Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
4. GAZ DASAG — TÁRSADALOM népújság, 1988. július 16., szombat Munkanélküliség, sztrájkjog, bérreform Szakszervezeti törvényre van szükség Beszélgetés a SzEKI igazgatójával Az utóbbi hónapokban egyre nő a hazai belpolitikában a változások sebessége; a pártkonferencia hatalmas lendületet adott a társadalmi-politikai reformnak, amely reményeink szerint mihamarabb a gazdaságban is hasonló méretű átrendeződéshez vezet. Minőségileg új helyzetbe került most a magyar szak- szervezeti mozgalom is; szinte egyik napról a másikra olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a munkanélküliség megjelenése, a független szakszervezetek iránti igény, nyíltan állást kell foglalniuk, például a reálbércsökkenés, a bérreform, vagy akár a sztrájkjog kérdésében. Hogyan látja ezeket a kihívásokat dr. Búza Márton, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének igazgatója? — Magyar szakszervezeti mozgalomban a tisztánlátást sokáig az akadályozta, hogy miközben olyan gazdaságfilozófia és gyakorlat volt az országban, amely elismerte a piacgazdaság létét, hatékonyságát és szükség- szerűségét, ugyanakkor merev politikai, ideológiai keretek között akarták ezeket a piaci elemeket bevezetni a gazdaságba. Ez a merevség — amely a pártkonferenciával oldódni látszik — akadályozta, hogy a szakszervezetek a valóságos társadalmigazdasági viszonyoknak megfelelő formában működjenek. Véleményünk szerint a szak- szervezeti mozgalomnak az eddigi, felülről való építkezést meg kell fordítania ahhoz, hogy a mai kihívásoknak meg tudjon felelni. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy a szakszervezeteknek önállónak kell lenni, a párthoz való viszonyának a függőségből part- nersággá kell alakulnia. Ennek a partnerságnak az elvi lehetősége és szükségessége már 1957 januárjában megfogalmazódott a szakszervezetek X. plénumán, de a különböző határozatok ellenére mindeddig nem lett belőle valóság. A megújulásnak itt az a feltétele, hogy ha igazán alulról építkező szakszervezeti mozgalmat akarunk, akkor ez kizárja a pártnak a szakszervezeti káderügyekben gyakorolt, eddigi igen széles hatáskörét. — Egy önállóbb szakszervezetnek ugyanakkor bizonyára a mainál sokkal árnyaltabb kapcsolatrendszert kell kialakítani a különféle hatalmi, gazdasági, érdekképviseleti szervezetekkel. — Az eddiginél sokkal önállóbb kormánya van az országnak, ezért jobbak a mi feltételeink is a vele való tárgyalásoknál. Korábban nem- egyszer előfordult ugyanis, hogy a kormány pártdöntést kért egy adott kérdésben, még mielőtt arról a szak- szervezetekkel tárgyalt volna. Új mozzanatok jelennek meg az országgyűléshez való viszonyunkban is. Több kérdés tisztázatlan, már ami azt illeti, hogy ki kinek az érdekeit képviselje, kivel szemben, kinek a nevében. Egyre többször fordul elő, hogy egy- egy szakmai szakszervezet a saját parlamenti képviselőit összehívja. Hasonló a helyzet a Magyar Gazdasági Kamarával. Az érdekegyeztetés mechanizmusa csak akkor működhet hatékonyan, ha a kamarának is, és nekünk is egyértelmű jogosítványaink vannak. Ma már látszik például, hogy elkerülhetetlen a kollektív szerződések kötésének mai rendjét — azaz, hogy vállalati szinten jönnek létre a megállapodások — megváltoztatni. Ágazati, illetve szakmai kollektív szerződésekre van szükség. — Mindebből következik, hogy a Szakszervezeti Törvény megalkotása egyre sürgetőbb feladat. — Mi úgy látjuk, hogy a szak- szervezeteknek minden szinten joguk van „kételkedni” az állami szervek előterjesztésének helyességében. Ennek a „kételkedésnek” az intézményi, jogi garanciáit azonban mihamarabb meg kell teremteni. A független kormány és a független szakszervezet hatékony együttműködéséhez elengedhetetlen a Szak- szervezeti Törvény, amely jogainkat és kötelességeinket foglalja össze. A törvény megalkotásánál várhatóan két kérdésben lesznek komoly viták és érdekütközések: az egyik, hogy föl lehet-e vinni a szakszervezeti egyetértési jogot, esetleg a vétójogot is, a kormánynyal való tárgyalás szintjéig, a másik pedig, hogy törvénybe foglaljuk-e a sztrájkjogot. — A szakszervezeti mozgalom demokratizálása elképzelhetetlen a mai szervezeti keretek újragondolása nélkül. Mind több bírálat éri ezen a téren is a mozgalmat, akár a Tudományos Dolgozók Önálló Szakszervezetére, akár egyes szakmák, például a titkárnők, az írók, vagy újabban az építészek önállósodási lépéseire gondolunk. — Ezek a fejlemények egyértelműen jelzik, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom jelenlegi szervezeti felépítésében nem alkalmas arra, hogy a felszínre hozza a különféle szakmák és rétegek érdekeit. Szükség van a szakszervezeteknél a szövetségi rendszer bevezetésére, és meg kell szüntetni az alapszervezetekben a kizárólagos, illetve kötelező területi elvet. Az érdekvédelem, érdekérvényesítés szempontjából ugyanis nem feltétlenül jó a mai gyakorlat, amikor a segédmunkástól a gyáregységvezetőig egy alapszervezethez tartozik mindenki. Számítunk arra, hogy nagy helyi ellenállásba fog ütközni az alapszervezeti reform. Szerintünk azonban sok helyen már ma is igény van arra, hogy akár a szakmunkások, akár a mérnökök, érdekképviseleti megfontolásokból külön alapszervezetet hozzanak létre. A mai területi elv egy másik kérdést is felvet, nevezetesen, hogy helyes-e az egy vállalat — egy szakszervezet gyakorlat. Ma ugyanis az a helyzet, hogy ha az igazgató gazdaságossági megfontolásból bejelenti: kétszáz embert el kell bocsátani, akkor ezt a helyi szakszervezet általában támogatja, mondván, a hatékonyság növelése az ott dolgozóknak is érdeke. Csakhogy az a kétszáz ember, akit el fognak bocsátani, az is szakszervezeti tag! Egész mozgalmunknak újra kell gondolnia ennek kapcsán a kisebbség és a többség érdekeinek összefüggését, és a kisebbség, ez esetben az elbocsátottak, a hátrányosabb helyzetbe kerültek hatékony érdekvédelmének kialakítását nem halogathatjuk tovább! — Elérkeztünk a munkanélküliség kérdéséhez: minden bizonnyal ez ma a szakszervezeti mozgalmat érő, legsúlyosabb társadalmi kihívás. — Számítunk arra, hogy a munkanélküliség kérdésében várhatóak a legnagyobb konfliktusok a magyar társadalomban az elkövetkező években. A szak- szervezeteknek ezzel kapcsolatban világszerte, hagyományosan az az alapelve, hogy a munkanélküliség össztársadalmi méretekben mérve pazarlás, hiszen a dolgozó eközben nem termel, és nem teljesül elemi emberi joga, hogy legyen megfelelő és értelmes munkája. Hollandiában hallottam, ottani szakszervezetiektől, hogy az ő kalkulációjuk szerint, a most munkába lépő holland fiatalok felének egész életében nem lesz munkája! Azt gondolom, ilyen helyzetet mi semmilyen körülmények között nem vállalhatunk fel. Akinek ugyanis nincs munkája, abból nem lesz a sorsát felelősen irányító felnőtt, az védtelen, kiszolgáltatott, társadalmilag kiskorú marad. Az ifjúsági munkanélküliség azért különösen veszélyes, mert az ilyen fiatal vagy önmagát hibáztatja a helyzetéért, vagy a társadalmat, elfordul attól, esetleg végérvényesen szembe is fordul vele. Azaz, a tömeges munkanélküliség már nem gazdasági, hatékonysági kérdés, hanem súlyos társadalmi-politikai konfliktusok forrása, ilymódon a szak- szervezetek nem csak nálunk, a világon sehol sem támogathatják a munkanélküliséget, hiszen lényegében az az érdekvédelem csődjét jelenti. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy a talponmaradásunkhoz nélkülözhetetlen gazdasági változások, a termelés szerkezetének átalakulása megvalósíthatatlan, ha nem is globális, de területi, helyi, szakmai munkanélküliség nélkül. A munkanélküliséggel tehát meg kell tanulni együttélni a szakszervezeteknek, és meg kell tanulni kezelni azt. Ma még sajnos, túlságosan is sok minden tisztázatlan ezzel kapcsolatban ahhoz képest, hogy a munkanélküliség ma már valóság a magyar társadalomban. Csak néhány dolgot: nem tudjuk megmondani, mekkora a munkanélküliségnek egy adott területen az a nagysága, amely a társadalmi tűrőképességet meghaladja. Bizonytalanok vagyunk ma még abban a kérdésben is, mikor lesz az átmeneti munkanélküliségből tartós. Hiányoznak a megfelelő jogi garanciák, amelyek a mozgalom számára lehetővé tennék a teljes foglalkoztatás kikényszerítését. Az is tisztázatlan, hogy hol a szakszervezetek szerepe a munkanélküliek átképzésében, segélyezésében. Az nyilvánvaló, hogy ez nem lehet csupán szak- szervezeti feladat. — Nagy viták dúlnak napjainkban a bérreform körül. Erről mi az Ön véleménye ? — A keresetszabályozás eddigi rendszere nyilvánvalóan nem tartható fenn tovább, mert egyértelműen gátja bármiféle hatékonyabb munkának. Ebből azonban nem következhet egy korlátozás nélküli bérkiáramlási rendszer, mert ennek beláthatatlan inflációs következményei lennének. Miként azt a SZOT új főtitkára, Nagy Sándor több ízben is kifejtette, mi elengedhetetlennek tartjuk, hogy a jövőben a szakszervezet és a kormány között rendszeres bértárgyalások, illetve megállapodások jöjjenek létre. Ezeken a bértárgyalásokon az infláció mértéke, és a gazdaság valóságos teljesítménye alapján kell megegyezésre jutni. P.É. Modellező család. Felnémeten, az ABC-áruház fölött, a Sánc utcában, igen takaros, szépen berendezett házban laknak. Az udvaron autó, jobbra asztalos-, modellező műhely, tele szerszámokkal, gépekkel, alkatrészekkel, hajókkal, felszerelésekkel. Itt készülnek a házigazda elképzelései és a megszerzett vázlatok szerint az új fazonú versenyhajók, valamint a különböző tengerjáró hajók kicsinyített másai is. — Most az FT Weiskopf-ot készítem — mondja Kiss Oszkár, amikor betoppanunk „birodalmába”, és a nagy szorgoskodás tárgyára kérdezünk. — Ez egyébként az NDK-s halász- és halfeldolgozó hajó. Három járja belőle a tengereket. Ennek tervrajzát sikerült megszereznem, és szabad időmben a százszorosán kicsinyített modelljét építem. Az eredeti egyébként 175 méter hosszú, 30 méter széles és 60 méter magas, csodálatos alkotás. Később a hűs szobába invitál. A szekrények tele érmékkel, serlegekkel, vázákkal, kupákkal. A különböző versenyek győztes trófeái ezek. Valamennyihez élmény, izgalom, utazás és munka fűződik. A legutóbbi néhány darabot Győrből, az országos bajnokságról hozták haza, ahol az apa DA kategóriában I. osztályú szintet teljesítve lett győztes, fia pedig a serdülőknél állhatott a dobogó legfelső fokára, de nem sokkal maradt el tőlük az asz- szony, Kiss Oszkárnésem, pedig 146 ismert „menő” küzdött a díjakért. Aztán szakmai felvilágosítás következik. így tudjuk meg, Szerelés alatt a versenyhajó az ellökés pillanata, ereje, stb. Míg ezeket el nem sajátítottam, persze, nem sok sikerre számíthattam. Úgy látszik viszont, hogy ezen a területen a családtagok fogékonyabbnak bizonyulnak — tesz- szük hozzá tréfálkozva —, hiszen a most harmadikos fia szorosan ott lépked nyomdokaiban, és a felesége is nagy ellenfél, hiszen nemegyszer leszorította már őt a dobogóról, a házi, a városi, a megyei és a területi versenyeken. — Ez így igaz, mert van kitől tanulniuk. Meg hát nekik is kell egy kis sikerélmény — vágja ki sikeresen magát a szó szorításából az édesapa, aki motoija, állandó segítője a sportoló és barkácsoló családnak. Szinte természetes, hogy a gyerek apját követi, de az, hogy az édesanya is beáll versenyezni, már nem egészen hétköznapi. — Amikor megszületett a fiam, úgy döntöttem, hogy én is komolyabban odafigyelek a modellezésre. Gondoltam: miért is ne sikerülne nekem is eredményeket elérni? Az is igaz, nem akartam a hétvégeket sem egyedül, itthon tölteni — indokolja elhatározását Marika, ahogy a házi munkáját befejezve, csatlakozik hozzánk. — Már az első versenyemen jól szerepeltem. Őszi sokat segített az előkészületekben. Úton voltunk éppen a verseny színhelyére, amikor a kocsiról hajója leesett és tönkrement. így tudott aztán állandóan mellettem lenni, tanácsokkal ellátni. Nagy derű kíséri most az akkori történetet, mert igazság az, hogy kényes „jószág” a hajó, nagy érték, s könnyen megsérülhet még a célba érkezéskor is, hiszen másodpercek alatt hatalmas távokat képesek megtenni, nagy sebességgel. így aztán speciális fából, balsából (Közép-Ameri- kában található) építik, amelyik a fenyőtől is majdnem tízszer könnyebb, vagy műanyagból, vagy alumíniumból. A vászonvitorlák helyett is fóliákat használnak, és rugalmas, gyorsan száradó, fényezhető, és mégis kemény festékeket. Ezek kombinációjának nagy mestere Kiss Oszkár. Most is egy új fazonú versenyhajó tervén gondolkodik, hogy eddigi eredményeit jövőre meg tudja védeni. Persze, nemcsak ő, hanem a családja is. Fazekas István hogy sok kategóriája van a hajómodellezésnek. A vitorlás önjáró osztályban, ahol ők is versenyeznek, például három. A DM kötött hajóhosszat, árbocmagasságot és vitorlafelületet ír elő. A DIO-nél viszont már nincs előírva a hajóhossz. A DX két, háromtörzsű modellt jelent kötetlenül, és bizonyos megkötöttségekkel... Sok fáradtságot, türelmet igényel ez a sportág, ez a hobbi. Ez tűnik ki a 45 éves apa szavaiból is, amikor elmeséli, munkából hazajövet — az egri Vilati dolgozója, szakmája épület- és bútorasztalos -; gyakran előfordul, hogy délután 4 órától hajnali kettő-három óráig is dolgozik, mert minden elő van készítve az építéshez, s azt már nem lehet abbahagyni. Gyermekkori álmának beteljesülése e szenvedélye, mert mindig olyan tengeijáró hajókat szeretett volna építeni, amilyeneket a képeken és filmeken látott. Terveinek megvalósításához tíz évvel ezelőtt kezdett hozzá, azóta is versenyez, és bizony négy évvel ezelőtt majdnem abbahagyta, mert addig nem jöttek az eredmények. Csak felesége unszolására tett le szándékáról. — Tény, hogy sok „trükkje”, szabálya van a versenynek — mondja most már elégedetten. — A rajthely, a szél, a vitorlaállítás, Szabolcs, — győzelmi Irófeával. (Fotó: Bajzát László) Nagyon sokan úgy hiszik, hogy a játék a gyermekek kiváltsága. Persze, ez csak részben igaz, mert a felnőttek többsége is játszik valamit, ami szorosan hozzátartozik mindennapi életéhez, mondhatjuk úgy is: hobbijához, az önkifejezés vágyához. A hobbi lehet alkotó jellegű, fantáziát mozgató is. Ilyen hobbi, játék és sport is a hajómodellezés, amelynek egyik kitűnő mestere Kiss Oszkár, valamint családja, felesége Marika és fia, a serdülőkorú Szabolcs, az MHSZ Egri Mátra Volán Modellező Klub tagjai, akiket a sportágban a legjobbak között tartanak számon. Versenyben is az élen a Kiss család Hobbijuk — a hajómodellezés
