Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-09 / 109. szám

4. KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS 38» ■ i NÉPÚJSÁG, 1988. május 9., Hétfő Akitől számos szerző legalább a szakma fortélyait meg­tanulhatná: Gyárfás Miklós, a róla készült portréfilmben A borúlátás szolgálatában Mindnyájan ismerjük je­lenünk társadalmi, gazdasá­gi gondjait s többségünk attól sem húzódozik, hogy lehetőségei szerint munkál­kodjék is azok felszámolá­sáért. A pluszterhekből tör­vényszerűen következik, hogy kevés szabad óránk­ban derűre, vagy legalább­is tartalmas, felüdítő szóra­kozásra vágyunk. A nem éppen örvendetes tradíciókhoz híven, a tévé­től az elmúlt napokban is hiába reméltük ezt. Töretlen bizakodással ül­tünk a készülék elé kedden este, hogy ismét meggyőződ­jünk arról: a Mindenki tan­köteles című csehszlovák so­rozatnak alaphangjává vált a valóságidegenség, s a ve­le harmonizáló, tömény una­lom. Ennek a vállalkozás­nak annyi köze van a peda­gógia ezernyi problémájá­hoz. mint egy egészséges tyúknak az ábécéhez. Kizá­rólag a Szomszédok kitartó stábja örülhet az effajta ..konkurenciának", hiszen a „riválisok” igazolták: az elégtelennél is létezik gyen­gébb minősítés. A szerda este a megdöb­benés másfél óráját hozta a kettes csatornán. A fran­ciáktól vásárolt Abel úr csak hatványozta olykor kí­sértő pesszimizmusunkat. A görögökkel vallom. hogy nincs távol tőlem semmi, ami emberi, mégis messze­menően helytelenítem — gondolom. álláspontommal nem vagyok egyedül —. hogy a talán legriasztóbb szexuális aberrációfajtát — a gyilkosságokba torkolló, fojtogatási szenvedélyt — álirodalmi, illetve lélektani köntösbe öltöztessük. Ez a személyes tragédia sajátos megközelítést igényel, s tel­jesen speciális jellegű, azaz a nagyközönségnek címzett, bármilyen feldolgozása ideg. borzoló celluloidszalag-pazar- lás. Annál is inkább, mivel — jelen esetben — a szín­vonal is sekélyes. Pénteken a McKenna ara­nyában lőtték halomra egy­mást a kincshajhászok, szombaton Elem Klimov Agóniájának tematikája és csigalassú tempója fárasz­tott minket. A kitartóbbak még rá­adást is kaptak. A Stefan Zweig műve nyomán ké­szült, NSZK-beli Félelem maradék optimizmusunkat is megtépázta, hiszen akarat­lanul is azt hangsúlyozta, hogy magánkapcsolataink fe­lett is ott lebeg az a bi­zonyos Damaklész-kard. Ki­tűnő alkotás sikeres adaptá­cióját láthattuk, de kedé­lyünk egéről messzire szö­kött az utolsó fénysugár is. Vajon ki és mikor rende­li vissza. Legalább olyan kö. vetkezetességgel, mint távol­ra parancsolta... Pécsi István Agónia Az elmúlt héten is tallóz­hatott az érdeklődő a mű­sorban. hiszen sokféle kínál­ta magát. Zenés film csak­úgy, mint western, nem is szólva a tévéjátékokról vagy az ismeretterjesztő képsorok­ról. Az érdeklődésemet ez­úttal egy olyan, szombaton vetített alkotás keltette fel, amely a maga ellentmondá­sosságával is sokat mondó. Elem Klimov műve. az Agó­nia. sok szempontból kulcs­műnek számít az utóbbi években, valamint előrejel- zett abból a földrengéssze­rű változásból, amely az el­múlt időszakban a szovjet művészetben lezajlott. Ez az elementáris erővel megfogalmazott látomás hosszan meséli el, lassú fo­lyással, Raszputyin történe­tét. De a témaválasztás, 6 a megfogalmazás, s a máig to­vább zengő gondolat már más, frissebb nézőpontot sej­tet. Az abszolutizmus elem­zése, boncolása nemcsak a Romanovok sajátos logiká­ját ismerteti meg, de min­den, elvonttá váló hatalom látleletét is. Mert ez a látnoki, hiszté­rikus hős nem egyszerűen a cári rendszer szülötte, ha­nem nagyon mélyen gyöke­rezik az orosz valóságban. A szinte határtalan nagysá­gú országból bukkan fel, s ráérez arra, miként hathat az egyszemélyi vezetőn ke­resztül az egész államra. Mi­nisztereket vált le. sorsokat igazgat, mérhetetlen befo­lyást szerez mindenre. S egyszerűen az egyeduralko­dó családjába beférkőzve kaparintja kézbe a kormány­pálcát. Sok újdonsággal találkoz­hatott a néző az Agóniában. A líraiság, az áttételesség megérteti, hogy már nem csupán egyetlen történelmi korszak árnyékait eleveníti fel Elem Klimov, hanem pa­rabolát készít. Olyan tanul­ságokat állít elénk, amelyek minden eltorzult struktúrára érvényesek. Ahol sok millió ember sorsa egyetlen sze­mély kezében összpontosul, ott könnyen félresiklik min­dennek az értelme. Nem szakított még gyöke, résén ez az alkotás a ma­gát kínosan dokumentaristá- nak álcázó történelmi film hagyományával. Minden sze­replőt név szerint kiír, s ezt még az abszurditásig is el­viszi, amikor a Duma tag­jait egyetlen filmkockán so­rolja fel. összességében mégis le­nyűgöző az Agónia, bár nem lehet ellentmondásmentesen nézni, mert a rendező esz­közei talán még nem kristá­lyosodtak ki benne eléggé. Gábor László A LÍCEUM DÍSZTERMÉBEN Hangverseny — 25 éves jubileummal PÁLYÁZAT Gondolatok az A Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskola ének-zene tan­széke és Közművelődési Bi­zottsága küldött meghívót az intézmény női kórusának ta­vaszi hangversenyére. A meghívóból az is kiderült, hogy az MMK Kamarakóru­sa. Marik Erzsébet — zon­gora —, Isóczky Mariann és Nagy Angéla — ének — is közreműködnek. A belépés díjtalan, vezényel Tar Lő­rinc, de az, hogy itt jubilál­nak, az nem! Elkezdődött egy igencsak válogatott művekből össze­állított műsor, amely J. de Kerle (1531—1591) franko— flamand zeneköltőtől, rangos egyházi személyiségtől eey áhítatos Kyrie-t tartalmazott, Lotti ugyancsak liturgikus szövegre írt zenéjét,, Passe- reau kis vidámságát. Monte­verdi áradó dallamait. Schu­bert Stándchen-jét, amiből ismét kiviláglott, hogy ez a nagy romantikus mennyire pontosan értette az emberi hang csodálatos titkait. Ver­di drámai töltésű Mária-di- csérete után a ködös Osszi­ánt idézte a műsor Brahms fantáziaképében; megszólalt egy finoman erezett Debus- sy-kórusmű. majd a mai magyar operanköltőnemze- dék egy kiválóságának, a „ritkán forgalmazott” Vajda Jánosnak modern hangvételű Ave maris Stellája, Bartók Béla Tavasza, Sztravinszkij Négy orosz parasztdala, majd háromszor Kodály és Bárdos Régi táncdaia. 'Ez a bő másfél óra átgon­dolt ízelítő abból a ragyogó kórusmű sorozatból, ame­lyet Tar Lőrinc, a karnagy itt, Egerben és másutt is az országban, sőt külföldi ki­rándulások alkalmával né­hány országban, a franciák­nál például, a lengyeleknél, az NDK-íban, a Szovjetuni­óban végigénekeltetett a főiskolás lányokkal és az MMK Kamarakórusával. Rádió- és tévészereplések tarkították, emelték egyre magasabbra azt a hírnevet, amit az éneklő fiatalság együtt-tartásával Tar Lőrinc, a főiskola oktatója, a kar­nagy, a kitűnő szakember megszerzett huszonöt év alatt. A program minősége, hatása a kórusok legszebb naipjait idézte. A műsor befejeztével szin­te spontánul adódó ünnep­lésből ki is tetszett, hogy a két kórust valóiban a hála és szeretet kapcsolja egybe az időközben ősz szakállt eresz­tett karnaggyal, Tar Lőrinc- cel. Mi, akik az eltelt két és fél évtized leforgása alatt sok-sok színhelyen, sok-sok változatban hallottuk Tar Lőrinc dalosait működni, azt az igényességet méltat­juk. amit a kitűnő zenepe­dagógus mérceként a mai na­pig megtartott, vezérlő mo­tívumként. Akadtak az évek folyamán kiváló, de mindig is jól szerkesztett műsorok között olykor apróbb szep- lők, hangulatilag, szakmai­lag kiérleletlen produkciók is; emlékszünk olyan meste­ri szereplésekre is, amikor a zsűri szakmai taktikázása el­kedvetleníthette volna a kar­nagyot — törés mégsem tör­tént. A mozgalom, a közös éneklés ügye változatlanul helyén tartotta ezt az esz­tendők során egrivé vált szakembert. Annak idején talán maga sem hitte, hogy ennyire „leragasztja” őt ez a város, ennyire meghonoso­dik itt. ennyire befogadja őt több baráti kör is. El kell fogadnunk a zárószám után köszöntőt mondó dr. Valen­tin Kálmán jókívánságának derűs fordulatát, hogy most már nyugodtan hozzáfoghat az úiabb huszonöt év mun­kájához. S ha a jegyzetíró ezúttal csatlakozik a szívből jövő gratulációkhoz, teszi ezt azért is. hogy utólag elnézést kér­hessen azokért a megjegyzé­sekért, amiket Tar Lőrinc és kórusai címére olykor kri­tikusi minőségében mege­resztett. Farkas András iskoláról A Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága és a me­gyei tanáds ifjúsági és sport­osztálya pályázatot hirdet középiskolásoknak. Kérik őket, hogy röviden fogalmaz­zák meg gondolataikat, vé­leményüket, tapasztalataikat a múlt és a jelen iskolájá­ról. írják meg, hogyan kép­zelik el a jövő oktatási in­tézményét, milyenbe szeret­nének járni. A legérdeke­sebb, legeredetibb, legalko­tóbb gondolatok megfogal­mazói díjazásban részesülnek és meghívást kapnak a va­sárnapi iskolába, valamint a kéthetes nyári sástói olvasó­táborba. A pályamunkák minimum 2—3 oldal terjedelműek le­gyenek, beérkezési határidő: 1988. május 25. Cím: Haza­fias Népfront Heves Megyei Bizottsága, Eger, Bajcsy- Zsilinszky u. 9. 3300. A bo­rítékra kérjük ráírni: Gon­dolatok az iskoláról. A szer­vezők kérik, hogy a pályázó pontos nevét, lakcímét, élet­korát és iskolájának meg­nevezését is tüntesse fel. Ő és viaszmása Roger Moore ai „áldozat” is . . . Roger Moore brit filmszínész játékosan a róla mintázott élethű viaszfigura hom­lokához illeszti pisztolya csövét a kalifor­niai Movieland Viaszfigura Múzeumban A tett helyszíne az egyesült államokbeli Buena Park (Népújság-telefotó: MTI — KS) T. ÁGOSTON LÁSZLÓ; A cipő Vettem egy cipőt a fele­ségemnek. Szép, barna stra­pacipő, kis masnival az or­rán. Ezerötszáz forintért ad­ták, de megérte. Azt mond­ta az eladó, hogy ebben akár egy évig is eljárhat. Ha meg­gondolom, nem is olyan drá­ga. A havi fizetésemből há­rom pár is kitelne. És ami a legfontosabb; egy évig nem nyúz az asszony, hogy „nincs mit a lábamra ven­ni ..Mert a nyugalom, kérem, a nyugalom a leg­fontosabb manapság. A töb­bi majd csak összejön vala­hogy ... Szóval nagyon megörül­tünk. Rögtön bele is bújt az én életem párja és elment benne a közértbe. Igaz, kissé csöpörgött az eső, de külön­ben jó idő volt. Kelet felől időnként a nap is kikandi­kált a felhők mögül. Büsz­kén nyújtóztam el a fotel­ban, s áldottam az eszemet, hogy ilyen olcsón vettem egy kis nyugalmat. Aztán egyszer csak meg­érkezett a feleségem sírva, átkozódva. Egyik kezében a cipő, a másikban a talpa. — Ezért ne dúld föl a nyugalmadat, anyukám — mondtam neki —, holnap visszaviszem az üzletbe és kicserélem. Még jó is, hogy így történt, legalább két nap lesz új cipőd egymás után. Mit gondolsz, hányán enged­hetik ezt meg maguknak manapság? Visszamentem az üzletbe, mondom, mi történt. Az el­adó a fejét csóválta és be­lém akarta beszélni, hogy nem a rendeltetésének meg­felelően használtuk a cipőt. Különben se tudja kicserélni, mert ez a típus elfogyott. Erre én fölháborodtam és kértem a vásárlók könyvét. Bevittek az üzletvezető iro­dájába. — Nézze, kedves uram... — kezdte az ősz hajú, kissé reszkető kezű boltvezető. Né­ha az arca is összerándult, s ilyenkor kacsintott is egyet. — Én tudom, hogy önnek igaza van. De ha visszave­szem a cipőt, jegyzőkönyvet kell felvennem róla. Azt el kell küldenem a gyártónak, a Kerminek, a főhatóságnak, a központnak, meg még hat helyre. Az árut le kell ír­nom, át kell könyvelnem, le­vonni az AFA-t, rátenni a ... tudja mit? Adok magának egy százast és csináltassa meg egy maszek suszterral! Elfogadtam az ajánlatát. Elmentem a suszterhoz. Zár­va volt az ajtó. Ott lógott rajta a tábla, hogy „Iparen­gedély szüneteltetése miatt zárva”. Sebaj — gondoltam — elmegyek a másikhoz. Az is zárva volt. Ott meg az volt kiírva az ajtóra, hogy „Könyvelési nyomtatványo­kért mentem, azonnal jövök. 1988. január 10." Hogy rá­melegedhetett szegényre a télikabát az eltelt hónapok alatt... Már-már ott tartottam, hogy feladom, amikor a szomszéd azt ajánlotta, hogy adjak föl inkább egy apró- hirdetést. Föl is vették: két­száz forint volt, plusz ÁFA, de megérte. Megérte, mert nem vesztettem el a nyugal­mamat és miközben a saját hirdetésem megjelenését vár­tam, ráakadtam egy susz­terra. Az állt az újságban, hogy: „Cipészmester főállású könyvelőt keres nagy szak­mai gyakorlattal. Adószak­értői vizsgával rendelkezők előnyben”. Ez az én emberem — gon­doltam. — Hónom alá vet­tem a cipőt és elmentem hozzá. Az ősz mester a mű­helyében fogadott, s három­szor megcsókolt, amikor meg­tudta, hogy a hirdetésre je­lentkeztem. Aztán keletnek fordulva Állatihoz imádko­zott. — Áttért szegény a mu­zulmán hitre — magyarázta a felesége —, mert hiába imádkozott a keresztény Is­tenhez, képtelen volt megér­teni az adórendeletet. — Magának is ezt aján­lom — fordult hozzám a mester. — Allah máris fényt gyújtott az elmémben. Ha hiszi, ha nem, az ezer végre­hajtási utasításból már több mint kétszázat megértettem. — És mit nem ért, mes­ter uram? — Már csak azt, mennyit számíthatok föl egy cipő- sarkalásért, és mit kell be­írnom az adóívbe. — Hoztam egy cipőt. Le­vált a talpa. Meg tudná ja­vítani? — Ne-em! — üvöltötte magából kikelve. — Amíg nincs rendben a könyvelé­sem, egy kalapácsütésnyit se dolgozom! Már én is majdnem elvesz­tettem a nyugalmamat, ami­kor Allah fényt gyújtott az elmémben. Elmentem a munkaerő-gazdálkodási hi­vatalba és jelentkeztem át­képzésre. Föl is vettek a ci­pész-, víz- és gázszerelő, fod­rász, asztalos, villany- és té­vészerelő, valamint az üve­ges szakmára. Most már tel­jesen nyugodt vagyok. Bár­mi romlik is el a lakásban, lesz mesterember, aki meg­javítsa. Csak a feleségem zsörtölődik néha, mert amíg végzek, mezítláb kell járnia. Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT _________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents