Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉGEK - PROPAGANDISTÁKAT TÜNTETTEK KI Megemlékezések Lénia születésének 118. évfordulóján Szabó Béla a kápolnai általános iskola igazgatója Szocia­lista Kultúráért kitüntetést vett át Kiss Sándortól f •• rr Jovo­pásztázók Ősidők óta csatáznak a maradiak és az újat aka­rók. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ez a küzdelem módosította vol­na az esélyeket, hiszen a két táborban szinte ugyan­annyian tömörülnek, mint valaha, s az a viaskodás is a régi, azok az indula­tok sem változtak. Az elszomorító igazság­gal szembe kell nézni, hi­szen a tények akkor is lé­teznek, ha nem óhajtunk tudomást venni róluk. Elvileg azt sem vitatja senki, hogy mindig az öt­letgazdák, a friss kezdemé­nyezéseket rajtoltatók vit­ték előre a világot. Akkor is, ha a sokasodó konflik­tusok meggyötörték őket, akkor is. ha folyvást bir­kóztak szűkebb és tágahb környezetükkel, akkor is. ha karrierjük csorbult, ak­kor is, ha bezárultak előt­tük az érvényesülés mások előtt gyorsan tárulkozó ka­pui. Az egykori képletet még­sem fogadhatjuk el, mert a fejlődés törvényei azt diktálják — nemcsak e kis hazában, hanem annak ha­tárain túl is —■, hogy a nyi­tottság híveihez csatlakoz­zunk, rájuk voksoljunk, őket támogassuk. Ezt kell tennünk — különösképp ma és holnap — ha őszin­tén kívánjuk, hogy pilla­natnyi gondjainkon úrrá legyünk, hogy a későbbi boldogulás stabil funda­mentumait lerakhassuk. Ezért kell perlekednünk a csak azért is konzervatí­vokkal, akik minden terü­leten gátjai az elobbrelé- pésnek. Nem vonjuk két­ségbe tájékozottságukat, is­mereteiket, mégis joggal ostorozzuk megkövesedett nézeteiket, azt. hogy kizá­rólag a megtanultat minő­sítik szentírásnak, s vehe­mensen acsarkodnak mind­azokra, akik ritka adottsá­gaiktól ösztönözve tovább látnak a saját árnyékuk­nál, akik sajátos kapcso­latokat fedeznek fel az in­formációk özönében, akik eddig nem sejtett összefüg­gésekre derítenek fényt. Társaikká kell lennünk, mert nem kis részben tő­lük függ az. hogy honnan hová jutunk. Jövőpásztázók ők. akik nemcsak önnön kiteljesülésükért munkál­kodnak, hanem azért is üt­köznek, hogy idővel vala­mennyiünk jelképes aszta­lára több jusson. Ezt az ál­dozathozatalt, ezt a meg- fogalmazatlan önzetlen­séget rangjához mérten il­lik értékelnünk, hiszen mi­attunk is égnek, olyan tü­zet hevítve, amelynek láng­jainál együtt melegedhe­tünk. Helyet szorítva nem­csak nekünk, de az utá­nunk következőknek is ... Pécsi István Vlagyimir Iljics Lenin szü­letésének 118. évfordulója alkalmából koszorúzási ün­nepséget rendeztek pénteken, a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő személyisé­gének budapesti szobránál, a Dózsa György úti felvonulási téren. A szovjet és a magyar Himnusz elhangzása után az emlékművet a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti és Budapesti Bizottsága nevében Romany Pál, az MSZMP Politikai Főiskolá­jának rektora, a Központi Bizottság tagja és Jassó Mihály, a Budapesti Pártbi­zottság titkára, a Miniszter- tanács képviseletében Török István kereskedelmi minisz­tériumi államtitkár és Var­ga Miklós, a Környezetvédel­mi és Vízgazdálkodási Mi­nisztérium államtitkára ko- szorúzta meg. A megemléke­zés és a hála virágait helyez­ték el a szobor talapzatán a Szovjetunió budapesti nagy- követsége részéről Borisz Sztukalin nagykövet, Vladlen Puntusz követtanácsos, Igor Mihejev követségi tanácsos és Arkagyij Danyilko ezre­des, katonai és légüeyi atta­sé. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa képviseletében Fodor László, a Népszava főszerkesztője és Jenecsek István, a SZOT osztályveze­tője, a Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága nevében Do­monkos László, a KISZ KB titkára és Dersi Mihály, a KISZ Budapesti Bizottságá­nak titkára, a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság Orszá­gos Elnöksége részéről Kiss István, az MSZBT alelnöke és Barsi Tornai, az ügyve­zető elnökség tagja helyez­te el a megemlékezés virá­gait. A Fővárosi Tanács nevében Stadinger István és Gérnyi Kálmán, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesei ko­szorúztak, Vlagyimir Iljics Lenin születésének 118. évfordulója alkalmából agitátorokat és propagandistákat tüntettek ki pénteken az MSZMP Köz­ponti Bizottságának székhá­zában. A központi kitüntetési ünnepségen Lakatos Ernő, a Központi Bizottság Agitáci­ós és Propagandaosztályá­nak vezetője köszöntötte a résztvevőket: az elnökségben helyet foglaló Szálbó Istvánt, a Politikai Bizottság tagját, a TOT elnökét, valamint a megyei pártszervek, a SZOT, a KISZ Köz­ponti Bizottsága, a Mun­kásőrség és a Művelődé­si Minisztérium képviselőit, a párt intézményeinek, az agitáció és a propaganda szerveinek vezető munkatár­sa it. Romány Pál, az MSZMP Politikai Főiskolájának rek­tora ünnepi beszédében mél­tatta Lenin eszméinek máig ható jelentőségét, kiemelve az új gazdasági politikára vonatkozó fontos megállapítá- tásait. Ezt követően Berecz Já­nos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottságának titkára át­nyújtotta a kitüntetéseket az agitációs és propaganda- munkában kiemelkedőknek. Eredményes munkájuk elis­meréséül a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa 23 agitátort és propagandistát a Munka Érdemrend külön­böző fokozataival tüntetett ki; az MSZMP KB Lenin- emlékplakettjét 184-en ve­hették át. A művelődési mi­niszter további 72 propagan­distát a Szocialista Kultúrá­ért és Kiváló Munkáért jel­vénnyel tüntetett ki. A központi ünnepség a kitüntetettek tiszteletére adott fogadással ért véget; a fogadáson megjelent Kádár János. az MSZMP főtitkára. •ír A megyei ünnepséget Egerben az MSZMP Heves Megyei Bizottságán rendez­ték meg. Ezen megjelent többek között Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titká­ra, Sós Tamás, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Lévai Ferenc, az SZMT titkára és dr. Vasas Joachim, a megyei pártbizottság okta­tási igazgatóságának igazga­tója. Az eseményen vendég­ként részt vettek a vlagyi- miri pedagógiai főiskoláról érkezett professzorok; F. V. Cann és F. A. Fradkin is. Elsőként Haffnerné dr. Miskolczi Margit a megyei pártbizottság osztályvezetője üdvözölte a megjelenteket. Ezt követően Lévai Ferenc mondott ünnepi beszédet. Ebben elmondta, hogy Lenin munkásságában szerves egy­séget alkot a teoretika és a gyakorlat, valamint a változ­tatás iránti érzékenység. A szónok hangsúlyozta; Lenin ■mindig is előtérbe helyezte az önkorrekciós képesség fon­tosságát. Teljesen idegen volt tőle a hivatali szellem, s tu­datosan számolt a hatalom veszélyeivel is. Mindezek mi­att a nagy államférfi alakja méltán alakított ki úi köz­életi eszményképet az utó­kor előtt. A beszédet követően beje­lentették, hogy az évforduló alkalmából az agitációs és propagandamunkában ki­emelkedő eredményeket el­ért aktivisták az MSZMP Központi Bizottságának szék- házában rendezett ünnepsé­gen — tegnap délelőtt — kitüntetéseket vehettek át. Így a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta dr. Nagy Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága helyet­tes vezetője, L enin-emlék- plakettet vehetett át Danes Lajos, a Heves Megyei Ta­nács egyházügyi titkára, me­gyei vezető propagandista, Nagy Károly, rendőr őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-fő­(Folytatás a 2. oldalon) A Lenin-szobornál a megyei és a városi pártbizottság ne­vében Kiss Sándor és.Pócs János koszorúzott (Fotó: Szántó György) Újabb találkozóban állapodtak meg Befejeződtek Shultz; és Sevardnadze tárgyalásai' Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára április 22-én fogadta a Moszkvában tartózkodó amerikai külügyminisz­tert, George Shultzot (Népújság-telefotó — MTl-Press) Pénteken Moszkvában foly­tatódtak Eduard Sevardna­dze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter tárgyalásai. A TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint a két politikus megvizsgálta, ho­gyan találhatók meg a re­gionális konfliktusok igaz­ságos rendezésének módjai. Megállapították, hogy ezen (Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács pénte­ki üléséről a kormány szóvi­vője a következő tájékozta­tást adta: A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette Grósz Károly jelentését Nyikolaj Rizskovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének és Branko Mikulicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság Végrehajtó Tanácsa elnökének Magyar- országon tett hivatalos, ba­ráti látogatásáról. A kormánydöntések tudo­mányos megalapozásának ja­vítására. a várható követ­kezmények feltárására a Mi­nisztertanács Tanácsadó Tes­tületet hozott létre. A kormány megvitatta az egyesülési jogról és a gyü­lekezési jogról szóló törvény elveit, valamint a lakásgaz­dálkodás korszerűsítésének koncepcióját. A Minisztertanács java­solta az Elnöki Tanácsnak a lakásszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet mó­dosítását. A Minisztertanács határo­zatot hozott a lakcímbeje­lentés és -nyilvántartás kor­szerűsítésére. A Minisztertanács jelen­tést hallgatott meg a bá­nyák biztonsági helyzetéről és a fogyasztási cikkek mi­nőségi követelményeinek ér­vényesüléséről. A Minisztertanács dr. Raft Miklóst kinevezte a Minisz­tertanács Hivatala elnökévé, dr. Kiss Elemért és Bercsé­nyi Botondot pedig a hiva­tal elnökhelyettesévé. OPERATÍV BIZOTTSÁG ALAKULT MEGYÉNKBEN Tisztelgés I. István emléke előtt Mint ismeretes, ebben az esztendőben emlékezünk meg I. István király halálá­nak 950. évfordulójáról. A szentként tisztelt államalapí­tó uralkodónk emlékére több ünnepségre kerül sor. Ezek megszervezésére pénteken délelőtt megyei operatív bi­zottság alakult. Ennek elnö­ke Schmidt Rezső, Heves Megye Tanácsának elnöke, alelnöke pedig dr. Kovács Sándorné, Heves Megye Ta­nácsa elnökhelyettese. Tag­jai a társadalmi és a kultu­rális élet különböző terüle­teinek képviselői, világi és egyházi személyiségek. Pénteken dr. Kovács Sán­dorné üdvözölte a megjelen­teket, s kérte, hogy beszéljék meg a programtervezetet. Az első esemény május 28-án, 29-én lesz; ekkor érkezik Egerbe a Szent Jobb. Az elő­készületekről Czakó István, provikárius, az érseki iroda igazgatója számolt be. A rendezvény egyházi, de a vi­lági élet képviselőit is meg­hívják az ünneipségre. Ezzel egy időben a bazilikában képkiállítálsra is sor kerül, ezenkívül kórusok, tudomá­nyos előadások is lesznek. A Heves Megyei Moziüze­mi Vállalat a megye vala­mennyi filmszínházában mű­sorra tűzi az István, a ki­rály című sikeres alkotást. Készül egy félórás összeállí­tás is Szent István művéről. A Hazafias Népfront Eger Városi Bizottság előadásokat szervez ebből az alkalomból. Június 24-én jeles tudósok részvéteiével az Eger Város Tanácsa dísztermében tudo­mányos ülést tartanak. A barokk város szívében, az István király ivókútnál tér­zenét szerveznek. Maradan­dó emléket 'kívánnak állí­tani államalapítónknak: a jámbor hagyomány úgy tart­ja, hogy az egri vár építke­zéseit az úgynevezett „Ki­rályszékéről” figyelte. Ezért annak a helynek a közelé­ben, a vár fölött dombocskát emelnek, melyen jelet he­lyeznek el. Augusztus 18-án nyílik az országos akvarell- biennálé, 19-én a Megyei Művelődési Központ fotóki­állítása. Népművészeti kira­kodóvásárt rendeznek au­gusztus 19-től 21-ig. Az NSZK-ból érkezik egy 80 fős bányászzenekar augusztus 19- ére. A Szépasszony-völgylben a KISZ Rajkózenekara és művészeti együttese lép fel. Az ünnepi megemlékezés helye augusztus 20-án, az egri válr, ahol koszorúzásra, s műsorra kerül sor. Ezen­kívül több esemény várja az érdeklődőket. Ebből az al­kalomból a Hevesi Szemle is közöl írásokat, s a tudomá­nyos ülésszak anyagát a ter­vek szerint kismonográfiában adják ki. A szocialista demokrácia fejlesztésével a néphatalom erősítéséért! Előre a párt vezetésével a szocializmusért, a reformok útján!

Next

/
Thumbnails
Contents