Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. április 2., szombat MEGYEI PANORÁMA „Elmennek innen a fiatalok...” Habóczki János: „Erőlködünk, küszködünk...” Poroszló árnyékában... A galambok jól érzik magukat. — Helyben szinte semmi munkalehetőség sincs — mondja Monoki Lászlóné, a poroszlói közös tanács vb-tit- kára. — Sokan járnak a poroszlói tsz-be, a Mátravidéki Fémmüvek Füzesabonyi Gyárába, és a kétűtközi varrodába dolgozni. Az is jellemző, hogy sokan emiatt elköltöznek. — Várható-e, hogy a helyzet a közeljövőben javul? — Konkrét elképzelései nincsenek a tanácsnak, a jövőben is ingázniuk kell az új- lőrincfalviaknak. Valamelyest talán segít a helyzeten, hogy egy budapesti gmk fog itt letelepedni, hogy francia exportra székeket gyártson. Ehhez mintegy húsz itteni szakmunkást is kívánnak alkalmazni. A faluban sétálgatunk, próbáljuk feltérképezni. Rövid idő után kiderül, hogy nem szükséges nagy túra ahhoz, hogy minden utcába bekukkantsunk. Az első ember, akivel találkozunk Ruttner Ernő- «épostás, aki éppen a nyugdíjakat hordja ki. — Elmennek innen a fiatalok Egerbe, Pestre — panaszkodik. — Dehát nem is csoda, hiszen nincs munkalehetőség. Otthon lehetne csak a földet művelni, de hát... Bocsássanak meg, hogy így mondom: a trágyába senki nem megy szívesen. ő sem újlőrincfalvi, Hatvanból jött ide férjhez. Azóta már két lányuk van, s szabad idejükben otthon jószággal, gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. — Olcsók itt a telkek, lehetne építkezni — teszi még hozzá. — Ám egyre kevesebben akarnak itt letelepedni. Később tudjuk meg, hogy azért épülnek itt házak. Tudniillik egy elképzelés szerint a falut szeretnék üdülőteleppé alakítani. Találtunk mi is egy készülő épületet. Lakója azonban nem pihenni jött ide... — Üzemmérnök vagyok a poroszlói tsz-ben, — meséli Padra Istvánné. — Itthon pedig tehenekkel foglalkozom. Budapesten éltem, de férjemmel, aki szintén itt inszeminá- tor és négy fiammal idejöttünk. Kollégáim közül sokan nem maradnak a szakmában, de én ezt tanultam, s így természetesnek érzem, hogy ezzel foglalkozom. Nagy önfeláldozás kell hozzá, hiszen nehéz eljárni bárhová, s a pénz is elég kevés. Ráadásul amig gyes-en, majd fizetés nélküli szabadságon voltam, az állásomat betöltötték. Lehet, hogy a fiaim nem is tanulnak tovább, hiszen ezért a pénzért nem érdemes... Az épülő ház előtt már várnak ránk. — Jöjjenek csak riporterek, majd mi mutatunk maguknak témát! — hívnak. Kérik, hogy pillantsunk be egy udvarra, ahol sok a limlom, majd mesél egy gazdáról, akinek tizenegy kutyája van. Ilyen azonban előfordulhat mindehol, így inkább arról érdeklődünk, ők milyennek látják Újlőrincfalvát. — Szegény falu ez, pedig jobban is ment már a sorunk — mondják egymás szavába vágva Váradi János és Aranyosi István. — Lett volna itt halastó, meg halfeldolgozó is, de a 70-es évek közepén a poroszlói tsz szanálás előtt állt és egyesülni kellett. így oda ment a pénz. Mi ugyan többen tiltakoztunk ez ellen, de a sokadik fordulóban mégis egybeolvasztották a két termelőszövetkezetet. — Valami előnye csak van ennek... — Nézze meg, hát nincs betonozott út! Csak az öregek napközi otthonára adnak pénzt. Iskola, orvos nincsen és már három napja a közvilágítás nem működik. Nem először fordul ez elő. Egyedül a postára nem lehet panasz. Velük van Zsebe Zsolt csatornaőr, aki nemrégiben nősült ide. Ő még hozzáteszi, hogy szórakozni sem lehet helyben, az ifjúsági klub olyan, mintha nem is lenne. Megerősítik ezt az idősebbek is, kiegészítve azzal, hogy régen még helyi színtársulat is volt. Mára csak a kocsma maradt... Rezidenciája előtt vár bennünket Habóczki János elöljáró. Bevezet irodájába, ahol ritkán fűthetnek. Le sem ülünk, úgy beszélgetünk a fagyos falak között. — Hasznára vált-e a falunak az egyesülés Poroszlóval? — kérdezem tőle elsőként. — Nincs önálló pénzgazdálkodásunk, csak javaslattevők vagyunk. Ez az önállóság tekintetében hátrány. Abból a szempontból viszont jó, hogy Magasodó tornyok a falu elöregedett, a fiatalok eltávolodnak, nincs bevételünk és a társközség segít. Egyébként jó a kapcsolatunk a tanáccsal, vb-tag vagyok. Nem fogadják el minden ötletünket, de ez a mai nehéz helyzetben érthető. — Munkalehetőség nincs, és sok a nyugdíjas. Mi biztosítja a falu megmaradását? — Azért maradnak is itt fiatalok. A középtávú tervünk előirányozza, hogy lakóházból többet kell tető alá hozni, s most is épül néhány. — Sokan az üdülőtelepben látják a megoldást... — Erőlködünk, küszködünk. Sok utánajárásunkba kerül az újítás, mert kevés támogatást kapunk. Én már javasoltam, hogy emeljünk egy olyan épületet, amelyben vendéglő, és fogadó is. van. Elve„Majd mi mutatunk maguknak témát” Az átutazó ennyit lát a faluból tették az ötletet. Tervünkhöz a kellő propaganda is hiányzik, pedig a falubeliek szívesen látnák az üdülőket. — Mi az, ami még gondot okoz ? — Nincs körülkerítve a temető. Szeretnénk ezt minél hamarabb rendbehozni. Az elöljáróságtól nem messze két templom is magasodik. Az egyik református, a másik katolikus. Ennek oka, hogy annak idején sok katolikus vallásu cseléd költözött az itteni uradalomba. Az őslakosok viszont a református vallást követték. Elmenőben még bekukkantunk a boltba. A polcokon a közszükségleti cikkekből van minden, s ahogy bszélge- tésünk során az elöljáró megemlítette, kérésre más árukat is ide szállítanak. Kora délután van, csak mi vagyunk „vásárlók”. Az eladók mesélik, hogy inkább munkavégzés után, mikor megjön a busz, térnek be néhányan vásárolni. Emellett sokan vannak olyanok is, akik, mivel más községben dolgoznak, onnan szerzik be az elemózsiát vagy az iparcikkeket. Szinte minden beszélgető- társunk szóbahozta az öregek napközi otthonát. A kis szobában tizen-tizenketten kártyáznak, cigarettáznak, beszélgetnek. Ha valakinek arra szottyan kedve, néhány percre le is dőlhet. Asszisztensnő jár hozzájuk rendszeresen vérnyomást mérni, állapotuk felől érdeklődni. Mesélik, hogy szoktak kirándulni, számos helyen megfordultak már. — Aztán jöjjenek máskor is! — kiált utánunk az egyik néni, mikor kilépünk az ajtón. Szeretnénk, hiszen rövid látogatásunk során ‘is kiderült, barátságos emberek lakják a községet. Ám mi is tudjuk, hogy Újlőrincfalva lakossága egyre fogy, és újabb utunk meghiúsulása mellett sem válna senkinek hasznára, ha az emberekkel együtt a falu is meghalna... Az autóval utazók Poroszló és Tiszanána között kevesebb mintegy perc alatt haladnak át Üjlőrincfalván. Szeműk mereven figyeli az országutat, hiszen sem jobbra, sem balra semmi nem vonzza a tekintetet. Szabályos kis falusi házak sorakoznak, közülük nem egy romos állapotban. Apróközség. Heves megyei utazgatásaim során leginkább Újlőrincfalvára illik ez a jelző. A Poroszló árnyékában meghúzódó település utcáin alig-alig járkál ember napközben. Kutyaugatás, kotkodácsolás töri csak meg néha a csendet. A megyénk statisztikai adatait tartalmazó könyv szerint alig több mint háromszázan élnek itt. De hol vannak ők? Készítették: Kovács Attila és Koncz János A falu nagy része nyugdíjas
