Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-25 / 151. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. június 25., szombat

Hány magyar irodaiam van?

BÜRCSÖK MARIA:

Az utóbbi két évtizedben egvre jobban teret nyert a magyarországi irodalmi köztudatban az a fölismerés, hogy a magyar nyelv irodalma tágabb fogalom, mini az országé, hogy a magyar irodalom meghatározásakor számolni kell mindazoknak a magyar népcsoportoknak az irodalmával, amelyek a szomszédos országokban élnek, és nem hagyható figyelmen kívül a nyugat-európai és tengerentúli magyar szórványok irodalmi termése sem. A XX. század végén tudatában kell lenni annak a ténynek, hogy a magyai irodalmat 1918 óta politikaföldrajzi határok tagolják. A magyarság mint etnikaikulturális alakzat, a magyar anyanyelvűek közössége, jelentős részben nemzeti kisebbségként él a kárpátmedencei országokban, részben pedig szétszórva szinte a világ minden táján; a magyar anyanyelvüeknek csak mintegy kétharmada mondhatja hazájának Magyarországot.

Az európai történelemben nem számít különlegességnek, hogy azonos nyelvet beszélők különböző politikai keretekben élnek. A múlt században például nem létezett lengyel állam, mégis volt nemzeti irodalom; a felvilágosodás és a romantika szerb vagy román nemzeti irodalmát több ország Íróinak kellett megteremtenie. A magyar etnikum és irodalom abban különbözik ezektől a példáktól, hogy a nemzetté válás döntő, XIX. századi szakaszában egységes politikai keretben létezett, és 1918 után keletkeztek egy addig egységessé kovácsolódott nemzeti irodalomnak új részei. A kisebbségi sorba jutott magyar népcsoportok jelentős része az új államkereteken belül nem rendelkezett autonóm regionális hagyománnyal, az Írók az új államhatárok tényével lettek egyszeriben egy újfajta irodalmi közeg részeivé, illetőleg nekik maguknak kellett

CZAKÓ GÁBOR:

Anti királyfi

Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a szép lányokat nyers uborkából ikvarclámpával csinálják; no ott, Édes Jenő fodrászszalonjában két érett királylány ült, üldögélt az ezüstös hajszárító korona alatt. Csevegtek előkelőén és amúgy tündéresen.

— Az én Antim valódi királyfi volt húsz évvel ezelőtt — csicseregte az egyik. — Fehér Skoda Octávián jött délceg volt, karcsú, izmos szellemes. A hétfejű sárkánnyal is megvívott a csókomért. Most meg hétszámra döglik a tévé előtt, az ágyban kizárólag hortyogm tud. Mindent egybevetve, egy buta, hájas, sörszagú béka.

A másik, csak úgy magában, elmosolyodott.

— Nem lehet, hogy a csókodban volt a hiba, édes Arankám?

Okos Kató

Egyszer volt, hol nem volt, a 1 bértömeg-gazdálkodáson túl, de a személyi fizetéseken innen, volt egy szak- szervezeti bizalmi. Ügy hívták, hogy Okos Kata. Volt annál a vállalatnál több szakszervezeti bizalmi is, neve is volt mindnek, de csak ezt az egyetlen egyet hívták Okos Katának. Hogy miért, azt rövidesen megtudjátok.

Történt, hogy pecsétes, stencilezett papírokkal ösz- szehívták az üzemi ebédlőbe a szakszervezeti értekezletet. A bizalmiak gyűltek, ültek, iszogatták a kólát, rá- gicsálták a röpít, hallgatták az üzemi négyszöget, amely mint valami wimbledoni páros előadta, hogy

létrehozniuk i'alami egészen újat. a kisebbségi-nemzetiségi irodalmat.

Szeli István újvidéki irodalomtörténész meghatározása szolgálhat kiindulópontul: „Mint ahogy a nemzeti magyarságot is a magyarok összessége teszi, a magyar irodalom fogalma sem csupán a magyarországival azonos, még akkor sem, ha tartalmi-gondolati, ízlés- és stílusbeli vagy formai eltérései kézzelfoghatóak is." (1979).

A hazai közvéleményben túl erősen meggyökerezett az államnemzeti fölfogás, amelynek az az elképzelés az alapja, hogy nemzet és állam egyforma kiterjedésű. Ez a megközelítés nem al kalmas Közép-Európa bonyolult etnikai viszonyainak megértésére. E fölfogásnak volt a következménye, hogy Magyarországon hosszú időn keresztül kirekesztették a magyar irodalom fogalmából a határontúli magyar irodalmakat. Ezek az irodalmak kimaradtak az irodalomtörténeti áttekintésekből, az antológiákból, az iskolai tananyagból; a külföldi magyar írókról és műveikről alig vett tudomást a hazai tömeghírközlés. Korábban szinte egzotikumszámba ment nem egy kitűnő erdélyi, szlovákiai vagy vajdasági magyar író Magyarországon.

A hét évtizedes külön fejlődés, a magyar nemzetiségek saját történelme természetesen hatással volt a körükben létrejövő irodalmakra is. Érthető ezért, hogy a magyar államiság keretén kívül fejlődő irodalmak bizonyos autonómiára teltek szert, megszervezték saját intézményeiket (folyóiratok, könyvkiadók stb.), hozzáláttak sajátos hagyományaik föltárásához. Indokolt tehát Romániában. Csehszlovákiában és Jugoszláviában, az 1945-ös időszakot követően pedig a Szovjetunióban is nemzetiségi magyar irodalomról beszélni. Szoros szálak fűzik a

a vállalati bérezés nem eléggé korszerű. .Haladóbbnak kellene lennie,

ösztönzőbbnek, élenjáróbb- nak, szocialistábbnak, komplexebbnek, humanistábbnak, demokratikusabbnak, differenciáltabbnak, valósabbnak, nehogy a cég termékszerkezet-váltás sürgető igényének kellős közepén egy ámokfu- tó menetrend pályájára kerüljön.

A szakszervezeti bizalmi éppolyan ember, mint a többi. Elérzékenyült hát mind és kissé meg is ijedt. Hogyan is ne ijedt volna meg ennyi varázsige egy egész kongresszus elbűvöléséhez is elég lett volna. Osztályhar- cosan lehurrogták Okos Katát, amikor az parlagi módon firtatni próbálta, hogy mármost ezután több lesz-e az egységnyi munkára esi: bér vagy kevesebb. Volt ám fölzúdulás, amikor Kata a szavazásnál nemet mondott a javaslatra! Majd akkora, mint fizetéskor, a loppadt borítékok láttán.

— Magatokra vessetek — mondta Okos Kata.

— Miért? — Mi mást csinálhattunk volna? Te hőbö- rögtél, és mire mentél vele?

Ai igazmondó juhász

Az aranyszőrű bárány — mint tudjuk — odalett, nem különben a fele királyság is, na .mármost az igazmondó juhász miből tartsa el a bur- kus király lányát? Beállott hírlapírónak.

Valamelyik értekezleten azt mondotta neki a főszerkesztője, hogy látogassa a bős—nagymarosi vízlépcső- rendszerrel kapcsolatos sajtóértekezleteket, és a hallotnemzetiségek irodalmát ahhoz az országhoz-államhoz. amelynek területén létezik. Épp így vitathatatlan a közös nyelv. a kulturális és történelmi hagyományok jelentősége. És arra is érdemes tekintettel lenni, hogy a nemzetiségek nemegyszer az autonómia igényét hangsúlyozzák. annak a mindenképpen jogos törekvésnek a jegyében, hogy önmagukat akarják képviselni minden külső és többségi gyámkodástól mentesen. Érthető, hogy a nemzetiségi irodalmak képviselői némi bizalmatlansággal tekintettek olyan meghatározási kísérletekre, amelyek a határontúli magyar irodalmakat valaminő függelékként vették számba, a budapesti (magyarországi) központ alárendelt részeként. Ezért ‘ a hazai irodalmi közvélemény és irodalomtörténet-írás az utóbbi évtizedben igyekszik árnyaltabb módon megközelíteni a különböző országokban létező magyar nyelvű irodalmak összetartozásának kérdését. Nem egységes, hanem egyetemes magyar irodalomról van szó. És ebbe az egyetemességbe természetesen beletartozik az a nehezen definiálható magyar nyelvű irodalom, amely a világban szétszórt magyarság irodalmi produktuma, és összefoglaló néven legújabban nyugati magyar irodalomnak neveznek.

Három esztendeje Pomo- gáts Béla így foglalta össze a magyar nyelv irodalmának fogalmi tagolását: „Ha a magyar irodalomról beszélünk . .. legalább négy fogalommal kell számolnunk. Van a magyarországi magyar irodalom, a magyar nemzeti irodalom, mint az egyik fogalom. Szerepel szótárunkban a nemzetiségi magyar irodalomnak a fogalma, tehát a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai és újabban a kárpátukrajnai magyar irodalom, és egy harmadik fogalom, a diaszpórának, a szétszóródásban lévő magyar csoportak alapján pártolja a lapban az építkezést.

— Nem tehetem — ingatta fejét az igazmondó juhász.

— Hogyhogy? — hökkent meg a főszerkesztő.

— Elvből. Nem helyeslem a beruházást.

— Na és?

— Hát ez az.

— Nézd — vette elő a meggyőzés fegyverét a főszerkesztő —, az elveidet én a magam részéről a legmesszebbmenőkig tisztelem. De miattuk még összehozhatsz havonta egy cikket. Egyszerűen leírod, amit a sajtóértekezleten hallasz. Miután nekem is van magánvéleményem, amit most nem részletezek, nem kívánom, hogy akár egy szót is hozzá tégy.

— Éppen ez az, amit nem tehetek.

A főszerkesztő összecsapta a társadalom ütőeréhez szokott két kezét.

— Ilyet én még világéletemben nem pipáltam!

Amióta a gólyák elfogytak

Az országnak abba „a kö- zepibe”, ahová vödörrel hordják a világosságot, élt, éldegélt egy házaspár. Volt nekik videójuk, Komondor 64-ük, csak a gyermek hiányzott a szép öröklakásból, pedig már három kerek esztendeje, hogy egybekeltek.

— Kutya egye a májad, föld igya a véred, miért nem szülsz gyermeket énnekem, te asszony? — kiáltotta egyszer a férj, és elhurcolta a feleségét a rendelőbe. Hogy szavamat ne felejtsem* élt

toknak az irodalma, amelyet az elmúlt fél évtizedben kezdett el integrálni a magyarországi szellemi élet. (...) Ezt a három fogalmat szokás egybefogni újabban az úgynevezett egyetemes magyar irodalomnak a fogalmával."

Az egymással kapcsolatban lévő magyar irodalmak viszonylagos önállósággal bírnak, külön-külön irodalmi életük van, kulturális és irodalmi intézmények kielégítő vagy hiányos hálózatával. Az egyetemes magyar irodalom többközpontu, jelentős centrumai vannak Magyarországon kívül. Ha irodalmunk térképét akarnék elkészíteni, akkor nem maradhat le róla többek között: Pozsony, ahol magyar kiadó működik, és magyar irodalmi lap lát napvilágot; a kárpát-ukrajnai Ungvár, a jugoszláviai Újvidék (könyvkiadó, folyóiratok) és Szabadka; Erdélyből Kolozsvár, Maros- vásárhely, sőt Temesvár és Sepsiszentgyörgy sem, továbbá Románia fővárosa, Bukarest, ahol a nemzetiségi kiadó, a Kritérion működik; a nyugat-európai nagyvárosok közül jelezni kellene e térképen Párizst, Münchent, Bécset, Rómát és Londont is.

Bármennyire érdekesek is a fejtegetések az egyetemes magyar irodalom fogalmi meghatározásáról, fontosabbak a gyakorlati tennivalók. A magyarországi közvélemény tájékoztatásában mindmáig jelentősek a hiányok. Szórványosan szerepel az általános és középiskolai tananyagban a XX. századi magyar kultúra határontúli része. Több kézikönyvre, alaposabb és pontosabb tájékoztatásra van szükség. Nem lehet ritka ünnep Sütő András színházi bemutatója, irodalmi köztudatunkban írók és művek sorának el kell foglalnia méltó helyét, mégpedig nem kuriózumként, hiszen anyanyelvűnk és irodalmunk teljes jogú, önálló karakterű képviselőiről van szó.

(K. Gy. Cs.)

abban az időben egy csodadoktor, úgy hívták, hogy Genetikus. No, ez a tudós ember megvizsgálta a házaspárt. Röggönyözte őket, vérüket vette, petéjüket, és azt mondta, hogy egy hét múlva menjenek vissza.

A mérges ember asszonyát küldte. A Genetikus suny- nyogott-bunnyogott tudományos zavarában, mert az összes lelet azt hírelte, hogy a házaspár makkegészséges. Végül parlagi szóra fanyalodott. Megkérdezte, mi a helyzet az ágyban, hányszor szoktak együtt lenni férjfeleség módjára.

Irult-pirult a menyecske, majd kibökte:

— Háromszor.

— Hogyan háromszor? Naponta? Hetente?

— Amióta házasok vagyunk.

így volt, igaz volt, magától a Genetikustól hallottam a rádióban.

Minden szónál van nagyobb?

Tiszán innen, Dunán túl, magam sem tudom, hogy hol, a Steinmetz kapitány és az Osztyapenkó kapitány utca sarkán, a bezárt trafik lépcsőjén ült, üldögélt két kisfiú. Hogy hányadikosok lehettek, nem tudom, de másodikosok már elmúltak, és nem jártak még negyedikbe. No, ültek. Hátukon iskolatáska, térdük között tornazsák. Fagylaltoztak.

Azt mondja egyszer az egyik:

— Az én anyukám fölakasztotta magát.

így felelt erre a másik, miután lenyelte a fagylaltját:

— Az enyém nemcsak megfulladt, amikor magára nyitotta a gázt, hanem föl is robbant, mert a Pálma néni becsöngetett.

— Tisztelettel és szeretettel köszöntőm az osztályom ban tanító kollégákat — szó lal meg a katedrán Kovács Ferencné. az I. A osztály- főnöke. — Mindenekelőtt szeretném megköszönni azt az áldozatos munkát, mellyel igyekeztek felzárkóztatni az általános iskolából hiányos tudással érkező tanulókat. Sajnos elég sok van belőlük! És. ami ennél is rosz- szabb. az én osztályomba került a legtöbb válási árva. szedett-vedett gyerek.

— Miért nem mondtad meg az igazgatónak, hogy nem vagy szemétkosár? — kérdezi Oláh József né egy halom helyesírási dolgozal fölött. — Én bizony, a helyedben kiverném a balhét

A biológus, aki minden percet kihasznál, hogy pulóvert. sálat kössön a férjének. megjegyzi:

— Ugyan! Kár cirkuszol- ni. Minden osztály tele van hátrányos helyzetű gyerekkel.

— Ráadásul gyenge képességűek. passzívak, lusták — helyesel az orosz szakos Bodnár Böbe is. — Nem érdekli őket semmi más, csak hogy mielőbb szétrakhassák a lábukat.

Kovácsné biccent:

— Évről évre több prob léma van a lányainkkal Ezeknek a problémáknak jo része a zavaros családi hat térre vezethető vissza. Ezért a mai értekezletet a tanulok szociális helyzetének feltárására szeretném fordítani Engedjétek meg, kedves kollégák. hogy röviden ismertessem a családlátogatások során szerzett tapasztalatai mat. ADONYI ARTEMISZ

— veszi fel a noteszát. — Normális családban él. A lakásuk is normális. A tanulónak önálló ágya. könyvespolca van. De — magunk, között szólva — igen nagy volt a rendetlenség. Pormacskát is láttam itt-ott.

— Jóságos isten — gondolja dr. Zsadányi Éva, a bronzvörös történelemtanár

— nálam is találnál egyet- kettőt. Dehát tegnap is könyvtárban ültem késő dél utánig utána pedig a Ban di várt.

Kovácsné tovább olvas:

— BABJAK ZSANETT Panellakás. Panelbútorok Minden olcsó és közönséges Az anyuka is. Piros haj, pi rőt köröm. Óriási fülbeva lók.

77 magyar rémmese