Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-19 / 171. szám
niEflujfaq 1988. július 19., kedd Kilencven éve született Herbert Marcuse (1898-1979) német származású amerikai szociológus és filozófus, az 1920-as években az úgynevezett Frankfurti Iskola egyik megalapítója. Amikor a hitleri Németországból emigrálnia kellett, az Egyesült Államokba ment; ottani egyetemeken tanított. Már első munkája — Hegel ontológiája és a történetiség elmélete — hírnevet szerzett neki. Legjelentősebb műve az Érosz és civilizáció, valamint Az egydimenziós ember. E két művében fejtette ki híres nézeteit az egyén és a társadalom, a szabadság és a hatalom viszonyáról. Mint az „új baloldal” vezető ideológusa, az 1950-es évek nyugat-európai diákmozgalmainak egyik szellemi atyja lett. A fiatalok rajongtak érte; Marx és Mao mellett az ő neve elejéről vett nagy M betűt írták harmadikként transzparenseikre. (Marcuse egyébként ekkor vette maga mellé egyetemi tanársegédnek Angela Davist.) Kritikai elméletében a kapitalizmus marxi elemzésének eredményei a hei- deggeri egzisztencializmus és a freudi mélypszichológia elemeivel keverednek. Műveiben a kései kapitalizmusnak, kiváltképp a fasizmusnak az autonómiát és a szabadságot pusztító antihumá- nus, manipuláló tendenciáit veszi számba (ha nem is mindig eredeti, de szug- gesztív módon), a baloldali-ellenzéki értelmiség felháborodásának gondolati pátoszával. A Nap kél: 5.06 órakor, nyugszik: 20.35 órakor. A Hold kél: 10.40 órakor, nyugszik: 22.49 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMÍLIA nevű kedves olvasóinkat Eredeti latin formája az Aemilius. Német forrásmunkák „buzgón követ<5”-nek vélik jelentését. Időjárás Az ország jelentős részén a napsütés és a száraz idő lesz a jellemző, tartósabban felhős ég, kisebb zápor már csak északkeleten valószínű. Többnyire mérsékelt marad a nyugati, északkeleti szél. Hajnalban 11 és 16 fok között, délután általában 25 fok, északkeleten 21 fok körül alakul a hőmérséklet. Melegszik az idő a hét második felében 22 és 27, majd 26 és 31 fok várható. A családalapítás Azt mondják a kutatók, hogy az önálló élet alapjainak megteremtése a legnehezebb. Nos hát, A ngliában az ifjú házas Marylin és Mark Allen segíteni akart magán. Miután Ipswich- ben kimondták a boldogító igent, egy íjjal és egy légpuskával 12 járásban 100 rablást követtek el. A nagy kaland vége: a férfi 13, míg felesége 3 évet kapott. A nászút zsúfolt volt, ám a pihenés annál hosszabb... (gábor)-TANÁCSKOZOTT A NŐ- BIZOTTSÁG. Pétervásárán tartotta ülését tegnap délután a Hazafias Népfront helyi szervezetének nőbizottsága. Ezúttal vontak mérleget a terület gyermek- és ifjúságvédelmi helyzetéről, s az ezzel kapcsolatos további teendőkről mondták el véleményüket a résztvevők. MŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBORT szerveznek Hevesen. A városi tanács, valamint a budapesti Képzőművészeti Főiskola három esztendeje — a hevesi származású Kő Pál szobrászművész-tanár közvetítésével — teremtette meg a lehetőségét egy alkotótábor szervezésére. Augusztusban, immár harmadik alkalommal érkezik megyénk negyedik városába 12-15 festő- és szobrásznövendék, hogy Veres Sándor László festőművész-tanár vezetésével ismerkedjenek szűkebb hazánkkal.-FŐNYEREMÉNY. Egerben húzták ki a borítékos sorsjegy főnyereményét: Balajti Géza felsőtárkányi lakos a kóla és a kávé mellé szerencsét is próbált a Csuvas Étterem pénztáránál. Harminc forintért kért sorsjegyet, s a legutolsó ÍOO ezer forintot ért. A fiatalember alig hitt a szemének, s mint elmondta, a napokban kicsit ’’összenyomott” autója rendbetételére fordítja az összeget.-ÖREGDIÁKOK. Hét végén Párádon találkoztak az egri tanárképzőben 1939-ben végzett diákok. Meglepetésükre a Parádi Üveggyár és a Csevice-forrás ve- zetősége díszes gyógyvízzel teli palackkal ajándékozta meg őket, pedagógiai munkásságuk elismeréseként.-AUTÓLOPÁSGÁTLÓ MŰSZER. Újfajta autólopásgátló műszer gyártását kezdte meg az Agroinnova Gt. A berendezés egy elektromos zár: csupán az autóban elhelyezett rejtett kapcsolóval válik indít- hatóvá a motor. A szerkezet az összekötő vezeték elvágása esetén rövidre zár, s megakadályozza a gyújtást. Miután a Contravol elnevezésű készülékhez hasonlót még nem gyártanak sehol sem, a Gt. több európai országban szabadalmaztatja.-KUTYAKIÁLLÍTÁS. A mátrafüred-sástói kempingben július 23-án, szombaton országos CAC-kutyakiállítást rendeznek. Ezen a napon boxerek, do- bermannok, dogok, valamint schnauzerek versengenek majd a különböző dijakért.-HEVESARANYOSI JU- BÍLEUM. A hét végén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Hevesaranyoson. A BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága ezúttal emlékserleget adományozott az egyesületnek. Lukács Béla tüo. ezredes, megyei parancsnok pedig több egyesületi tagnak jutalmat adott át, számosán dicséretet kaptak. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I- es kórház területén, a felvételes belosztály melleit. Bejárat a patakparti portán. Telefon: II- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE 1 a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10- 133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. TEGNAPRÓL — MÁRA Gyöngyös mellett Szabolcsban is Levelezőoktatás Ny ír egy házán Csuvas fiatalok megyénkben Megyénk Szoyjetunióbeli testvérterületéről, Csuvasiából múlt vasárnap huszonhét tagú ifjúsági delegáció érkezett Hevesbe. A vendég fiatalok egy hetet töltenek szűkebb hazánkban, miközben megismerkednek a megyeszékhellyel, s a főbb kirándulóhelyekkel. Hétfőn délután a KISZ Heves Megyei Bizottságának székházában a csoport vezetőit - Mironov Vjacseszlav Georgijevicset, a Komszomol Csuvas Területi Bizottságának munkatársát, No- voszjolov Jurij Alekszejevicset, technikumi Komszomol-titkárt és Domracsev Alekszander Vla- gyimirovicsot, a Lenini Járási Komszomol munkatársát - Sós Tamás első titkár és Fodorné Gombos Klára, a megyei KISZ- bizottság titkára fogadta. Tájékoztatták a vendégeket megyénk ifjúságának mindennapjairól, az elkövetkező időkbeli legfontosabb tennivalókról. Lezárultak a felvételi vizsgák a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Társadalomtudományi Kara Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében, Gyöngyösön is.Mintífr. Magda Sándon- gazgatótól értesültünk, a nappali tagozatra 90 főt vettek fel, de várható, hogy átirányítással szeptemberben, az új tanévben 100-110 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a mátraalji városban. A levelező tagozatra 91-en nyertek felvételt, elsősorban az ország különböző mezőgazdasági üzemeiben dolgozók közül. Újdonságként azt is megtudtuk, hogy a tiszántúli területrőljelentkező igények kielégítésére, amelyet a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács, valamint a TESZOV kezdeményezett — a gyöngyösi intézet ősztől levelezőtagozatot indít Nyíregyházán. Ennek megvalósítására az otthoni mezőgazdasági főiskolán kapnak helyet, az oktatásra és főleg a gyakorlatok vezetésére a helyi mezőgazdasági, illetve a tanárképző főiskola tanáraiból kémek fel néhányat. Az előadásokat és a vizsgákat viszont a gyöngyösi intézet oktatói kara biztosítja.Természetesen az államvizsgát is Gyöngyösön teszik majd le a leendő üzemmérnökök. Nagycsaládosok tábora Zánkán Nagycsaládosok tábora nyílt meg hétfőn Zánkán, a balatoni úttörővárosban. Első alkalommal rendeznek most ilyen programot, amelyre öt-hat vagy még több gyermeket nevelő családokat hívtak meg az ország minden részéből. Á kéthetes üdülésen résztvevők között van két tizgyermekes család. A meghívás vonatkozott azokra a nagyszülőkre is, akik leszármazottaikkal egy háztartásban élnek. A balatoni úttörőtábor már évek óta igyekszik nyaralási lehetőséget teremteni a mozgássérülteknek is. Hevesi gázprogram ígéretes kezdés várható a kötvénypiacon Mint arról már korábban beszámoltunk, a település vezetékes gázellátása érdekében szeptember elejétől kötvényt bocsát ki jogi személyek részére a hevesi városi tanács. Az értékpapírokat — amelyek ezekben a napokban már nyomás alatt vannak — megbízásból a helyi takarékszövetkezet hozza forgalomba 49,9 millió forint összegben. A várható érdeklődésről,a kötvényértékesítés indításáról kértünk előzetes tájékoztatást Kontra Gyula tanácselnöktől. — A városi gázprogram meghirdetése után — még a végleges döntéshozatal előtt — lakossági tanácskozásokat tartottunk. Negyvennégy választókerületben mondtak véleményt az emberek, de tartottunk még két városkörzeti tanácskozást is. A tapasztalatok azt bizonyították, hogy érdemes volt a beruházás kérdésével foglalkozni, mert csupán két körzetben szóltak ellene. — Miként valósul meg a hálózat kiépítése? — Amint elkészül a gerincvezeték, a lakosok társulati formában viszik be az utcájukba, majd egyénileg a lakásaikba a vezetékeket. — Bizonyára van már támpontjuk arra vonatkozólag, hogy milyen érdeklődés várható a kötvények iránt? — Számos olyan vállalatot, céget, szövetkezetét tartunk máris számon, ahonnan — most még ugyan ”tapogatózó”jelleggel — érdeklődtek az értékpapírok, illetve a feltételek részleteiről. Helyben a Rákóczi Termelőszövetkezetre, valamint a Hanyi- Sajfoki Vízgazdálkodási Társulatra bizton számíthatunk. A kötvényeket egyébként március 3l-ig lehet megvásárolni, áprilisban ugyanis már kezdődik a kivitelezés — mondta a városi tanács elnöke. (szilvás) Megkérdeztük: Mennyivel kevesebben Július közepén járunk, így a nyár derekáig hozzánk érkező külföldiek számából vonhatunk le következtetéseket az idei megyei idegenforgalomra vonatkozóan. A kapott eredmény igen kedvezőtlen. Horváth Ferenc, a Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal marketing referense elmondotta, a rendelkezésükre álló adatok és tapasztalatok szerint szinte nullára esett vissza a Lengyelországból szervezett turizmus, 20 százalékos csökkenés tapasztalható a Csehszlovákiából beutazóknál is. Véleménye szerint „főludas” az ÁFA, viszont a szolgáltatás és az élelmiszerárak emelkedése is riasztaóan hat nemcsak a kelet-európai, hanem a nyugati vendégekre is. Mlinkó László, az IBUSZ Heves Megyei Irodájának igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig a tőkés relációból érkező vendégek száma 25-30 százalékkal kevesebb a tavalyihoz viszonyítva. A szervezett turizmus ellensége az ÁFA, viszont nem ártana az igazi komoly vonzerővel rendelkező turistaparadicsomok árait összevetni a hazai árakkal, s akkor igencsak meglepődnénk. Igaz, nagy a vendég- forgalom és „forog a turista”, ám ennek ellenére számos szálláshely üres, visszaesett a fizető vendégszolgálat, hiszen a turista- irodákba elsősorban érdeklődni jönnek, s a felvilágosítást kérőkből jóval kevesebb lesz igazi üzletfél, mint korábban. Szerkesztőségünkben osztot- tunk-szoroztunk, s a következő eredményre jutottunk: hazánk árai vészesen megközelítik (ha meg nem egyeznek) a görögországi és jugoszláviai költségeket. Viszont mindkét balkáni ország turisztikai nagyhatalom, s mi aligha versenyezhetünk az Adria, vagy a Égei-tenger romantikájával... Jó volna ezt nem csak az újságíróknak észrevenni. (soós) Zoo-iskola a mecseki kulúrparkban .4 hagyományokhoz híven az idén is megnyílt a zoo-iskola a pécsi állatkertben. Az ötször kéthete turnusok alatt csaknem kétszáz általános iskolás állatbarát tanulhatja meg itt az állatokkal való helyes bánásmódot. A napi munka mellett a gyerekek kiránduláson is részt vesznek, lovagolnak és vetélkedőkön mérik össze tudásukat. (MTI-foto: Kálmándy Ferenc) Rehabilitációs bizottság is működik Egészségvédelem az állami gazdaságban Hovatovább egyre több cég fordít fokozott figyelmet a nála tevékenykedők egészségének megóvására. így van ez a Füzesabonyi A lla- mi Gazdaságbams, ahol 1979- től van — heti három alkalommal — üzemorvosi rendelés. Kisebb panaszoknál helyben végzik a vizsgálatot, illetve a gyógyszerek felírását. Minden egészségügyi könyvvel rendelkezőnek — a konyhai, a húsüzemi, a zárt állattartó-telepi dolgozóknak — az előírásoknak megfelelően időszakos orvosi vizsgálaton is részt kell vennie. Akik pedig növényvédő-szerekkel foglalkoznak, azoknak a szezonális ténykedés megkezdése előtt, valamint azt követően az SZTK és a Köjál által közösen szervezett koliészter- enzim kontrollra kell menniük. A szennyvíz kezelésével megbízottak pedig hastífusz elleni védőoltást kapnak. A gazdaságnál egyébiránt egy háromtagú rehabilitációs bizottság is működik. Jegyzéket készítenek azokról a területekről, ahol a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatására nyűik lehetőség. Virtuskodtak a gyerekek Tűz Kápolnán és Noszvajon Vasárnap délelőtt Kápolna külterületén gyulladt meg egy nyolc vagonos lucernakazal. Á vizsgálat megállapította, hogy a tüzet gyermekjáték okozta. Ä kis ’’tettesek” ugyan előzőleg diny- nyét lopni indultak, s útközben fedezték fel a kazlat, amelyet ’’virtusból” gyújtottak fel. Az éjszakai órákban ugyancsak riasztották az ügyeletes egységet. Ezúttal Noszvaj volt az úticél: a Gárodnyi u. 14 alatti lakóházban égett két szoba berendezése. A tűz átterjedt az épület födémére és a tetőszerkezetére is. Mint a szakértők megállapították: a tulajdonos bekapcsolva felejtette az elektromos főzőlapot, s a sugárzó hőtől lángra kapott a közelben lévő éghető anyag. A két tűz együttes kára csaknem 200 ezer forint. A 07 jelenti: Halálos baleset Szűcsiben Július 15-én éjjel Szűcsiben egy útkereszteződésben egy autó — amelyet a gyöngyösi Tuza László vezetett — elütötte a kerékpározó Nagy Ferenc helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. Július 16-án délután Besenyő- telek külterületén K. S. besenyőtelki lakos kerékpárján szállította öccsét, K. A.-t.A bicikli nekiütközött az egerszalóki Széphegyi István által vezetett személy- gépkocsinak. A két gyermeket súlyos sérüléssel szállították kórházba. Ugyanezen a napon este Horton Kovács Gáborhely'x lakos segédmotorkerékpárral egy kisteherautónak ütközött, amelyet a horti Dénes József vezetett. A motoros könnyebben megsérült. Július 17-én, délelőtt Pétervá- sára és Ivád között a mátraszelei Végh István személygépkocsijával egy másiknak ütközött, amelyet Inhajzer Árpád, pétervásári lakos vezetett. Végh István könnyebb sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrségfolytatja a vizsgálatot. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. l.sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705