Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-07 / 135. szám

DlBfwjjaq 1988. június 7., kedd Százharminc éve született Ko­lozsváron Jendrassik Ernő (1838 —1929) bel- és ideggyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tu­dományos Akadémia tagja. Or­vosi oklevelét 1880-ban a buda­pesti egyetemen szerezte. Kül­földi tanulmányútjai során (járt Lipcsében, Münchenben, Bécs- ben. Párizsban) különösen az ideggyógyászatban képezte ma­gát. Fiatal éveiben Európának jóformán minden orvosi intéze­tében megfordult. 1893-tól az idegkórtan, 1908-tól 1921-ben be­következett haláláig a belgyó­gyászat professzora volt a bu­dapesti egyetemen, a IV. bel­klinika igazgatójaként. A többi között bevezette a heredo-dege- neratio fogalmát: az öröklődő idegbántalmakat az idegrendszer elfajulásos állapotára1 vezette vissza. Az agykéregre vonatko­zó vizsgálatai alapján alkalmaz­ta a róla elnevezett müfogást térdreflex kiváltásánál. Tanul­mányozta a reflexek^ élettanát, a normális és a kóros' járás me­chanikáját. s kimutatta az arc­ideg szerepét a könnyelválasz­tásban. Jelentősek a hipnózisra, a hisztériára, a neuraszténiára vonatkozó kutatásai. Fizikai me­chanizmussal magyarázta a gon­dolkodást. Jelentős tevékenysé­get fejtett ki az orvosi műnyelv magyarossá tétele érdekében. Emlékére a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem a róla elne­vezett. évenként kiosztásra ke­rülő emlékéremmel jutalmazza az önálló kutatáson alapuló leg­jobb orvosi munkák szerzőit. A Nap kél: 4.48 órakor, nyugszik: 20.38 órakor. A Hold kél: 1.12 órakor, nyugszik: 12.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon RÓBERT nevű kedves olvasóinkat! A germán Hrodberhtból „hroud” „dicsőség”, ..beraht” „híres”, „csillogó, fényes”. így a név ér­telme „dicsőséges fényű”. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: már több napsütés várható. A néha élénk délkeleti szél zivatar idejen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22—2" fok között alakul. Olvasom a hírt... ... hogy pénzbüntetésre ítéltek egy angol férfit, mert ..lekicsinylőén" nézett egy rendőrkutyára és „miaúval” cikizte. Ez pedig hatósági közeg megsérté­sének számit. Nem tudom, van-e az angolban ilyen kifejezés, de el tudom képzelni, hogy a birság kifizetése után az illető belenézett a pénztárcájába, s brit hidegvérrel megjegyezte: a kutyafáját.. ..' (szilvás) — NAVIGÁCIÓS ZAVAR következtében, június 4-én, 11 óra 50 perc körül, Steinbin- der Ferenc, az MHSZ nyír­egyházi repülőklubjának pi­lótája, a HA—4388 lajstrom- jelű, PIRÁT típusú vitorlázó repülőgéppel, a Nyíregyháza —Békéscsaba—Nyíregyháza útvonalon, a Román Szocia­lista Köztársaság légterébe repült, és a határtól 12 ki­lométerre, Nagyszalonta kör­zetében szállt le. A pilóta és a repülőgép hazaszállítására az illetékes szervek megtet­ték az intézkedéseket. — ÍRÓ—OLVASÓ TALÁL­KOZÓ. A megyei kórház és a megyei könyvtár közös rendezésében, június 8-án, délután 4 órakor, író—olva­só találkozóra kerül sor Eger­ben, a Il-es számú kórház igazgatósági tanácstermében. A találkozó vendége Szako- nvi Károly lesz. — MESEJÁTÉK GYERE­KEKNEK. A gyöngyösi Tö­rök Ignác Űttöröházban ma, délután fél 3 órakor, az al­só tagozatos gyerekeket vár­ják. A Térszínház vendégjá­tékát tekinthetik meg. Be­mutatásra kerül a Weöres Sándor drámája nyomán irt, Holdbéli csónakos című. ka­landos játék. Holnap, fél 3- tól, az előadást a felső ta­gozatosok tekinthetik meg. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LVE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. 'Te­lefon: 11-000. __ G YERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol-' — NYÁRI NAPKÖZI. Az Egri Ifjúsági Ház ebben az évben is gondoskodik a va­kációzó gyerekek hasznos időtöltéséről. Június 13-tól július 22-ig, két-kéthetes tur­nusokban szerveznek nyári napközit. A gyerekek ked­vükre választhatnak a szá­mítógépekkel való ismerke­dés, a videoszaktábor, a kis­mesterségek szaktábora és a természetjárók tábora közül. Jelentkezni az ifjúsági ház 112-es irodájában lehet. — VISZNEKI „SZEKÉR- HlD”. Befejeződött a visz- neki műemlék jellegű „sze- kérhíd” felújítása. A kétlyu- kú. több mint 220 éves mű­tárgy megóvására a megyei tanács csaknem 4 millió fo­rintot fordított. A Gyöngyös­patak fölött ívelő híd két te­lepülést: Adácsot és Viszne- ket köti össze. — Áremelés mödosItA­SA. Az Eternit Azbesztce­mentipari Vállalat vezetői közük: a június 1-jével be­jelentett, 9,5 százalékos ár­emelést tévesen számították ki. Eszerint nem 9,5 százalé­kos, hanem csak 5,6 száza­lékos áremelést hajtottak végre, megnövekedett költ­ségeik miatt, június 1-jével. (MTI) nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér. 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. Füzesabony: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától, •hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet­rögzítőn lehet bejelentést tenni. Népfrontaktivisták tanácskozása A Napközben Egerben Egerből, a Planétás étel­bárból jelentkezett tegnap a Petőfi rádió népszerű Nap­közben című műsora. A két és fél órás élöadásban szó volt többek között e telepü­lés idegenforgalmáról, mű­emlékvédelméről, uszoda­gondjairól, pincerendszeré­rői, értékes borairól, vala­mint az itteni dohánygyár törekvéseiről. Az Antal Magda által szer­kesztett összeállításban a település vezetői adtak vá­laszt a hallgatók kérdéseire. A műsorra egy következő lapszámunkban részletesen visszatérünk. Szakadékba zuhant az autó KönnyU sérülések A hét végén az ország te­rületén 134 sérüléses köz­úti közlekedési baleset tör­tént. Ezek közül három ha­lálos, 53 súlyos és 78 könv- nyű sérüléses volt. Megyénkben szombaton a késő esti órákban Sírok és Bükkszék között V. T. ta­nuló siroki lakos az általa vezetett gépkocsival az útpad­kára hajtott, majd felborult Az autó vezetője és utasa. H. J. könnyű sérüléseket szenvedtek. Vasárnap a hajnali órák­ban a 3-as számú főútvonal és Abasár közötti útszaka­szon Fülöp János abasári la­kos gépkocsijával nekiüt­között a Bálint Sándor nagy- rédei lakos vezette autónak Fülöp János könnyű sérülé­sekkel úszta meg az ütkö­zést. Szintén vasárnap, a reg­geli órákban Borsodnádasd és Szentdomonkos között Balogh András putnoki la­kos a kocsijával egy szaka­dékba borult. Ennek követ­keztében Balogh András és Balogh Andrásné, valamim Frees)tó Jánosné putnoki la­kosok 8 napon belül gyó­gyuló, könnyű sérülést szen­vedtek. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizs­gálatot. Politikai reform, helyi társadalom — ez volt a té­mája annak a tanácskozás­nak, amelyet tegnap délután tartottak a megyeszékhelyen a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága szerve­zésében. Az aktívaértekez- íet résztvevőit Mészáros Al~ bért megyei titkár köszön­tötte, majd átadta a szót az előadónak, Böhm Antalnak. Hogyan nyerjék meg a gyermekeket, fiatalokat, az egész lakosságot az egész­séges életnek? Melyek legye­nek a hosszú távú egészség- megőrző program főbb ele­mei? Többek között ezekről a kérdésekről vitatkoznak majd június 11-én, szomba­ton Egerben, a második or­szágos orvos-pedagógus ta­lálkozó résztvevői. Az Megyei Nyíregyházán rendezték meg a TIT Hevesy György általános iskolai kémiaver­seny országos döntőjét. Az élmezőnyben sikeresen sze­repeltek a Heves megyei kis­diákok. A nyolcadikosok ka­tegóriájában második he­lyen végzett Lente Gábor, az Egri 1. Számú Általános. Is­kola tanulója, Csapóné Pa­paró Erzsébet tanítványa. A Magyar Autóklub Veszprém Megyei Szervezete Autótours uta­zási Irodákat nyitott a nyári szezon kezdetén a Balatonnál. A Balatonfüreden (Petőfi u. 37.), Balatonalmádiban (Fűzfői u. 70.) és a Csopakon (Fürdő u. 7.) megnyitott irodák a hagyomá­nyos klubszolgáltatáson — tag­sági ügyek Intézésén, hitelleve­lek értékesítésén, valamint bel­es külföldi túraszervezéseken — az MSZMP Társadalomtudo­mányi Intézete főmunkatár­sának, aki egyebek között kifejtette: az 1968-as gazda­sági reform idején már fel­ismerték, hogy szükség van a társadalmi megújulásra is, de ezt a folyamatot a het­venes évek centralizált irányvonala hátráltatta. A mai igény az, hogy ez a fel­MSZMP Heves Megyei Bi­zottsága Oktatási Igazgató­ságán megrendezésre ke­rülő fórumon az előadáso­kon, ankétokon túl gyakor­lati bemutatókat is tartanak az egészséges táplálkozás módszereinek népszerűsíté­sére. Az említett két fő té­ma megvitatása után a részt­vevők ajánlásokat tesznek az országos átfogó program sikerek Negyedik helyet szerzett Sá­ránk Attila kerecsendi isko­lás, kémiatanára Nagy Sán- dorné. A hetedikesek mezőnyé­ben harmadik helyen végzett Szikszai Ádám, az Egri 2. Számú Általános Iskola di­ákja, felkészítő tanára I vacs Ferenc. Lakos Éva füzesabo­nyi iskolás 22. lett. kívül fizetővendég-hálózati szál­lásajánlattal és valutabeváltással állnak az autós turisták rendel­kezésére. Az Autótours Irodák a hét minden napján nyitva tar­tanak, június 17-ig 11-től 18 órá­ig. június 18-tól szeptember 5-ig pedig 8—11 és 14—21 óra között. A nyári főszezon kezdetére meg­nyílik az Autótours veszprémi irodája is a Vörös Hadsereg tér 5, szám alatt. fogás megváltozzék, s fej­lődjék a lakóhelyi politizá­lás, az érdekek felvázolása, a vélemények egyeztetése, de ehhez — mint hangsú­lyozta —, demokratikusabb intézményrendszerre lesz szükség. Az aktívaértekezlet az elő­adást követően közös véle­ménycserével fejeződött be. megvalósítására. A találko­zó rendezői: az Egészségne­velési Szövetség, a Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság, a Magyar Bioló­giai Társaság, a Magyar Sportorvos Társaság és a Magyar Egészségvédők Sport­egyesülete. Az ország vala­mennyi részéről jönnek or­vosok, pedagógusok, táplál­kozástudományi szakembe­rek. Milyen legyen a Belvárosi ABC udvara? Nyilvános tervbírálat A megyeszékhelyen a Bel­városi ABC Áruház udvará­nak átalakítására kerül sor hamarosan. Az ehhez szük­séges tervjavaslat már el­készült. A Hazafias Népfront Eger Városi Bizottsága szer­vezésében június 9-én, csü­törtökön, délután 5 órától a HNF városi székházában, a dr. Sándor Imre utcában nyilvános tervbírálatot ren­deznek. Az eseményen a te­lepülés bármelyik- lakója megismerkedhet a javaslat­tal, elmondhatja róla a vé­leményét, illetve kérdéseket tehet fel. Az utóbbiakra a VÁTI tervezői, valamint az Egri Városi Tanács műszaki osztályának munkatársai vá­laszolnak. AZ EGÉSZSÉGES ÉLETÉRT Második országos orvos—pedagógus találkozó ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY Autótours utazási irodák a Balatonnál Iparosház Baranya megye és Pécs város iparosai, vállalkozói egy szép. patinás épületben helyezhették el képviseleti szerveiket. Az Iparosháznak elnevezett épületben helyet kaptak műhelyek, üzletek és egy hangulatos vendéglő is (MTI) Izmos kacsák? Különlegesen finom kacsát dob piacra a közeljövőben a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat — olvasom a hírt. S hogy mitől lesznek másak ezek a kétlábúak, mint hasonló társaik? Az újság szerint attól, hogy húsuk nem zsíros, hanem sovány. Mégpedig azért, mert sokat úsz­nak ...! Én, a kereskedelem fondorlataihoz szokott vevő egy­ből elkezdtem kételkedni. Vajon mivel inspirálják a lus­tább hápogókat arra, hogy gyorsabban tapossák maguk alatt a vizet? Külön úszómesterük lesz talán, aki egy hosszú bottal farba taszítja a lemaradókat? Vagy neta- lántán fickándozó gilisztákat vontatnak az állatok orra (bocsánat: csőre!) előtt serkentésképpen? Hajlamosabb vagyok inkább egy harmadik magyará­zatot elfogadni. Mégpedig azt, hogy ínségesebb eszten­dőkben a kacsáknak is kevesebb jut. S nekünk, fogyasz­tóknak már csak „sovány" vigasz, önámítás, hogy a ro­pogós töpörtyű helyett állítólagos „kisportolt", inas com­bokat szopogathatunk... (doros) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ Igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉdr — HU ISSN 0133—0705 '

Next

/
Thumbnails
Contents