Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
2. F 4 jlj IIK n NÉPÚJSÁG, 1988. június 8., szerda „A többoldalú leszerelés létjogosultsága” Várkonyi Péter felszólalása az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés leszereléssel foglalkozó harmadik rendkívüli ülésszakán az általános politikai vitában hétfőn félszólalt Várkonyi Péter külügyminiszter, hangoztatva: „A jelenlegi ülésszak, amely kereken tíz esztendővel követi az immár történelmivé v)ált első rendkívüli leszerelési ülésszakot, egyedülálló lehetőséget nyújt az államoknak a megtett út felmérésére, a tanulságok levonására és a következő időszak feladatainak kijelölésére.” „A visszapillantás azt mutatja, hogy ezek az évek a végleteket hozták a leszerelési erőfeszítések történetében, hiszen az első rendkívüli ülésszak záródokumentuma, és a második Salt-szerződés által jelzett emelkedő év után a leszerelési tárgyalások megtorpanása és a szerződésekben megtestesülő leszerelési infrastruktúra leépülése következett be. 1984 mélypontjáról kiemelkedve a fokozatos és kölcsönös átértékelések nyomán újabb emelkedő év alakult ki. A harmadik rendkívüli leszerelési ülésszak tehát kedvező körülmények között végezheti munkáját. „Az elmúlt időszak leszerelési eredményei között kiemelkedő jelentőségű a Szovjetunió és az Egyesült Államok által a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött szerződés, amely nemcsak abban tekintetben nyit új fejezetet a leszerelés történetében, hogy először irányoz elő tényleges nukleáris leszerelési intézkedéseket, hanem az ellenőrzés eddigi felfogását is szinte forradalmasítja, korábban elképzelhetetlennek tartott szigorúsággal, és kiterjedtséggel biztosítja szerződés teljesítésének ellenőrzési feltételeit. „Meggyőződésünk, hogy a kétoldalú keretek között eddig elért, valamint a jelenleg már kirajzolódó újabb Afganisztán legtöbb tartományában fokozódó hevességgel folynak a harcok a fegyveres ellenzék és a kormánycsapatok, illetve a különböző kormányellenes csoportosulások között. A Reuter hírügynökség keddi beszámolója szerint a kormánycsapatok kénytelenek voltak feladni a déeredmények nem hagyhatják érintetlenül a többoldalú leszerelési fórumok tevékenységét sem. Ezek ugyanis egymást kölcsönösen befolyásolják, fékezik vagy ösztönzik, és kölcsönösen ki is egészítik” — hangsúlyozta külügyminiszterünk, majd így folytatta: „Az ülésszak elvi jelentőségű feladata, hogy eredményességével és konkrét útmutatásaival egyértelműen bizonyítsa a többoldalú leszerelés létjogosultságát és életképességét. Ezt leginkább annak általános érvényre emelésével teheti meg, hogy a biztonság egyetlen országnak sem lehet kizárólagos joga, hogy a biztonság mindenki számára egyenlő, egyetemes és oszthatatlan, illetve, hogy a kölcsönös biztonság szavatolásához való hozzájárulás minden állam joga és kötelessége.” „A Magyar Népköztársaság mind a kétoldalú kapcsolataiban, mind a nemzetközi fórumokon arra törekszik, hogy tevékenyen hozzájáruljon a nemzetközi légkör javításához, a biztonságot kölcsönösen szavatoló megállapodások kimunkálásához. A magyar kormány még a leszerelési folyamat hanyatlásának az időszakában, a kétoldalú leszerelési érintkezések mélypontján iá következetesen síkraszállt az államok közötti párbeszéd fenntartásáért, a felmerült problémák tárgyalásos úton li Kandahar tartomány azonos nevű fővárosa körül két védelmi gyűrűt, és egyes nyugati megfigyelők szerint küszöbön áll a város eleste. Szemtanúk szerint a Kandahar körüli harcokban sok száz kormánykatona esett el. A TASZSZ kedden azt jelentette, hogy Kandahar- ban a biztonsági erők lefoglaltak egy fegyverszállívaló politikai rendezéséért. Ezt az álláspontot ma is valljuk. „Jelenleg a multilaterális lészerelési tárgyalásoknak egy olyan területe van, amely legalább részleges eredményeket tud felmutatni: a vegyi fegyverek teljes tilalmára vonatkozó egyezmény tervezete. Az utóbbi években sikerült megoldási találni vagy a megoldáshoz közel kerülni egy sor olyan kérdésben, amely korábban megoldhatatlannak bizonyult. Ilyen például a helyszíni ellenőrzés számos részlete. Várkonyi Péter ezután emlékeztetett arra, hogy ez év februárjában a genfi leszerelési értekezleten a Magyar Népköztársaság nevében fontos bizalomerősítő bejelentést tett hazánk vegyi fegyvertől mentes státusát illetően, később pedig — önkéntes jelleggel — adatokat is közöltünk a magyar vegyiparról. „Az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentését célzó budapesti felhívás nyomán a magyar diplomácia aktívan dolgozott annak érdekében, hogy mind a Varsói Szerződés keretében, mind az európai biztonsági és együttműködési folyamatban elősegítse a katonai enyhülés témakörével kapcsolatos elképzelések egyeztetését, ösztönözze valóra váltásukat.” „A Magyar Népköztársaság kormánya változatlanul szükségesnek tartja, hogy minden lehetséges eszközzel hozzájáruljon a sokoldalú leszerelési megoldások, a korszerű biztonságpolitikai mechanizmusok kialakításához, az első rendkívüli leszerelési ülésszakon megfogalmazott célok eléréséhez.” — mondotta külügyminiszterünk. tó konvojt, amely az ország központi része felé tartott. A szállítmány gránátvetőket, aknavetőket, robbanószereket, rakétalövedékeket és több száz láda lőszert tartalmazott. A kormányellenes erők különböző csoportjai közötti összecsapásokban az utóbbi napokban 93-an vesztették életüket — írta a TASZSZ. Rendkívüli arab csúcs Algériában kedd délután megkezdődött a negyedik rendkívüli csúcstalálkozó. A háromnapos tanácskozás egyetlen hivatalos napirendi témája az immár hetedik hónapjába lépő palesztin lázadás támogatása —, s ekként valójában az arab államok viszonya az arab egység és szolidaritás évtizedeken át hangoztatott, de gyakorlat által kevéssé megerősített gondolatához. A csúcsot végül hivatalosan kezdeményező Sadli Ben- dzsedid algériai elnök szerint a találkozón konkrét és határozott, együttes cselekvésben megnyilvánuló döntésekre van szükség. Algéria egyértelműen a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ anyagi támogatásának intézményesítése és a népi tiltakozás politikai támogatása mellett tette le voksát, s erre szeretné rábírni vendégeit is. Ez nem könnyű vállalkozás. Maga a csúcs összehívása is közel három hónapot késett az eredeti elképzelésekhez képest, s ebben számos tényező közrejátszott: — Az Egyesült Államok térségbeli „rendezési” törekvései. — Az arabközi ellentétek, melyekből közvetve vagy közvetlenül több is érinti a palesztinokat, illetve a velük szorosabb kapcsolatban álló arab államokat. — A PFSZ-hez és az önálló palesztin államisághoz yaló távolról sem egyértelmű viszonyulás, melyről ilyen helyzetben valameny- nyi arab vezetőnek nyilatkoznia kell. — Az izraeli megszállással szemben súlyos áldozatokkal vállalt palesztin tiltakozás — több mint 200 halott, tízezer bebörtönzött, a megszállt területek lakosságának teljes elszegényedése a gazdasági , fojtogatás miatt, stb. — olyan helyzetet teremtett, melyben az arab országok ma nyilvánosan aligha tagadhatják meg a kért támogatást. Nyitott kérdés az egyeztetett politikai akcióké. A PFSZ helyzetét, kizárólagos képviseletét megerősítő állásfoglalás mellett a csúcsnak állást kell foglalnia az elvben mindenki által támogatott nemzetközi közel- keleti konferencia ügyében is, egyértelműen körvonalazva annak hatáskörét és a palesztin részvétel formáját. KORMÁNYKATONÁK ESTEK EL Afganisztáni harcok Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. június 7-től június 13-ig. A kötvény megnevezése Kamatláb (%i Kamatfiz. dátuma ^Futam idő Árfolyam %a névérték >an vétel eladás AMFORA 11 11. 30. 1984—91 100,00 102,00 Balaton Volán 11 10. 31. 1985—92 100,00 102,00 Borsodi Iparcikk II. 11 íi. ai. 1985—91 101,00 103,00 Borsodi Ruh. Her. V. 11 11. 01. 1985—91 101,50 103,50 Borsodi Sörgyár 11 01. 31. 1986—92 98,00 100,00 BUBIV 11+3 12. 09. 1985—91 100,50 102,5» DÉLKEB—I. 11 03. 20. 1985—91 96,50 98,50 DOMUS 11 12. 10. 1984—90 100,0« 102,00 DKV—Paraffin 11 11. 14. 1985—90 105,50 107.50 Győr-Sopron Iparcikk. 11 03. 20. 1986—93 96,00 98,00 Heves M. Iparcikk 11 03. 17. 1987—93 96,00 98,00 Kaposvári Volán n 12. 01. 1985—92 99,00 101,00 Kecskeméti V. T. KK. I. íi 01. 06. 1986—91 119,00 121,00 KSZE íi 12. 15. 1986—92 98,50 100,50 Mátra Volán—I. íi 02. 17. 1986—91 98,00 100,00 Napsugár Ruh. Szöv. ii 09. 24. 1985—91 102,00 104,00 PIÉRT—I. H 06. 30. 1984—91 105,50 107,50 PIÉRT—II. íi 04. 11. 1985—92 95,50 97,50 SKALA—I. íi 05. 31. 1984—91 95,00 97,00 SKALA—II. íi 05. 06. 1985—92 96,00 98,00 SKALA—III. íi 05. 15. 1985—92 95,50 97,50 Szabolcs M. Ip. KV. íi 10. 15. 1986—92 100,00 102,00 Szatmár Bútorgyár íi 10. 29. 1985—93 99,50 10\1,50 Caz^álkodó szervezetek által vásárolható kötvények: AGRAR—I. 12 07. 01. 1985—93 95,00 97,00 AGBAr—II. 11.5 0«. 01. 1986—94 86,00 88,00 OKHB Rt. 11 07. 01. 1987—94 99,00 101,00 OKHB Rt. II. 11,5 07. 15. 1987—93 98,00 100,00 Jelenleg kapható kötvények: T rtósítóip. Komb. KK. 11+2 07. 15. 1987—93 101,00 103,00 Mátra Volán II. Eger 11+1 09. 17. 1987—92 99,50 101,50 Az árfolyamok tájékoztató Jellegűek, a kereslet-kínálattól függően a megadott értéktől eltérhetnek. A tájékoztató terjedelme miatt nem telj skörű. Bővebb felvilágosítás az OKHB Rt. egri és hatvani bankszervétől kérhető. 73 ember meghalt, 229-et ápolnak Új sínek a robbanás helyén Cj sínek lefektetéséhez készítik elő a terepet június 6-án, azon a helyen, ahol felrobbant három robbanóanyagot szállító nagyméretű vasúti tehervagon. A szerencsétlenség okai egyelőre ismeretlenek. A jelentések szerint 73 ember meghalt és 229-et kórházban ápolnak (Népújság-telefotó — MTI’)' rC Külpolitikai kommentárunk }—i Katonapolitika A MOSZKVAI CSÜCS tapasztalataira építve, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé júliusi, varsói ülésén, újabb javaslatokat terjeszt elő leszerelési és együttműködési kérdésekben. Elsősorban az európai hagyományos fegyverzet témájában várhatók javaslatok, amelyek továbbfejlesztik a testület budapesti felhívásában megfogalmazott indítványokat. A VSZ és a NATO tagországainak bécsi konzultációi az utóbbi időben lelassultak, elsősorban a NATO- országok magatartása miatt. A májusi, genfi szovjet —amerikai külügyminiszter} találkozón már egyetértés alakult ki a vitás kérdésekben, de a NATO-n belüli, későbbi konzultációk során, az Egyesült Államok több szövetségese élesen tiltákozott ez ellen. Egyesek a „szuperhatalmak” összeesküvésének minősítették a szovjet—amerikai javaslatot. Az amerikaiak emiatt utasították el végül a megegyezést, s a moszkvai csúcson is ugyanez történt. A Szovjetunió szövetségesei ugyanakkor több ízben is maradéktalan támogatásukról biztosították a két nagyhatalom konszenzusát A SZOVJETUNIÓ INDÍTVÁNYOZTA, hogy a két szövetség cseréljen hivatalos adatokat a hagyományos haderőről és fegyverzetről (országokra is lebontva), közzétéve saját becsléseit is a másik fél erejéről. Ezzel egyértelmű választ lehetne kapni, hogy hol vannak aszimmetriák. Második szakaszként a tárgyalások megkezdésével párhuzamosan, azonnali, helyszíni ellenőrzést kell végrehajtani — az Atlanti-óceántól az Uraiig —, ami a bizalom nagyfokú megerősödéséhez vezet. Ezt követné a harmadik szakaszban a fél-félmilliós haderőcsökkentés. A NATO mindeddig nem adott választ erre a javaslatra. MINDEN JEL SZERINT az amerikai belpolitika játszik közre abban, hogy egyelőre nincs megállapodás a hadászati támadófegyverek ötvenszázalékos csökkentéséről. A védelmi miniszterek két moszkvai megbeszélésén regionális kérdések is felvetődtek, így az iraki—iráni háború problémája is. Egyöntetűen kijelentették, hogy egyik fél sem ad el fegyvert Iránnak. SZÍRIA ÉS JORDÁNIA FELTÉTELEI Shultz-körút vége Minden konkrét eredmény nélkül ért véget kedden George Shultz amerikai külügyminiszter negyedik közel-keleti körútja. A Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott zárómegbeszélés után újságíróknak adott nyilatkozatában Shultz mégis azt hangoztatta: valamennyi érintett fél arra ösztönözte Washingtont, hogy folytassa erőfeszítéseit a közel-keleti béke tárgyalásos előmozdítása érdekében. „Nem tudok semmi olyan konkrétumról beszámolni, ami változást eredményezett volna a megbeszélések során” — ismerte el Shuitz aki az elmúlt napokban Egyiptomban, Jordániában, Izraelben és Damaszkuszban igyekezett híveket nyerni az amerikai rendezési elképzeléseknek. A damaszkuszi rádió, kommentárjában két olyan elvet nevezett meg, amelynek az érvényesítéséhez Szíria feltétlenül ragaszkodik. Az egyik az Izrael által megszállt területek erőszakos bekebelezésének megengedhetetlen volta, a másik pedig a palesztinai arab nép önrendelkezési joga. A TASZSZ szovjet hírügynökség szerint Ammanban tájékozott körök úgy tudják, hogy Husszein király Shultz értésére adta: Jordánia semmilyen lépést nem tesz az amerikai terv érdekében mindaddig, amíg Washington nem garantálja, hogy kivonják az izraeli csapatokat a megszállt területekről. Mubarak egyiptomi elnök arra biztatta Shultzot, hogy folytassa közel-keleti próbálkozásait, mert az amerikai csomagterv — bár néhol módosításra szorul — tartalmaz pozitív elemeket is. A kedd délelőtti Mubarak —Shultz találkozó után mindkét politikus elutazott Kairóból. Shultz nyugatnak repült: Madridba ment, egy NATÖ-tanácskozásra. Mubarak kelet felé vette útját: előre be nem jelentett látogatásra Bagdadba utazott. Az iraki fővárosban Szad- dam Husszein elnök várja, aki nem tudott elutazni Algírba az arab csúcsértekezletre, mivel túlságosan lekötik az Iránnal vívott háború teendői. Osztrák kooperációban készült minitokos ablakredőnyök és SOLAR-típusú napellenzők üzletszerzésére és felszerelésére felveszünk ÜZLETKÖTŐKÉI NÓGRAD, HEVES, BORSOD MEGYE TERÜLETÉRE. Saját gépkocsi szükséges. Asztalos kisiparosok jelentkezését is várjuk együttműködési szerződéskötésre. Jelentkezést írásban kérjük az eddigi tevékenység feltüntetésével. UNIVERSAL SZERVIZ IPARI SZÖVETKEZET EGER, Rákóczi út 95. Telefon: 36-12-122