Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-18 / 117. szám

DlBflujfaq 1988. május 18., szerda Száztíz éve született Tóth Lajos (1878—1919) nyomdász, a magyar munkásmozgalom mártírja. A tehetséges fiatalember egész ko­rán megismerkedett a hazai ha­ladó mozgalmakkal, s már 1906- tól a kaposvári nyomdász szak- szervezet. valamint a Magyaror­szági Szociáldemokrata Párt ve­zetőségének tagja tevékenyke­dett. 1918 novemberében részt vett a Kaposvári Nemzeti Ta­nács megalakításában, s annak elnökségi tagja lett. Egyik leg­aktívabb kezdeményezője, s fá­radhatatlan szervezője volt 1919- ben a Somogy megyei földfog­laló mozgalomnak. Március kö­zepétől elsősorban az agrárpro­letárok sorsán kívánt — harcos­társaival. köztük Latinca Sándor­ral együtt — javítani, miközben gondosan törődött a kevés fői­dő parasztok panaszaival is. Hamburger Jenővel és másokkal együtt részt vett a termelőszö­vetkezetek megalakításában. Am tudta, hogy ezzel csak az ura­dalmi cselédségen segítettek, a szegényparasztokon nem; ezért — még március elején — a ter­melőszövetkezetek földjének egy részét felosztották a nincstele­nek között. Tagja lett az 1919. március 10-én megalakult három­tagú megyei direktóriumnak. A mindig csak a kisemberek ér­dekét néző. elvhű munkásmoz­galmi vezetőt a Magyar Tanács- köztársaság vérbefojtásakor le­tartóztatták, majd Latinca Sán­dorral együtt Kaposvár határá­ban meggyilkolták. A Nap kél: 5.04 órakor, nyugszik: 20.18 órakor. A Hold kél: 6.15 órakor, nyugszik: 23.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERIK nevű kedves olvasóinkat! Ögermán eredetű név és erede­tije az Erich vagy Erichus volt. Jelentésére nézve a havasok „Hanga” nevű virágjának latin nevéből kell kiindulnunk: „eri- ce” vagy görögül „ereike”, eb­ből ered a név. Várható időjárás ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég. Helyi zápor, zivatar vár­ható. Időnként megélénkül a déli. délnyugati szél. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 20 —25 fok között alakul. Három év... A vállalat egyik előadójával beszélget a revizor. — Mondja kérem. — szegezi neki a kérdést — 02 ön szerény fizetéséből hogyan sikerült fényűző házat építenie? — Becsületesen — válaszolja —. hiszen leültem ér­te három évet... (mentusz) — TELELOTTÓ. A Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Bu­dapesten kedden megtartott május havi telelottó-sorsolás nyerőszámai a következők: 26, 34, 53, 77, 79. — PEZSGÖLOVAGREND Hazánk 12 borrendje közül a Törley az egyetlen pezs­gőrend, amelyet alig egy éve alapítottak. Ennek legújabb érdekessége, hogy lovaggá ütötték a Törley család le­származottját, dr. Törley Jó­zsef nagykátai jogászt is. — ÜTTÖRÖVEZETÖK ta­nácskozása. Tegnap Gyöngyö­sön tartotta ülését a Magyar Üttörök *Heves Megyei El­nöksége. Ezúttal a gyöngyö­si pajtások környezetvédelmi tevékenységéről hallgathat­tak beszámolót a résztvevők. Javaslat hangzott el a me­gyei szervezésű táborok programjaira és a legjobban táboroztató úttörőcsapat pá­lyázat kiírására is. — FILMKLUB. Ma Hatvan­ban, a Vörös Csillag Film­színházban vetítik Vitézy László: Ügy érezte szabadon él című alkotását. Ez a dro­gos fiatalok életéről szól, melyet a TIT városi szerve­zete által rendezett filmklub tűzött most műsorára. — ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS. Kunkovács László fotómű­vész tizenöt esztendeje járja Boldogot, s ez alatt igen szép anyagot gyűjtött össze. A he­lyi művelődési ház a közel­múltban megvásárolta fotó- gyűjteményét, és a tájház egyik helyiségében állandó kiállítást rendezett belőle, amelyet a községbe látoga­tók bármikor megtekinthet­nek. — CSEH TAMÁS MŰSORA. Tegnap este Gyöngyösön, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében Cseh Tamás Mélyrepülés cí­mű műsorát láthatták az ér­deklődők. — TAKARÉKSZÖVETKE­ZET AZ ISKOLÁBAN. A Horti Általános Iskolában Méhész Istvánné vezetésével megalakult az iskola-takarék­szövetkezet, amely közvetle­nül a horti pénzintézethez tartozik. Száztizennyolc tag­ja van, mig betétállományuk eléri a százezer forintot. — KISMAMÁKNAK. A TIT Gyöngyösi Városi Szervezete a gyesen lévő kismamáknak indított sorozatot. Ennek ke­retében ma délelőtt 10 órá­tól a szakszervezeti szék­házban. a Katona József ut­cában előadást tartanak. Görgényi László tanár be­szél a vitaminokról, a bébi­ételekről. Az előadás alatt a szomszédos helyiségben da­dák vigyáznak a kisgyere­kekre. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-töl 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon : 11-000. ___ G YERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.4S óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet­rögzítőn lehet bejelentést tenni. JLLSII Jól kezdődött az idei őz- bakvadászati idény — álla­pították meg a Magyar Va­dászok Országos Szövetségé­ben. Tornáméra határában május 2-án kapitális mére­tű őzbakot ejtett egy NSZK- beli vadász. A trófea az Or­szágos Trófeabíráló Bizottság elé került, s ott kiderült: Magyarországon ez a máso­dik, a világranglistán pedig a harmadik legjobb trófea. A ritka vadászszerencse Johann Ellert érte, aki más­fél évtizede jár Bajorország­ból hazánkba vadászni. Mint elmondta, volt már jó néhány kiemelkedő trófeája, ám a mostani az eddigi magánre­kordja, erre a legbüszkébb. Lakásában a főfalat díszíti majd a magyar trófea, ame­lyért mintegy 25 ezer már­kát fizetett. A trófeabíráló bizottság el­nöke, Szidnai László kiemel­te: ez a zsákmány újabb ön­bizalmat adhat a magyar vadgazdálkodóknak. Az el­múlt években ugyanis gyen­gült az őzállomány minősé­ge, ám úgy tűnik, még je­lentősek a genetikai tartalé­kok. A világrekordot svéd trófea tartja, pontszáma 246,9. A világranglista má­sodik helyezettje magyar agancs 228,6 ponttal, ez 1967- től 16 éven át volt az élen. Zoltán Galambos, vadászatszervező és az elejtő, Johann Eller, kezükben a trófeával és az őzbak előző évi hullajtott agancsszárával (MTI-fotó: Kovács Attila) Kapitális iziak Tárnáimról Zöldség­termelési tanácskozás Boldogon A TOT, a megyei tanács és a Hatvani Lenin Termelő- szövetkezet ma délelőtt háztáji zöldégtermelési ta­nácskozást rendez a boldogi művelődési házban, hogy e kultúra legújabb művelési, kutatási eredményei mind szélesebb körben ismertté válhassanak. Program szerint előbb Sramkó László, a Te- szöv titkára tart tájékozta­tót a háztáji termelés megyei helyzetéről majd Vörös István, MÉM7 főosztályvezető előadása következik a háztáji és kis­termelés jelentőségéről, idő­szerű célkitűzéseiről. A szö­vetkezeti háztáji gazdálkodás tapasztalatait ugyanakkor Vágó József, a hatvani Le­nin Tsz elnöke összegzi, majd a környékről összese- reglő résztvevők megtekin­tik a boldogi kistermelők paprika-, paradicsom-, ubor­ka-, vlrágtermelési tevékeny­ségét és a helyszínen tartanak szakmai tapasztalatcserét. Negyedszázada Magyarországon Könnyűipari üzemmérnök­A Mozgó Világ a Megyei Könyvtárban képzés Ma. szerdán ünnepük Bu­dapesten, a Könnyűipari Mű­szaki Főiskolán a szakirányú üzemmérnökképzés negyed- százados évfordulóját. Ha­zánkban korábban a kön­nyűiparnak nem volt önálló felsőoktatási intézménye. Az 1950-es évek végén a fel­gyorsult gazdasági fejlődés növekvő követelményeket ál­lított a műszaki felsőoktatás elé. A nagy szakemberhiány­ra való tekintettel 1962-ben megalakult a Könnyűipari Felsőfokú Technikum, a je­lenlegi főiskola jogelőd in­tézménye. 1973-ig 766-an kaptak itt szaktechnikusi ok­levelet. A Könnyűipari Műszaki Főiskola 1972-ben jött létre. Jelenleg öt szakon: ruhái pa­rin, textiltechnológiáin, bör- feldolgozóiparin, nyomda­iparin és papíriparin foly­tatnak üzemmérnöki képzést. A főiskola fennállása- óta 3217 hallgató szerzett diplo­mát. Tulajdonképpen ma is az egyetlen felsőfokú intéz­ménye az ágazatnak. Az ok­tató-nevelő munka mellett a főiskola fontos feladatat tölt be a könnyűipari kutatási­fejlesztési tevékenységben. Szoros együttműködést tart fenn a vállalatokkal, és ar­ra törekszik, hogy minél fel­készültebb szakembereket bocsásson az iparág rendel­kezésére. Az utóbbi időben nagy ér­deklődés kísérte a Mozgó Világ című folyóirat munká­ját. a benne megjelenő iro­dalmi, képzőművészeti anya­gok mellett a reformmal kap­csolatos riportok, tanulmá­nyok is komoly visszhangra találtak az olvasók köré­ben. Ma délután 5 órakor az egri Megyei Könyvtár látja Az egri Dobó István Vár­múzeum fejlődő nemzetközi kapcsolatai tükröződnek azon a kiállításon, amelyet a vár gótikus palotájában csütörtökön, délután 3 óra­kor nyitnak meg. Az érde­kes tárlaton rajnai népi ke­rámiákat tekinthetnek meg az érdeklődők, a szép edé­nyek díszítései sokat elárul­vendégül az orgánum mun­katársait. Jelen lesz mások mellett P. Szűcs Julianna főszerkesztő, Bognár Róbert főszerkesztő-helyettes és Berkes Erzsébet, a versro­vat vezetője. Az érdeklődők betekinthetnek a műhely­munkába, s minden bizony­nyal választ kapnak majd a fórumon kérdéseikre is. nak a tájegységen élő em­berek képzeletéről, gondol­kodásmódjáról. A bemutatót Gernot Tromnau, a * Duis- burg-i Múzeum igazgatója és Hoffmann Tamás, a Népraj­zi Múzeum főigazgatója ajánlja a közönség figyel­mébe. Megtekinthető szep­tember 15-ig, hétfő kivéte­lével, naponta 9—17 óráig. KIÁLLÍTÁS A GÓTIKUS PALOTÁBAN Rajnai népi kerámiák Voit Pál em Ma délben egy koporsó fölött kondul meg az öreg Minorita-templom harangja. A ko­porsóban Eger egyik nagy fia nyugszik: Voit Pál. Ha nem született volna Egerben, tisztelettel és szeretettel kellene örökbefo- gadnunk, akár holtában is. Abban a mind­eddig egyedülvaló megyei műemléki soro­zatban, amelyben csak Heves megye ké­szült el. a három kötet közül a második, az Eger műemlékeiről írt kötet az övé. A mű­vön, amelyet néhai Szmrecsányi Miklós a gyöngéd figyelmeztetéseivel, Breznay Imre a kutató lázával és szorgalmával épített, Voit a csúcs, a tető: a város műemlékeinek tör­ténetét, jellegük meghatározását tudomá­nyos módszerrel ő foglalta össze. A város régi területén nem kerülte el figyelmét a legkisebb ház sem. Ha csak egy mozdula­tot fedezett is fel szép-építés szándékából, vizsgálatai, említésre méltó tanulmányai kö­zé sorolta. Fényképek, tervrajzok, alapraj­zok. metszetek másolatai mutatják munká­ja gondosságát, de mutatják tudományos szerénységét is azok a bibliográfiák, ame­lyekben megemlített mindenkit, aki művei­vel elóbbrevitte, gazdagította, színesítette nagy munkáját. Csak romló teste száll a kripta hűvös bol- tozatai alá. Szellemét el nem múlóan őrzi a KÖNYV. Fiatalságom baráti társa, társam a város szépségének halhatatlan szerelmében. Nyu­godjál békében! Kapor Elemér m • Öntözés­fejlesztés — kukoricához Nagyrészt a Hanyi—sajfo- ki Vízgazdálkodási Társu­lat kivitelezésében Füzesa­bonyban befejezéséhez köze­ledik a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet intenzív kukoricatermesztést segítő öntözőrendszerének megva­lósítása. A május második felében átadásra kerülő léte­sítmények között új mester­séges tó is van. Ugyanezen program során a hevesi szék­helyű társulat Tiszanánán is átadja ekkortájt a locso­láshoz szükséges vizkivételi művet, illetve csatornaháló­zatot, amelyekhez a Nádud­vari Kukorica és Ipari Nö­vények Termelési Együttmű­ködése nevű szervezet biz­tosítja az öntözőberendezést. A tarnamérai Lenin Mgtsz számára csővezetékes meg­oldással a hónap végén ad­ják át.a hasonló célokat szol­gáló építményeket. Pénznem Vételi Eladási árt. 100 egys Ft-ban Aneol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz lira (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) 8 778,85 9 121,87 3 595,8« 3 818.28 131,70 139,84 718,51 762,95 1 157,9« 1 229,58 811,44 861,64 34,31 36,43 2 455,83 2 607,73 7 354,15 7 809,57 394,95 25,33 26.89 3 769,59 4 002,77 1« 954,91 18 003,67 753,92 800,56 2 753,41 2 923,73 37,01 39,29 391,47 415,89 33,48 35,76 «1,3« 44,14 3 313,53 3 518,49 789,50 838.34 4 642,26 4 929,40 5 729,05 6 083,43 Francia frank Görög drachma a/b Holland forint ír font Japán yen (1000) 371,93 Jugo. din. (1000)/b Kanadai dollár a) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 1000-es. b) bankközi és vállalati elszá­molásoknál alkalmazható árfo­lyam : Görög drachma 35,33 35,4) Jugo. dinár (1000) 26,08 26,14 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705 A tarnamérai fejdisz 212,6 pontot kapott, s ezzel került a harmadik helyre. Az ered­ményt minden bizonnyal a nemzetközi zsűri is hitelesí­ti majd.

Next

/
Thumbnails
Contents