Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. május 7., szombat 7 A műveltség emeléséért, de hogyan? Vitázó beszélgetés dr. Rottler Ferenccel, a TIT főtitkárával A 150 éves múltra visz- szatekintő Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tőtitkára dr. Rottler Ferenc. Amikor beszélgetésre kértük, először bemutatkozással kezdtük. Azt a kérdést tettük fel, hogy mit is tart önmagáról fontosnak elmondani. — Történész vagyok, elsősorban tudománytörténeti munkásságom ismert — válaszolja. — Évekig a Magyar Tudományos Akadémiában tevékenykedtem. Azt hiszem, jelenlegi megbízatásom szempontjából igen hasznosnak bizonyultak azok az esztendők. Régi kollégáimmal találkoztam, mint TIT-tagokkal. Főtitkárrá 1984 májusában választottak meg, ezt az 1987 júniusi országos küldöttgyűlés újabb ötéves ciklusra megerősítette. Feladatomat szakmai és politikai téren egyaránt fontosnak tartom. A mai magyar társadalomban mindjobban felszínre kerülő különböző érdekek sokszor eltérő nézetekként fogalmazódnak meg. Nyitottságomat és elkötelezettségemet egyaránt meg kell őriznem ahhoz, hogy megfelelő módon adhassunk teret ezeknek. Egyébként magam is cselekvő részt vállalok az ismeretterjesztésben, szóban é» írásban egyaránt. — Mint történész és a TIT vezetője bizonyára számot vetett a társulat majdnem másfél évszázados múltjával. Mennyiben jelent mást korunk az eddigiekhez képest? — A társadalmi és tudományos élet változásai megszabták lehetőségeinket, örök megújításra késztettek bennünket. De egyben nem változott szervezetünk: mindig a haladás szolgálatában állt. A XIX. század második felében például a természet- tudományok kerültek a figyelem középpontjába, Eötvös Loránd és társai vezető szerepet vállaltak az ismeretterjesztésben is. A századforduló jelentős társadalomtudományi gondolkodói is, így Jászi Oszkár és a körébe tartozók szintén feladatuknak érezték ezt. Ma válaszolni kell azokra a kérdésekre. amelyet az új eszközök tettek fel. Egy időben sokan még attól is tartottak, hogy a televízió teljesen kiszorítja a hagyományos formákat. — Ezek szerint az alapvető változás formai. Túljutottak-e már az első sokkon, kidolgoztak-e valamilyen stratégiát? — Hamar kiderült, hogy nem konkurenseink a modern eszközök. Sokkal inkább szövetségesek: felkeltik az érdeklődést, de teljes mértékben képtelenek kielégíteni. Az eltelt évek alatt sok kölcsönhatásra figyelhetünk fel. Ellesünk egymástól formákat, megoldásokat. A Gólyavári estéket például a mi sikeres egyetemi előkészítőinken felbuzdulva alapozták meg, nem is szólva más adásokról. De nekünk is tekintettel kell lennünk a műsorra. Dr. Rottler Ferenc: — A megújulás történelmi kötelességünk (Fotó: Koncz János) — Sokan arról beszélnek, hogy egyre nehezebben lehet hagyományos ismeretterjesztésről szólni, olyan sok a praktikus tanfolyam, amelyek témája távol áll a tudománytól. Hogyan vélekedik erről? — Már a nyolcvanas évek elejétől tudatosan készülünk a korszakváltásra: már akkor világos volt, hogy az állami költségvetés mind kevesebbet tud költeni ilyen célokra. Tanfolyamok és hobbikörök sorát szerveztük meg. melyek • önköltségesek és nyereségesek voltak. Az élet igazolta törekvéseink helyességét, ez a fajta vállalkozói szellem, lassan az egész közművelődését jellemzi. — Ilyen szempontból érthető ez az átalakulás. De nem veszti el arculatát, célját a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat? — Változatlanul fő feladatunk a társadalom műveltségi szintjének emelése. A párt. és állami szervektől erre kaptuk jogosítványainkat. De már nem lehet elefántcsonttoronyból szemlélni a világot. A praktikus, közhasznú ismeretek hozzátartoznak az élet teljességéhez. A mindennapi kultúra egyre inkább nélkülözhetetlen. Nyelvtanfolyamainkon nem művész beállítottságú fordítókat képzünk, hanem mondjuk műszaki szakembereket. akik külföldön végeznek munkát. Vállaljuk külföldi technológiák leirásai- fiak magyarítását is. Részt veszünk az egészségmegőrzési programban, a környezeti ártalmak leküzdésében is. Ezek számunkra pénzt hoznak. de hasznuk fölmérhetett en más vonatkozásban Nem állítanám szembe a „magas" és az „alacsony” tudományosságot, mindkettőre szükség van. így aztán leszögezhetem, hogy nemcsak a fennmaradásunk érdekei hajtottak ebbe az irányba bennünket, hanem elméleti síkon is ilyen következtetésekre kellett jutnunk. — Eközben sok olyan régi TIT-tag szorul ki a munkából, aki értelmetlenül áll az imént felsorolt változások előtt. Ügy érzi, hiába dolgozott, nincs rá szükség. Mi lesz velük7 — Ez a társulat mai életének egyik legfájóbb pontja. Azok, akik az ötvenes években idejük, erejük feláldozásával vállalták a lámpás szerepét, sokszor . arra ébrednek, hogy nincs hallgatóságuk. Elvesztik a lábuk alól a talajt. Az emberek dolgoznak szabadidejükben, nem pedig filozófiai vagy történettudományi előadásokon ülnek. Annak az idős pedagógusnak, aki erre tette fel az életét, nagy gondot jelent ez. A kiutat csak abban látom, ha a jelenleg szétaprózott intézményrendszer egységesül, s tiszteletdíjasaink. munkatársaink között egyre több professzionális népművelő akad. Jobb szervezéssel lehet úrrá lenni ezen a nehézségen. — Másik oldalról nemcsak a falvakban és a kistelepüléseken fenyeget ez a veszély, hanem mintha bázisuk a nagynevű előadók között is fogyna. Miért következett be ez? — Súlyos generációváltás előtt állunk. Meghatározó személyiségek öregednek ki, vagy mennek el végképp. Egyre hosszabb ez a névsor, hogy csak néhányat említsek közülük: öveges prof esz- szór. Buga doktor, Gunda Béla. Lörincze Lajos. Az őket követő generációk inkább az állami és pártapparátusban vállaltak szerepet, nem az ismeretterjesztésnek áldozták tudásukat. A fiatalabbak pedig még nem érkeztek be, nem jelentenek komoly vonzerőt. — Miért nem menedzselik őket jobban, pedig felléphetnének rádióban, televízióban? — Némileg elkéstünk. Most már a harmincasok közül kell kinevelni ezt a gárdát. Reményekre jogosít, hogy a Magyar Televízió közművelődési főszerkesztőségével nagyon jó a kapcsolatunk. Ha valaki például az Ablakban vagy a Kalendáriumban feltűnik. hamar felfigyel rá a közvélemény. Mégsem számíthatunk gyors áttörésre, talán az ezredfordulóig sikerül betölteni ezt a nemzedéki űrt. — Okot ad-e az aggodalomra, hogy fogynak az önálló TIT-csoportok, egyre kevesebb településen dolgoznak? — Megközelítés kérdése: egyfelől pesszimistán ítélhetjük meg, hogy például Bács- Kiskun megye kistelepüléseinek 70 százalékában már nem dolgozik TIT-csoport, másfelől optimistán, hogy harminc százalékban még nagyon aktív. A folyamatokat szemlélve bizakodással tölt el bennünket, hogy előtérbe kerülnek a helyi törekvések. Ezek jegyében indult meg például szárnyaink alatt a népfőiskola. Persze nem áltathatjuk magunkat. egyelőre a kisebb települések súlya — gazdasági és politikai értelemben — még nem nő. Hogy miként alakul, az a jövőben dől el. Mindenesetre ennek az évnek a szeptemberében vitatja meg országos elnökségünk a kis- és középes helységek lakói között végzett munkánk koncepcióját. A reflektorfénybe most a községeket és a kisvárosokat tesszük. — Gondolom nem véletlen, hogy erre sor kerül. Ezek jelentik a társulat hátországát? — A TIT-nek harmincezer tagja van, s közel 15—20 ezer olyan szimpatizánsra számíthatunk, akik szívesen részt vállalnak tevékenységünkből. De igazi belső, társasági életről nem a nagyobb városokban beszélhetünk. Ott kerül a TIT értelmiségi klubja szervező, orientáló szerepbe, ahol kevés a riválisa. Heves megyei példával élve: Hatvanban és Gyöngyösön szervezetünk ilyen jellegű tevékenysége színvonalas. Eger már megosztottabb ebből a szempontból, ott lényegesen több az esély a tájékozódásra. De ugyanígy más példákat is hozhatnék az országból. — Felgyorsult hazánkban az egyesületek alakulásának folyamata. A TIT- tagság egyelőre egyéni. Terveznek-e a jövőben valamilyen változást, szembe kerültek-e már ezzel a kérdéssel? — Ez már nem a távoli jövő, hanem a jelen. Már kérték egyesületek felvételüket. A szövetség kölcsönös előnyökkel jár. Néhány szervezetünknél az is felmerült, hogy e formában működjenek tovább, mert így több a vállalkozói lehetőségük. Ennek jogi rendezése hamarosan megtörténik. Egyelőre elsősorban a Hazafias Népfront a gyűjtőhelye ezeknek a közösségeknek, de bizonyára máshol is — így nálunk — teret adnak nekik. — Kulcsszóvá vált a TIT-ben is a vállalkozás. Hogyan ítéli meg a jövőt, mit tart a legfontosabb feladatnak? — Szeretnénk minél több fehér foltot eltüntetni nemzeti műveltségünk térképéről. Támogatást adunk iskolai fokozatok megszerzéséhez: előkészítő tanfolyamaink olcsóak. s nagy garanciával beválnak. De sok mindenben úttörő szerepet vállalunk. Arra az iskolarendszerünk egyébként sem vállalkozhat, hogy 8—12 esztendő alatt minden szükséges tudást közvetítsen. így hát feladatunk nem csökken, hanem tovább nő. Gábor László Az erényöv» mint műtárgy Angelo Camerino da Grcccio római képző- és iparművé** bemutatja saját készítésű, lakattal zárható erényövei egyikét. A művész már több ilyen fém „biztonsági eszközt ' készített féltékeny férjek megrendelésére, akik a legtöbb esetben — méretvételre — feleségüket is magukkal vitték a műterembe. A középkorra emlékeztető erényöv darabját egyébként 2 millió líráért <kb. 1600 dollárért) gyártja az élelmes művész. „Hétköznapibb megfogalmazásban...”!? Közleményünk címét ebből a szövegrészletből emeltük ki: „A ridegen hi- vataloskodó nyelvhasználat ellensúlyozására a hétköznapibb megfogalmazásban jelentkező bizalmas stílusárnyalat a nyelvhasználati többszínűségnek is előfeltétele lett”. A szétindázó áltudós halandzsák" (Vészi Endre), a „fület tépő frázisok" (Mátyás Ferenc) ellenében a közbeszéd közkeletűbb szavai és szókapcsolatai egyre gyakrabban jutnak kulcsszerepekhez mind a sajtó, mind a szépirodalom nyelvében, s nemcsak a túlhangsúlyozott hétköznapi- ság, a „köznapi lét” (Parancs János) jelenségeinek, történéseinek megjelenítésére, hanem közéleti érvényességű mondanivalóink megfogalmazására is. Hogy bizonyos szókapcsolatoknak, szólásformáknak köznapibb jelentése és használati értéke ma már nemcsak a szóbeli közlésekben jelenthet kifejező erőt, hanem írásos közleményeinkben is, arról alábbi példatárunk is tanúskodik. A sajtó, a rádió, a televízió nyelv- használatának életszerűségéről bizonykodnak pl. ezek a szövegrészietek: „A legkisebb vitte el a balhét”. (Magyar Nemzet, 1988. febr. 18.). — „ÖnökneK kell a balhét elvinni” (Rádió: Déli Krónika, 1988. febr. 18.). — „Fél éve falcolt le egy csúnya balhé miatt” (Magyar Hírlap, 1988. febr. 20.). — „Rám veri a balhét” (Televízió: Kék Fény, 1988. márc. 30.). — „Ezt a balhét neki kell elvinni” (Televízió: A védelemé a szó, 1988. ápr. 14.). Nem is oly régen még az argónak, a tolvajnyelvnek, a bizalmas társalgási nyelv- használatnak jellegzetes kifejező eszköze volt az elmeszel (elítél, megbüntet) igealak, s ma már főleg szólásszerű nyelvi alakulatokban szinte köznyelvi, köz- szólási nyelvhasználati változatnak kell tekintenünk. Erről példálóznak ezek í) szövegösszefüggések: „Megértettem volna, ha sorozatban követek el súlyos hibákat, s ezért elmeszelnek’ (Népújság, 1988. jan. 6.). — „Egy NB I-es futballista rodeózott az országúton: feljelentettem, s elmeszelték vagy tízezer forintra" (Magyar Nemzet, 1988. márc. 30.). — „Keményen elmeszelték. őket (Moldova György: Bűn az élet... Riport a rendőrökről). Ma még sokan a banális hétköznapiság szóbeliségének jellemző szó- és szólás - használati formáit látják a ráharap, fújnak rá, tépi magát, felszívják magukat, lassan a testtel, álljon mag a menet, rá nem fázzon, tűnés stb. nyelvi alakulatokban. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a nyersebb hangulatú, a gunyoros hangvételű beszédhelyzetek jellemzésére éppen napjainkban szerepkörük bővül. Gyakori fel- használásukról ez a példatár bizonykodik: „Aki hallja, s harap rá, jelentkezzen" (Tv, Ablak, 1988. márc. 18.). — „Ráharaptam erre az anyagra" (A Kossuth-díjas restaurátorral készült riport: tv, 1988. ápr. 4.). — „Ez az ellenfél nagyon felszívta magát”. (Tv, sportadás: 1988. ápr. 2.). — „A csepeli gárda most csakugyan tépi magát" (Magyar Nemzet, 1988. márc. I.). Lassan a testtel (ne olyan nagy hévvel, ne siessük el, várjunk vele) szólásforma mai költőink verseiben is kulcsszerepet vállal: „Ha indulatba jövök, hangtalanul mondom magamban: Lassan a testtel!" (Kálnoky: Gyűlés után). Idegességgel és türelmetlenséggel teli magán- és közéletünkben, szinte természetesnek kell tartanunk, hogy ez a szólás egyre gyakrabban olvasható még szellemesen átszerkesztett alak- változatokban is: „Lassan ar- úttesttel!" (Autó—motor, 1988. 6. sz.). Dr. Bakos József
