Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-15 / 168. szám

Dlefwjtaq 1988. július 15., péntek Száz éve halt meg Budapesten a szol­noki születésű Balogh Kálmán (1835- 1888) fiziológus, farmakológus, egyete­mi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A pesti egyetemen szerzett orvosi ok­levelet, s 1860-tól tanársegéd volt a bu­dapesti élettani tanszéken. 1862-ben szövettanból szerzett magántanári ké­pesítést; a következő esztendőtől a ko­lozsvári egyetemen, majd 1867-től 1871-ig a pesti egyetemen az elméleti orvostan tanára. 1871-től haláláig a gyógyszertan professzoraként oktatott a budapesti egyetemen. A szabadság- harcot követő idők kiemelkedő, köz­ponti jelentőségű tudományos szemé­lyisége volt, a kórszövettan oktatásának és művelésiének hazai űttörője, a ma­gyarországi kísérletes gyógyszertan megalapítója. Jelentős kutatásokat vég­zett a rákkal és egyéb daganatokkal, a gyulladásokkal, a különféle alkaloidok hatásával kapcsolatosan. A sejtkórtan- nak és Pasteur tanításainak egyik legko­rábbi hazai ismertetője, aki az elsők kö­zött végzett hazánkban bakteriológiai kísérleteket. Az Orvosi Hetilap szerkesztésében, s az egyetemi oktatás fejlesztésében egyaránt Markusovszky Lajos segítő­társa. Munkáit harcos materializmus és antiklerikalista szellem hatotta át. A Nap kél: 5.02 órakor, nyugszik: 20.38 órakor. A Hold kél: 6.11 órakor, nyugszik: 21.48 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HENRIK, ROLAND nevű kedves olvasóinkat Henrik nevünk eredeti formája az ógermán „Hamuik" volt, amelyben a „hein” jelentése: „otthon, ház”, a „ridhi” pedig „hatalmas", ily módon az „otthon ura” az értelme. ^„[időjárás Várható időjárás ma estig: Nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Eleinte csak a Dunántú­lon, később országszerte várható eső, záporeső, zivatar. Az élénk déli szél egyre többfelé északnyu­gatira fordul, és megerősödik. A zivataros területeken átmenetileg viharossá fokozódik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet észak­nyugaton 19 fok körül, délkeleten 25 fok körül alakul. így már más... Fred Singer, az egyesült államokbeli virginiai George Ma­son Egyetem tudósa cáfolja azt a közkeletű elméletet, misze­rint az atomháborút nukleáris tél követi. Elmélete szerint a túlélők nem attól, hanem a nukleáris nyár forróságától pusz­tulnak majd el. Ja, ha ez így igaz, akkor megnyugodtam... (sárhegyi)- SZÜNET A KÖNYV­TÁRBAN. Július 21-től augusz­tus 29-ig nyári szünet lesz a Me­gyei Könyvtárban. Ez alatt az idő alatt az érdeklődők az ifjúsági ol­vasóterem szolgáltatásait vehetik igénybe, ahol folyóiratok, hírla­pok, kézikönyvek, idegen nyelvű szak- és szépirodalmi kötetek kö­zött böngészhetnek. A látogató­kat hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 13-18 óráig fogadják az egri Ifjúsági Ház II. emeletén.- ÉLETMÓDTÁBOR. A felsőtárkányi Politikai Képzési Táborban életmódtábort szerve­zett a Heves Megyei KISZ-Bi- zottság és a megyei Köjál egész­ségnevelési osztálya. Á progra­mok jűlius 18-tól 24-ig tartanak.- KÖNYV A CSÚCSTA­LÁLKOZÓK HÁTTERÉRŐL. A napokban kerül a könyves­boltokba a KISZ KB gondozá­sában Oltványi Tamás munká­ja: A csúcsok titkai. A kötet az 1959-es szovjet-amerikai meg­beszélésektől kezdve végigvezet a két nagyhatalom politikusai­nak találkozóin, egészen a leg­utóbbiig, a moszkvaiig.- MA NYÍLIK AZ EX­PRESSZ ÉTTEREM. Egerben ma délelőtt 11 órakor kerül sor az Expressz étterem ünnepélyes megnyitójára. Az egri áfész keze­lésében lévő, felújított egységben önkiszolgáló és étterem rész várja a vendégeket. EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órá­tól holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hét­főtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I- es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: II- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap feggel 7.45 óráig. Nappali ügye­let hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának föld­szintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez-HOL ÁLLNAK A RE­FORMMUNKÁLATOK? Ez­zel a címmel tart előadást Jend- rolovics Pál, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal főosztályve­zetője jűlius 20-án, délután 14.30-tól az egri Ifjúsági Ház­ban. A kötetlen beszélgetés ke­retében szó lesz a bér- és foglal­koztatás politika időszerű kérdé­seiről is.- HAMBURGI ZENÉ­SZEK MEGYÉNKBEN. A Show Musikkorps Ahoy elneve­zésű hamburgi női zenekar július 18-tól 24-ig megyénkben vendé­geskedik. Ez idő alatt koncerte­ket is adnak, így Felsőtárkány- ban július 21-én, az egri Dobó té­ren július 22-én, 17 órakor mu­tatkoznak be. Pétervásárán pedig július 23-án, 18 órakora tamale- leszi Általános Iskola fúvószene­karával lépnek fel közösen.- BIOTECHNOLÓGIA'88. A biotechnológia témakörében rendez tanácskozást és kiállítást Budapesten szeptember 12-től 16-ig a KISZ Központi Bizottsá­ga Élelmiszeriparban Dolgozó Fiatalok Tanácsa. Azoknál a vál­lalatoknál és intézményeknél dolgozó fiataloknak a jelentke­zését várják, akik az új biotech­nológiai módszerek fejlesztésé­ben máris jelentős eredményeket értek el, és ezeket kívánják be­mutatni. tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőinté­zet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőte­lek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rá­kóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szom­bat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és mun­kaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL — MÁRA Vitafórum a társasági törvényről A dolgozók képviseletében A Szakszervezetek Heves Me­gyei Bizottsága szervezésében a készülő társasági törvénnyel kapcsolatban mondták el véle­ményüket a hét közepén szak- szervezeti tisztségviselők, válla­lati vezetők, s megyénk több or­szággyűlési képviselője. Az eseményen Fábryné Dobai Ilona, az SZMT titkára köszön­tötte a résztvevőket, köztük dr. Fahn Pétert, a Szakszervezetek Országos Tanácsának közgazda- sági osztályvezető-helyettesét. Vitaindító előadást tartott Re- hák József, a SZOT közgazdasá­gi osztályának munkatársa. Fon­tos kérdésként vetette fel, hogy a tervezett űj jogszabály életbe lé­pésével együtt jár majd a tulaj­donviszonyok bizonyos átrende­ződése, és szemléletváltozás szükséges a gazdálkodásban is. Nem kevésbé lényeges megszab­ni a mozgalom feladatait a társa­ságoknál — közkereseti és betéti­eknél, közös vállalatoknál, egye­süléseknél, korlátozott felelőssé­gű és részvénytársaságoknál — dolgozók érdekeinek képvisele­tében és védelmében. A hasznos gondolatokat és ja­vaslatokat tartalmazó vitában hozzászólt többek között dr. Puskás Sándor^ az Országos Ke­reskedelmi és Hitelbank vezéri­gazgató-helyettese, országgyű­lésiképviselőnk, Kovács András, a Selypi Cukorgyár főmérnöke, a megyei képviselőcsoport vezető­je, Kócza Imre országgyűlési képviselő, a Finomszerelvény- gyár vezérigazgatója, dr. Hor­váth Lajos, az apci Qualital Köny- nyűfémöntöde igazgatója, Mor­vái Ferenc, a Megamorv-Inno- mark vezetője, Kalmár Péterné dr., a megyei munkaügyi bíróság elnöke, Juhász Mária, a Gyön- gyös-Domoszlói Állami Gazda­ság, és Tiszai János, az Eger- Mátravidéki Borgazdasági Kombinát szb-titkára. A szakszervezeti központ képviselői ígéretet adtak arra, hogy a fórumon elhangzott ész­revételeket, javaslatokat továb­bítják a törvényelőkészítésben résztvevőknek. Az országosnál magasabb az időskorúak aránya — Családi kifőzőhely Pélyen — Újabb klubok magányos embereknek — Egy gondozónő átlagban hat rászorulóval foglalkozik Helyzetkép a megyei szociális gondozásról Társadalmunk sokrétű felada­tai közé tartozik az idős embe­rekkel való törődés, életük hát­ralévő éveinek gondtalanná téte­le. Az említett sokrétűségnek komoly alapja van: különbözik ugyanis az időskorúak egészség- ügyi és szociális helyzete, illetve személyenként és időnként más­más gondozási, ellátási módoza­tokra van szükség. Megyénkben az átlagosnál nagyobb figyelmet igényel ez a tevékenység, hiszen az időskorúak aránya az összné- pességen belül magasabb, mint az országos átlag. A nyugdíjkor­határon felüliek aránya itt 24,5, míg az országos átlag 22 száza­lék. A rászorulókról való gondos­kodás egyik régi — tíz éves — for­mája a szociális étkeztetés, ame­lyet már 1986-ban csaknem 2200-an vettek igénybe. Az igé­nyek az áremelkedések ellenére nőttek, így a VII. ötéves tervben évente 210 idős embert tudnak fogadni. Gond, hogy a tanácsi költségvetésből erre a célra a ter­vezett forintokból csupán 7-8 hónapig gazdálkodhatnak az il­letékesek. Segített azonban a központi támogatás, így az igé­nyeket ki tudták elégíteni. Külö­nösebb gond a kistelepüléseken van, ezeken a településeken úgy­nevezett családi kifőzőhelyekkel igyekeznek megoldani az ellátási problémát; eddig csak Pélyen si­került. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idősek szeretik a nekik szervezett klubokat: 72 műkö­dik már a megyében, csaknem 1900fővel, kilencven százalékos kihasználtsággal. A következő tervciklusban évente két idősek klubjának megszervezését terve­zik a működtető tanácsiak. Eger­ben immár a negyediket adták át, az idén még Bélapátfalván, Kis­körén, Vámosgyörkön, Gyön- gyösomsziban, Kápolnán és Ti- szanánán nyílik meg egy-egy. Megyénkben elsőként Poroszlón avattak úgynevezett szállást biz­tosító idősek klubját, majd to­vábbi három helyen szervezték meg ezt a gondozási típust: Tar- naleleszen, Lőrinciben és Mező- szemerén. A létrehozók először ötnapos ellátással számoltak, az igények azonban a folyamatos nyitvatartási sürgették. Jelenleg 80-an, s öt éven belül további negyvenen kapnak ilyen ellátást. Áz értelmi fogyatékosok nap­közi otthona nagy terhet vesz le a dolgozni kívánó szülők válláról. Az első ilyen Egerben létesült 50 fővel, majd további tízen kerül­tek be ide, ahol még társadalmi­lag hasznos munkát is végezhet­nek, akárcsak az andornaktályai intézet égisze alatt. A mozgásukban korlátozot­takra a házi szociális gondozók vigyáznak: egy gondozónő átlag hat rászorulóval foglalkozik. Munkájukat 14 gondozási köz­pont irányítja, s további 9 létre­hozását tervezik, idős embertár­saink jobb ellátása érdekében. r Tyénteki [ íortrénk A közös képviselő Nem divat mostanában kö­zösségi megmozdulásokról írni, kollégám is jelezte: lassanként törölni kell a szótárból ezt a kife­jezést. Az alábbi példát mégis megemlítjük, ugyanis nem min­dennapi dologról szereztünk tu­domást a napokban. A szürkesé­ge, élettelensége miatt annyit szapult egri Csebokszári lakóne­gyedben, a Zalka Máté utcán összefogott egy 75 lakót számlá­ló kis közösség, és társadalmi munkával kialakított egy régóta hiányolt parkolórészt az épület­tömbök előtt. Az ötletet Zám Istvánné, közös képviselő vetette fel egy márciusi gyűlésen, ahol (Fotó: Szántó A"- György) jelen volt a városi tanács képvise­lője is. Persze, egy jó elképzelés önmagában véve édeskevés, a megvalósításhoz munkára, szer­vezésre is szükség van. Erről kér­deztük az agilis hölgyet. — Amikor szóba került az ügy, sokan hüledezve, hitetlen- kedve néztek rám — meséli. — Ez régóta probléma, de ez ideig még senkinek nem sikerült meg­oldani — mondták többen. Erre aztán fogtam magam, elindul­tam az engedélyekért, a szüksé­ges papírokért. Már ekkor mel­lém állt egy lakó, Kovács István, aki segített az előkészítésben. Mondanom sem kell, nagyot néztek az emberek, amikor az egyik nap megjelent a markoló­gép­— Meglehetősen példátlan a betonsivatagban, ahol — egy ol­csó közhellyel élve — teljesen el­idegenedtek egymástól az embe­rek, hogy mozgósítani lehet egy csapatot. Miként sikerült? — Nézze, nekem is családom, három gyerekem van. Otthon engem is vár a ’’második mű­szak”. Mégis, amikor megfőz­tem, kimostam, lementem az ut­cára, és munkához láttam. Nem túlzók: pillanatokon belül jöttek a többiek, és velem együtt dol­goztak. Két héten keresztül ez mindennap megismétlődött. Ennyi időt vett ugyanis igénybe a parkolórész kialakítása. — Ügy tűnik, ezzel a feladat- vállalással közösség kovácsoló- dott. De mi a biztosíték arra, hogy ez a spontán gárda nem bomlikfel? — Igaz, a munkának vége, de az emberek továbbra is igénylik, hogy együtt legyenek, hogy vala­hová tartozzanak a napi ’’hajsza” után is. Példának talán annyi is elég, hogy ma este bográcspartin veszünk részt, a panelházak mö­götti pázsitos részen. Barta Katalin Szombati számunkban olvashatják Egy szerviz — nagy vállalkozókedvvel Egerben, az ELKISZ Val­lon úti szervizében nem fél­nek az új elképzelések meg­valósításától. Ezt jelzi, hogy tevékenységüket egy ideje kibővítették videomagnók, számítógépek, színes televí- ziókjavításával is. Most — a HÁEV-vel közösen — az egri kábeltelevíziós rend­szer létrehozásán fáradoz­nak. Sárhegyi István e vál­lalkozásról kérdezte Réti Györgyöt, a szerviz vezető­jét. Az írást az 5. oldalon ol­vashatják. Ódon utcák kopott kövén Lapunkban már beszámol­tunk arról, hogy nemrégi­ben rendezték meg az olasz- országi Arezzoban az Eger Magyarország gyöngysze­me című — bemutatókkal egybekötött — kiállítást. E program előzményeiről, az itáliai városban eltöltött na­pok hangulatáról, illetve magáról a rendezvényről számol be Koncz János, aki elkísérte erre az útra a sző­kébb hazánkbeli „csapa­tot”. A cikk a 6. oldalon ta­lálható. Jubileumköszöntő Száz esztendeje született Füst Milán költő, író, eszté­ta, számos híres dráma szer­zője, századunk szépprózá­jának egyik legkiemelke­dőbb művelője, a Nyugat nemzedékének egyik ismert alakja. Az évforduló alkal­mából készített irodalmi ösz- szeállítás lapunk 8. és 9. ol­dalán olvasható. Szakképzés — szakmunkás­igény Ülésezett a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság A Heves Megyei Népi Elle­nőrzési Bizottság tegnap 13 óra­kor a megyei NEB tanácskozó- termében tartott ülést. Az első napirendi pontban dr. Kovács Já­nos, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője, és Kisger- gely István, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője beszámolt a szakközépiskolák­ban és szakmunkásképző intéze­tekben folyó képzés, és a vállala­tok szakmunkásigényének össz­hangjáról, majd a megyei NEB tagja, a lefolytatott vizsgálat ve­zetője, Jenei A rtúrnészólt erről a témáról. Másodszor egy vizsgálati programról volt szó, ”Az új vál­lalatvezetési formák működésé­nek tapasztalatai” címmel, So- modi Lajos, a megyei NEB tár­sadalmi elnökhelyettesének elő­adásában. Végül az ülés zárása­ként Csepelyi Károly, megyei NEB-elnök tett elnöki jelentést. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Thumbnails
Contents