Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-25 / 151. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. június 25., szombat 9. A leleményes legény Kaukázusi népmese , Sétára indult a fejedelem a feleségével. Szembe jött velük egy dalia, és meg­ajándékozta őket egy hallal. A fejedelem elfogadta a ha­lat, és száz aranypénzzel ju­talmazta a legényt. — Miért adtál ennyi sok pénzt? — zsörtölődött a fe­jedelem felesége. — Ha sok a pénzed, azt hiszed már szórhatod is? — Ha már odaadtam, ok nélkül nem kérhetem visz- sza. De mit tanácsolsz te? — kérdezte a feleségét. — Ha rám bízod, meg­mondom. miként kaphatod vissza — mondta a felesége. — Hívasd magad elé, és kérdezd meg: ..Hím volt-e avagy nőstény a hal?" , Ha azt mondja: nőstény, mondd azt. hogy — hím; ha azt mondja: hím, mondd azt. hogy — nőstény. Magához (hívatja a fejede­lem a legényt. — Mondd csak. te dalia: nőstény volt-e a hal. avagy hím? így válaszol a legény: — Sem nőstény, sem hím. hanem ez is, az is A fejedelemnek tetszett a talpraesett válasz, ezért újabb száz aranypénzzel ju­talmazta a legényt. Amikoi átnyújtotta pénzt, az a földre esett, de a legény '(vil­lámgyors mozdulattal fel kapta. — Pénzsóvár ez a legény '•— szólt a fejedelem felesége — Akár az egész vagyo­núdat elosztogathatod neki. — Miért lenne pénzsóvár? — tudakolta a fejedelem. — Mert aki kétszáz arany­pénz birtokában ilyen mo hón nyúl a földre, az nem lehet más csak kapzsi. A fejedelem újra hívatja a legényt: — Kétszáz aranypénzt ad­tam neked, de te mégis oly mohón nyúltál a földre, mint egy pénzsóvár kapzsi — Isten áldása legyen raj­tad, ó, fejedelem! A pénz egyik felén a te fényessége* arcod, a másik felén a te dicsőséges neved látható. jAzért kaptam utána mohón, hogy arcod mását • és neve­det ne szennyezze be a föld. A fejedelem újabb száz aranypénzt adott a legény­nek az okos válaszért. Az udvarbelieknek pedig meg parancsolta: — Aki ezután a felese­gemre hallgat, három bot­ütést érdemel. Fordította: Baraté Rozália —. Akkor nem vagyok meglepve, hogy Zsanett úgy néz ki, ahogy kinéz — vág bele Oláhné. — Egyszer ész­revettem. hogy ki van lak­kozva a körme. Édes fiam. mondtam neki, te összeté­veszted az iskolát a vörös­lámpás házzal. Elő az ace- tont és gyorsan lemostam. Nálam mindig van aceton. nem érdekel, ha bányarém­nek tartanak a lányok. Ne­kem nem a népszerűség a fontos. Nekem az a fontos, hogy neveljek. — Igazad van — mondja Kovácsné. — Csak sajnos nem minden tanár gondol­kodik így. Van, aki minden disznóság fölött szemet huny mert jó fejnek akar látsza­ni. Oláhné élénken bólogat: — És ennek az a követ­kezménye. hogy a gyerekek vérszemet kapnak. Hallhat­tátok, mi volt a diákparla­menten. „Ne kelljen egyen- köpenyben járni. Legyen az iskolában kozmetikus!" Kér­dem tőletek, mertünk volna mi ilyesmit követelni annak idején? Mertünk volna olyan maskarákban járni. mint ezek? Vagy festeni a sze­münket? Zsadányi Éva hátrafor­dul: ____ — Mondtad, hogy 1956- ban érettségiztél, Manyi. Ak­kor a szemfestés még nem volt divat nálunk. És nem volt rockzene, nem voltak excentrikus popsztárok. Ha akartál, se nézhettél volna szexet a moziban. Az újsá­gosbódék nem voltak tele félpornó képekkel, az utca­sarkon nem árultak színes albumot a szeretkezés mű­vészetéről és így tovább, es­tig sorolhatnám. Miért vá­rod, hogy az a 180 fokos for­dulat. ami azóta végbement, épp az iskolában ne érződ­nék. a legfogékonyabb kor­osztályok között? Hogy mat­rózruhás, ártatlan szüzek ül­jenek a padban? — És te örülsz annak, hogy nem azok ülnek? — Örülök: vagy nem: ez a generáció más, mint a miénk. És mi is mások len­nénk a mai körülmények között. Ezért nem szabad örökké magunkhoz hason- lítgatnunk őket. A „más" egyébként sem jelenti azt. hogy „rosszabb”, bár a kor­társ nemzedék mindig „rút szibarita váz"-nak tűnik a2 elődökhöz képest. Magyar­tanár vagy, neked magya­rázzam? Neked hozzak pél­dákat arra, hogy minden er­kölcsi eszme egy másik el­lenében győzedelmeskedik, és ennek a másiknak a képvi­selői — akik szintén meg vannak győződve saját iga­zukról — nem láthatják nagynak az ellenfelüket. Ezért szentek, hősök, zsenik mindig csak a történelem­ben vannak. Minden kor úgy érzi. „romlásnak indult". — Lenyűgöző az eszme- futtatásod. Nincs semmi baj. Az értékek devalválódása csupán csak látszat. A há­zasság intézménye szilár­dabb. mint valaha. — Hosszú ideig tartott, míg az emberiség kiharcol­ta a szabad párválasztás jo­gát. Amíg erkölcsi törvény­ivé lett, hogy csak az a há­zasság tiszta, amelyik szere­lemből köttetett. Számunk­ra ez ma már evidens, de akkor bizony sokan féltették tőle a társadalmat, a csalá­dot. Hiszen érezték, hogy ebben a tételben az a to­vábbi tétel is benne foglal tátik, hogy csak az a házas­ság erkölcsös, amelyekben a szerelem megmaradt. Már- pedig az. hogy meddig ma­rad meg, egyénenként vál­tozó. és akaratunktól függet­len dolog. Oláhné kacag: — Ismerős szöveg. Pár év­vel ezelőtt Oláh is előállt ve­le. Szerelmes a gépírónőjé­be. Nem tehet róla, akara­tától független dolog. Mond­tam neki, az ember azért ember, és nem állat, hogy győzzön az ösztönei fölött, ö nem akar győzni. Elválik tőlem, és elveszi azt a nőt. Ha megteszed, kidobom a fiad az ablakon és én is utá- .na ugróm. Ez hatott. Tud­tam. a fiáért nagyon oda­van. Inkább a kurvával fog szakítani. Ha minden asz- szony ezt csinálná, minden asszony a sarkára állna, nem volna ennyi zátonyra futott élet. Kovácsné fülében idege­sen remegnek a piros kövű, pici arany függők: — Elkalandoztunk a tárgy­tól. Ha beleveszünk ilyen vitákba, estig: sem leszünk kész. Pedig énrám délután még igényt tart a férjem. Bodnár Böbe gúnyosan el­húzza cakkosra festett, lila száját. Kovácsné pedig foly­tatja : — DÁNIEL KATI. Komo­lyan oda kell figyelni rá. Az anyjának élettársa van. — Jé! — kiált a biológus meglepetten. — Nem is lát­szik meg a kislányon. — De azért leteszi a kötést. Tollat vesz elő és a zsebkönyvébe hatalmas V betűt ír Dániel neve mellé: veszélyeztetett. — Ne tegyétek el az író- szerszámot. Dénes Tünde is problémás eset. Csonka csa­ládban él. Az anyja lány­anya. Az erkölcsi fejlődés következtében, aminek Éva titulálta, ez most nagy di­vat. Akinek nem sikerül fér­jet fogni, más férjével csi­náltat gyereket. Böbe felcsattan: — Honnan tudod, hogy Tünde anyjának nem sike­rült férjet fogni? Lehet, hogy eszében sem volt. Nem min­denkinek vágyálma a házas­ság. Nem mindenki óhajt egy férfi függvényeként él­ni. Kovácsné ránéz. De csak ennyit mond: — Dénes Tün­dével tehát többet kell fog­lalkoznunk. A testnevelő, aki eddig végtelenre állított pupillá­val meredt a semmibe, meg­rázza kulcscsomóját: — Mi az. hogy többet kell foglalkozni? Mit értesz ez alatt? Huszonhét órám van egy héten, tizennyolc he­lyett. Ezenkívül kondicio­nálótornát. kosáredzést, anyám kínját tartok mások kölykeinek. mialatt az enyé­mek, kulccsal a nyakukban, mászkálnak az utcán. Velük ki foglalkozik? Mi a fész­kes fenét akartok még tő­lem? — Kértem már, kollégák, hogy hagyjuk a meddő vi­tákat. Az idő mindnyájunk­nak drága. Mindjárt kicsön­getnek és rohannom kell haza, mert jön a férjem, és még fogalmam sincs, hogy mit főzzek neki. — Ne törd a fejed rajta! — legyint Böbe. — Ha ott­hagyott a francba, minek za­báltatod? Kovácsné *főtt csirke­bőr színű nyakán forint nagyságú foltok gyulladnak ki: — Nagyon jól tudod, hogy nem hagyott ott. Csak az örökösödési ügy miatt vál­tunk el, de őszintén ragasz­kodik hozzám. — Köszönöm az ilyen ra­gaszkodást. Mindenki tudja, hogy megnősült. Én a he­lyedben nem sütnék-főznék neki, hanem úgy rúgnám tö­kön .. . — Nagy a szád, Böbe. Te bezzeg, repesnél a boldog­ságtól, ha az adjunktus úr följárna hozzád. De fütyül rátok. Még a tartásdijat sem fizeti. — Mert nem tartok igényt a tartásdíjra. Ügy állapod­tam meg vele. — Ügy állapodtál meg ve­le, hogy mire megszületik a gyerek, elválik és elvesz. Legalábbis evvel traktáltál minket a tanáriban. Aztán, egyszer csak, megváltozott a szöveg: neked nincs szüksé­ged házasságra. Az emanci­pált nő nem akar egy férfi függvényeként élni. A biológus megcseréli a kötőtűit: — Úgy látszik, én nem va­gyok kellően emancipálva. Csak egy hétre utazott el a férjem, de nem tudok mit kezdeni magammal. — Én tudok. Nekem nem hiányzik egy férfi a lakás­ból — jelenti ki Böbe. — Ha hiányozna férjhez men­nék. Múltkor is fűzött egy jóképű taxisofőr. De nekem elég, ha felugrik néha éj­szakánként. Nem óhajtom mosni a gatyáit. — Meg aztán említetted, hogy nős és három lánya van. — A te férjed talán nem volt nős, mikor megismer­ted? Bőgve panaszoltad, hogy milyen óvatos, alig mer fel­hívni, nehogy gyanút fogjon a felesége. De aztán szeren­cséd lett. Rákot kapott a nő. A biológus szeme könnybe lábad. — Dénes Tündénél tartot­tunk. Ki van még hátrányos helyzetben? — kérdi ijedten Zsadányi Éva, de senki nem figyel rá. Valami zárlattól — mint­ha fojtogatják, s tört gége­porcot hörög fel valaki — ugatni kezd a csengő.

Next

/
Thumbnails
Contents