Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-12 / 112. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1988. május 12., csütörtök

Bemutató a kaposvári színházban

A kaposvári Csiky Gergely Színházban nemrég mutatták be Nyikolaj Erdman; Az öngyilkos című komédiáját Ascher Tamás rendezésében. Képünkön a darab szereplői közül Lázár Kati, Koltai Köbért és Pogány Judit

(MTI-fotó: Ilovszky Béla)

A HEVES MEGYEI MÜVESEÁLLOMÁSÉRT

A jótékony zene

Két magyar lány, mindketten a kasseli zeneakadémia növendékei, Szoboszlay Etelka és Magasi Mónika, egri kötődésük folytán elhatározták, hogy ők is részt vesznek abban a hangversenysorozatban, amelyet az egri művészek rendeznek a megyei műveseállomás költségeinek előteremtéséért. A gondolat és a tett ötvözetét mindenkor lelkesítő példának tartjuk, különösen az ilyen időkben, amikor a betegeskedő egészségügy és a hazai gazdasági viszonyok kettős kereszttüzében magunkra is gondolnunk kell: úgy és oda adjuk forintjainkat, ahol és ahogyan a legtöbbet használhatunk. Miközben magunknak és családunknak is át kell lábolnunk a beharangozott hét szűk esztendőt. Ilyenkor rendkívüli jelentősége és gyógyító hatásai vannak az erkölcsi erőnek, annak az etikai tartásnak, amely a művészekből árad; amely a művészekben fogalmazza meg az indítékokat, szándékokat: nemcsak a szépség, a zene szolgálata * az élet, hanem a „kalokagathia”, a szép, nemes cselekvés által használni a közösségnek.

Szoboszlay Etelka (hegedű) és Magasi Mónika (zongora) diploma előtt álló növendékek. Ä művésszé érés stádiumában, és az életbe való kilépés előtti órákban máris jelesre vizsgáztak a művészi hivatás másodlagos kérdéseiben: nekik minden tettükkel a közösséget kell szolgálniok. Akkor is, ha azért koncerteznek, mert lelkiekben, szellemiekben kívánják gazdagítani közönségüket, akkor is, ha legnyilvánvalóbb céljuk önmaguk kifejezése, egy párbeszéd folytatása a korral, a nemzedékkel, de akkor is, ha a felnövekvő szükség enyhítésére cselekszenek. Liszttől ugyan nem zenéltek, de a hangverseny során többször gondoltunk rá is, a magyarra, aki a világot járva, onnan mindig hazagondolva, összeterelte az aranyakat a szenvedés ellen.

A műsoron négy kiváló alkotás adott lehetőséget a fiatal tehetségeknek bizonyítani: a kasseli évek valóban művésszé érlelték őket. Szoboszlay Etelka útját elég .korán kezdtük figyelemmel kísérni. Most, a diploma előtti izgalmakban, Corelli La Fóliája, Mozart C-dúr szonátája, Beethoven F-dúr (tavaszi) szonátája és Rimsz- kij-Korszakov Aranykakas operájából írt Fantáziája közben bizonyára eszébe juthat az az óriási felelősség, amit az ember a hivatás címszó alatt raktároz el magában. A művész a pódiumon azért áll, azért szólaltatja meg a mások által megírt, az előadó által átélt vallomásokat, mert hite szerint az általa is befogadott, lelkében újra teremtett dallamokkal szolgálni akarja az emberi lélek tisztaságát, azt a fenséget, amely az emberi életet jelenti, ha helyesen gondolkodunk róla! Ezért

nem elég, ha csak általa születik újjá a dallam, a ritmus, a harmónia, egyáltalán az emberi hang, hanem az a fontos, hogy belőle zengjen, mintha forrásból buzogna elő. Ehhez a forrásszerephez építkezik eszmélése óta a művész és ezt a munkát nem fogja abbahagyni élete fogytáig. Ez a hivatása! Ehhez azonban nagy lelkierő, elszántság, magabiztosság szükségeltetik. S ugyanez a tétel áll a másik művészjelöltre is, aki mintha magától értetődően fogná fel ezeket a buktatókat Szoboszlaynál. Benne már a nemes erőfeszítés technikai része gördülékenyebben megy, igaz, a zongora mindig is „kényelmesebb helyzetbe” hozza a nőket, mint a hegedű, ez a férfias fegyelmet és keménységet kívánó hangszer.

A hangversenynek maga a megszólaltatott zenei anyag is biztosította az elmélyült hangulatot. A hegedű óvatoskodása a La Folia nyitásánál megtörte ugyan azt a lendületet, amit vártunk volna, de néhány résztől eltekintve a vidámabb természetű, az elevenebb mozgású, a játékkal derűsebben barátkozó Magasi Mónika biztatására Szoboszlay Etelka még érezhető passzivitása is felengedett. Mire az igazságtevő Aranykakas operai szférájához eljutottak, a romantika is hatott, a koncertezők is tudásukat hozták: az örömteli zenélést.

Farkas András

JORDAN \POPOV:

Dráma a szavannában

«

Egy író és egy kritikus eltévedt a szavannában, annak ellenére, hogy elvben jó irányban haladtak. Szürkületkor az író a kritikus tanácsára tüzet gyújtott, hogy könnyebben rájuk akadjon a keresésükre indult helikopter. Helikopter helyett egy oroszlán és három hiéna figyelt föl rájuk, és miközben feléjük tartottak, szájukat nyaldosva latolgatták a fölöttébb érdekesnek látszó találkozás kimenetelét.

A két irodalmárnak a földbe gyökerezett a lába, amikor megpillantották az állatok királyát. Az oroszlán, aki szemmel láthatólag meg volt elégedve a hatással, el- bődült:

— Maguk kicsodák?

A kritikus azonnal visszanyerte a lélekjelenlétét, rámutatott bajbajutott társára, és így szólt:

— Az egyik legnagyobb és legjelentősebb bolgár író áll ön előtt, felség. Évekig táncolt ide-oda a költészet és a cirkusz, a próza és a vásári kikiáltás között, hogy aztán végre ön elé állhasson. Egy lett és oszthatalan. Jellemzője az ízes mondatok, az életszerűség, a vérbőség és az érzékenység, ami olvasók ezreit vonzza ... Azt mondja nálunk a nép az ilyen írókról, hogy „héjastul kelt kipróbálni”.

Az oroszlán elégedetten bólintott, és odafordult az egyik hiénához:

— Mit szólsz hozzá? .

A hiéna fintorogva megvonta a vállát:

— Az a véleményem, hogy nem szabad akadályokat gördíteni• a kritikus elé a folyamat alakulásában és magyarázatának igazolásában, ellenkezőleg: kezeljük húsvér emberként.

E szavak után az állatok felfalták mind a két szerencsétlent.

Reggel így szólt a teli gyomrú oroszlán:

— Ritka élvezetet szerzett nekem ez az író. Az ember egy-kettőre a végére jut, anélkül, hogy észrevenné. Ezzel szemben a kritikus igencsak száraz, és nehezen emészthető falatnak bizonyult.

— Ne feledkezzünk meg azonban arról — tette hozzá az egyik hiéna —, hogy ízbeli különbségük . ellenére mindkettőjüknek ugyanaz az életsors jutott osztályrészül. Ilyesmi pedig, sajnos, ritkán fordul elő.

E rövid párbeszéd után a vadállatok eltűntek a bokrok között.

(Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán)

Videoálmok filmen

Jó négy esztendeje már. hogy filmszínházaink bemutatták Dárday István és Szálai Györgyi alkotópáros utóbbi nagyjátékfilmjét, az Átváltozásokat. A rendező házaspár hosszú szünet után most ismét játékfilmet forgat. Mai történet, amely 1987- ben Magyarországon játszódik.

E filmtörténetet elkezdhetjük a ,következő epizóddal. Külvárosi kocsmában vagyunk, egyáltalán nem elegáns helyen, férfiak támaszkodnak a pultnál, kicsavarodott testtel szegezik a szemüket a sarakban magasodó televízióra. Videófilmet néznek. a kezük ügyében pálinkás pohár. A képernyő nagyot villan, mintha tűz csapna ki belőle, aztán egy halvány kis füstfelhő kíséretében a kép elenyészik a semmibe. Az emberek kővé váltan ülnek, illetve állnak a helyükön, s merednek a vak dobozra ...

A forgatókönyv szerint így kezdődik A dokumentátor című játékfilm, amelynek nemcsak a címe sejtelmes, de a főszereplők, Chip, Rambo és Raff neve is rejtélyesen hangzik.

— Nos, A dokumentátor cím több mindenre vonatkozik — mondta Dárday István. — a dokumentum a tényekre való építkezés minden esetben fontos része a valóság visszaadásának. Olyasfajta megnyilvánulás ez, amely viszonylagos történelmi hitelességet ad a dolgoknak.

— Ez tehát a gondolati alapja A dokumentátornak. De kit takar a cím?

— Egy olyan embert, aki küldetésként vállalja, hogy bizonyos dolgokat dokumentál. megörökít. Manapság ilyesmire egyre kevesebben vállalkoznak, a főszereplő olyan ember, aki elkötelezi magát a képi dokumentálás, a videotechnika kínálta lehetőségek mellett, amely bizonyos forradalmat idézhet elő a vizuális kultúrában.

— Hősünk mérnökként és amatőr filmesként kezdte pályáját — veszi át a szót Szálai Györgyi. — Ám elképzelését. az olcsó videokamera gyártásának gondolatát értetlenül fogadták. Meg akarta teremteni a magyar videokamera-gyártást, de ebből nem lett semmi, így az első gazdaságból hamarosan átevezett a második gazdaságba, a maszek videokazetta-kereskedelembe. Hi-fi video magánüzletet nyitott, és ily módon teremtette meg a rögeszméjének megvalósításához nélkülözhetetlen anyagi alapokat. Álma egy videoenciklopédia összeállítása, amely korunk vizuálisan rögzíthető dokumentumait gyűjtené egybe. Nem mondott le bukott találmányának megvalósításáról, az olcsó videokamera gyártásáról sem.

— Ám hősünk óhatatlanul belesüpped a fekete video- piac üzleti világába — veszi vissza ismét a szót Dár- dav István —. a harmadik gazdaságba. Mivelhogy a videózásnak is megvannak a maga vámszedői.

— Mennyire személyes jellegű a videomérnök sorsának filmbéli ábrázolása?

— Mindaz, amit elmondtunk eddig, egy szerelmi háromszög történetébe ágyazódik be. A gazdag, már őszülő halántékú dokumentátor- tól a fiatal segéd elszereti ifjú és szép szerelmét.

—Ügy is megfogalmazhatnánk a szerelmi történetet, hogy egy Oldsmobil gépkocsi, egy Yamaha motor és egy szupernő hármasa ez a háromszög.

— A videózás problémája egy játékfilm keretében?

— Igen. Játékosan közelítjük meg ezt a vonzó, látványos világot, amelynek szereplőit egy évig tartó kutatással kerestük a civil életben. Sikerült megtalálnunk azokat a karaktereket, amelyekre szükségünk volt. A videorrtérnököt Dés Mihály tudományos kutató, a szupernőt Pászti Lilla volt táncosnő, és a motoros fiút, a segédet. Ágoston János taxisofőr játssza. Mellettük persze sok mellékfigura villan fel a legkülönbözőbb szerepekben. Van egy negyedik főszereplőnk is: a huszadik század világának legmeghatározóbb pillanatait elevenítjük fel — mondta Szalai Györgyi.

— Végeredményben mi lesz e játékfilm legfontosabb célkitűzése?

— Elemezni szeretnénk a jelenlegi videohelyzetet. azt, hogy hol tartunk ma. Ugyanis mire észbe kaptunk, mér ide is érkezett a video. Szőnyeg alatt jött! Majdhogynem kéretlenül. A videózás immár fontos kérdése a kultúrának. Meg kell kérdőjeleznünk, hogy legyen-e nálunk is valamennyi fajtája a videónak. Napjainkban egyre többen és többet foglalkozunk a videózás problematikájával, jogi , kérdésekkel, piacgondokkal, technikai feltételekkel és a közönséggel. Nos. játékfilmünkkel mi is hozzá szeretnénk járulni e szerteágazó kérdés teljesebbé tételéhez.

Sz. B.

Irodalom, valóság, realizmus

Jogos igénye a mai olvasónak is, hogy az irodalom, legyen bár vers vagy próza, a valóságról adjon híradást. Csakhogy ezt az írásművészet a műfajok széles skáláján, s a valóságábrázolás megszámlálhatatlan árnyalataival cselekszi. Tudomány és művészet határmezsgyéjén akár; tények és indulatok összeforrasztása révén, mint a falu, a vidék átalakulását kutató Zám Tibor összegyűjtött szociográfiáiból kitetszik. Nem könnyű feladat ez. hiszen már ott kezdődik a vita: mi tekinthető ténynek. Bíróság számára készített. tudós szakértői vélemények olykor ugyanazt a jelenséget homlokegyenest eltérő módon értelmezik. És hányszor tapasztalható: azt, amit szóban elismerünk, nyomtatásban már nem szívesen látjuk viszont! Szo- ciográfusaink gyakorta küszködnek efféle gondokkal.

A realizmus, a hiteles valóságábrázolás igénye vagy törekvése nem kapcsolódik közvetlenül a kifejezés módjához, például, hogy verses vagy prózai írásműről van-e szó. Érdekes példákat jegyezhetünk föl a Költői jelenlét 1988 című összeállítás lapjairól. A tavaly elhunyt Garai Gábor Doktor Valaki tévelygéseiből című elbeszélő költeményének egyik részletében csupán Kassák Lajos az egyetlen valóságos szereplő, de a többi hivatkozás is ,;megfejthető”; némi tárgyismerettel azonosítható a költemény valamennyi tartalmi mozzanata. Döbbenetes realizmussal érzékeltet Bella István költeménye egy — remélhetőleg be nem következő, de jelenünkben szerencsére még semmiképpen se valóságos -r- katasztrófát: „Nem működik a föld. Megállt. Mint fűben rejtett karóra ciripel egy-egy űr-kabóca. S. O. S. Bipbipel. Tititál.” S a lélek rejtélyes, nehezen fölfejthető állapotát rajzoló versbe is épülhetnek részletező pontosságú leírások, mint Rácz Péternél: „Fonnyadt atlétatrikó a kerítéslécen. alakját eső / adta meg. a nap rátűzte. Porszürke régóta és merev; a hajlandóság jelei mégis / erre-airra. A harmat gyenge. Székek, poharak / hárman, annyiképp hálásak a korai vizitért (odaát már reggel kilenc). Túl / salátával, kanál, maradék. Fűcsomó.” Szinte festmény-, sőt fényképszerűén eleven a kép.

Prózairodalmunkban újabban a realizmus egy publicisztikusan összegező változata kelt

nagy hatást. Az Űj Tükör egy februári számában olvashattuk Karinthy Ferenc Skizofrénia című elbeszélését. Ebben egy világpolgár magyar professzor a főhős, aki ellenzékiség és lojalitás határpontjai ’között mozog, egy alapvetően megbomlott érték- rendszerben. S ez az állapot magának az írásműnek a minőségét is meghatározza: tartalomjegyzékszerűen zsúfolódnak össze itt korunk ellentmondásai; művészi kifejtésükre mintha nem volna tér, mód, nem futná az alkotói türelemből. A diagnózis helyességéhez azonban nem fér kétség.

Hasonló benyomásunk támad Gyurkó László Fociország című gúnyiratát-röpiratát olvasva. Csatlakozik a szerző Végh Antal, Mezei András sporttárgyú, de általános érvényű vállalkozásaihoz, s e tekintetben Moldova György törekvéseivel is rokonítható a könyvecske. Ám itt a valóságosként értelmezhető mozzanatok szándékosan túlzó, szatirikus elemekkel vegyülnek, mert Gyurkó a szöveget teremtményétől, egy általános iskolai nyolcadik osztályos tanulótól származtatja, s a túlzásokat látszólag ellensúlyozó vagy kiigazító szerkesztői megjegyzések gyakran a kommentálandó szöveg képtelenségeit is felülmúlják. Az összkép mégis reálisnak mondható: valóságos értékzavaraink, válságjelenségeink ábrázolódnak.. Kár, hogy ez a zabolátlan „gyermekszáj”-szöveg nem nagyobb igényű, nem törekszik olyanfajta hiteles stílusutánzatra, mint hajdan — mondjuk — Kaffka Margitnál, a Levelek a zárdából darabjai teszik, vagy — a közelebbi múltból véve a példát — ahogyan Somogyi Tóth Sándor Gabi című regényében figyelhettük meg. S a szatíra sortüze itt meglehetősen differenciálatlanul zúdul többé és kevésbé ártalmas jelenségekre, netán értékekre is; a valódi nevükön említett szereplők többé-ke- vésbé indokolt bosszúságát, olykor méltatlan sérelmét okozva.

Irodalom és valóság szoros kölcsönhatása jellemző a mai magyar irodalomra. Semmiképp nem szorul háttérbe a realizmus, ha egyes, tartalmatlanul modernista törekvések ezt sugallanák is. Szemléleti és módszerbeli, stiláris, műfaji alakváltozatai rendkívül sokfélék; ki-ki megkeresheti a neki szóló, számára érvényes realizmus kifejeződéseit

K. ZS.