Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-27 / 152. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1988. június 27., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Részlet A törvény szövedékéből A tisztesség stációi A nézők zöme focirajon­gó, ezért aligha kifogásolja az utóbbi napok kínálatát, hiszen az Európa-bajnokság jóvoltából izgalmakban bő­velkedő, színvonalas mécs­eseknek örvendezhetett, olyanoknak. amilyenekkel aligha szembesül hazai pá­lyákon. A sokkal kisebb létszámú irodalombarátoknak viszont vajmi kevés látnivaló ju­tott, ráadásul a sovány aján­latlistát se jellemezte az osz­tályon felüli minőség. Leg­feljebb az volt kedvezőbb helyzetben, aki vonzódik a közéleti témákhoz. Az efféle hangoltságúak A Hét június 19-i adásában ta­lálkozhattak azzal a Morvái Ferenccel, akinek kazánjaira országhatárainkon túl is fel­figyeltek, aki Nagyrédén él, aki nemcsak feltalálóként jeleskedik, hanem mecénási alapállását is számos eset­ben igazolta. A stáb tagjai — s ez igen dicséretes — eredményeinek összetevői­re, környezete értetlenségé­ből fakadó küzdelmeinek ösz- szetevőire is kíváncsiak vol­tak. Receptje igazolta: ak­kor is helyesen cselekedett, ha kényszerű csatározások vártak rá. mert tetteit — legalábbis utólagosan — az idő hitelesítette. Kár, hogy a toleranciaérzék vele kap­csolatban is sűrűn csődöt mondott. Kár, mivel a jövő — s ez nem elsősorban egyéni, hanem társadalmi érdek — a hozzá hasonló vállalkozó kedvűeké. Remél­A Minden korszakban igye­keznek a lázadók, az újat keresők valahogy megkülön­böztetni magukat külsőleg is. A hatvanas években a hosszú haj jelentette az idő­sebbek megbotránkoztatá- sának egyik fő eszközét. Nem csoda tehát, hogy az 1968- ban keletkezett Hair című musical már címében is er­re az ellentétre utal. Ami­kor ezeket a dallamtfkat megfogalmazták, még a le­vegőben volt minden feszült­ség, amelyről ez a darab élesen és megszerkesztetle- nül beszélt. Szinte képébe vágta a közönségnek, hogy milyen prűd világban él: énekeltek a fiatalok a ká­bítószerekről, a nemi eltéve­lyedésekről, s legfőképpen a vietnami háború szörnyűsé­geiről. Amikor Milos Forman 1979-ben megfilmesítette, már más fényben tűnt fel a mondandó. A pillanatnyi, s a színpadon nagyon hatá­sos kiszólásokon túlemelke­dett, s Forman kezében egy­séges ívű alkotássá vált. A rendező kiemelte ebből a látszólagos zűrzavarból a legfontosabbat. Azt, ami voltaképpen egybefűzte a sztorit. Ez pedig a nemzedé­ki egymáshoz tartozáson túl a szabad és a független egyéniség. Mert Forman hő­sei nem holmi egyszerű ta­gadóként lázadnak, hanem a társadalmi szintű hazug­hetoleg nem ennyi felesle­ges ütközéssel. Valószínűleg így lesz, ha alapállásunk harmonizál a Galgóczi Erzsébet képvisel­te tisztességgel, azzal az <#rói — zsurnalisztái szemlélet­tel, amely a legnehezebb esz­tendőkben is meghatározta toliforgatásának mikéntjét. Ezért fogadtuk megbecsü­léssel a csütörtök esti prog­ramot. az Űj nyitott könyv sorozat legfrissebb blokkját, A törvény szövedékét, amelynek anyagát az azo­nos című szociográfiai, illet­ve riportkötetből állították össze. Elismerés a szókimondás etikai bátorságáért, az elkö­telezettségtől áthatott ke­mény kritikai megközelíté­sért. Akkor is, ha ezek a munkák az egynapos halha­tatlanság jegyében fogan­tak, s ezért dramatizált vál­tozatuk se remeklés. Még­sem háborogtunk, s most sem hangsúlyozzuk a néha kísértő unalmat, a fel-fel- bukkanó monotóniát, az oly­kor megkopott aktualitást. Mindezt feledtette velünk a szerző hovatartozásának tudata, az az állandó harc- készültség, amelyet a hol­napok követelnek meg tő­lünk, előírva számunkra az áldozatterhes stációkat. Aki elindul, s megtorpa­nás nélkül halad, szégyen­kezés nélkül pillanthat visz- sza. Bármikor . . . Pécsi István haj Sággal szembehelyezik egy­szerű értékeiket. így tudta kiemelni a fel­színes divat hullámai közül az alkotó ezt a musicalt, amely a megfilmesítés nél­kül hamar a felejtés homá­lyába merült volna. A da­lok pedig bizonyára úgy járnak, mint az éppen ak­tuális slágerek: csak az örökzöld válogatások között kerültek volna elő. így azonban ma is élő és ható alkotást vetítettek le a televízióban vasárnap este, a Hairt, amely újabb és újabb nemzedékeket hódít meg. Ugyanis lendülete, szépsége magával ragadó, alakításai önmagukért be­szélnek. Látványos képsorai valóban felfoghatók egyrészt a hatvanas évek krónikájá­nak, de másrészt általános emberi töltést hordoznak. Figyelmeztetnek a megalku­vás nélküli élet értékeire, de arra is, hogy ennek követke­zetes végigvitele halálos ve­szélyt rejteget magában. A két fiú szerepcseréje félig- meddig játékos, de aztán vé­resen komollyá válik: a végén mégis reménykedve csendül fel a dal. A szabad­ság meghódítható, elérhető. Az áldozat nem hiábavaló, ha mégoly véletlenszerű is. Lehet ilyen megfontolás­ból bármi a szabadság jel­képe, akár a hosszú haj, akár a farmer, már másról van szó: az önfeláldozás év­ezredes mítoszáról. Gábor László ZÁDOR TIBOR: A politika, a história iránt érdeklődők számára lebilin­cselő olvasmányt kínál Zá- dor Tibor könyve, amely az ötvenes évek boszorkányül- dözéses Amerikájának poli­tikai közállapotát eleveníti meg. A szerző a kötetben kö­zölt felhasznált irodalom ta­núsága szerint is igen tájé­kozott a korabeli és a ké­sőbbi dokumentumokban, miközben megrajzolja a McCarthy-korszakot, a feldol­gozás nem vész el a részle­tekben. A 212 oldal terje- jedelmű kiadványt hét fe­jezetre tagolta a szerző, a könyv mindegyik része egy- egy aspektusból szemlélteti a hivatalos Amerikában ki­alakult torzulásokat, tör­vénytelenségeket. A fordulat után című fe­jezetben a szerző bemutat­ja, hogy a második világhá­ború végén az USA a világ leggazdagabb, legerősebb ha­talma volt. Sokan úgy gon­dolták, hogy szinte semmi sem akadályozhatja meg ab­ban, hogy történelme leg­csodálatosabb időszakába lépjen. A náci Németország totá­lis veresége előtt egy hónap­pal elhunyt Roosewelt el­nök. aki röviddel azt meg­előzően kezdte meg negye­dik elnöki ciklusát. Alelnö- ke Harry S. Truman volt, aki alig tudott valamit az USA helyzetéről, és aki a Szovjetunióval szemben ba­rátságtalan beállítódású volt. Az új elnök röviddel a Fe­hér Házba költözését köve­tően bejelentette, hogy ,.ke­mény" lesz. Ez a „kemény­ség” elsősorban a Szovjet­unióra vonatkozott. (A ke­ménységre inspirálták az el­nököt közvetlen tanácsadói: Leahy. Harriman. Stettinius, Kennan. Clifford stb.). Az 1948-as választásokon Tru­man — a várakozástól elté­rően — nagy fölénnyel győ­zött. 1949-ben nagyrészt ame­rikai kezdeményezésre, meg­született a NATO, az első olyan katonai szövetségi rendszer, amelyet az USA európai országokkal béke­időben létrehozott. McCarthy szenátor az 1950. február 9-i híres-hírhedt beszédében cr- szág-világ előtt ismertette a jobboldal szándékát: minden erővel hajtóvadászatot in­dítani a haladó mozgalmak és személyeké ellen ... Egy egész korszak című fe­jezetben Zádor Tibor Tru­man és Eisenhover politiká­ját. a jobboldalnak tett en­gedményeket, és azok takti­kai visszafogását elemzi. McCarthy vált a boszorkány- üldözései« fő figurájává. Jel­lemző módszerére. Zádort idézve, hogy „működésének csúcspontján két fiatal jo­gászt vett maga mellé: Roy Cohnt és David Schine-t, akik a főnökük utasításának megfelelően nyomoztak, vizs­gálódtak, tanácsokat ad­tak . ..” McCarthy a hadse­reggel is tengelyt akasztott, ám ebben a küzdelemben a szenátusban alulmaradt. (Sze­mélyét illetően 1954 decem­berében 67:22 arányban el­marasztalták. ezt követően a már mértéktelen alkoholiz­musa teljesen elhatalmaso­dott. és 1957 májusában, 49 éves korában fizikailag is le­tűnt a történelem színpadá­ról.) A baloldal kíméletlen ül­dözését jelentette ez az idő­szak, hiszen 1948. július 20- án 12 kommunista vezetőt tartóztattak le, azzal vádol­ták őket, hogy az Egyesült Államok kormányát erőszak­kal akarták megdönteni, il­letve megsemmisíteni, végül azzal is, hogy az 1945-ben ismét megalakult kommunis­ta párt tagjai lettek. A vád tanúi nagyrészt a pártba be­épített FBI-ügynökök és be­súgók voltak ... Nyolc hé­ten keresztül több mint egy tucat FBI-ügvnök tett tanú- vallomást. Az általuk elmon­dottak 1350 oldalt tettek ki, az anyaghoz még 546 úgy­nevezett bizonyítékot is csa­toltak, Az esküdtszéknek és a bíráknak már csak ítélkez­niük kellett! A kémkedési perek közül kiemelkedik a Rosenberg házaspár pere. akiket azzal vádoltak, hogy átadták az atomtitkot a Szovjetuniónak. Az 1951 áprilisában folyta­tott tárgyaláson Kufman bí­ró Julius és Ethel Rosenber- get halálra, Morton Sobellt 30 évi börtönre ítélte. (Ro- senbergék egy pillanatig sem vallották magukat bűnös­nek!) A világméretű tilta­kozás ellenére a házaspár villamcsszékben végezte éle­tét. A könyv ismerteti az 50- es évek úgynevezett meg­hallgatásait, vizsgálatait, az amerikai szellemi élet meg- nyomorítását. Kitűnik, hogy a boszorkányüldöző politiká­nak a kommunisták, a Szov­jetunió ellen olyan szemé­lyeket sikerült felhasználnia, mint Gary Cooper, Robert Tayler, Walt Disney stb. A mai Amerika is büszke le­het arra, hogy a baloldaliak mellett emelt szót: Gene Kelly, Stanley Kramer, Ar­thur Miller, Humphrey Bo­gart, Judy Garland, Kathe­rine Hepburn és még sokan mások. A Népszava Lap. és Könyvkiadó a jó ügyet szol­gálva egy okosan megírt, ér­dekfeszítően előadott témá­val gazdagította a magyar könyvkiadást. Sándor Dénes AGRIA '88 Hang, humor — hódítás A múlt pénteken este. a Dobos cukrászdában bein­dult az Agria '88 esemény- sorozata azzal a pódiummű­sorral, amit Bókái Mária és Szatmári György részére ál­lítottak össze operett- és musicalrészletekből, fel egé­szen a sanzonokig meg a rockoperáig, a Jézus Krisz­tus szupersztárig. A Dobos cukrászda nem színház, itt még csak pó­dium sincs; ha csak azt a zsebkendőnyi helyet nem nevezzük ki annak, amit az asztalok és a zongora kö­zött, előtt el nem képzelünk világot jelentő deszkáknak. Nem kell kinevezni, mert megint ismét rá kellett jön­nünk arra, hogy nem a hely számít igazán, hanem az, hogy színész és közönség egyformán elhiggye, elhihes- se, hogy az egyórás „össze- sereglés” ebben a kellemes környezetben létrehozza, minden szakmabeli kifogás ellenére, a színházat. Azt a hatást, amiért az emberek úgy, általában össze szoktak jönni. Az csak kedves figyelmez­tetés volt a fiatalabb kor­osztálynak és a feledéke­nyebb egrieknek, hogy Bó­kái Mária már énekelt itt, Egerben, többek között a Mária főhadnagyot. És mégsem ez a konfe- ranszszerű bejelentése lepett meg minket! A prózai szí­nésszé „átalakult”, — meny­nyi buktatóval lehet teli ez a színészi pálya! — a tár­sulat egyik jelentős jellem­színésze azzal lepte meg kö­zönségét, hogy kulturált, szí­nes szopránja üdén csillo­gott. Lehet, sőt valószínű, hogy a hirtelenjében módo­sított-átalakított műsor kény­szerében nem azt hozta, amit szeretett volna. De ez a fel­lépése ígérete annak, hogy lesz még Egerben zenés szín­ház. olyan társulat, mint aminőben ő volt a körülra­jongott primadonna. S ha évekkel ezelőtt azért tapsol­tunk neki Miskolcon is és Egerben is, (voltak idők, amikor baráti vendégekként ültünk a miskolci zsöllyé- ben!) mert elegáns énekes­nőként trillázott a szerelem hatalmáról. szenvedélyéről, kínjairól, diadaláról, most derűs szívvel nyugtáztuk, mennyi humor és játékosság gazdája is. S ha már humorról van szó! Az valahol ott kezdő­dik. hogy a színész, a jellem el akar valamit hitetni. Így válogatja meg témáit, esz­közeit. Szatmári György ese­tében a -téma adva volt. Jó néhány alakítását ismerjük, de eddigi eszközei közül a bajusz, vagyis ez a megvál­tozott arc — hiányzott. Fél­reértés ne essék! Nem hi­ányzott ez a bajusz, de most van. Ezzel az átrajzolt arc­cal — talán férfiasabbnak, korosabbnak tűnik — és a jól megválasztott gesztusok­kal hatásosabb hangsúlyo­kat teremtett, mint vártuk volna. Rokonszenves, sok­oldalú egyéniség! Talán szük­séges közjáték volt a magán­számok közötti kottarendez­getés, mert az aggodalom is érezhető maradt, ahogy a zongorista Miloszerni Lász­lót kiszolgálta a két művész. Az a koreográfia, ahogyan mindez lezajlott, a szándé­kolt és szándéktalan mimi­kákkal. még hangulatosabbá tette ezt az esti másfél órát. Vagy annyi se volt? Mi úgy éreztük, hogy a frissen per­gő dallamok, az énekesnő érett szopránja, a prózai szí- nész buzgó partnersége, a beugró zongorista, Miloszer­ni László két zongoraszólója, a hang, a humer, a színpa­di hódítás örömét hozta eb­ben a kedves nosztalgiázás­ban. (farkas) H ni í.) |arminccal, ha ment. A- mellette elsüvítő autók rá-rádudáltak, mit vacakol, miért nem gyorsít. Lehúzta az ablakot, és feszülten figyelte a tere­pet. Jobbra-balra kapkodta a fejét, nem tudta már, merről tűnik fel a nyárfa­óriás, ami messziről jelezte a tanyát. Az árkon túli gir- be-gurba akácoktól hiába várt segítséget, abban sem erősítették meg, hogy jó he­lyen jár, de az ellenkezőjé­ről sem győzték meg. Hol a csudában van a buszmeg­álló? Jobbnak látta, ha az út szélére húzódva leállítja a motort. Elvégre félig-meddig ha­zajött. Itt született és élt a dédapja, a nagyapja és az apja. Nem volt szándékában az ősöket kutatni, nosztal­giázni se akart, a munkája parancsolta erre a vidékre. Ha úgy tetszik, ez itt a közbülső állomás, aztán irány északra még száz kilométer. Több mint tíz éve nem járt erre. Minek és kihez is jött volna? Rokon már egy szál se ezen a környéken. Pontosan emlékezett. A buszmegállótól ötszáz méter­re volt a dűlőút, onnan BODZSÁR ERZSÉBET: Örökség ugyanennyi befelé, és ott a ház. A fenébe, hol az a ro­hadt megálló? Kétségbeesve rótta az utat, amikor egy rozsdás vasrúdra bukkant. Rajta egy ütött-kopott MÁVAUT-tábla. Valahol itt lehetett a bódé is, ahol eső- ben-fagyban ácsorgott a nagyapjával. Az öreg te­nyerének melegét mintha most is érezné. Hülyeség, képzelgés. Nagyapa? Tizen­öt éve elment. Rák. Az idén követte őt a középső fia, ugyanabban halt meg. Bár a család azt híresztelte, or­vosi műhiba áldozata lett. Igen, mert a rákot szégyell­ni illik, és különben is un­dorító. Nagyapa fölé temet­ték, mondták, letelt az el­évülési idő. Szentségtele- nek! — fortyogott magában. Nagyapa. Hányszor ült biciklire — letekerve száz­húsz kilométert oda-vissza —, hogy láthassa a legidő­sebb fiát, az egyetlen uno­káját, akire csupán azért neheztelt, mert lány. Kihal a neve — siránkozott nem­egyszer. Azért a szütyőben, ahogy ő nevezte, mindig ott lapult egy szál kolbász, hús- vétra sonka, egy darab há­zikenyér, az unokának pe­dig dió, mogyoró és aszalt alma, körte, szilva. Az egykori uradalmi cse­léd éppúgy volt bognár, ko­csis, arató, mint kőműves, méhész vagy lótenyésztő. Tsz-tagként sem lett rajta úrrá a keserűség, mintagaz­daságot teremtett maga kö­rül. Nem tudni, mit csinált a kukoricájával, de a kör­nyékről csodájára jártak a parasztok. Parasztnak tar­totta magát, csizmás, fehér inges, nyakkendőt soha nem látott, konok földtúró­nak. A pajtában felfűzött dohánylevelek feljogosítot­ták arra, hogy pipapartikat rendezzen a tanyán. A „gar- nirung-pálinkát” maga főz­te. Az ólakban nemzedéken­ként nevelte a disznókat. Olyan volt, akár egy kom­binát. Az istállóban ott vir- gonckodott a díjat nyert lo­va, Gyémántos. Éjjelente ar­ra ébredt a ház, hogy kilök­ve az ajtót, az udvaron vágtázik. De aztán nagyapa egy szavára visszaügetett az istállóba. Volt méhes, mögötte egy málnás, egy mogyorófa földig érő ágak­kal — a gyereklélek nem ábrándozhat regényesebbről. Itt a kutyákat, macskákat madzagon lehetett sétáltatni, sőt, a lábukra dióhéjat is húzott. A ház vályogfalait nagy­apa fiai döngölték, de ők voltak az ácsok, a csrepezők is. Fönn a tetőn dolgoztak, amikor iszonyatosan elkez­dett fújni a szél. Kivel más­sal, ha nem a legkisebb fiú­val történik meg, hogy a szélroham felkapta és lerö­pítette a földre. Akkor ugyanis alig volt negyven kiló. Hál’ istennek az ijedt­ségen kívül semmi baja nem történt. De a családtagok évtizedek óta emlegetik az esetet. Ez ma már nem kö­vetkezhetne be, hiszen öcsi legalább száznegyven kiló. (Folytatjuk) Felelemben élni Amerika az ötvenes években

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents