Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-21 / 94. szám
4. ifp;L NÉPÚJSÁG, 1988. április 21., csütörtök Megéri-e iskola- igazgatónak lenni? Pedagógusok egyöntetű véleménye szerint a múlt év legizgalmasabb oktatásügyi témája az intézmény- vezetők új megbízási rendje volt. az oktatási szaksajtóban máig nem ültek el a tapasztalatokkal foglalkozó viták hullámai. Az iskolákban ismételten reflektorfénybe került az igazgató személye, hiszen szakmai fel- készültsége, problémaérzékenysége, jelleme révén ö a meghatározó tényezője a tantestület eredményes munkájának, az iskola belső demokratizálódásának. Csalódott igazgatók, elkeseredett pedagógusok bizonyára habozás nélkül nemmel válaszolnának a címben feltett kérdésre, az iskola hierarchikus viszonyaiban kevésbé tájékozott kívülállók pedig talán nem is sejtik, hogy mennyi feszültség rejlik a kérdés felvetése mögött. Az új megbízási eljárás bevezetésének már az első jelzései is túlmutatnak az iskolán, a tanulságok más munkahelyek vonatkozásában is hasznosak lehetnek. Voltaképpen mi a pedagógiai vezetők új megbízási rendjének lényege? Az, hogy a nevelési-oktatási intézményt fenntartó tanács köteles pályázatot kiírni a megüresedő igazgatói állásokra„ és az érintett pedagógusok jóváhagyása nélkül nem nevezheti ki az igazgatót. A munkáltató ezt a jogkörét csak különböző szervek (párt- és szakszervezeti szervek) véleményének figyelembevételével gyakorolhatja, a nevelőtestület állásfoglalása pedig valójában vétójog. Vagyis. olyan vezetőt nem nevezhet ki a tanács, akinek a személyével a tanári kar nem ért egyet. (Tavaly mégis született jó pár ilyen törvénytelen tanácsi döntés, de ezeket a felsőbb hatóságok megsemmisítették, és új el- • járás lefolytatását írták elő.) Már az idevágó miniszteri rendelet fogadtatása is megmutatta, hogy mekkora feszültséget kelt iskolai és tanácsi berkekben a meghatározott időre — öt évre — szóló megbízás, s a pályázati rendszer. Ügy látszik, hogy a demokrácia kiszélesítése szükségképpen a különböző érdekek összecsapásával jár együtt. Amíg a pedagógusok nagy várakozással fogadták az új jogszabályt, addig; igazgatók és az irányító szervek eleinte bizalmatlanok voltak a hatáskörüket gyengítő eljárással kapcsolatban. Tavaly a fő pályázati időszakban 1300 óvodavezetői, illetve általános és középiskolai igazgatói állásra írtak ki pályázatot az országban, és ezekre 1633 pedagógus küldte el jelentkezését. Harminchét helyre egyetlen egy érdeklődő sem akadt. Még egy érdekes adat: mindössze 227 olyan pedagógus pályázott igazgatói állásra, aki az illető iskolával nem áll munkaviszonyban. Kitetszik a számokból, hogy a legtöbb állásra csupán egy pályázat érkezett, mégpedig rendszerint a működő igazgatóé. Több jelentkező csak az üres vezetői állások esetében volt jellemző. A várhatónál jóval kisebb érdeklődés láttán felvetődik a kérdés, vajon miért nem vonzó az igazgatói státus a nevelők körében? Megéri-e egyáltalán manapság iskola- igazgatónak^ lenni ? A Művelődési Minisztérium elemzésében elsősorban a pályázatok gyér fogadtatásának hátterére találunk magyarázatot. Okvetlenül számolni kell azzal, hogy a régi igazgatók közül a pályázat meghirdetésekor kevesen érkeztek a nyugdíjkor közelébe, és ez a tény alaposan csökkentette a külső jelöltek esélyeit, hiszen a rnű- ködő igazgatók zöme újra jelöltette magát. Az irányító szervek általában bizalmukról biztosították az igazgatókat, és ösztönözték őket a pályázatra. Előfordult, hogy igyekeztek lebeszélni a pedagógusokat a részvételről', akik aztán a tanács jelöltjével szemben nem is vállalták a versengést. Az is megtörtént, hogy a tantestület riasztotta el az érdeklődőt. Szerepelnek persze más érvek is a minisztériumi értékelésben, egyebek közt pénzügyi, státusbeli és szervezési problémák, és szó esik a pálya elnőiesedésének következményéről is: a nők állásváltoztatásán alapuló családi mobilitás ugyanis ma még ritka. Egy-két év múlva valószínűleg jóval többet tudunk majd az iskolaigazgatók társadalmi presztízsének alakulásáról, mint ma, főleg akkor, ha az okok feltárásakor kitekintünk tágabb társadalmi összefüggésekre is. Az máris látszik, hogy a vezetői munkakör értéke devalválódott a társadalomban, továbbá a munka nagysága, felelőssége, a vele járó állandó idegfeszültség nincsen arányban az állás javadalmazásával. Ráadásul időnként számolni kell a társadalom egy részének vezető- ellenes hangulatával is. „Nem éri meg igazgatónak lenni — hallottam a minap egy pedagógustól—, nincs ez az állás megfizetve. Vállalok inkább két magántanítványt, és kapok tőlük any- nyit, mint amennyi az igazgatói pótlék. És hol van az én felelősségem és napi elfoglaltságom az igazgatóétól?” Lám, ezt is megértük, hogy nem vonzó már a tisztség, a pozíció. Ám gondolkodjunk el rajta, megéri-e majd a társadalomnak, hogy nem a megfelelő emberek állnak a kormánynál? P. K. I. Ismét megnyitotta kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, amely tavaly mintegy kétszázezer hazai és külföldi turistát fogadott. Az idén az első vendégek Budapestről és Tatabányáról érkeztek a Csongrád megyei emlékhelyre (MTI-fotó: Tóth Béla) NŐGYÓGYÁSZATI RÁKSZŰRÉS A MEGYEI KÓRHÁZBAN Vizsgálóberendezés - köszönetképpen Örömteli eseményről kaptunk hirt a napokban a megyei kórházból: a nő- gyógyászati osztály új vizsgálóműszert kapott. Méghozzá ajándékba! A 71 ezer forint értékű gépet dr. Farkas Márton megyei nőgyógyász főorvos vette át a Budapesten rendezett ünnepségen. öt kértük meg, hogy számoljon be az esemény hátteréről. — Az Országos Onkológiai Intézet, a Magyar Nőorvos Társaság és a Pedagógus Szakszervezet Központi Vezetősége 1986-ban kezdeményezte a pedagógusok nő- gyógyászati rákszűrését, azzal a céllal, hogy ez modellként is szolgáljon majd a hasonló vizsgálatok kiterjesztésére és rendszeressé tételére — sorolja az előzményeket a főorvos. — Mi szívvel- lélekkel az ügy mellé álltunk, hiszen a megelőzésre mind nagyobb súlyt kell helyezni a gyógyítómunkában. 1987. szeptember 16-án indítottuk a programot. A szakorvosok és az asszisztensnők délután fél 4 és fél 5 között, társadalmi munkában dolgoztak. Egy-egy alkalommal 4—5 páciensre került sor, hiszen igyekeztünk alaposan elvégezni a szükséges megfigyeléseket, és pontos dokumentációt is vezettünk a későbbi értékelés és összegzés érdekében. Az országban körülbelül 90 ezer vizsgálatot végeztek el. ebből háromezret megyénkben. A kezelésre szorulók arányának átlaga tíz száAz ajándékba kapott műszer az elismerő oklevéllel zalék volt, ezzel szemben szűkebb hazánkban 30. Ez az adat is bizonyítja a szakemberek alaposságát és módszerességét. — Természetesen ezekből az értékekből a rákbetegek számára következtetni óriási tévedés lenne! — figyelmeztet dr. Kovács Lajos szülésznőgyógyász onkológus szakorvos. — A szűrés során számos olyan betegséget is diagnosztizáltunk. melyekről az érintettek nem tudtak, vagy ha voltak is kisebb-nagyóbb panaszaik, eddig nem jelentkeztek a szakrendelésen. Az esetek túlnyomó többségében tehát, ismétlem, „egyszerű” nőgyógyászati problémákról van szó, nem rákról. A tanulságot mindenesetre érdemes megszívlelni: a legapróbb, látszólag jelentéktelen panaszok esetén is fel kell keresni az orvost, hiszen minden betegséget egyszerűbb és gyorsabb korai fázisában gyógyítani... A szűrés egyébként több szakaszból áll. A hagyományos nőgyógyászati és emlő- vizsgálatok mellett sejtmintákat is vesznek — ezeket a megyei kórház kórbonctani osztálya elemzi —, illetve a méhszáját külön is szemügy- re veszi. Ehhez jelent nagy segítséget a kolposzkóp nevű berendezés, amellyel a három legkiemelkedőbb munkát végző megyét jutalmazta a Pedagógus Szakszervezet. Ezzel 8—50-szeres nagyításból vizsgálható az említett testrész, így az esetleges elváltozások már kezdeti szakaszukban felismerhetők és alaposan megfigyelhetők. A szűrést nem egyszerű kampánynak szánták, hanem folyamatos feladatuknak érzik. Kétévenként rutinszerűen újra sorra kerül mindenki. A nőgyógyászok szerint a hasonló rendszerességgel végzett ellenőrzések az orvostudomány számos területén, többek között a belgyógyászatban, sebésze ten, fül-orr-gégészetben, fogászatban is hasznosak lennének, hiszen a rák felismerése mellett számos ki- sebb-nagyobb rendellenesség és betegség is felderíthető és kezelhető lenne így. Rendszeressé tételük tehát számos előnnyel járna és jól illeszkedne az egészségmegőrzés komplex programjába is, melyben szintén nagy hangsúlyt kap a megelőzés. (koncz) (II 1.) V égül is az életkedv könyvelési kérdés — morfondírozott a -jubiláns. Alig néhány nap telt el a születésnapja óta. s a fegyvernyugvás pihentető percei máris irdatlan mesz- szeségbe kerültek. Azért is volt ez most különösképpen fájdalmas ügy, mert noha hősünk önértékelésének csúcspillanataiban higgadt elmének tartotta magát, a kerek számok bűvöletétől azért ő sem tudott teljesen elzárkózni. Tény és való, hogy ritkán ünnepli önmagát. Utoljára negyedszázados fennállása alkalmából tette, akkor sem annyira az örömtől és a büszkeségtől eltelve, hanem inkább afféle hagyományból, amit valamelyik barátja teremtett talán még a kollégiumban vagy az első esztendőkben. Mondhatni gondtalan fiatalok voltak akkoriban, egyébként is sok bort ittak, a huszonötödik születésnap abban különbözött a hétvégektől, hogy nem a világot váltották, hanem az élet múlásáról filozofáltak. Legtöbbjük albérletben lakott még akkor, de ez nem okozott gondot, hitték, hogy minden megjön a maga idején. Egy komolyabb gondolkodású barátja a harmadik iksznél sóhajtott föl: — Kész. Leszámoltam az álmaimmal. Teljesen átlátom a lehetőségeimet ... ö csak mulatott ezen. Hogy láthat az ember előre néhány évtizedet?... A maga részéről a negyedik iksznél sem érzett semmit. Igaz, a karrier szót csak elítélő értelemben ismerte. Sikerről, igaz; ő is álmodott, de az álmát soha nem kapcsolta ösz- sze kenyérkereső munkájával. Kiegyezett a becsületes kuli szerepével a reklám- szakmában, ha már a rajztanári pályáról letért. Idővel pontosan föl tudta mérni minden okát annak, miért nem fog soha a nagy pénzek áramlásának útjába tévedni, nem is erőlködött ennélfogva. Abban azonban körömszakadtáig hitt. hogy egyszer egy kiállítás közönségében elvegyülve végighallgathatja majd, miként ítéli a tömeg a korszak legzseniálisabb kifejeződésének valamelyik alkotását. Csak az nyugtalanította lelke mélyén, hogy bár több korszakban és műfajban voltak eddig kisebb sikerei, nem tudta határozottan eldönteni, a grafikánál, a fotónál, vagy a fafaragásnál kössön ki végérvényesen, holott egyre jobban belátta: három dolgot tudjon, aki ma keresni akar valamit az életben! Dönteni, dönteni és dönteni... A sikerkék elegendőek voltak ahhoz, hogy fönntartsák hitét • a művészet értelmében, de a művészkedés költségeit nem ellensúlyozhatták. Ez pedig más gazdasági folyamatokkal összefüggésben családi életének megromlásához vezetett ... Hogy hősünk életének ez a szférája mindeddig homályban maradt, az éppoly természetes — talán jellemző is —, mint hogy őserejű hitvesének színre léptétől kezdve minden a családról szól. Az asszonyka már a háború után született, s azok közül való, akikben fenntartás nélkül működik az ösztön, melyet a biblia „Sza- porodjatak és sokasodjatok!” jelszóval szentesített, s amelyet csak nagyon rossz vagy nagyon jó körülmények közt élő nemzedékek tesznek megfontolás tárgyává. Az energiaválság előtti tűnő verőfényben a hirtelen szellemi növekedés lázába zuhant világhabzsoló propagandistalány a kölcsönös becserké- szés kalandjába keveredett a szomorkás — kis beleéléssel bölcsnek is képzelhető — tekintetű érettebb kollégával, s néhány szép víkendjüket házasság, majd három jól sikerült gyerek követte. Lakás volt, kocsi is volt, minden összevágott hát a szerencsés induláshoz... A következő másfél évtizedet azonban tekintsük egy maratoni futóverseny középső szakaszának, mely tudvalevőleg általában kevésbé látványos, mint a start, és főképpen a célba érés. De talán még jobban érzékeltethetjük a valóságot, ha ama másik futósport hasonlatával élünk, amelyiknél a tájékozódóképességnek legalább akkora szerepe van, mint az izommunkának. Vagy talán akkor találjuk legjobban" fején a szöget, ha valami olyasféle verseny képét vázoljuk föl, amelynek résztvevői maratoni mezőnyként indultak az idők kezdetén, vagy valamivel később, aztán közben összezavarodtak a versenyszabályok, kit ennek, kit annak vagy amannak a sportágnak a követelményei szerint pontoznak talán nem is ugyanazok a bírák. Így talán mi is vehetjük ma- * gunknak a bátorságot, hogy kinevezve magunkat valaminek. hirtelen felbukkanjunk hőseink útjában, s pártatlanságunk biztosítékaként mindenféle szubjektív ítélet mellőzésével — a további versenyzés lehetőségét a világért sem érintve —. a célfotó technikájával pillanatképet készítsünk róluk egy önkényesen választott, vagy a véletlen kínálta időpontban. Az ötvenedik születésnap eléggé sűrített pillanatnak látszik. Elméletben. Esetünkben azonban lényegileg semmi sem emelte ki a hétköznapok egyhangúságából. Le is maradtunk az eseményről. csak egy Bosch-album és egy papírlap tanúskodik arról, hogy túl vagyunk rajta. A család minden tagja által aláírt levélke két jókívánságot tartalmazott: 1. derűt a depresszió helyett; 2. első díjat a „levegő és napfény” című pályázaton. Nyomatékül sárga napocska ragyogta be az egész papírt. Egyéb — mint például munkahelyi — megemlékezés nyomait nem találhattuk hősünk környezetében. Így nem maradt más hátra, mint várni, várni, hogy végre mégis történjen már valami... (Folytatjuk)
