Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. április 9., szombat MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS FILMMŰVÉSZETI TAGOZAT EGERBEN Egyetemek nyara . Megkockáztatom a jóslatot: a legérdekesebb kurzus a veszprémi lesz, az az augusztus eleji egy hét, amelynek munkaerő-politika adja majd a témáját. Az addigra vélhetően nem csökkenő foglalkoztatási gondok izgalmas vitákat jövendölnek a közigazgatási nyári egyetem előadóinak és hallgatóságának. Jóslataimat egy különös kártyapakli lapjainak rakos- gatásával latolgatom. A pakli borítóját a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat emblémája díszíti, s a következő kérdések kaptak helyet rajta: Tudja-e már, hol tölti a nyarat? Ismeri Magyar- ország tájait? Tanulna-e magyarul? Szeretne megismerkedni a magyar művészetekkel? Ismeri Kodály nevét? Tud eszperantóul? Tájékozott a számítástechka alkalmazásában? Érdekli a magyar társadalom, gazdaság és mezőgazdaság? Megismerkedne az urbanisztika és a környezetvédelem eredményeivel? Amíg ki-ifci eldönti a kérdésekre adandó válaszát, hadd mondjam ,el, hogy a pihenés közbeni tanulás közben való (pihenés eszményét megvalósító nyári egyetemekről van |szó, a TIT-nek azokról a nyári kurzusairól, amelyeknek tavaly húsz városunkban 2647 hallgatója volt. Növekvő számban hazai és nyugati országoklbeli érdeklődőkkel, az ismeret- terjesztés követelményeihez alkalmazkodóhban simuló tematikával és nagyon sok érdekes programmal. Nehéz válogatni közülük. Talán ezért is döntött úgy a nyári egyetemek titkársága, hogy idejében, már kora tavasszal közzéteszi a kínálatot. Tetszetős formában sikerült. A pakliban különböző nagyságú lapok vannak, szám szerint huszonkettő. Ezek mindegyike egy-egy kurzus nevét, helyét, idejét, tematikáját és a jelentkezéssel kapcsolatos főbb tudnivalókat tartalmazza. És persze azt a nem régi felismerésen alapuló közművelődési szándékot is, hogy a „nyári egyetem nem lehet túlságosan kötött, azaz hagyni kell, hogy a részt vevő hallgatók igénye szerint alakuljon ez a képzési, tanulási forma.” A jelentkezők, az érdeklődők lesznek tehát e kurzusok főszereplői, mégpedig „a kérdező, a tapasztalatait közlő, s a jelenségekről véleményt formáló ember pozíciójában”. Megkeverem a kártyát, átrakom a pakli tartalmát. Időpont, kurzuskezdet szerint csoportosítva így a győri lap kerül az élre, ott ugyanis már június 13-án megkezdődik az ergonómiai nyári egyetem. Június 27-én Kecskeméten és Miskolcon lesz kapunyitás: a hírős városban a családi és óvodai nevelés kölcsönhatásáról hallhatnak majd, a borsodi megyeszékhelyen pedig menedzserképző indul. Július már főidény: népművészeti nyári egyetem Zalaegerszegen, közgazdasági Budapesten, műemlékvédelem Egerben, magyar nyelvet és irodalmat ismertető Debrecenben, a mai Magyarország életét bemutató Pécsett, pedagógiai Szegeden. ifjúsági kurzus Salgótarjánban, eszperantó Gyulán, katona- politikával és honvédelmi neveléssel foglalkozó nyári egyetem kezdődik Szolnokon, környezet- és természetvédelmi kurzus lesz Sopronban, a Magyarország a XX. században című előadás-sorozatnak pedig Nyíregyháza ad otthont. Augusztusban a település- tervezési rendszer korszerűsítéséről lesz szó a Savaria urbanisztikai nyári egyetemen Szombathelyen, a mai magyar filmművészet két jeles alkotójának, Gyarma- thy Líviának és Böszörményi Gézának a munkásságáról Egerben, foglalkoztatáspolitika és közigazgatás kapcsolatáról Veszprémben, a halászat és halbiológia kérdéseiről a keszthelyi Geor- gikon falai között és a népek közös építészeti, kulturális örökségéről Egerben. Nem igazi kártyacsomag az, amelyben nincs egy ász vagy Fekete Péter. Ebben a pakliban a Vadgazdálkodás Magyarországon feliratú lapocska okoz meglepetést. Keszthely ugyanis vadászati téli egyetemnek is otthont ad 1989 januárjában. A kedvcsináló kártyacsomag feltehetőleg sokakhoz eljut majd. Ezen kívül az ismeretszerzés e hasznos hazai formáiról a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesten, a Bródy Sándor utca L6. szám alatt (telefon: 337-853), vidéken pedig a megyei szervezeteknél szívesen és készséggel ad bővebb felvilágosítást az érdeklődőknek. Bárki bármilyen lapot emel ki a pakliból, ezen a játékon csak nyerni tud. J. N. A. Pascal Meunier, a helybeli színház fiatal komikusa 1988, március 26-án derekára csatolt hatalmas karórával és kezében különböző nagyméretű ébresztőórákkal figyelmeztette a járókelőket a rueni városháza óratornya alatt, az aznap éjjel életbe lépő nyári időszámításra való áttérésre Az ausztrál dalmatiner-túlajdonosok klubjának tagjai kedvenceik „öltözéket" másoló, pöttyös trikókban gyülekeztek a Sydney-i Operaház lépcsősorán, így fejezve ki igényüket, hogy újravetítsék Walt Disney „101 kiskutya” című rajzfilmjét 1988. március 26- án. Mint ismeretes, a híres rajzfilm hőse egy dalmatiner család volt (Népújság-telefotó —MTI Külföldi Képszerkesztöség) Blicc-blikfang Avagy: népszerű-e Volán-ellenőrnek lenni? Én vagyok az utas. Az igazolványom száma „Nr. 042822”. Érvényes 1990-ig, Igaz. a fényképem olyan pocsék, hogy nem is tudom, miként ismernek fel, ha kérik a bérletemet. De, látásból ismerjük egymást a buszról. Bizony isten, na nem találkoznánk szinte naponta, hiányérzetem lenne. Szóval, én vagyok az utas, állítólag az ezerarcú Cézár, aki csak a jogaira hivatkozik. De kik önök, akiket hivatalosan főkalauznak hívnak, mi meg — elnézést, hogy nem értjük a beosztási hierarchia megnevezéseit — csupán „ellenőröknek” tituláljuk a munkájuk közben. — Úgy érezzük, hogy nsm bántó a kifejezés: ellenőrök. — De. hogy milyenek vagyunk? Udvariasan szigorúak, akik nem engednek „bliccelést”, nem néznek el semmi szabálytalanságot még a vállalatiaknak sem ... ! — igen, ezt tapasztaltam, amikor egy budapesti autóbuszvezetőt — hogy úgy mondjam — ,,megegrecéroz- tattak” az egri helyi járaton. Pedig ő is volános volt... — Történhetett ilyen! ★ — Szóval, én vagyok az, aki felszállók a buszra. s aki önök szerint — volt ilyen filmcím valamikor — „Az első számú közellenség ...” — Ezek után, vállalják azt. hogy a .,munkád mellé add a neved?” — Igen. — Utasi József vezető főkalauz vagyok. — Prandovszky György, aki tíz éve ezt csinálom. — Szabó Sándor, aki annak örülök, ha egy nap nincs „veszekedés” az utas vétsége miatt. — Oláh Károly, aki a többiekkel együtt állítja, hogy az utas mindent letagad: pénzt, személyi igazolványt, nevét, talán — s ezt már én teszem hozzá, a létezését is —. csak hegy elkerülje a pótdíj kifizetését. — Pál Károlyné, aki mindig megissza az utasok dühének a „levét”, mert ő az, aki a reklamációkkor a villámhárító szerepét játssza. „Megint én teszem hozzá: drámai szerep lehet... !„ — Pintér Lajos fődiszpécser, aki egy adalékkal szolgál: az elmúlt évben — bármennyire hihetetlen is — mindössze 2—3 jogos panasz érkezett ellenünk, s ez már egyfajta minősítésnek számít. ★ S itt jutottunk el oda, hogy az utas nem szereti az ellenőrt. Főként, ha bliccel.. ■ íme a blikfangak: — Amikor még a kétforintossal működő automaták voltak a járatokon, pénzpótló korongokat dobtak be a készülékbe, hogy azután a közelben állókkal bizonyítsák, mindenki hallotta a kop- panást. de iegy sehol... — Aztán jött a lyukasztá- sos rendszer. Mondja az utas. hogy nem működik a három ..bökő”, s erről ő nem tehet. Való igaz, időnként telerakják gyufaszállal, tízfilléressel, rágógumival, s ez lehetetlenné teszi a működését. Csakhogy, egy buszon minimum öt helyen lehet érvényesíteni a jegyet. — Hát, olyan is megtörtént. hogy az egyik utas az ellenőrzésnél ideadott — vigyorogva — 15 darab jegyet, hogy válasszam ki azt, amelyik a jó. Elgyik sem volt az, erre azt mondta; „Ezért a színházért fizetek ... !” S a megálló előtt ideadta a százast. — Ja a százas? Volt már olyan eset is, amikor még az ajtóban sem voltunk, s az egyik férfi — oda sem fordulva — nyújtotta hátra a válla felett a bankót. Előre kikészítette.,. — Van egy „kedves” hölgyutasunk, akinek az a szenvedélye. hogy feltűnjön a viselkedésével. Az a patába, amit csapni szokott a buszon, felér egy igazi mozgócirkusszal, pedig semmi értelme, hogy veszekedjen, tudnia kell: sehol a világon nem utazhat ingyen senki. — No. és az Árpád utcai ABC-nél történtek? Emlékeztek rá. hogy a 13-as járaton az egyik utas „leadta” a névjegyét: lefejelte az ellenőrt, aztán szépen csendben, mintha mi sem történt volna, lepattant a buszról. Egy másik alkalommal ismét ösz- szefutottunk vele, természetesen jegy nélküli állampolgár volt. rendőrségi segítséget kellett kérni, hogy kifizesse a pótdíjat. — januárban hatszor „kaptunk" el egy főiskolás hallgatót — velük nagyon nagyon sok baj van — bérlet, illetve jegy nélkül. Pénz nincs, szégyenkezés nincs, csak a csekk, hogy fizessen be ennyi és ennyi pótdíjat. Megköszönte a következő szavakkal: „Jó lesz WC-pa- pírnak...” Irtunk az iskolának. de még csak válaszra sem méltattak bennünket . .. ! ★ — Egyezzünk meg valamiben: önök azt mondták, ilyen vagyok én, az utas. De. milyenek önök, a Mátra Volán ellenőrei azon túl. hogy „udvariasan szigorúak..." Mert például hírlik. hogy rendszeresen — tisztelet a kivételnek, bár ez erősíti a szabályt — kiabálnak az utassal. — Ez megítélés kérdése, mert az a hangnem, amit használunk nem kiabálás, hanem inkább „erélyes felszólítás". hiszen a kötelességünket teljesítjük. Akik a közelben állnak, lehet, hogy fejcsóválva veszik a bérlet, vagy jegy kérését. De, úgy nem lehet valakivel nyugodtan tárgyalni, aki eleve közli. hogy „nincs nálam semmi, inkább leszállók”. — önök is „lerakják” időnként az utasokat. Ac egyik 12-es járatról hallottam a mezőgépi megállóban történtekről — sajnos, nem tudom, nyolcuk közül ki volt az. ezért talán nem js lenne illdomos megírni. de a példa szükségessé teszi —. amikor ugyanis egy lengyel turistát „emeltek le” a járatról, ahonnan stoppolni indult volna a Császárerdő felé. Csakhogy, semmiképpen nem értették meg egymást, végül is nem lett a pótdíjból semmi. csupán az, hogy két ember alaposan felcukkolta magát. — Erről az esetről hozzánk nem futott be reklamáció, de egy biztos; a külföldieket ritkán — kirívó esetben — pótdíjazzuk. S ha már itt tartunk, az igazsághoz tartozik az is, hogy például a németekkel, a hollandokkal semmi baj nincs, de a csehekkel, a lengyelekkel . .. Egyik kollégánk beszéli a szláv nyelveket, számtalanszor volt már, hogy csak annyit kérdezett meg a népes csoport valamelyik tagjától: „Nálatok nem kell fizetni az utazásért...?” — Ügy tudom, mindössze ez az egyszál — s elnézést, bogy így jellemzem, nem fiatal — főkalauz ért a magyaron kívül más nyelven. Csupán a megyeszékhelyt másfél millió turista keresi fel évente, nem gondoltak a nyelvtanulásra? — Van lehetőség rá, a német nyelvet most is tanulják nyolc-nyolc tagú csoportban azok, akik gépkocsivezetőként a külföldet járják. Valóban, érdemes lenne elgondolkodni az ellenőrök nyelvi továbbképzésén is, ha vállalják. Mert ehhez bizony hónapok kellenek, nekik viszont feszes a munkarendjük. ★ Üljünk fel egy buszra, egyikére annak. amelyről havonta csak Egerben számtalanszor mondjuk el a megállóban várakozva, hogy csak jönne már. A megyeszékhelyen egy hónapban nem kevesebb, mint 20 ezer 398 helyi járatú autóbuszt indítanak. S a főkalauzok — akik egyébként úgynevezett rehabilitációs csoportban dolgoznak — évente 28 ezer járaton tartanak ellenőrzést. Ebből átlag 2300 a pótdíjak száma, 1400 körüli a csekkek postázása. Érdekes, hogy hazánkban csak Heves megyében „él” az úgynevezett bemutatásos rendszer. Sehol nem adják meg azt a kedvezményt. hogy — ha véletlenül otthon felejtette a bérletét — az utas 24 órán belül bemutathatja minimális fizetség ellenében, s ami még érdekesebb: a legkisebb „büntetési” összeg 19 forint, a legmagasabb 404, s az utóbbit szinte hiánytalanul kifizetik, míg az előzővel számos bajuk van az ügyintézőknek. Hát, ilyenek vagyunk utasok . .. ★ De. ne térjünk el a Volán - ellenőröktől! Az ő sorsuk sem könnyű, hiszen le kel! „húzniuk” 194 órát, ellenőrizniük 740 kocsit, mellette 17 helyközit. Talpon, illetve tengelyen kell hát maradni, ahhoz, hogy meglegyen a kereset, mert — úgy tűnik — itt is beköszöntött a teljesítményrendszer. Nincs idő foglalkozni az emberrel, akinek talán igaza van, amikor magyarázkodik ^bérlet- ügyben”. Egy ellenőrnek havi negyven pótdíjat kell „produkálnia”, ellenkező esetben ott a kérdőjel, hogy dolgozott-e igazán . .. ? ★ Az újságírót nem hagyja nyugton a kérdés: — Népszerü-e Volán-ellenőrnek lenni? — Nézze, ha azt vesszük, hogy mennyi „köszönetét" kapunk az utasoktól, akkor nem. S akkor sem, ha mondjuk Csebokszáriban este nem merek leszállni a bliccelővel a buszról, hogy megpróbáljam behajtani rajta az útiköltséget, s a pótdíjat mert... — Ha ez így igaz, akkor miért csinálják? — Mert érezzük, s tudjuk. hogy a Volán-egyenruhában is ember az ember, mégha ellenőr is ... Szilvás István Egy „jeles” nap
