelen körforgást van hivatva megtörni. De már ez sem csekélység — nyolcévi harc és több mint egymillió iraki és iráni halott árán. { Kötvényárfolyamok Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. .Kötvényárfolyamai július 19-től július 25-ig. KamatKamatA kötvény megnevezése láb fiz. "Futam Középárfolyam (%i dátuma idő (%> AMFORA 11 11. 30. 1984—91 103,50 Balaton volán 11 10. 31. 1985—92 103,50 Borsodi Iparcikk 11. 11 11. 01. 1985—91 103,50 Borsodi Ruh. Kér. V. 11 11. 01. 1985—91 103,50 Bcrsodi Sörgyár 11 01. 31. 1986—92 100*50 BUB1V 11+3 12. 09. 1985—91 103,50 DÉLKER—I. 11 03. 20. 1985—91 99,50 DOM US 11 12. 10. 1984—90 102,50 DKV-Paraffin 11 11. 14. 1985—90 107,00 Györ-Sopron Iparcikk 11 03. 20. 1986—93 97,50 Heves Megyei Iparcikk 11 03. 17. 1987—93 98,50 Kaposvári Volán 11 12. 01. 1985—92 101,00 Kecskeméti Városi T. KK-1 11 <U. 06. 1986—91 121,00 KSZE 11 12. 15. 1986—92 100,50 Mátra Volán—I. 11 02. 17. 1986—91 100,50 Napsugár Ruh. Szöv. 11 09. 24. 1985—91 104,50 PIÉRT—1. 11 06. 30. 1984—91 97,00 PIÉRT—II. 11 04. 11. 1985—92 98,50 SKALA—I. 11 05. 31. 1984—91 97,00 SKALA—II. 11 05. 06. 1985—92 98,00 SKALA—III. 11 05. 15. 1985—92 97,50 Szabolcs Megyei Ipari KV. 11 10. 15. 1986—92 103,00 Szatmár Bútorgyár 11 10. 29. 1985—93 102,00 Gazdálkodó szervezetek által vásárolható kötvények • AGRAR—I. 12 07. 01. 1985—93 88,00 AGRAR—11. 11,5 04. 01. 1986—94 89,00 OKHB RT. 11 07. 01. 1987—94 86,00 OKHB RT. II. 11,5 07. 15. 1987—93 87,Of Az árfolyamok tájékoztató jellegűek, a kereslet-kínálattól függőek a megadott értéktől eltérhetnek. Az árfolyam középárfolyam, ezért vételnél —l°o-ot. eladásnál 4-1%-ot felszámítunk. Tájékoztató terjedelme miatt nem teljes körű. Bővebb felvilágosítás az OKHB Rt. egri és hatvani bankszervétől kérhető. Nem engedik szabadon Mandelát A dél-afrikai kormány a nemzetközi felhívások ellenére sem hajlandó szabadon bocsátani Nelson Mandelát — közölte hétfőn a dél-afrikai tájékoztatásügyi miniszter. Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) 26 éve börtönben sínylődő elnöke hétfőn töltötte be 70. életévét, s ez alkalomból állam- és kormányfők követelték szabadon bocsátását. „Még nem jött el annak az ideje, hogy Mandelát szabadon engedjük” — jelentette ki cinikusan Stoffel van der Merwe, dél-afrikai tájékoztatási miniszter a televízióban. Hétfőn újabb államférfiak követeltek szabadságot az ANC vezetőjének. „Mandela és a többi dél- afrikai politikai fogoly szabadsága elősegítené a faji elkülönítési rendszer békés felszámolásához szükséges politikai helyzet kialakítását, és Dél-Afrika demokratizálását” — hangsúlyozza Reagan amerikai elnök üzenete. Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök a polgárjogi harcos haladéktalan szabadon bocsátását, Dél-Afrika elleni büntető- intézkedések bevezetését és a faji elkülönítés felszámolását követeli. A nyugat-európai államok külügyminiszterei hétfőn közös nyilatkozatban követelték Mandela és a többi dél-afrikai politikai fogoly szabadon bocsátását, hangsúlyozva, hogy Pretoria ezzel kinyilváníthatná készségét az ország helyzetének békés rendezésére. Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára is részt vett hétfőn a világszervezet apartheid-ellenes különbizottságának Mandeláról megemlékező ünnepi ülésén. Pérez de Cuellar felszólalásában rámutatott, hogy Mandela, bebörtönzése ellenére a dél-afrikai tömegek faji egyenlőségért folytatott harcának élharcosa. A dél-afrikai Johannesburgban hétfőn a hatósági tiltások ellenére sajtóértekezletet tartott Winnie Mandela, a bebörtönzött polgárjogi harcos felesége. Win- nia Mandela újságíróknak elmondta, hogy férje jó egészségnek örvend, bár hónapok óta magánzóikéban tartják. Vízumot kapott az izraeli küldöttség Megérkeztek a szovjet vízumok a holland külügyminisztériumba a Moszkvába készülő izraeli konzuli küldöttség hat tagja részére — közölték kedden Jeruzsálemben holland diplomáciai források. A delegáció vasárnap indul útnak Hágába és hétfőn érkezik a szovjet fővárosba — egészítette ki az információkat Hans van den Broek holland külügyminiszter, aki Ruud Lubbers miniszterelnök kíséretében hivatalos látogatáson Izraelben tartózkodik. 1967 óta ez lesz az első ilyen jellegű izraeli küldöttség a Szovjetunióba. A vízumok Hollandián keresztüli kiadását a Szovjetunió azért választotta, mert az 1967-es arab—izraeli háború, a szovjet—izraeli diplomáciai kapcsolatok megszakítása óta, Hollandia képviseli az izraeli érdekeket Moszkvában. 1987 júniusában szovjet konzuli küldöttség érkezett Jeruzsálembe és az izraeli külügyminisztérium ez év júliusában további 3 hónapos ott tartózkodásra adott engedélyt. A szakértők az Izraelben található szovjet javakról tárgyalnak. laaaagi ia GÁMMCN fa színmáz (Öl Az Agria Játékok heti programja lel A LÍCEUMBAN ICl Goldoni: Két úr szolgája — zenés vígjáték ín] Az előadás kezdete: este, fél 9 óra Hn Július 21., 22., 23. ICl i (Esőnap: július 24.) A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZBAN fel ® Jékely Zoltán—Kocsár Miklós: lel Mátyás király juhásza — mesejáték Ijn Bemutató előadás: július 21-én, délelőtt 10 órakor n További előadások: július 22., 23. lel lőj Kocsis István ia VINCENT VAN GOGH Az előadás kezdete: este 8 óra július 24. AZ ÉRSEKUDVARBAN IS O^Tabarin: Veszedelmes levelek (Gl Az előadás kezdete: délután 6 óra Ipl július 21., 22., 23. íj (Esőnap: július 24.) ICl Jg] A DOBOS CUKRÁSZDÁBAN 0 Operett- és sanzonest Az előadás kezdete: este, 8 óra E július 22. IflelBleHa (31 I 1 131 EJ 01 (31 131 E EJ El El monodrámafO El El El El El El El El El ISlSSSSISESIESG^SISlEISlElEIEiaifilQl