Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. május 28., szombat MEGYEI PANORÁMA 5. A hegyek ölelésében A hegyek befoglaló ívében megbúvó falu Bekölce Fábri Sándor: „A három gyermek, a család a „Év végére talán beindulhatna kukás szemétszállítás'’ — legfontosabb számunkra” mondja Csuhaj István tanácselnök munkára is szükség volt. Még most is van négy utca, amely nem aszfaltozott. Utakra viszont mindössze 200 ezer forintot fordíthatunk. Ez a fenntartásra és kisebb javításokra elég. Hiába, beszűkültek a lehetőségeink. A fejkvóta ismét az 1986-os (350 Ft/fő) szintre esett vissza. — Hogyan érintette az adó- rendelkezés az ittenieket? — Főleg a kisiparosok reagáltak érzékenyen. A számuk csökkent. Most is vannak ketten, akik visszaadták az ipart. Ez gond, hiszen a tanácsi munkák mintegy 90 százalékát is a helyi iparosaink végezték... Én időben le tudok állni A kiegészítő jövedelmet a méhészet adja Gáléknál. Fábri Sándor mellékállásban lakatos kisiparos, tanácstag készítette az ízléses buszvárókat a községben. Szép uj házában egzotikus délszaki növények: banánfa, füge, babér stb. — Ez a hobbim — jegyzi meg a 35 éves férfi. — Fiatal, de úgy látom, túl van az egzisztenciális gondokon... — Én szerencsésnek érzem magam. Ez is kell az élethez. Mindig jókor kapcsoltam, s változtattam, ha kellett. A szülői segítség mellett rengeteg saját erőfeszítés fekszik a házban. A kőművesmunkától a viz, fűtésszerelésig sok mindent magam végeztem. Igaz, a tartozásokat 2010-ig fizethetem, de megérte. Van egy szabadalom féle újításom is. A légfűtéses kályhákat időben tudtam piacra dobni. De nemcsak a munkával, hanem a tanulással is haladtam. Leérettségiztem, s mestervizsgáztam. Most már a három gyermek, a család a legfontosabb számunkra. Szeretném, ha a feleségem itthon maradhatna, s nevelhetné a kicsiket. — Van-e ideje pihenésre, kikapcsolódásra ? — Az építkezés idején is eljutottam a szakszervezet révén az Adriai tengerpartra. Nagyon figyelek arra, hogy időben le tudjak állni a hajtással. A szívem is jelzett már. Csak annyit dolgozom, hogy szinten tudjunk maradni. Jó lesz majd a Balatonnál egy kicsit szusszanni a napi 13 órai munka után. A kocsmában jön össze a haveri kör Délelőtti órákban ritkán találkozunk a falusi utcákon fiatalokkal. Mészáros László, a bélapátfalvi cementgyár 24 éves betanított munkása délutáni műszakba megy, igy válthatunk pár szót, miközben az italbolt felé sétálunk. — Milyen lehetőségei vannak itt a fiataloknak, ha értelmesen akarja eltölteni az idejét? — A mozi az hetente egyszer vetít, a kultúrház nem sok mindent kínál. Innen eljárunk Szilvásváradra, Bélapátfalvára, vagy Egerbe. Ott inkább van élet. Az ifjúsági klubba tizenévesek járnak, mi a kocsmába jövünk össze a haverokkal. Dumálunk a munkáról, nőkről. Elsörözgetünk csendesen. Elég sokat, de nincsenek balhék. Nagyon ritka a verekedés. Itt nyugodtak az emberek, nem hőzöngőek. Még szóba kerül a munka, s az, hogy a villanyszerelő szakmát nem tanulta ki beszélgetőpartnerünk... — Nem tanultam, de jól keresek. Egy villanyszerelőt „megállít” a cégnél az 5-6 ezer forint, én pedig 7-8 ezer körül kapok kézhez. Ezt hazaadom. Elmegyek kőműves mellé, s öszejön még 4 ezer körül. Ezt elszórakozom. Ha elfogy, kérek otthonrók. Jól kijövök. A vendéglátóegységben szürke füst, jellegzetes kép fogad. A lekopott asztalok mellett munkásruhás emberek ülnek, többnyire söröznek, s beszélgetnek. Az egyik asztalnál Csuhaj Emil rokkantnyugdíjassal, volt darukezelővel folytatjuk a beszélgetést. — Nincs a rendszerrel kapcsolatban rossz hangulat. Falun a nehezebb viszonyokat nem vesszük úgy észre, mert a föld a zöldséget, gyümölcsöt megadja. Persze a tévéből, rádióból érzékeljük, hogy bajok vannak. Nem akarattal, de csak eltoltak valamit. Ezt helyre kell tenni a dolgozó néppel együtt. öregek a verőfényben Az idősek klubjának füves kertjében ücsörögnek, beszélgetnek az idős asszonyok, férfiak. Dorkó B. Jánosné 87 évesen is szép térítőt hímez. — Szemüveggel jól látom, de mostanában mintha újra kivilágosodnék, s a szememmel újra élesebben látnék — mondja viccelődve Jolán néni, akinek 30 fős a családja, s már az ükunokája is 3 éves. — Ha tudná, az én szeretteim hányfelé vannak szétszórva az ország minden táján — vág közbe az egyik idős néni, szinte dicsekvéssel vegyes hangsúllyal —, hát így van ez rendjén? Én pedig itt ülök a klubban a többiekkel; végülis egyedül. Az érkező 69 éves id. Érsek Istvánnal, a múltat idézi: — 22 év a borsodnádasdi lemezgyárban vasmunkán, majd 19 év a nádasdi bányaüzemnél famunkán — emlékszik visz- sza. Utoljára bányaácsokat tanítottam. Öt-hat tanulóm volt hetente. — A kemény munkásévek után mennyi a nyugdija ? — Az emelgetésekkel együtt 3700 forint. Az évek során a megélhetés folyton drágább lett, csak mink lettünk olcsóbbak, fiam... B. Szabó Pál Üdülés helyett munka A határban hárman dolgoznak, egy fiatalember, s két idősebb assszony. — Kukoricát, krumplit, zöldséget ültetünk — mondja Gál Istvánná, miközben megtörd izzadságtól gyöngyöző homlokát. — A föld megkívánja, hogy műveljék. Nincs szomorúbb a parlagon maradt daraboknál. Persze olcsóbb minden, ha magunk termeljük. Én havi 1400 forintot kapok napi nyolc óra alatt végzett betanított munkáért. — Méheink is vannak — mutat a szemközti portára ifj. Gál István. — Szerencse, hogy nálunk nem pusztított az ázsiai nagy méhatka. Balaton községben súlyos pénzek mentek rá. Nem tudom, az állam kármentesíti-e a tulajdonosokat, ugyanis a kártevők ellen árusított „füstcsík” rossz minősége volt a ludas... Betérünk Gál Istvánékhoz. A tisztes ház előtt a kerítésnél felszalagozott májusfát lenget az enyhe szél. — A fiam állította a húgának — magyarázza a családfő. — Bajlódok 35 kaptámyi méhhel — terelődik a beszélgetés újra kiegészítő jövedelmet hozó tevékenységre. — Mennyi energiát, időt kíván a méhészkedés ? — Három műszakban dolgozom Borsodnádasdon. Most délutános vagyok, s van időm mindenre. Kénytelen is vagyok plusszmunkával pénzt szerezni; mert én ugyanazt a pénzt — hatezer forintot — kapom kézhez az adó miatt, mint négy évvel ezelőtt... Meg a fiam augusztusi lakodalmára is gyűjtünk. Nemsokára visz- szük a kaptárakat Lajosmi- zsére, első akácvirágzásra. A Volánnal fuvaroztatunk, aminek az ára egyre borsosabb. A kaptár, a keret, a rakodók bére mind-mind költség. Igaz, emelték méz átvételi árát, de a cukor viszont ugyanannyival drágább lett. — Azért csak megéri? — Ha a magam, s a család munkáját nem számítom, azt, hogy az összes szabadságomat lehetőségek most is a falunk kivül vannak. (Bélapátvalván, Borsodnádasdon, Egerben). Van ugyan a bélapátfalvi té- esznek egy varrodája, de ott a negyven ember helyett mindössze húszán dolgoznak. Nagyon magas a norma és kevés a bér. — Elég sok parlag földet láttam, mi ennek az oka? — Ma már nem a mezőgazdaság a vonzerő. Ez a dombos vidék ember- próbáló. Csak kézzel művelve, túl nagy erőfeszítésekkel hoz hasznot. Inkább a nyúltenyésztés, a sertéshizlalás és a baromfitartás a jellemző. No, és persze adnak munkát a környező gyárak. — Milyen megoldandó feladataik vannak pillanatnyilag? — A szemétszállítás ügye még mindig húzódik. Év végére talán beindulhat a kukás járat. Erre a tanácsunk áldoz is, hiszen 100 ezer forintot fizetünk az autóba, a bélapátfalvi lerakóhely kialakításához pedig 400 ezerrel járulunk hozzá. — Azt hallottuk, hogy sok helyütt törölték a tehót. Önöknél mi a helyzet? — Nem szüntettük meg, hanem szűkítettük a fizetésre kötelezettek körét. A 65 éven felüliek és a 3500 forint alatti jövedelműek mentesültek. A tehóból egyébként elkészült már négy buszváró helyiség, most látunk neki az ötödiknek. A múlt évben a Petőfi utat fél millióért kiépítettük. Ehhez rengeteg társadalmi Pihenő ezzel töltöm, hétvégén a munka mellett, üdülés helyett örökké ez köt le, akkor persze van haszon. Az adókedvezmény most minket segít. Nem tudom meddig marad így... — Ezeknek kell június végére mézzel megtelni — mutat a számos üres mézeskannákra búcsúzóul Gál István. Lassú gyarapodás A tanácsházára menet fellapozom jegyzeteimet, melyben a községre vonatkozó, 1930-as adatokat jegyeztem fel. Az akkor 932 lelkes faluban 165 házból 114 vályogból épült. 385-en voltak őstermelők, ebből 49 önálló gazda, ők 155 személyt tartottak el. Tizenhét bányász, két iparos, kilenc kereskedő, s 16 köz- szolgálati tisztviselő élt ott. 168-an föld nélküli mezőgazdasági munkások, cselédek, azaz agrárproletárok voltak. Nekik a megélhetést nem a falu adta, hanem az ország különböző helyein vállalt munka. A határban főleg búza termett, de zab, árpa és burgonya is kikerült innen. Csuhaj István harmadik éve elnöke a tanácsnak. — Mi történt itt másfél év óta? — ekkor találkoztunk ugyanis utoljára. — A fő tendenciák maradtak, a falu elöregedőben. Az elvándorlás viszont megállt. Most 960 körüli a népesség. Tavaly 11 kisgyermek látott itt napvilágot. Mindig is jellemző volt itt az eljárás, a fő munkaA természet soha olyan erővel nem éled újjá, mint májusban. A Bükk festői lankái, a táj burjánzó ezer zöldje, a virágba borult fák, az erős, tiszta fény: a hegyek befoglaló íveiben megbúvó falu Bekölce. A nyugalmat, a békességet és a festői szépséget árasztja. A valamikori Bekölc- zey család birtokán elterülő kis településhez közelítve a látogató a hegyeken legelő birkanyájat lát, puli csaholását, kolomp- szőt hall. Idilli képek. Bennünket az érdekelt ami e mögött van. Vajon a természet harmóniája az ott lakók összhangját is jelenti? Májusi képek Bekölcéróí Nem unatkoznak az öregek klubjában (Fotó: Perl Márton)
