Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-11 / 111. szám
lye/uijtaq 1988. május 11., szerda Száz éve jelent meg az a miniszteri rendelet, amely intézkedett minden magyar postai küldemény bélyeggel történő bér- mentesítéséről. Mint ismeretes, a bélyeg postai küldeményekre ragasztandó és azok bérmentesítésére szolgáló (posta-, légiposta- és portóbélyeg), vagy különböző illetékek és díjak lerovásának igazolására szolgáló (illeték- bélyeg) kis alakú, többnyire színes rajzó értékjegy. A világ első bélyegét 1840. május 6-án Angliában adták ki. Sir Rowland Hill javaslatára. Más országokban az első bélyeg megjelenési helye és ideje nagyjából a következőképpen rekonstruálható: Zürich és Bern 1843. Pétervár és Finnország 1845. USA 1846, Bajorország 1849. Ausztria. Szászország és Spanyolország 1850. Magyarországon 1871. május 1-jén a budai Állami Nyomdában — kőnyomatú eljárással —. készült az első magyar bélyeg (azt megelőzően ugyanis osztrák bélyegeket használtak). Szerte a világon. így hazánkban is szélesen elterjedt, kedvtelésből folytatott tevékenység a bélyeggyüjtés, a görögből származó elnevezéssel filatélia, amely röviddel# az első bélyegek megjelenése után indult meg Angliában. Franciaországban, majd Belgiumban; nálunk 1860 körül terjedt el. A legtöbb állam. így Magyarország posta- igazgatósága is bélyegmúzeumot tart fenn. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége sok tízezer tagot tömörít soraiban. — BEZÁR A POSTAHIVATAL. A Miskolci Postaigazgatóság tájékoztatása szerint, felújítási és korszerűsítési munkálatok miatt, május I6-án — várhatóan egy hónapos időtartamra — bezár Egerben az Almagyar u. 10. sz. alatti, 2-es számú postahivatal. Szolgáltatásainak teljes körű teljesítését, a takarékbetétek kezelését, a megyeszékhely 1-es számú postahivatala végzi ez alatt az idő alatt. — VÖRÖSKERESZTESEK KITÜNTETÉSE. A Magyar Vöröskereszt Hatvan Városi Szervezete a világnap alkalmából rendezett ünnepségén kitüntetéseket és ajándékokat adtak át a hosz- szabb ideje áldozatos munkát végző vöröskeresztes aktíváknak. Közöttük Titz Miklós a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés ezüst, Bessenyei Gyuláné pedig ugyanezen elismerés bronz fokozatában részesült. — BEAT A SZÍNHÁZBAN. Fordul a világ címmel, Koncz Zsuzsa koncertezik május 21-én, délután fél 6 és este 8 órakor, az egri Gárdonyi Géza Színházban. A népszerű énekes vendége Bródy János lesz. Jegyek már vált. hatók a pénztárban. — A BIBLIA ÉS AZ EMBER. A vallás napjainkban betöltött, emberi magatartást formáló szerepéről beEGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holA Nap kél: 5.12 órakor. nyugszik: 20.09 órakor. A Hold kél: 3.05 órakor. nyugszik: 14.52 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FERENC nevű kedves olvasóinkat! A név a népvándorlás korára nyúlik vissza, akkor ugyanis a Rajna mentén lakó frankok Galliába vándoroltak. A frankok nyelvén a Ferenc eredeti szava ..szabad ember"-! jelentett. Várható időjárás az országban ma estig: többnyire napos, száraz idő lesz. délnyugaton valószínű erős gomolyfelhő-képző- dés. Napközben megélénkül az északkeleti szél A hőmérséklet napközben 20 fokig emelkedik szélget az érdeklődőkkel Gyöngyösön, csütörtökön délután. dr. Szigeti Jenő. a Szabad Egyházak Teológiai Főiskolájának dékánja. A Mátra Művelődési Központban 16 órától, míg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Társadalomtudományi . Karának Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében 19 óra 30-kor kezdődik a Biblia és az ember című program. — AZ EDDA EGERBEN. Az Edda együttes május 16- án mutatja be Változó idők című műsorát Egerben, a Kemény Ferenc Körcsarnokban. Az előadások 17.30-kor és 20 órakor kezdődnek. — TÁRSADALMI MUNKA EGERBEN. Az elmúlt évben is növekedett a megye- székhelyen végzett társadalmi munka értéke. Eszerint tavaly egy-egy lakos 2106 forintnyit végzett, amely közel 400 forinttal haladja meg az 1986. évit. Az önerős közműfejlesztésben megépült 9895 folyóméter gázvezeték, 562 folyóméter szennyvízvezeték, 911 folyóméter villamos hálózat, 1640 négyzet- méter útburkolat és 1080 négyzetméter járda. Ezenkívül jelentősnek számít a lakosság által végzett vi- rágosítás, faültetés, a füves területek gondozása és a vízelvezető árkok tisztítása is. nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom. Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet beielentést tenni. Egy hirdetés Nagy termelésű hatéves ötödik hónapja vemhes - F 1-es Holstein tehén betegség miatt eladó — olvasom a hirdetést. Mivel ebből nem derült ki, hogy az állat, avagy a gazda-e a beteg, azért jeligeként elkelt volna: „A tehén egészséges”. (homa) A Romániából áttelepültek megsegítésére Jótékonysági koncert Gyöngyöspatán Jótékony célú kórushangverseny lesz ma este fél hétkor a gyöngyöspatai műemlék templomban és a helyi tanács dísztermében. A Gyöngyszöv Afész vegyes kórusa. valamint a stockholmi Ermlands kórus ad koncertet. A templomban Liszt Ferenc Missa Choralis című műve hangzik fel a svéd együttes előadásában, a gyöngyösiek pedig- a Patai Graduálé egy részletét adják elő. Rendhagyó módon a hangverseny a helyi tanács nemrég elkészült dísztermében folytatódik. ahol világi műveket mutatnak be. A svédektől A svéd lakásügyi miniszter Egerben Svéd és magyar építési szakemberek kíséretében kedden Egerbe látogatott Hans Gustafsson svéd lakásügyi és területtervezési miniszter. A magas rangú vendéget dr. Varjú Vilmos, a városi tanács elnöke fogadta. Tájékoztatót adott számára a település múltjáról és jelenéről, építészeti érdekességeiről, majd a delegáció tagjai megtékintették a belvárosi rekonstrukció eddigi eredményeit és a jelenleg folyó munkálatokat. (Fotó: Koncz János) Damjanich nyomában Országos vetélkedő iskoláknak, úttörőcsapatoknak nemzeti népi énekeket, a magyaroktól Kodály-műveket hallhatnak a résztvevők. A jótékony célú előadás szervezője a gyöngyösi Bajza József Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, mely ezzel a rendezvénnyel a Romániából áttelepülteket kívánja segíteni. Mint Komen- czy Bertalantól, az egyesület elnökétől megtudtuk, a továbbiakban honismereti és olvasótábort szerveznek Kis- nánán július 4-től 17-ig az áttelepültek gyermekei számára. Céljuk, hogy magyar irodalomból és történelemből az itteni tanterv követelményeinek megfelelő ismereteket nyújtsanak számukra. ezzel támogatva beilleszkedésüket az iskolába. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc száznegyvenedik évfordulója alkalmából „Damjanich nyomában előre! — a haza minden előtt!’’ címmel országos vetélkedőt hirdet meg a cibak- házi általános iskola. Az országos vetélkedőre azoknak az iskoláknak és úttörőcsapatoknak a jelentkezését várják, amelyeknek a szabadságharc valamely jeles vezető személyisége a névadója, de csatlakozhatnak hozzájuk más oktatási intézmények és úttörőszervezetek is. A vetélkedő a kiírás szerint kétfordulós. Az első forduló 1988. szeptember 29-ig tart, s addig a benevezett iskoláknak és csapatoknak tárgyi emlékeket kell bekül- deniük, illetve pályamunkákat készíteniük a nevezetes történelmi eseményekről. A diákok által összeállított; anyagot ezt követően Szolnokon mutatják majd be. A legsikeresebben szereplő iskolák, illetve úttörőcsapatok négyfős együtteseit hívják meg a második fordulóra, a Cibakházán rendezendő szellemi versenyre, amelyen a 140 évvel ezelőtt történtekről adnak számot tudásuk alapján a résztvevők. A vetélkedőt meghirdető cibakházi általános iskola a részletes tudnivalókat valamennyi megyei úttörőelnökségnek eljuttatja. GOND AZ ANYAGELLÁTÁS... Gyorsmérleg a Fémelehtronál Az egri Fém- és Elektromechanikai Kisszövetkezet jól zárta a tavalyi esztendőt. hiszen az előzetesen várt árbevételt több mint tízmillió forinttal túlteljesítették. Amint azt Pászthory Ló- rántné főkönyvelő elmondta. 1988-ra a múlt évi szabályozók szerint 91 millió forintos árbevételt lehetett volna tervezni, ám az újak „belépésével" ezt a számot 85 millióban állapítötták meg, ami jelentősnek ítélhető. Pozitívum, hogy a kapacitások lekötöttsége az idén jobb, mint 1987-ben, azaz a kollektíva egyáltalán nincs tétlenségre kárhoztatva. Ugyanakkor akadályozzák a folyamatos munkát az anyagellátás nehézségei. Ilyen gondjai vannak az együttműködő partnereiknek is, s ez a kisszö- vetkezetiek tevékenységét is hátrányosan befolyásolja. A szükséges „kellékek” beszerzése szinte napról napra történik, holott itt zömmel hazai dolgokról van szó. Az ott dolgozók létszámával nincs probléma. A kisszövetkezeti formára való áttérés lehetővé tett egy jelentősebb béremelést. így a megmaradó gárdát tisztességesen meg lehet fizetni. Sőt. arra is mód kínálkozik, hogy a jelentkezők közül a legmegfelelőbbeket válasszák 'ki. A forgalmi adó bevezetése a pénzügyi helyzetet elég labilissá tette, mivel főként olyan termékeket gyártanak, amelyek viszonylag hosszú idő alatt készülnek el. így sokáig bennük „fekszenek” a forintok. Éppen ezért törekszenek arra, hogy olyan cikkeket „honosítsanak meg”, amelyek hamarabb előállíthatok, vagyis gyorsabb pénzforgást tesznek lehetővé. A múlt héten többen telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy Egerben, a Váci Mihály utcában, a lakók olyan értesítést kaptak a tanácstól, amely szerint, az 1984-ben elkészült út, illetve szennyvízcsatorna építése címén, fizessenek be fél éven belül, családonként 30 ezer forintot. A panaszosok elmondták, annak idején ugyan jelezték az lilletékesek, hogy mintegy 6500 forinttal kell majd hozzájárulniuk a költségekhez. de ekkora összegről nem volt szó. Most arra a kérdésre keresik a választ: mi indokolja, hogy néhány év alatt ennyire megnövekedett az összeg, s mi az oka a késedelmes értesítésnek. A feltett kérdésekre Farkas Imre, a városi tanács műszaki osztályának vezetője válaszolt: — A Váci Mihály utcában 1984-ben fejeződött be az út, a csapadékelvezetők és a szennyvízcsatornák kiépítése. Ez a három tétel, az 1983-as tanácsrendelet értelmében. családokra vetítve, meghaladja a 30 ezer forintot. Ezt az összeget kell most a lakóknak fél éven belül törleszteni. Egyéni kérés alapján egyébként a térítés átütemezésére, s részletekben való visszafizetésére is lehetőség van. — Mi az oka annak, hogy mintegy négyéves késéssel küldték ki az értesítést? — Mivel tudomásunk volt arról, hogy időközben önerőből vállalták a gázbekötést is, nem akartuk még jobban terhelni a lakókat. Ezért vártunk idáig. Erre jogszabály adta lehetőségünk van. (A lakók nem elégedtek meg az illetékes válaszával, így a napokban beadványt juttatnak el a tanácsra, a méltányosabb ügyintézés érdekében.) (barta) Társadalom politikai tanács Egerben A Hazafias Népfront Eger Városi Bizottsága mellett társadalompolitikai tanácsot hoztak létre tegnap, az eddigi munkabizottság utódaként. A délutáni alakuló ülésen először Karsai Istvánná, az Egri 5-ös Számú Általános Iskola tanára adott betekintést tájékoztatójában a lakótelepek művelődési, valamint a szabadidő hasznos eltöltésére irányuló lehetőségeibe. Ezután dr. Kovács András, nyugalmazott körzeti orvos számolt be a jelenlevőknek az otthoni baleseteket megelőző munkabizottság eddigi tevékenységéről. Ezt követően került sora társadalompolitikai tanács megalakítására. Elnökévé Tóth L ásziónét, a Magyar Nemzeti Bank nyugdíjasát, titkárává pedig Karsai Ist- vánnét választották meg. Ugyanezen a tanácskozáson határoztak arról, hogy megteremtik a testületen belül a balesetmegelőző és az ifjúsági munkacsoportot. Érvényben: 1988 május 10-től 16-ig. Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 8 675,33 9 211,95 Ausztrál dollár 3 369,17 3 789,95 Belga frank 131,80 139,96 Dán korona 716,12 760,42 Finn márka 1 156,13 1 227,65 Francia frank Görög drachma 811,61 861,81 ab 34,34 36,46 Holland forint 2 459,10 2 611,2f ír font 7 362,06 7 817,44 Japán yen (1000) 371,61 Jugo. dinár 394,59 (1000) b 29,23 31,03 Kanadai dollár 3 746,72 3 978,48 Kuvaiti dinár 16 926,55 17 973,55 Norvég korona 752,26 798,80 NSZK márka 2 757,05 2 927,59 Olasz líra (1000) 37,05 39,35 Osztrák schilling 392,19 416,45 Portugál escudo 33,66 35,74 Spanyol peseta 41,70 44,28 Svájci frank 3 313,98 3 518,96 Svéd korona 788,04 836,78 USA-dollár 4 639,57 4 926,55 ECU (K. P.) 5 722,91 6 076,91 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es. b) Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam : Görög drachma 35,36 35,44 Jugo dinár (1000) 30,10 30,1« NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900-— közvetlenül, vagy -postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉdr — HU ISSN 0133—0705 V Megkérdettük: Miért fizetnek a Váci Mihály utcai