Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-11 / 60. szám

Rleiuifraq 1988. március 11., péntek Kilencvenöt éve született Mező Gyula (1893—1962) faesztergályos, a párt és a munkásmozgalom kitűnő harcosa. Előbb Kolozsvá­ron, majd Budapesten tevé­kenykedett, s ott volt az 1912. május 23-i nagy tüntetésen is. 1924-ben tágja volt annak a bi­zottságnak — Vági Istvánnal, Lu­kács Gyulával, Gőgös Ignáccal. Szilágyi Gyulával együtt —. amely a Magyarországi Szocia­lista Munkáspárt megalakulása előtt az ellenzéki mozgalmat volt hivatva összefogni. A szociál­demokrata párton, a szakszer­vezeten belül maradva együtt­működött a baloldal minden ár­nyalatával, s bár nem volt a kommunista párt tagja, kommu­nistának vallotta magát. Társai­val együtt ismételten felszólalt a szociáldemokrata párt kong­resszusain, következetesen bal­oldali politikai gyakorlatot igé­nyelve, miközben a kommunis­tákkal való személyes — elvtár­si, baráti — kapcsolataikkal pél­dát is mutattak. Mező Gyula a német megszállásig aktívan dol­gozott; a letartóztatás elől 1944 őszén illegalitásba kényszerült. A felszabadulás után már a kommunista pártba lépett be, s több fontos funkcióban dolgo­zott eredményesen. 1954-ben ment nyugdíjba, de a pártmunkától élete végéig nem vált meg. A Nap kél: 6.06 órakor, nyugszik: 17.43 órakor. A Hold kél: 1.44 órakor, nyugszik: 9.15 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILARD nevű kedves olvasóinkat! A Szilárd a latin Konstantinus név magyar fordítása, amely nyelvben a ..constans” „szilárd, állandó”-t jelent. ; [időjárás] Várható időjárás ma estig: Északnyugat felől átmenetileg tovább csökken, majd ismét erősen megnövekszik a felhőzet és napközben többfelé várható csapadék. Havazás, havaseső, eső egyaránt előfordul. A néhol vi­haros északnyugati szél jelentő­sen gyengül, majd napközben megélénkül a nyugati széí. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 2 és 7 fok között alakul. A szívrabló A napokban kötötte 80. házasságát Avang Szaid, 84 éves malaysiai földműves, akinek egyébként mindössze „csak” 40 gyermeke van. Ügy tűnik, végleg' lmegállfi.podik a nagy szívrabló, hiszen iaz eddigiekkel ellentétben, már nem tüzes leánykát, hanem érettebb korú özvegyet választott ki arául. Bár az ö esetében ezt aligha vehetjük bizonyos­nak. (homa) — TANÁCSADÓ SZOLGÁ­LAT. Az Egri Városi Ta­nács ifjúsági információs tanácsadó szolgálata jóvoltá­ból szombaton 10-től 12 órá­ig a város Ifjúsági Házá­nak 113-as szobájában a tár­sadalombiztosítási és szoci­álpolitikai jogszabályokról kérhetnek felvilágosítást az érdeklődők. Bánszki László- né a Heves Megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóság csoportvezetője válaszol a kérdésekre. — ELMARAD AZ ELŐ­ADÁS. Technikai okok mi­att március 19-én elmarad a Gárdonyi Géza Színház El­varázsolt testvérek című me­sejátéka. Mint ismert, az előadást az egri helyőrségi művelődési otthonban tar­tották volna. — SZABÁS-VARRÁS. Eger­ben, a Zalka Máté utca 58. szám alatti 8-as és 12-es pártkörzet helyiségében sza­bás-varrás (intenzív tanfo­lyamot indítanak kiscsopor­toknak. A résztvevők tíz hé­ten át heti egy alkalommal, délután 3 órakor találkoz­nak, de igény esetén erre délelőtt is sor kerülhet. Rész­letes felvilágosítást a 25-266- os telefonon adnak. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig ll-töl 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. gyermekorvosi ügyelet: este 19 órától holnap reggel 7.49 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­— KIJAVÍTOTTÁK AZ ÚT­BURKOLATOT. Szombaton reggel üzemkezdettől újra a Széchenyi utcán közleked­nek az egri helyi járatú au­tóbuszok. Kijavították a meghibásodott útburkolatot, s így e naptól visszaáll a szokott forgalmi rend. — KISVÁLLALKOZÓKNAK. Naplófőkönyv-vezetői tanfo- lyamot rendeznek szombaton és vasárnap a hatvani ifjú­sági házban kisiparosoknak és kisvállalkozóknak. Mind­két alkalommal 10 órakor kezdődik a program, s az érdeklődők az új adózással kapcsolatos teendőkről hall­hatnak részletesen. — TŰZ EGERSZALÖKON. Tegnap a hajnali órákban tűz keletkezett az Egersza- lók, Kossuth Lajos utca 36. szám alatti házban. A szo­bában lévő olajkályhától meggyulladt a bútor, az ágy­nemű, a televízió. A lángo­kat az egri tűzoltók oltották el, a tűz okának megállapí­tására még tart a vizsgálat. A lottó nyerőszámai 16, 47, 59, 62, 80 nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon : 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KESZENLÉT EGER­BEN : szombat reggeli 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet­rögzítőn lehet bejelentést tenni. ARRÓL —MÁRA Fellépnek a dohányzás ellen Körmöczi József (1909-1988) 1988. március 9-én —szer­dán — rövid szenvedés után elhunyt Körmöczi József, nyugalmazott rendőr ezre­des, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. Fiatalon, 1930-ban lett tag­ja az illegális kommunista pártnak. 1929-től 1942-ig a bajai bútorgyárban dolgo­zott, mint asztalos, a hábo­rú alatt részt vett az ellen­állási mozgalomban, fegyve­res partizánként. Felszaba­dulást követően, a párt meg­bízásából Bács-Bodrog me­gye vörösőrség-parancsno- ka. maid Bács-Bodrog me­gyei főkapitányság vezetője volt. 1953-tól 1956-ig a He­ves Megyei Rendőr-főkapi­tányság, 1957-től 1965-ig — nyugdíjazásáig — a Gyön­gyösi Városi Rendőrkapi­tányság vezetőjeként dolgo­zott. Az MSZMP Gyöngyös Vá­rosi Bizottságának 1975-től volt tagja, haláláig. Munkája — közéleti tevé­kenysége — elismeréseként többek között megkapta a Haza Szolgálatáért Érdem­érem. a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, s tulajdo­nosa volt a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek. Temetése, katonai tisztelet- adással, március 17-én — csütörtökön — délután 3 órakor lesz a gyöngyösi Fel­sővárosi temetőben. Újabb programokkal foly­tatódik ma az egri Dobó István Gimnáziumban a Népújság-hét rendezvény- sorozata. Délelőtt rádiós és számitógépes vetélkedőt rendeznek, illetve egzotikus országokba és tájakra utaz­hatnak képzeletben a föld­rajz iránt érdeklődők. Dr. Vadon Lehel főiskolai do­cens amerikai élményeiről, dr. Tóth Géza főiskolai do­cens Törökország titkairól, Cziráki Péter, a Magyar Rá­dió riportere a riói karne­Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik életük nagy részét könyvek között tölthetik. Nos, ezen szeren­csések egyike Troskin Nyi- kolájné, az egri Megyei Könyvtár munkatársa. — Bocsásson meg, de ma­gyar fülnek kissé szokatlan a neve ... — Érthető — mondja —, mert a férjem orosz. Jóma­gam a Ho Si Minh Tanár­képző Főiskolára jártam ma­gyar—orosz szakra, s egy szovjetunióbeli táborozásom során ismerkedtünk meg. A főiskola után kötöttünk há­Ez év februárjában orszá­gos egészségvédelmi tanács alakult, melynek legfonto­sabb feladata az egészség- megőrzés nemzeti program­jának irányítása. Az idén ők is, csakúgy, mint az Egészségügyi Világszervezet, kiemelt feladatként jelöl­ték meg a dohányzás elleni küzdelmet. Ugyanis ez a ká­ros szenvedély többféle be­tegség forrása. Az egri Berze Nagy Já­nos utcai, 18 51. számú gyógyszertár kollektívája felhívással fordul az egész­ségügyi ágazat valamennyi szocialista brigádja felé, hogy csatlakozzanak a Ma­Ütemesen halad a vison- tai Thorez Bányaüzemben az NDK gyártmányú maró­tárcsás kotrógépek, illetőleg ezek segédberendezéseinek — szalagkocsi, hányóképző — a szerelése. A munkák már korábban elkezdődtek, s a tervek szerint május 1- jére be is fejeződnek. Az SZK—5-ös szalagkocsinál pillanatnyilag mintegy har­minc, míg az MT—10-es kotrógépnél huszonhat em­ber tevékenykedik. Az idei esztendőben kerül sor az SZK—6-os szerelésére is. Amint azt Csíki István üzemigazgató elmondta, ezeknek a masináknak a be­szerzése azért vált szüksé­gessé. mert egyrészt ma­yáiról tart beszámolót. Ugyancsak délelőtt talál­koznak a mai diákok a ré­giekkel: dr• Patkó Benja­min, Heves megye főügyé­sze. és dr. Patkó György, a tanárképző főiskola fizikai tanszékvezetője lesz a ven­dég. Az egri színház veze­tői ugyancsak délelőtt láto­gatnak az intézménybe. Dél­ben lép az Ifjúsági Ház színpadára Maksa Zoltán humorista, majd délután 2 órakor a Macumba együttes ad koncertet az átriumban. zasságot, s négy évig oda­kint éltünk. A férjem jelen­leg a megyei tanács közleke­dési osztályán dolgozik híd- ügyi főelőadóként. Jól érzi magát Magyarországonv bár eleinte — míg meg nem ta­nulta a nyelvet — nehéz dolga volt. — Nem akart megmarad­ni az eredeti szakmájában? — Amikor hazajöttünk, nem találtam ilyen állást, ezért jöttem ide. Igaz, a könyvtárosság is a gyerek­kori álmaim közé tartozott. Immár tizenhárom éve va­gyok itt, s nem bántam meg. dame Curie „Nem dohány­zó” szocialista brigádjuk­hoz, hozzák létre és növel­jék ezáltal is a nem do­hányzó egészségügyi dolgo­zók. szocialista kollektívák népes táborát, alakítsanak ki dohányzásmentes munka­helyeket. Ily módon, a jó példa ere­jével is szeretnék kivenni részüket e „harcból", mert mint hangsúlyozzák; az el­következőkben az egészség- ügyi dolgozók felelőssége tovább növekszik a lakosság egészségi állapotának meg­őrzésében. tanság több meddőt kell le­takarítani a lignitrétegről, mint annak előtte, másrészt pedig szeretnék növelni az úgynevezett szabad szén- vagyont. Ugyanilyen célból vásá­roltak egy kotrógépet — természetesen a ..segédele­mekkel” együtt — az oszt­rák Voest Alpin cégtől. Ez a berendezés egyébiránt kö­zös produkció végeredmé­nye. hiszen osztrák—magyar kooperációban készült. Je­lenleg az ehhez tartozó HK —9-es hányóképző szerelésé­vel foglalatoskodnak a dol­gozók, s ha minden igaz, akkor augusztusra ezzel is végeznek majd. karneválig melynek vezetője a népsze­rű színész, Bubik István. . Délután 3 órától vérre me­nő kispályás focimeccsek lesznek a tornateremben, az újságírók, a színészek, a ta­nárok és a diákok között, este 6 órától pedig diákbá­lon szórakozhatnak a fiata­lok a dohánygyár nagyter­mében. Tegnap egyébként az egri Gárdonyi Géza Szín­ház úi bemutatójának fő­próbáját tekintették meg a dobósok. A rendezőnővel la­punk 4. oldalán olvasható interjú. — Felteszek egy bugyuta kérdést: szeret-e olvasni? — Imádok. Jó ez, mert a munkám egyben hobbim is. Szívesen foglalkozom az em­berekkel, s hiszem, hogy le­het őket irányítani a köny­vek által. Nem vallom, hogy mostanság kevesebbet olvas­nak. Inkább jobban megvá­logatják, mit vesznek a ke­zükbe. Gyakori, hogy egye­sek csak a témát jelölik meg. a konkrét ajánlatot tő­lem várják. Ez persze fe­lelősséget is jelent. — Mekkora az otthoni bib­liotéka? — Nem túl nagy, hiszen a lakásunk sem óriási. Bár másfél ezer kötetem biztos van, s a lányomnak is vagy öt-hatszáz. Ö egyébként ti­zenöt éves, s a Gárdonyiba jár orosz szakra. Perfekt be­széli ezt a nyelvet, s tol­mács vagy fordító szeretne lenni. Legkedvesebbek szá­momra a lélektani, társadal­mi családregények. — ön nagyon elégedett­nek tűnik... Pedig bizonyá­ra akad kívánsága is? — Csak egy ... Nagyobb könyvtár kellene, mert a je­lenlegit már igen régen ki­nőttük. (sárhegyi) Szombati számunkban olvashatják Szénnel üzérkedtek Egercsehiben A tMátraalji Szénbá­nyák E gercsehi bánya­üzemében Morvái Miklós volt pártbizottsági titkár irányításával, több éve üzérkedtek. Mintegy 900 ezer forint kárt okoztak azzal, hogy fiktív sze­mélyeknek állítottak ki művi bizonylatokat. Az ügy részleteiről Sza­lag Zoltán ír a 4. olda­lon. Péter vá sárán fejlődik az ipar Másfél évvel ezelőtt az egri Fémelektro Szövet­kezet pétervásári üzem­egységéből alakult meg a Finomszerelvény gyár kompresszor gyáregysé­gének üzeme. Mi történt itt a változás óta? Mi­lyen tanulságokkal szol­gált az elmúlt év? Érről szól Kovács Attila 5. ol­dalon található riportja. Új pedagógia születése Ezekiben a napokban szerte a világon megem­lékeznek Anton Szem- jonovics Makarenkóról, a klasszikussá vált szov­jet pedagógusról, az új pedagógia kiemelkedő személyiségéről, aki száz éve született. Hogyan él­nek elképzelései a mai magyar iskolában? Töb­bek között erre is választ ad cikkében Nagy Andor, lapunk 7. oldalán. II rendőrség közleménye Az 1988. március 15-1 nem­zeti ünnep megzavarására felhívó röplapok és egyéb kiadványok felkutatása ügyé­ben a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság illetékes szervei több személynél helyiségel­lenőrzést tartottak. Az elő­került röplapokat és az azok elkészítését szolgáló eszkö­zöket lefoglaltak. Az intéz­kedés kapcsán érintett Bok­ros Péter Demszky Gábor, Gadó György, Grawásch Pé­ter, Nagy Jenő, Solt Ottilia budapesti lakosok ellen az eljárás folyamatban van. (MTI). — KONCERT HEVESEN. A hevesi művelődési központ­ban szombaton este 8 óra­kor Komár László koncert­jére kerül sor. A műsor ven­dége Faragó Judy István. Kí­sér a Mambo Combo együt­tes. lyeflufraq hét A Yellowstone Parktól a riói NDK és osztrák kotrógépek NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÖ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Vyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JOZSEFNEdr — HU ISSN 0133—0705 (Fotó: Koncz János)

Next

/
Thumbnails
Contents