Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 5., -szombat Rendőrök — sorsok között Pillanatkép a megyei főkapitányság vizsgálati osztályáról A hosszú folyosót két ajtó töri meg. Az egyik az osztályon dolgozók irodáinak előterébe nyílik. Látogatásunkkor február 11-én — is szép számmal akad várakozó. A megidézettek időnként szemérmes pillantást vetnek a következő nyílászáróra. Mögötte már a fogda cellái sorakoznak. Az elmélyült tanulmányozás azon a fertályon csak annak a civilnek adatik meg, akit őrizetbe vettek, vagy előzetes letartóztatásba helyeztek. A kép, ami fogadja az érkezőt arra utal, nemigen van idejük unatkozni a vizsgálóknak. A szokásos hétfő reggeli eligazításon az osztály Miért műveljük kertjeinket...? — A csapat irányítója pontosan tudja ki, mivel foglalatoskodik most éppen: 10 óra 20 perckor? — fordulunk a kérdéssel az osztály vezetőjéhez, dr. Orosz Gyulához. — Hogyne — hangzik a válasz, s már sorolja is: — Az egyetlen női munkatársunk tarnaleleszi panaszost hallgat meg. Legtapasztaltabb kollégánk feljelentést vesz fel, a Népújságban megjelent közlemény nyoméin. A harmadik gyanúsítottat hallgat ki, a lakásépítő gmk ügyében. A negyedik egy tanúval beszélget. Egyik próbaidősünk az ügyészségen folytat konzultációt egy emberölési kísérlettel kapcsolatban. A másik pedig' szembesítést végez egy sikkasztási ügyben. Van emellett, aki Budapesten van szakmai megbeszélésen. Szabó Miklós kinevezett polgári alkalmazott pedig jelentést összegez. — S az osztály vezetője önmagát hogyan mutatná be? — Egri vagyok, édesapám 34 esztendei szolgálat után ment nyugdíjba, mint a városi kapitányság vezetője. Ennek is köszönhetően a szegedi jogi egyetem elvégzését követően a belügyi pályáit választottam. A debreceni katonai ügyészség után lSÖO-tban jöttem haza. Egy évvel később kerültem eáre az osztályra, kiemelt fővizsgálói beosztásba. Megbíztak az osztályvezető helyettesítésével is. Múlt év február 1-jén kaptam meg a kinevezést. Kívülállónak is szembetűnik, ez a rendőri munka egészen sajátos. Akik itt dolgoznak nap mint nap, szinte valamennyi bűncselekményfajtával találkoznak. Az utolsó láncszemet jelentik a vádemelési javaslat elkészítéséig. — Vajon mi vezet valakit, hogy a hivatásnak éPP ezt a részét válassza? — Nagy szerepet játszik az — magyarázza dr. Orosz Gyula —, hogy a jogi végzettséget itt lehet leginkább kamatozhatni. Jelenleg né- gyen rendelkezünk doktori diplomával. Egyikünk most folytatja egyetemi tanulmányait. Mi már ismert qyanúsitottakkal szemben járunk el, s végezzük el a bizonyítást. Munkánk alapozza meg a vádemelést. Rendkívül alaposaknak, precízeknek kell lennünk ■tehát. Hisz emberek sorsa függ attól, jól dolgozunk-e. — Az arány? — Nyugodtan mondhatom, döntő többségében kellően körültekintőek a nyomozásaink. Évente száznál is több ügggyel foglalkozunk, s igazán keveset kapunk visz- sza pótnyomozásra. Ha mégis megtörténik, az nem éppen jó pont a vizsgálatot folytatónak... Emberölés, halált vagy életveszélyt okozó testi sértések, csoportos rablások, egymillió forint fölötti értékben vagyon és népgazdaság elleni bűntettek. Csupa rázós eset. Vagy ahogyan ők mondják, bonyolult ügyek. Főképp, ha több megyére kiterjedőek, sok a gyanúsított, a kihallgatandó tanúk száma meghaladja a százat, a százötvenet. — A hatáskörünkbe tartozó bűncselekmények ezek — mondja az osztályvezető. — Legfőbb feladatunk a bizonyítás. Ennek érdekében alkalmazzuk a különböző bizonyítási eszközöket: kihallgatásokat, szembesítéseket. Ott vagyunk helyszíni szemléken, bizonyítási kísérleteknél. Munkánkhoz tartoznak a házkutatások, a zár alá vételek, a lefoglalások ^ Emellett heti váltásban készenléti ügyeleti szolgálatot látnak el az osztály tagjai. — A közvéleményben él olyan képzet is, hogy a rendőrség olykor lelki és fizikai ráhatást gyakorol... — Ezt visszautasítom, ilyen nincs nálunk. Nem is lenne értelme, hiszen a beismerő vallomás, amit ki lehetne így csikarni, nem komoly bizonyíték. Arról nem szólva, hogy kényszer- vallatás miatt a rendőr is kiteszi magát egy esetleges felelősségre vonásnak. Inkább az gyakori, hogy az elkövetők — amikor már más kiutat nem látnak — azzal vonják vissza a rendőrségen tett vallomásukat, hogy arra kényszerítették őket. Előkerül a vaskos munkakönyv, amelynek lapjai valóban érdekes történetekről tanúskodnak. Például Hídvégi Ödön és társai bűncselekmény-sorozatáról. Az országosan Ls nagy port kavart ügyben —, amelynek főszereplői igazgatók, főkönyvelők volltak, s akadt köztük egy Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselő is — -már jogerős ítélet született. Tanulságos volt a mátraderecskei téesz fő-ágazatvezetőjének, Gö- möri Józsefnek a mesterkedése. Fiktív munkabérekkel manipulálva több, mint egymillió forintot csalt. Megdöbbentő volt 1986- ban a hatvani Lakatos György bűntette. A férfi volt feleségét tizenegy késszúrással ölte meg, fényes nappal a nyílt utcán. Janovszky Ilona újszülöttjét köröm- ollóval szabdalta össze, majd az ágytartóba rejtette el a holttestet, és elköltözött abból az albérletből. A háziasszony két héttel később vette észre ... Megemlíthetjük a kápolnai Burai Ferenc ügyét, ö saját 14 éves lányát erőszakolta meg. A hatvani Kocsis József né, a Rózsa cukrászda, és Molnár Sándor, a Sztráda étterem vezetője ellen csialós alapos gyanúja miatt folytattak eljárást. Jelenleg is tart a vizsgálat Bodnár József és társa ügyében. Az egri lakásépítő gmk tagjai több milliós hűtlen kezeléssel gyanúsíthatok. — Szokatlan feladatunk is van most — meséli dr. Orosz Gyula —, egy esetet az NDK-ból kapott felajánlás alapján vizsgálunk. Az egri Baksy Attila 1985—86- ban rendszeresen járt Lengyelországba. Ott forintért ezüstöt vett. azt gépkocsija üae m anyagtartály ában az NDK-ha csempészte, s egy közvetítő segítségével márkáért értékesítette. Azzal pedig ment újra Lengyelországba. Tavaly februárban az NDK-han elfogták, és négy hónapon át előzetes letartóztatásban volt. Társa is akadt: a szintén egri Csegezi László. A felajánlás nyomán üzérkedés bűntettének alapos gyanúja miatt tart az eljárás. — Az osztályon dolgozók mind fiatalok. Nem jelent ez hátrányt egy ilyen felelősségteljes beosztásnál? — Szó sincs róla — rázza tagadólag a fejét dr. Orosz Gyula. — Közülünk korban a legidősebb is 38 éves. Létezik egy mag. Ebbe tartoznak azok, akik már jó néhány esztendeje ddlgoz- nak itt. Segítségükkel a fiatalabbak beilleszkedése könnyen és gyorsan ment. A kollektív szellemet példázza, hogy rendszeresek a családos összejöveteleink, a közös kirándulások, színházlátogatások. Ezt áriért is tartom nagyon fontosnak, mert a családtagoknak nem kicsi a szerepük abban, hogy felelősséggel tudjuk végezni munkánkat. Szakmailag? Mindenkinek felsőfokú végzettsége van. Erős az összefogás: amikor valamely bonyolult ügyben 100— 150 embert is meg, kell hallgatni, valamennyien besegítünk, Azt sem szabad elfelejteni, mi vagyunk a felelősek azért is, hogy a megyében mindenütt megfelelő legyen a vizsgálati munka. — A rendőri munka egyik szakmai ártalma az elfá- sulás mennyire élő veszély itt az osztályon? — Nincs két egyforma bűnügy. Olyan érdekes esetekkel találkozunk amikbe nem lehet belefásul'ni! Pusztán a rutin se lehet elfogadható, hiszen — mint már szó volt róla — emberi sorsokat befolyásolunk. Épp ezért minden feladat újabb és újabb megméretése a vizsgálónak, s ez folyton lendületet ad a munkánkhoz. Az emberismerő képesség is állandóan fejleszthető. A bűnelkövetők egyre nagyobb hányada kerül ki a magasan kvalifikáltak közül, s nekünk is fel kell nőni hozzájuk minden alkalommal. Jellemző, ha valami nem sikerül, az ugyancsak bántja az ügy előadóját. — Tényleg, ha nem igazolódik be az alapos gyanú, mit éreznek a vizsgálók? — Az érzéseinkre a nyomozás során természetesen nem hagyatkozhatunk, csakis a bizonyítékokra! Vannak bizonyítékok hiányában megszüntetett ügyek. Tehát vagy nem lehet beszerezni őket objektív okok miatt, vágy pedig magának a vizsgálónak kellett volna több pluszt adnia. Egy bizonyos, semmiképpen se az a cél, hogy mindenáron bebizonyítsuk valakinek a bűnösség éti Aki ártatlan, arról itt is ki kell derülnie, hogy nem követett el semmit. Számunkra ez ugyancsak eredmény, miképpen az is, hogy a vétkesek — munkánk révén is — elnyerjék végül is méltó büntetésüket. Szalay Zoltán őseim olyan emberek voltak, akik a természetben és a természettel éltek. Dédelgették a fákat, ismerték a gyökerek étvágyát. Ápolták a földet, ültettek, vetettek, gyomláltak. Szájukban kóstolták a földet. hogy érezzék az ízét, s tudták, melyik virágnak melyik rög esik jól. Minden nap míves nap volt nekik, vasárnap éppen úgy túrtak, gyomláltak. öntöztek, mint máskor. Voltak az ősök között olyanok, akiket márciustól október végéig a házuk sem látott, kint háltak a földön csinált kunyhóban, hogy lássák, nézegessék a cseperedő. növő életek kedvét, örültek a reggelek friss serkedésének, nyűgös kényszer nélkül indultak az új nap kenyere után. Szegényes ebédjüket is olyan szertartással falatozták az árokparton, a fák alatt, mint fehér abrosszal terített ünnepi asztalok jóízű finomságait ... Sosem dicsekedtem azzal, hogy földem, kertem van. Akkor jutottam hozzá, amikor szégyenkezni kellett miatta, amikor régi tulajdonosaik kézzel-lábbal szabadultak tőle, s amikor még nem volt státuszszimbólum, „úri” gazdagság divatja és irigykedés tárgya. Olcsón jutottam hozzá, s nem haszonbérbe, tartós földhasználatba, de mindjárt az eleién örök tulajdonba vettem. És nem akárhol: Egerben, a Szépasszony-völgyben — úgy húsz lépésnyire az idegenforgalmi értékű pincék sorától. Emlékszem: Miskolcra dolgozni visszahívni akaró barátaim ugyancsak elszörnyülköztek, amikor a szépasszony-völgyi pinceszeren borozgatva utánam érdeklődtek, s a pincegazdák mondták, hogy nagyon jól ismernek, amott a pincék után megtalálnak, mert ott szoktam feküdni a fák alatt. Azért szörnyülköztek, mert meg sem fordult a fejükben. hogy a Szépasszony- völgyben nem csak inni. le- részegedni. hanem dolgozni is lehet, keményen, a saját kertben, s ha az ember fáradt. leheveredhetik pihenni, jót szunditani is — a fák alá, híves árnyékba, illatos és puha fűágyra ... Minden őszön felásózom a fasorok közötti földsávo- kat s a lejtős részen kialakított teraszokat. A felásott földbe tavaszonta mákot szórok, babot ültetek, hagymákat duggatok, uborkamagot vetek és palántázok. Kapálok, gyomlálok, lekaszál- gatom a borzas füvet. Amikor kell, gallyazom a fákat, hogy levegősebb. szellősebb legyen a lombjuk, hogy a kicsi fák növekedjenek, sudár életek legyenek, és szép gyümölcsöt, ízes falatokat teremjenek. Az öreg fáknak a kérgét is levakarom, -kaparom. összegereblyézem a diófa zörgő leveleit halomba. és tüzet gyújtok, hadd égjen el az egész. Mert gyerekkorom óta tudom: a diófa leveleit nem szabad beásni a földbe. Megmérgezi a talajt, kiöli tavasszal a veteményt, még zsenge karában. Tavaszonta mindig odamegyek a hallgatag sorban álló. komoly és öreg fákhoz^ Dús levű, illatos és jóízű kormos körtéket és almákat termő öreg fák ezek. Átölelem a derekukat, megveregetem a hátukat, megsimo- gatam simára levakart kérgüket. „Jól van öregek, csak szégyent ne hozzatok rám az idén sem ... !” — mondogatom nekik. Azok halkan morognak gazdájuknák, mint álmukban megsimogatott komondorok. Amikor ezt kicsi korában először vette észre a lányom, meg- indultan és sírós hangon mondta (volt asszonyomnak): „Anya, nézd. apa beszélget a fákkal ■ • ■ 1” Hogy miért írtam mindezt? Azért, mert a Népszava 1987. december 8-i, keddi számában Faragó István „Vadásztunk, horgásztunk — A Kaukázustól Skóciáig — Torna Éva és Zoltán János könyvének ürügyén” c- cikkében olyan meghökkentő furcsaságot olvastam, amit még noteszkönyvembe is beírtam, nehogy elfeledjem. Íme az idézet: „Néha már elhiszem a régi állítást, hogy korunkban mindenkinek irtózatos koponyánál kell rendelkeznie. hiszen mindenkinek szörnyű gondolatai vannak. Talán ezért is menekülünk ki kertjeink műveléséhez, s azok kerítésein túl. erdőbe, mezőre, vízpartra... a természet lágy ölébe ...” Na, ettől megáll az ember józan Lángesze, ugye? Én tudniillik azért művelem a kertemet, mert véremben van ennek a munkának a szeretete, ezzel születtem, ebben nevelkedtem, s nekem jó érzést és gyönyörűséget ad ez a munka. Nem menekülésként és kényszerből csinálom, hanem azért, mert ilyen a természetem, ezt kívánja a szervezetem, az egészségiem. Szeretek jóízűaket dolgozni. Így szoktam meg! S vélem: amit csinálok, azzall nemcsak magamnak, de másoknak (sokaknak!) is jót teszek. Nincs irtózatos koponyám és nincsenek szörnyű gondolataim sem! Faragó Istvánnak a kertművelésről mások a tapasztalatai. de azok — véleményem szerint — kimondottan az ideg- és elmegyógyászat kóresetei közé sorolandók. Pataky Dezső Dr. Orosz Gyula, a teendőket beszéli meg Kormos Miklós A meghallgatást Józsa Arnold fővizsgálóval fővizsgáié vezeti (Fotó: Perl Márton) Szekszárdon megalakult az Alisca Bor rend Üjabb taggal gyarapodott a magyarországi borrendek sora: Szekszárdon, a Vármegyeháza borozóban ünnepélyes szertartás keretében megalakult az Alisca Borrend. Az eseményen, amelyen részt vett Teszár József és Bíró Tibor, a Bacchusi Borrendek magyarországi nagymestere, illetve titkára is, tízen tettek próbát a szőlészeti és borászati ismeretekből, majd beírták nevüket a borrend eredeti, XIX, századból származó kutyabőrrel bevont nagykönyvébe. (MTI-fotó: Gottvald Károly — KS)
