Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-21 / 94. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 94. szám ARA: 1988. április 21., csütörtök 1,89 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Önzetlenség Egyik műszaki értelmiségi ismerősömtől hallottam nemrégiben; pár éve friss- diplomás került a vállalatukhoz. Az első időben mindenki nagy szeretettel vette körül a huszonéves férfit, pátyolgatták, egyengették az útját, segítették beilleszkedését. Aztán ahogy megkapta az elismeréseket, úgy fordultak vele szembe. Hiszen miit képzel ez a gyerek?! — motyogták az orruk alatt, majd így folytatták: — Még alig dolgozott itt pár esztendeje, még alig ismeri a céget. Hogy a'kad néhány hasznavehető újítása? Csupán szerencse kérdése. De hát mi, akik már évtizedek óta itt „húzzuk az igát”, jobban megérdemelnénk a vállverege- téseket, mint ez a suhanc. Végül is nem történt semmi különös. Csupán két táborra szakadt a kollektíva. Voltak, akik elismerték a pályakezdő mérnök képességeit, aktivitását, produktumait, s akadt aki lekezelően szólt róla. Hasonló példát az élet sok-sok területén találhatunk, amikor egy-egy alkotó munkahelyi közösséget nem a „mindenki egyért, egy mindenkiért" elv vezérel, amikor nem munkatársként, hanem ellenfélként közelítenek egymáshoz az egy osztályon, egy szobában tevékenykedők. Félreértés ne essék, nem csak a fiatalabb és az idősebb generáció között tapintható ki ilyen nemkívánatos jelenség. Esetenként más és más szituációban tapasztalhatjuk, hogy a közvetlen közeli munkatársak nem örülnek a másik sikereinek, vitatják annak jogosságát, s ha úgy adódik, hogy ez az üzemet, népgazdaságot ötletekkel, hasznos észrevételekkel segítő szakember szorul segítségre, akkor sokszor hiába várja a többiek támogatását. Nem tudni, miért ez a szembenállás? Hiszen nem mások elől aratják le a babért, nem mások elől szerzik meg a dicsőséget. Egy-egy cég, egy-egy osztály vagy csoport gárdája arra hivatott, hogy együttesen álljanak helyt, azaz minden dolgozó a maga képessége szerint szolgálja a nagyobb közösség érdekeit. Kulcsszó tehát az önzetlenség. De ennél talán többről -is szó van. Nevezetesen: mindenkinek kötelessége, hogy ne szubjektív megfontolásból, hanem a kisebb-nagyobb közösségek céljainak megvalósítása érdekében tegyen napról napra — legjobb tudása szerint. Homa János Nyikolaj Rizskov befejezte magyararszáii tárgyalásait Kádár János, az MSZMP főtitkára április 20-án a KB szék- házában fogadta Nyikolaj Rizskovot, az SZKP KB PB tagját, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét, aki az MSZMP KB és a Minisztertanács meghívására tartózkodik hazánkban. A találkozón részt vett Grósz Károly, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnöke. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk szovjetunióbeli, és Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi i nagykövete. (MTI-fotó: Kovács Attilái Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta Nyikolaj Rizskovot, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét, aki az MSZMP Központi Bizottsága és a Minisztertanács meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást az MSZMP országos értekezletének és SZKP pártkonferenciájának előkészítéséről. Megelégedéssel állapították meg, hogy az MSZMP és az SZKP között teljes az egyetértés a szocializmus építése fő kérdéseinek megítélésében, és a két párt politikájában egyre teljesebb az összhang. Az MSZMP és az SZKP a szocialista építés eddigi eredményeire, a közös és a nemzeti tapasztalatokra támaszkodva az átalakítás, a társadalmi megújulás, a reformok útján halad. A szocializmusban rejlő lehetőségek jobb hasznosítása mindkét- országban a korszerű fejlődés követelménye, s ez felel meg a két nép, a szocialista közösség. az egyetemes emberi haladás érdekeinek. Hangsúlyozták, hogy az MSZMP és az SZKP vezetőinek rendszeres találkozói eredményesen segítik az időszerű politikai és gazdasági feladatok megoldását. Híven tükrözik a két párt törekvését a magyar—szovjet kapcsolatok nyílt, őszinte jellegének erősítésére, az együttműködés kölcsönösen előnyös és kiegyensúlyozott fejlesztésére, a reális lehetőségekkel összhangban lévő korszerű megoldások és kapcsolati formák türelmes, kitartó keresésére. A találkozón részt vett Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Minisztertanács elnöke. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk szovjetunióbeli és Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Nyikolaj Rizskov a délelőtti órákban a hazai műszaki, gazdasági, társadalmi élet vezető képviselőivel találkozott a Magyar Gazdasági Kamara székházában. A MTESZ és a kamara közös rendezvényére több mint háromszázan kaptak meghívást, köztük számos vállalatvezető és tsz-elnök is. A nagy ér-! deklődéssel kísért tanácskozás elnökségében foglalt helyet Grósz Károly, mihisz- terelnök, Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter, valamint Alekszej Antonov szovjet miniszterelnök-helyettes. A vendégeket Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke köszöntötte. Megnyitó beszédében mindenekelőtt a magyar—szovjet kereskedelmi forgalom néhány időszerű tapasztalatáról szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyar vállalatok szívesen exportálnának többet szovjet partnereiknek, ennek azonban gátat szab a megfelelő elleniételek hiánya. A kényszerű exportvisszafogás a kamarai tagvállalatok hatékonyságát is rontja. Ezért fontosnak tartotta, hogy szovjet partnereikkel együttműködve az ellentételek előteremtésére jó értelemben vett marketingmunkát végezhessenek a magyar kereskedelmi szakemberek a Szovjetunióban. Ennek a munkának nemcsak a fővárosra, hanem a köztársaságokra is ki kellene terjednie. Tóth János, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének főtitkára mutatta be a 33 tudományos egyesületet összefogó szövetség tevékenységét. Ezt követően Nyikolaj Rizskov lépett a mikrofonhoz. A szovjet kormányfő elsőként rövid tájékoztatást adott a jelenlévőknek magyarországi látogatásának eddigi tapasztalatairól. Mint elmondta: az idő rövidsége ellenére inten- zív, beható eszmecserét folytatott magyar tárgyalópartnereivel, s alkalma volt személyes tapasztalatokat szereznie a magyar iparvállalatok, a mezőgazdaság tevékenységéről. Természetesen nem minden, napirendre került kérdésben születhetett közvetlen megoldás, de — miként ezt a tárgyalások is tükrözték — mindkét félben megvan a közös akarat és a konstruktív hozzáállás a gondok orvoslására. A szovjet kormányfő a szocialista országok elmúlt négy évtizedes fejlődését áttekintve emlékeztetett arra, hogy a közösség tagjai nagy fejlődésen mentek keresztül, gazdálkodásuk minőségileg új szintre emelkedett, jelentős anyagi-műszaki bázist hoztak létre, hatalmas tudományos potenciállal rendelkeznek, s jelentős vívmányok születtek a szociális ellátás terén is. Ugyanakkor kritikusan szólt arról, hogy a hetvenes években csökkent a szocialista világ fejlődésének dinamikája. Olyan gazdasági automatizmusok léptek működésbe, amelyek a további fejlődés gátjaivá váltak. nem történt meg a gazdaságok átállítása az exten- zív fejlődésről az intenzív szakaszra. A kedvezőtlen tendenciák megújulásra késztetik a szocialista országokat. A Szovjetunióban 1985-ben fogalmazták meg az átalakítás főbb alapelveit. Ugyanakkor ez a folyamat nem korlátozódik csak a Szovjetunióra, a szocialista közösség más országaiban <ik keresik a megújulás útjait. Ez azonban nem vezet elkülönüléshez, egyszerűen a mindenütt meglévő objektív szükségszerűségből következik. A Szovjetunióban ismertek aáok a törekvések, amelyeket Magyarország az 1968-as gazdasági reform bevezetése óta követ — tette hozzá Nyikolaj Rizskov. Sok kívánnivalót hagy maga után a szocialista közösség tagállamainak integrációja, amelyre — hangzatos nyilatkozatok mellett — korábban nem fordítottak kellő figyelmet. Alapvető gond, hogy nincs olyan mechanizmus, amely a vállalatokat partnerkapcsolataik fejlesztésére késztetné. Magyarország a szocialista országok között a legnagyobb tapasztalatokkal rendelkezik a nemzetközi kapcsolatok területén. Ezért a Szovjetunióban úgy ítélik meg, hogy az eddiginél is nagyobb mértékben kapcsolódhatnak be elsősorban a pénzügyi-elszámolási problémák megoldásába. A szakemberek feladata lesz a pénzügyi és árképzési kérdések — kétoldalú alapon történő — megoldásának feltárása. A szovjet kormányfő megerősítette, hogy a Szovjetunió az elkövetkezendő terv(Folytatás a 2. oldalon) Ülésezett a SZOT elnöksége Szerdán ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület megtárgyalta a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletére 1 készült állásfoglalás-tervezetet. A széles körű vitában az elnökség körvonalazta a dokumentumhoz fűzött véleményét és szerkesztőbizottságot bízott meg a szakszervezetek javaslatainak végleges megszövegezésével. A SZOT elnöksége a közeli napokban nyilvánosságra hozza állás- foglalását. Lemondott a csehszlovák kormány Tegnap lemondott a csehszlovák kormány. hubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök Prágában bejelentette Gustáv Husák köztársasági elnöknek, hogy a szövetségi központi szervek átalakításáról a csehszlovák parlamentben kedden elfogadott alkotmányos törvény értelmében a szövetségi kormány benyújtja lemondását. Gustáv Husák a kormány lemondását elfogadta. Megköszönte a kormány tagjainak munkáját és megbízta a testületet, hagy az új minisztertanács kinevezéséig lássa el teendőit. Változatos programok a béke és barátság hónapján Az Országos Béketanács — folytatva a többéves hagyományokat — ebben az esztendőben is meghirdeti a májusi béke- és barátsági hónap nagyszabású rendezvénysorozatát. Ez az akció a Hazafias Népfront koordinálásával és a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a közművelődési intézmények közreműködésével zajlik. Megyénkben ennek a feladatnak az ösz- szehangolását a Hazafias Népfront Heves megyei elnöksége, illetve annak nemzetközi és barátsági munkabizottsága végzi. A békehónap folyamán megemlékeznek a győzelem napjáról, külön is kiemelik a Szovjetunió és a szocialista országok békés külpolitikai törekvéseit, és ismertetik is azokat. Nagy hangsúlyt kap az időszerű nemzetközi események elemzése. A rendezvények központi témái között szerepel: a Szovjetunióban és a szocialista országokban folyó megújulási törekvésekről szóló tájékoztatás, valamint a ma- -gyar békemozgalom tevékenységének széles körű propagálása és a világon zajló békeharc bemutatása is. A megyei ünnepélyes megnyitóra Egerben, a Finom- szerelvénygyárban kerül sor. A programok — amelyek színhelyei — Eger, Hatvan, Gyöngyös, Heves, Füzesabony, Szilvásvárad, Péter- vására, Sarud, Mátrafüred, Kömlő és Kékestető — képe rendkívül sokszínű. Különböző korosztályok és másmás érdeklődésű emberek ■mind megtalálhatják a számukra legvonzóbb programokat. Talán mondani sem kell, hogy nemcsak úgynevezett „klasszikus” békenagygyűléseken vehetnek részt az emberek, hisz a formák igen ■változatosak. így például Hatvanban az úttörőcsapatok politikai vetélkedőjén mérhetik össze tudásukat az ifjabbak. míg Gyöngyösön békehangversenyt hallgathatnak majd, amelynek bevételét az áttelepülő romániai gyermekek megsegítésére fordítják. Szintén Gyöngyösön. a KISZ „békestafétára’’ hívja a fiatalabbakat, Péter- vásárán és Hatvanban pedig rajzkiállítást nyitnak meg. Külpolitikai tájékoztatón gyarapíthatják ismereteiket az érdeklődők: Hevesen, Füzesabonyban, Hatvanban, Sarudon, Egerben és Komlón. A békehónap nemzetközi vonatkozású eseményekkel is szolgál. Füzesabonyban — a könyvtáriban — a magyar —lengyel történelmi kapcsolatokról hangzik el előadás — ebben egyébként segítséget nyújtanak a Lengyel Tájékoztató Központ munkatársai is. Ugyancsak Füzesabonyban — az MSZMp városi Jogú Nagyközségi Bizottságának székhazában a Szovjetunió külpolitikájának kérdései kerülnek napirendre. Az ismertetésben segítenek a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának szakemberei is. A hagyományoknak megfelelően az idén is — ezúttal harmadik alkalommal — megrendezik Szilvásváradon a kisiparosok regionális béketalálkozóját. Itt egész napos komplex program várja a vendégeket. Kékestetőn o természetjáró fiatalok országos béke- találkozójára kerül sor, s ennek keretében alkalom nyílik — Mátraházától a Kékestetőig tartó túra teljesítésére. Egerben — a békehónap záróakkordjaként — a Népkert fáinak tövében gyermeknapi békemajálison szórakozhatnak majd a kisebbek és a nagyobbak. A társadalmi és tömeig- szervezetek az egyébként más tárgyú rendezvényeiket is úgy szervezik, hogy azok — májusban — kapcsolódjanak a béke gondolatköréhez. Ezek között említhető a madarak és fák napja, az MHSZ-bemutató napja, valamint a megyei szövetkezeti nap komplex rendezvény- sorozata is. É||en s magyar—szovjet barátság! Éljen a kommunista és munkáspártok szolidaritása!