Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-14 / 167. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. július 14., csütörtök MA ESTE: BEMUTATÓ A LÍCEUMBAN Lehet-e két urat szolgálni? Két úr között, kutyaszorítóban a szolga (Oláh Zsuzsa- Epres Attila, Gáspár Tibor) Ma este fél, 9-kor mutatják be Egerben, a Líceum udvarán Carlo Goldonj: Két úr szolgája című zenés vígjátékát. A darabot az idei Agria Játékok fő programjaként állította színre a Gárdonyi Géza Színház társulatával Gáli László igazgató-főrendező. A próbák egyik szünetében a rek- kenő hőség elől egy napernyő alá húzódva őt kérdeztük az Agria Játékok mű- sorpolitikájáról és a Goldoni-darab rendezésének szempontjairól, vezérlő gondolatáról. — Tavaly érezhetően megváltozott az Agria Játékok arculata, ugyanakkor jóval többen ültek a széksorokban, mint a korábbi években. Milyen koncepció áll az átalakulás mögött? — Az Agria a kőszínházi munka meghosszabbítását jelenti, így elveinkből nyáron sem engedünk. Ragaszkodnunk kell a közérthető igényességhez, mert a szabadtéri játékokat a közönséggel való kapcsolat elmélyítésére is kiváló lehetőségnek tekintjük. Emellett igyekszünk kialakítani azí a sajátos arculatot, ami hosszú távra is vonzóvá teheti a nyár esti színházba járást. Olyan remekműveket kutatunk fel a drámairodalom választékából, amelyek eleget tesznek az oldottabb kikapcsolódás igényének. Műsorpolitikánk másik vezérlő elve, hogy a magunk eszközeivel segítsük a magyar dráma érvényesülését Tavaly Tamási Áron drámáját, az Énekes madarat mutattuk be, az idén Jé- kely Zoltán: Mátyás király juhásza című alkotása kerül színre. — Maradjunk azonban most a ma esti bemutatónál . . . Miért éppen Goldoni darabjára esett a választás? — Régi szerelmem a Két úr szolgája. Többször megrendeztem már, és egyre inkább érzem, hogy fantasztikus dramaturgiájú, kikezdhetetlen remekmű. Műfaja ugyan zenés vígjáték, és a világ színpadainak egyik legtöbbet játszott sikerdarabja, ám csöppet sem igénytelen alkotás. Komoly szellemi és fizikai erőfeszítést kíván a társulattól a közönség elé vitele. Rajtunk múlik, hogy a nézők meg- érezzék: nem szimpla „haknivígjátékot” látnak, hanem többrétegű alkotást, mely ugyanakkor rendkívül szórakoztató. Nagyon érdekes például a darab stílusbeli többszólamúsága, ami Goldoni tudatos szerzői koncepciójának eredménye, aki összefoglalta korának hanyatló és frissen születő színpadi irányzatait. A figurák többsége a commedia dell’arte-böl eredeztethető. Goldoni megtisztította ezt a XyiII. században már hanyatló műfajt a rárakódott sallangoktól, és így legjobb értékeit mentette át. A következő réteget a rokokó életérzés ábrázolása adja. A szerelmesek érzelemkultuszát a mai racionálisabb világból visszanézve túlzottnak érezzük, ezért szerintem csak ironikusan jeleníthetjük meg. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy érzelmeik hang- súlyozásával a fiatalok valójában szabadságharcot folytattak alapvető emberi jogaik elismertetéséért. A harmadik réteget a romantikus figurák képviselik. Ók a progresszív, előremutató szabadságeszményt testesítették meg ekkor, és a polgári dráma fejlődése is ebbe az irányba vezetett. Független, önálló hősök tűnnek föl a színpadon, akik nem tűrik el a gyámkodást. — A vígjáték központi figurája, Truffaldino bohócruhában lép elénk, és maga a díszlet is egy cirkuszi ponyvasátrat idéz ... — A darab dramaturgiai kidolgozottsága engem leginkább a bohóctréfák szinte végletes tökéletességére emlékeztet. Ugyanakkor igen sok olyan helyzetjáték került át a műbe a commedia dell’arte eszköztárából, amely szintén ezzel a világgal rokon. Ezért kézenfekvőnek éreztem, hogy egy cirkuszi fiorondon játsszuk el a komédiát. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy igen komoly egzisztenciális kérdésekről szól a darab. Truffaldino ugyanis nem természeténél fogva kétszínűsködik és ravaszkodik, kétkulacsos- ságát az élet kényszeríti rá. Dehogy akar ő két urat szolgálni, egyszerűen csak jól szeretne lakni végre. Az ösz- szes csalafintaság és kényszerszülte talpraesettség e korgó gyomor folyománya Sokan Figaro irodalmi előzményének tartják Truffaldi- nót, ösztönös lázadónak, akinek cselekedeteiben már megmutatkozik az elégedetlenség a világ egyenlőtlen berendezkedésével szemben. Hazudozásai ellenére is megszeretjük, mert érezzük fonákhelyzetét, és mert elbűvöl azzal a különös tehetségével, hogy a legnagyobb kutyaszorítóból is ki tudja vágni magát. Életrevalóság, az élet rajongásig vitt szeretete sugárzik belőle, melyből, hacsak egy kicsi is átragad a Líceum közönségére, már elmondhatjuk, nem dolgoztunk hiába ... (koncz) A szerelem •cm minőit: fenékig tejfel... (Saárossy Kinga, Epres Attila) ff Lilike"-emlékház Sümegen Budapesti orvos ajándéka a városnak Több millió forint értékű, zömében herendi porcelánokból és Kovács Margit által készített kerámiákból álló gyűjteményt adományozott a Budapesten élő dr. Szondy István orvos Sümeg városának. Az adományt a felesége, kívánsága szerint annak felújított szülőházában a „Lili ke”-emlékházban helyezték el. A kiállított tárgyak zömét Honthy Hanna és Károlyi Mihályné is láthatta, mert mindketten jó barátságban voltak az adományodr. Szondy Istvánná, Liliké zó feleségével. Az emlékház A gyűjtemény egy része Üj képek a kiállításon Kicsit sem lett jó, hogy a Gyöngyösi Galéria visszaköltözött a Petőfi utcába. Az egyébként szép épület belső terei nem adják a legszerencsésebb keretet egy kiállítás megrendezéséhez. Hogy a járókelők megszokott áramlásának útjából is kiesik, csak tovább mélyíti a nehézségeket. A kiállításnak ugyanis csak az lehetne a legfőbb célja, hogy minél többen lássák. minél többen foglalkozzanak az ott bemutatott tárgyakkal. Erre a Petőfi utcában kevés az esély. A látogatók bejegyzéseit tartalmazó könyv is erről árulkodik. Most Bodrogi Dalma állt ismét elő a képeivel. A gyöngyösi alkotó teljesen új kollekciót vonultatott fel. De még a megoldásban is eltér a korábban látottaktól. Mintha kiérleltebb lett volna azóta, hogy utoljára láttuk a vásznait. Technikailag is markánsabbá, jellegzetesebbé formálódott. Lendületes és vaskos ecsetvonásai az eddiginél több indulatot hordoznak. Egyre több művének a hátteréül a kockás beosztást választotta, amelynek szimbolikája sok mindent elárul. Képeinek nagyobbik része nem keresi a rajzos megoldásokat, inkább a színekkel rögzített foltokat használja. Olyan érzést kelt a nézőben, hogy az alkotónak nem a részletek a fontosak, hanem azok a belső feszültségek, amelyek kiteljesednek az ecsetje és a színek dinamikája segítségével. A képek java része: mintha pattanj készülne az abroncs a hordón, mintha robbanás előtt lenne a kráter, mintha a bordák alig győznék megakadályozni, hogy a szív kivágódjék a mellkasból. De láthatók itt „szelíd” képek is, például az, amely édesanyját örökíti meg. nagy-nagy szeretettel ábrázolva a varrogatással bíbelődő, a szívének legkedvesebb lényt. A napraforgók vagy a várost ábrázoló kép ugyanazt a lelkiállapotot fejezi ki, közelebb a klasszikus formákhoz és megoldásokhoz. Mintha egy más Bodrogi Dalmát mutatnának be. A mostani tárlat anyaga jól követhetően adja tudtunkra a festő művészi fejlődését, emberi, lelki gyarapodását, de nem ad felmentést a töprengés, a vitatkozás és megértés kényszere alól. MÁTYÁS B. FERENC: Kiruccanás ii í. Vadonatúj terepjáró kapaszkodott vidám erőfitogtatással az úton. Kétoldalt zuzmószakállú fenyők takar, ták a hegyet és a szomszédos völgyoldalak szomorú irtásait. Néhol konok forrás buggyant, állhatatosan mélyülő csermelyeivel át- meg átszelte az utat, mintha a föld izzadna a ráncaiba kapaszkodó autó kereke alatt. Elhullatott, korhadó rönkök hevertek a patak partján: idézték az ember vonulását. A kanyarodok öblében sziklák leselkedtek, elégtételre sóváron, mint a fejszével döntött fatörzsek zuhanás közben ... Torobán Károly érezni vélte a sértett vidék esetlen borzongását. Nosztalgikus hallgatása kíváncsivá tette a sofőrt. Semmibe véve a nyaktörő utat, hozzáfordult. — A szerkesztő úr erről a vidékről való? — Kevesen élnek ott. ahol születtek — válaszolta Torobán Károly kitérően, mert tudta, hova akar társa kilyukadni. Nyugdíjazása előtt együtt „terepeztek”, kiismerte potyaleső természetét. Most a bőséges falusi ebéden járhatott az esze — nem másért vállalkozott erre a kiruccanásra .. . — Az embernek ott kell megállnia a helyét, ahova a sorsa veti — mondta bölcs- ködön a sofőr. „Ó, szólamok — gondolta Torobán Károly —, örök menedékeink.” Hangosan ezt felelte: — Az embert nem sorsa veti, hanem egy felsőbb érdek vagy annak hiánya . . . Látszat csupán, hogy a véletlen kezében vagyunk dobókockák. De magára, barátom, ráillik a mondás, hogy megél a jég hátán is! —- Tegyen rá, szerkesztő úr, és megnyeri. De nem válaszolt a kérdésemre: ismerős-e ezen á környéken? — Igen — adta meg magát Torobán Károly. — Szű- kebb pátriámban járunk. — Szép és vad vidék — mondta elismeréssel a sofőr. — Amilyen én is voltam emberebb koromban . . . — Mit beszél, szerkesztő úr?! Hol van még maga attól, hogy ilyeneket mondjon? — Közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz, barátom, bizony . . . — Hihetetlen — csóválta meg fejét a sofőr, és kis időre csak az útnak szentelte figyelmét. — De nem érzi. szerkesztő úr, hogy fiatalodik, amikor ezeket a gyönyörű fenyőket látja? — Dehogynem, barátom, dehogynem, bizony érzem . .. — Én — vallotta be a sofőr — síksági ember vagyok. Gyermekkoromban azt sem tudtam, léteznek a Kárpátok ... Hát csak nézem ezeket a hegyeket és elbűvölnek. Szeretném, ha szállna ez a tragacs, hogy pillantásomat követhessem, s ott teremjek, azon a ponton, ahova a tekintetem szökken! — Engem is izgalomba hoznak — mondta Torobán Károly, majd riporteri gépiességgel megkérdezte: — Hogy került ide, Erdélybe? 1 — Jöttünk . . . Olyan divat- , féle volt köztünk, aztán meg senki nem állta utunkat. . . És nem bántuk meg! Itt valahogy töményebb az élet, mintha a hegyek karéja sűrítené, dúsítaná . . . Még magyarul is megtanultam, hallhatja, szerkesztő úr! No persze. azért itt sem Las Vegas. . , —v. Hát hol Las Vegas? — Las Vegasban, szerkesz- 1 tő úr — kacagott a sofőr. A völgy szűkült, a fenyő- I sorfal ritkulni kezdett, aztán csupasz, sima sziklafal váltotta fel. Esőmosta, kopott felirat mellett kapaszkodtak vagy ötven métert. Tórcbán kibetűzte: VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! „Amikor ezt felfestettük ide — gondolta Torobán Károly —, jelmondatainkkal kultúrát hoztunk a hegyek közé... Vajon? Vagy csu- |‘ pán jelenlétünket törvénye- I sítettük rovásainkkal?” (Folytatjuk) (gmf)
