Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-19 / 118. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam. 118. szám ÁRA: 1988. május 19., csütörtök 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Különbség Ha nem is vagyunk még túl rajta, szerencsére már közeledünk ahhoz, hogy véget vessünk az egészségtelen egyenlősdinek. A sajnos dogmává merevedett szólam egyre halkul, úgy csöndesedik, ahogyan mindinkább felismerjük, egyre nyilvánvalóbbá válik: aki többet tesz, többet is érdemel. Főleg pedig napjaink világában, amikor a szétosztható javak kétségkívül apadnak, eleve szűkebben jut belőle annak is, akinek egyébként sokkal bőségesebben járna. Nincsenek könnyű helyzetben, akik igazságot szeretnének tenni, netalán csupán közelíteni próbálnak a realitásokhoz. Mert, hol van ma pénz, pontosabban hol akad mégis annyi, amennyi elégséges vagy majdnem elegendő a különbségek érzékeltetéséhez? Az erkölcsi elismerésből pedig — ugye, mindjárt mondják? — bizony aligha lehet megélni. Ám bármilyen nehéz is a problémával foglalkozni, feltétlenül keresni kell a megoldást, legfőképpen pedig megtalálni. Ha nagyon akarják, megannyi gondunk közepette is lehet azért még mindig differenciálni a pénzzel, a fizetésekkel, ; jövedelmekkel. S bizonyos, j hogy ezen kívül is van szá- : mos lehetőség a megbecsü- S lés, a köszönet kifejezésé- . re. Ha ugyan a piacról élünk is, továbbra sem utol- só jutalmazási mód egy- • egy — nem éppen mind- j járt béremeléssel járó — j előléptetés, kinevezés, hi- j vatali cím, rang, amelynél [ az érintettnek egyben to- I vábbi kiemelkedő produkciókra is alkalmat lehet adni, hogy a sikeres próbatételt utóbb már minden szívfájdalom nélkül honorálhassák. Aztán — ha szerény mértékben is — egyféle megkülönböztetés például az igyekvőbbek iránti nagyobb érdeklődés, figyelem, akár a legkisebb erkölcsi-anyagi elismerés mellett. Mást ne mondjak: nagyon szimpatikus éppenséggel az a gyakorlat is, amellyel egy áruházban találkoztam. Időről időre „kiemelik-’ a sorból a hónap dolgozóját, s ezt fényképes oklevéllel, némi pénzzel a munkatársainak, illetve az üzletben megforduló vásárlóknak is tudomására hozzák. A forint a bukszába kerül, az átlagon felüli teljesítményt igazoló papír pedig hetekig ott díszük a pulton vagy a polcon, az illető dicsőségére, megelégedésére. Nagy dolog? Akit érint, annak egészen biztos, hogy jelentős, örvendetes. S valószínű, hogy másutt is kitalálhatnak hasonlót vagy talán még jobbat. Ennyi ötletre, s arra az akár néhány forintra szinte bárhol futja. Csak gondolkodni kell róla. Amíg többre nem telik. Gyóni Gyula II szovjet nép érdekelt a magyar reform sikerében A debreceni főkonzul Egerben Darcsijev Nyikita Ivano- vics, a Szovjetunió Debreceni Főkonzulátusának vezetője szerdán Egerbe látogatott. A megyei párt- bizottságon fogadta Bar- ta Alajos, a megyei párt- bizottság első titkára, Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke, Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Domoszlai László rendőr ezredes, megyei rendőr főkapitány. Az eseményen Barta Alajos tájékoztatta megyénk életéről. A főkonzult a megyei pártbizottságon fogadták Többek között elmondta, hogy a megye vezetőinek megítélése szerint a Szovjetunió Budapesti Nagykövetségével csakúgy, mint a Déli Hadseregcsoport vezetőivel sikerült olyan jó kapcsolatot kialakítani, amely jellemző a két nép pártja közötti jó viszonyra is. Helyes irányban fejlődik megyénk és a Csuvas ASZSZK közötti testvéri kapcsolat, amely jövőre lesz húszesztendős. Ennek keretében az itteni szervezeteket. vállalatokat és intézményeket szoros szálak fűzik a köztársaság népéhez. E kapcsolatokban is érződik a peresztrojka hatása, amely többek között abban is megnyilvánul, hogy a szovjet partnerek keresik a műszaki és kereskedelmi együttműködés lehetőségét. így történt ez legutóbb is. amikor a Csebokszári Traktorgyár vállalta, hogy a külszíni bányaműveléshez szükséges dózereket és a csővezeték lefektetésére is alkalmas berendezéseket szállít a Mátraaljai Szénbányák Thorez Bányaüzemének. A Csebokszári Aggregátgyár és a Ft- nomszerelvénygyár közötti kooperáció keretében az egri nagyüzem öntvényekért pneumatikus elemeket ajánlott cserébe. Szólt arról is, hogy az itt • élők bíznak abban, hogy a Recski Rézércműben folyó termelés újra indulhat, mert eredményre vezetnek a magyar—szovjet államközi tárgyalások. Elmondta azt is, hogy megyénkben az egyik legnagyobb gondot a bor értékesítése okozza. Jelentős készletek halmozódtak fel. Az utóbbi időben szovjet részről kisebb az igény. Ezt követően Darcsijev Nyikita Ivanovics fokomul beszélt a Szovjetunióban zajló belpolitikai változásokról. Mint megállapította, a peresztrojka sikerrevitele érdekében a gazdasági élet problémáit meg kell oldani. Az előrelépés személyi feltételeit biztosítani kell. De más alternatíva nincs. Kitért arra: a glasznosztyról hallani olyan hangokat is, hogy az nem minden tekintetben jó. de a többség a nyilvánosság mellett tette le voksát. A szovjet mezőgazdaság megújításával kapcsolatos törekvéseket is vázolta. Mint kifejtette, a magyar háztáji gazdálkodáshoz hasonló törekvések is fellelhetők. Éteren a legjobb eredmények a Baltikumban születtek. de például Grúziában is kedvező jelek tapasztalhatók. Viszont vannak olyan területek. különösen Moszkva környékén, ahol nem tevékenykednek eredményesen a termelőszövetkezetek. Ennek egyik legfőbb oka. hogy az elmúlt évtizedek iparosítási hullámai „elszippantották" a falvak lakosságát. A fiatalok is inkább a nagyüzemeket és állami gazdaságot választják. Nehézséget jelent, hogy a szövetkezeti mozgalmat nem hagyják kellőképpen kiteljesedni, jelentős adó sújtja a jobban működő gazdaságokat. s ráadásul a közvélemény sem barátkozott meg teljes mértékben a szövetkezetekkel. Mint kifejtet(Folytatás a 2. oldalon) A VILATI egri gyárában megtekintette azokat a terméke két is, amelyek iránt nagy érdeklődést tanúsítanak a szov jet partnerek {Fotó: Perl Márton) A BERUHÁZÁSI JAVAK NAGY SEREGSZEMLÉJE Megnyitotta kapuit a BNV Tegnap délelőtt 29 ország — köztük hazánk — és Nyugat-Berlin több mint 2000 kiállítójának, továbbá izraeli és tajvani egyéni kiállítóknak a részvételével a kőbányai vásárvárosban megnyitották a 87. Budapesti Nemzetközi Vásárt, a beruházási javak „seregszemléjét”. Az ünnepségen jelen volt Fejti György, az MSZMP KB titkára, a kormány több tagja, valamint külföldi vendégek: így Edward kenti herceg, a Brit Kereskedelmi Tanács elnökhelyettese. valamint Anton Jaumann bajor gazdasági és közlekedési államminiszter. A Himnuszt követően Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter mondott beszédet. Emlékeztetett rá, hogy a BNV több mint százéves hagyományokra tekint vissza, s annak is már több évtizede, hogy tavasszal kerül sor a beruházási javak bemutatójára. Az idén kiemelt szerepet kap a számítás- és híradástechnika, ami jelzi a növekvő magyarországi érdeklődést a korszerű tudományos-technikai eredmények gyakorlati alkalmazása iránt Kijelentette, hogy a kormány — a programnak megfelelően — szigorú feltételeket teremtő gazdaságpolitikát és a piaci viszonyokat szocialista alapon kiteljesitö reformpolitikát folytat. Az eddigi és a tervezett intézkedések a gazdaság áttekinthetőségét, a piaci és pénzügyi viszonyok kiépítését célozzák. Hazánkban mindenkit megillető joggá vált a külkereskedés, az együttműködés a külföldi partnerekkel. A kormányzat feladata így az, hogy segítse a külpiacokon — információkkal, (Folytatás a 2. oldalon) Schél András Schmidt Rezső Tóth Mihály Köszöntjük megyénk küldötteik A Heves megyei küldöttcsoport tagja még BÓNYAI ISTVÁN. PETROVSZKI ISTVÁN, RÉV LAJOS, ÚSZTA GYULA. A pártértekezleten eredményes munkát kívánunk nekik. Végh István Az országos pártértekezlet megyei küldöttei Budai Sándor Br.Domán László Doros István Rajhi Sándorné Rohánszhx Ferenc Bessenyei Péter Németh László Oroszne Dr. Szél Mária Molnár Gábor Bessenyei Béla Gubán Dezső Gulyás Sándor „ . Kalma Maria Mészáros A Wert % Farkas Kálmánná Kaposi Levente Juhász Ferenc Keresztesi Péter Barta Alajos