Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
I 4. NÉPÚJSÁG, 1988. május 7., szombat EZ MÁR NEM VITÁS Jobb tájékozottság - több nyereség „Ezt most ne írjuk bele a jelentésbe, mert mostanában minden negatívumra nagyon érzékeny a főnök!” Még fél évtizeddel ezelőtt is megszokott mondat volt ez különböző szervezetekben: vállalatoknál, testületeknél. így készültek a lényeiben ugyan valós, de az összképet tekintve a valóságot szebben, kellemesebben ábrázoló — tehát mért ne mondhatnánk ki: a lényeget tekintve hamis — jelentések. S ezek a tájékoztatók is hozzájárultak ahhoz, hogy gazdaságunk különböző szintjein hibás döntések szülessenek, amely döntések nyomán országunk a válsághoz közeli állapotba került. Nem csoda, ha ebben a helyzetben előtérbe került az információ szerepének vizsgálata, s ennek során új vállalati és nemzeti információpolitikáról, információgazdálkodásról, információszolgáltatásról beszélnek a szakemberek. Gyorsabban dönthetnek Látni és látszani! A közlekedési alapelvhez először Ágoston Mihály, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár főigazgatója hasonlította a korszerű vállalati — talán nem túlzás azt mondani: országos — követelményt. Bővebben kifejtve ez azt jelenti, hogy a boldoguláshoz nem elég a másokról megszerzett ismeret, azért is verítékesen meg kell dolgozni, hogy mi- rólunk is reális képet kapjanak mások. Azaz, tájékozódni és tájékoztatni egyaránt, csaknem azonos súly- lyal kell. Akár az egyik, akár a másik követelmény teljesítésekor: hatalmas nehézségekkel találjuk magunkat szemközt. Részben azért, mert már az anyanyelven hozzáférhető gazdasági információ, szakirodalom is áttekinthetetlenné növekedett. Részben pedig azért, mert a szakinformáció felértékelődésével — s ez az előző tényezővel is összefügg — fokozódott az igény a teljes körű és gyors tájékozódás iránt. Kidomborodott az információ árujellege, létrejött a számitógépes rendszerekre alapozott információs ipar. Sokak szerint a cégek piaci megmér- kőzésének erőforrásai ebből az iparból származnak, a győzelem vagy a vereség, a lemaradás, felzárkózás, előretörés kérdése itt dől el. Verseny indult abban, ki tud hatékonyabban tájékozódni és tájékoztatni. E versenyzők reménye szerint a győztes jutalma végül is: a profit, esetleg az extraprofit. Az összefüggések igen közvetlenek és világosak. A jobban informáltak gyorsabban igazodnak a piachoz, hatékonyabban szerveznek, rugalmasabban használják ki kapacitásukat. Ezáltal a náluk nagyobb szervezetekkel szemben is föl tudják venni a versenyt. Erre alapozva állítja a szakirodalom, hogy a kis- és középvállalatok tudnak igazán frissen alkalmazkodni, ennélfogva ilyen szervezetekben van értelme leginkább a gyors in- formálódásnak. Kevesebbet tévednek Ami a gyakorlati tapasztalatot illeti: az alátámasztani látszik az elméleti föltevést. Nézzük csak meg egy- egy sikeres kisszövetkezet központját. Szinte állandó működésben a telex, a telefon; CB-rádión élő kapcsolat a „terepen” mozgó munkatársakkal, s az újságból, baráti beszélgetésekből nyert hírekre is friss, aznapi a reagálás. Nagyvállalati központokban ennél jóval ünnepélyesebb a hangulat, s megfontoltabb a döntéshozatal. Akár a kisebb, akár a nagyobb szervezeteket nézzük: egy fölismerés mind inkább tért hódít. Nevezetesen: az információ erőforrás! Ésszerűbbé, hatásosabbá teszi a cselekvést, javítja a vállalati — szélesebb értelemben a társadalmi — közérzetet. Ráadásul — egy szakértői eszmefuttatás szerint — az „információvagyon” szétosztása nem csökkenti az információ értékét. Ha elfogadjuk ezt az állítást, akkor levonható a következtetés: a helyes információs gyakorlat kiapadhatlan erőforrás. A szépen hangzó bölcsességek mellett azonban figyelmet kell fordítani a tényleges gyakorlati lehetőségekre is. Mindjárt az első, behatárolt lehetőségre: az ember befogadóképességére. Ez ugyanis — eltérően az információáradattól — nem növekszik. Nagy jelentősége van tehát az információ- szerzés gyakorlatában a szelekciónak. Jó „minőségű” információk kellenek, s ezek körébe csak azok sorolhatók, amelyek gondolkodási folyamatot indítanak el, befolyásolják a cselekvést. Óriási erénye az ilyenfajta információknak, ha idejekorán jutnak az érintettek birtokába. Szívesebben támogatják Sok vállalatvezető igénye, hogy minél rövidebben, minél világosabban kapja meg az irányításhoz, napi döntésekhez kellő ismereteket, azaz minél feldolgozottabb információt kapjon. Vállalaton kívülről a jogszabályváltozások — s ebből nálunk garmadával van —, a szakmai hírek, a piaci tájékoztatások és a vállalat környezetében ható közéleti módosulások érdeklik a vezetőt, „házon belülről” pedig a termelési, erőforrás — felhasználási adatok, a dolgozóktól érkező visszajelzések fontosak. Nem egyszer külön stáb dolgozik azon, hogy ezek minél tömörebben, kezelhetőbben kerüljenek a főnök asztalára. Már ma is nélkülözhetetlen, hogy ehhez a számítógépes módszereket is igénybe vegyék a honi vállalatok. A technikai módszerek mellett érdemes szót ejteni arról, hogy az utóbbi egy évben jelentősen, s előnyösen módosult a hazai hivatalos látásmód az információval kapcsolatban. Immár politikai rangra emelkedett a régi felismerés, miszerint az információ erőforrás. Az ósdi érthetetlen tabu: az ország adósságállománya nyilvánosságra került, mind többet tudni a személyi döntések hátteréről is. Mindez erősíti a vezetés normális működéséhez szükséges társadalmi! kontrollt. S ezzel még- nem beszéltünk a legfontosabb dologról: az emberek szívesebben támogatják azt a vezetőt, aki beavatottabbá teszi őket is. Vagyis, aki világosan megmondja nekik, hogy mit akar, és miért fontos az elérendő cél. M. P. Egy lóerővel Kirakodóvásár Hatvanban Egy vájárban szinte minden kapható, ami a falusi portákon szükséges. Kereskedők, kisiparosuk kínálják színes portékájukat, s majd mindenki visz haza valami ,,vásárfiát". Kosarasok, kikosarazva ... Tessék választani! (Fotó: Szabó Sándor) HA KÖZBELÉP A SZAKÉRTŐ Jobb az egyezség Nem tartozik a legkedvesebb eljárások közé a kisajátítás. Képzeljék el annak a helyzetét, akinek a házát vagy a kertjét „veszi el” a tanács, mert az érintett területre valamilyen városfejlesztési okból szükség van. El lehet-e várni ilyenkor a tulajdonostól, hogy valamiféle magasabb, közösségi szempontok alapján örömmel bólintson a határozatra? De a szükség az nagy úr. Még akkor is. ha átmeneti fájdalmat okoz néhány személynek. Ügy lehet enyhíteni. ha a hatóság reálisan méri fel a kisajátítandó ingatlan értékét, tehát megfelelő mértékben kártalanítja a szenvedő alanyt. Ha a gyöngyösi eseteket vesszük sorba, azt állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi négyévben összesen majdnem kétszáz esetben végeztek kisajátítást. A kifizetett kártalanítási összeg megközelítette a 125 millió forintot, Sok ez a pénz vagy kevés? Miután más a véleménye a tulajdonosnak és más annak, aki fizetni kényszerül, a választ nem egybehangzóan adják meg az érintettek. Ami abból is kitűnik, hogy a bíróság közbelépését 26 esetben kérték a volt tulajdonosok. Feltűnő az is, hogy a legkritikusabb év 1984 volt. amikor az összes bírósági kereseteknek kilencven százalékát erre az egy évre lehet kijetölni. Azt követően évenkét csak egy-egy per kezdődött el kisajátítási ügyben a törvény hivatalos házában. Mi történt abban a bizonyos egyetlen évben, amely annyira kitűnik a rákövetkező esztendők sorából? Ha az eredeti birtokos ilyen sokszor volt kénytelen érdekvédelmét kérni a bíróságtól, akkor a korábbi eljárási szakaszba csúszhatott be valami hiba. Ennek a lehetősége fennállt már az eljárás során is. A valamikori rendelkezések nem sokat törődtek a tényleges árakkal, Hogy a ..piacon” mit lehetett kapni egy-egy négyszögölnyi területért, egy-egy épületért, az túlzottan nem érdekelte a rendelkezés hozóit. A hatóság kénytelen volt az úgynevezett irányárral számolni, amit valahol, valakik, valamilyen elvek alapján szigorúan megállapítottak. Tudták jól a szak- igazgatási emberek, hogy a felkínált összeg csak közelíti a tényleges értéket. de nem téhettek semmit. Kény- telenek voltak ,,aláígérni’’ a vételárat. Mit tehetett a tulajdonos? Ment a bírósághoz. Nem furcsa? Mindenki tudta, hogy az eljárás mesz- sze van a valóságtól. Azt is tudta mindenki, hogy a bíróság törődni fog a kisajátítandó ingatlan valós értékének a megállapításával. Mégis ... ! Ment az idő. az emberek idegei egyre feszültek, az ügyvédek és a bíróság újabb és újabb aktákat kaptak, és vettek kézbe. Jó néhány embernek jó néhány napjába tellett az. amit a kezdet kezdetén egy fél óta alatt el lehetett volna intézni.' De... magyar módra jártunk el: valaki, valamit kitalált. és fittyet hányt a realitásra. Tehette, mert intézkedési. döntési joggal „áldotta meg” az a pecsét, amit reá bíztak. Szerencsére ez a kissé furcsa, majdnem komikus hely- zet nem tartott sokáig. Valakinek mégis csak szemet szúrt, hogy a tanács jóvoltából — bocsánat: a felsőbb rendelet jóvoltából — milyen sokan látogatják a bíróságot, és a bíróság milyen jelentős összegeket ítél meg a kártalanítás tényleges értékeként. Végre megszületett az újabb döntés: megszüntették az irányárat. Azt mondták, egyezzenek meg azok. akik érdekeltek az ügyben. Jó-jó. de minden alku kétesélyes. Más az érdeke annak. aki kér és más annak, aki kínál. Mit kellene csinálni, hogy a valóság ne essen olyan távol a két szélsőséges ponttól? Ott vannak a szakértők. Azok már csak igazán meg tudják állapítani, hogy az ingatlannak mi a valóságos értéke. Tehát a legjobb az lenne, ha még az „alkudozás előtt” kikérnék a szakértői véleményt. Így is történt. De... ! A szakértő is csak ember, mondhatjuk mély bölcselkedéssel. Tehát? Akadtak olyan szakértői megnyilatkozások, amelyek egy kissé eltértek a tényleges áraktól. Egy kissé? ... Mit lehet ilyenkor tenni? Jöjjön a bíróság. Ott aztán majd kiderül... és kiderült. Furcsa módon két személy neve került szóba ezekben az esetekben, ha a szakértők közreműködését tették szóvá. Ebből viszont azt a következtetést lehetett levonni, 'hogy... ! A két személyt törölték a szakértői névsorból. Érthető okokból. De az eljárás helyességét, mármint az előzetes egyezség megkísérlését az élet igazolta. Ma már az a gyakorlat, hogy még mielőtt a hivatalhoz fordulnának a kisajátítás tényének rögzítésé, ért, az érdekeltek megállapodnak a kártalanításban. Ezután már csak a pecsétet kell rányomni a hivatalos iratra. Hogy mennyivel egyszerűbb ez, és mennyivel emberségesebb. azt mondani Gém kell. Ugye, még e „kényes kérdéseket” is lehet civilizált módon elintézni? Lehet. Miért ne lehetne? Még csak a spa nyolviaszt sem kell hozzá feltalálni. Csak egy kicsit gon dolkodni kell, és nem a „pecsét őrzőjének" magassága bál kell letekinteni a földre, az ott élő emberekre. Mi ez, ha nem a demok. rácia maga? Tanulság azonban még mindig akad. Például aa. hogy a fejlesztési tervek elkészítésekor és jóváhagyj sakor azt is fel kell mérni, hogy hány új telekre, lakásra lesz szükség a terv végrehajtásához. Hogy ezeket „tartalékolni” lehessen az adott időre. Ezzel nemcsak az eljárást gyorsítják meg, nem csak a. hatóság könnyíti meg a saját munkáját, hanem ismételten az állampolgárok érdekeit is szolgálja- Mert. ugye. azt szoktuk fennen hirdetni, hogy a közfunkció, a ..tanácsi tisztség mindenekelőtt szolgálat. A célja nem más. mint az egyes emberek érdekeinek a képviselete, az egyes közösségek céljainak könnyítése. Csak akkor hatalom, ha dönteni kell. Belátom, ez a tételes kijelentés nagyon magától értetődőnek tetszik, de gyanítom, hogy ima még nem mindenki előtt az a valóságban is. Ha viszont végigszemlézünk egy ilyen fontos eljárást. mint amilyen a kisajátítás, akkor csak a végső tanulságig juthatunk el: akinek joga és kötelessége a döntés, annak mindig és mindenekelőtt az emberséget kell figyelembe vennie. Mert minden „ügy” mögött az ember található. A hivatalos akta tehát nem papír tulajdonképpen, hanem maga az érdekelt személy, aki bízik a hatóságban és hisz az igazságban. Nem szabad csalatkoznia. G. Molnár Ferenc
