Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-29 / 75. szám

2, NÉPÚJSÁG, 1988. március 29., kedd Árengedmények a kiskereskedelemben Kémkedéssel vádolták a tátrásokat Csehszlovák világjárók Szabadon engedték a Guatemalában fogva tartott csehszlovák világjáró expe­díciót. A Rudé Právo hétfői számában közölte a hírt és idézte Julius Martini guate- malai külügyminiszter-he­lyettest, aki szerint az ötta­gú expedíció legálisan, tu­ristavízumokkal érkezett a közép-amerikai országba és nem sértett meg semmilyen törvényt. Emlékezetes, hogy a lakó­kocsivá alakított különleges Tatra teherautó ötfős sze­mélyzetét — akik csaknem eav éve járják a világot — március 17-én tartóztatták le a guatemalai hatóságok. A csehszlovák állampolgáro­kat kémkedéssel vádolták, illetve azzal, hogy katonai célokra is használható esz­közökkel voltak felszerelve. A tatrások helyi idő szerint szombaton lépték át a gua­temalai—maxikéi határt, hogy e kellemetlen incidens után folytassák hatvan or­szágot érintő világkörüli út­jukat. (Folytatás az 1. oldalról) gedményt —, hanem olyan árcsökkentésről, amit a vál­lalatok a termelői árak ala­kulásától függetlenül leg­alább ez év végéig garan­tálnak. Mint Lengyel Attila, a Ke­reskedelmi Minisztérium ár­osztályának vezetője az MTI munkatársának el­mondta azonkívül, hogy .a kereskedelem célja — a Minisztertanács irány­elveinek megfelelően — az árszínvonal növekedésének mérséklése, a vállalatoknak anyagi érdekük is, hogy a nehezebben eladható, ke­vésbé kelendő cikkeket az árak csökkentésével tegyék vonzóbbá. Bár a vállalatok az engedményeket saját nye­reségük terhére adják, ez még mindig kifizetődőbb, .mint hosszú ideig raktáron tárolni eladhatatlan árukész­leteket. Több kereskedelmi válla­lat már az elmúlt napokban, hetekben olcsóbban árusítot­ta az egyes termékeket. A Domus Lakberendezési Áru­ház Vállalat a bébibútorok, a Compack pedig a teák és néhány más termék árát mérsékelte az elmúlt hetek­ben. A Centriköt Kereske­delmi Vállalat már márci­us 21. óta 40—60 százalék­kal olcsóbban adja kiske­reskedelmi partnereinek a hazai gyártású gyermekpi­zsamák, hálóingek, pulóve­rek, kardigánok, tréningru­hák, kötött csecsemőruhák, valamint a gyermekzoknik egy részét. A Centrum Áru­ház hétfőtől, március 28-tól, a Centrum^hétfő-akcióban már nem 20, hanem 30 szá­zalékos kedvezményt ad egyes termékek árából. Április 1-jétől egyebek közt a FÉR Ruházati Keres­kedelmi Vállalat kínál — az eddiginél 5 százalékkal — olcsóbban több, 2—5 éves gyerekeknek való ruházati cikket. A Cipőbolt Vállalat április 5-től csaknem 40 ezer pár cipőt kínál a mos­taninál! 20'—50 százalékkal alacsonyabb áron Ezek a cipők tavaszi-nyári viselet­re alkalmasak, s a kínálat mintegy fele felnőtt, a má­sik fele gyermeklábbeli. A Délker Vállalat 25 féle élelmiszert és vegyi árut — köztük kubai narancsot, kó­kuszdiót, cukorkákat, hal­konzerveket — a jelenlegi­nél 10—30 százalékkal ol­csóbban ad április 1-jétől. A Ravill Vállalat ugyan­csak 1-jétől 10 százalékkal csökkenti a szovjet Vjatka automata mosógép árát. Az Ofotértnál a jövő hónaptól képienként 1—il;40 forinttal olcsóbb lesz az expressz na­gyítás. A Piértnél a képes­lapok árát mérséklik 3,50- ről 2 forintra, s néhány más cikk árát is csökkentik. A Vasedénynél a hazai gyár­tású zománcedények 10 szá­zalékkal, az Óra-Ékszernél egyebek közt a bizsuk és ezüstékszerek lesznek ol­csóbbak 40 százalékkal. A Bútorkernél április 1-jétől OTP-részletre vásárolt bé­bibútorokat kamat nélkül számlázza a vállalat, az áru- vásárlási kölcsön kamatait magára vállalja. A Kereskedelmi Minisz­tériumban eddig bejelentett akciók révén — mondta az árosztály vezetője — az óv végéig a lakosság 90—ilOO millió forintot takaríthat meg. A jelzések szerint idő­szakos, kisebb-nagvobb ked­vezményes akciókat az év folyamán számos más keres­kedelmi vállalatnál is szer­veznek majd. A vásárlókat a vállalatok az üzletekben elhelyezett ár­táblákon, illetve különféle hirdetésekben tájékoztatják a részletekről. (MTI) NICARAGUA Foglyok szabadon bocsátása Nicaraguában vasárnap száz ellenforradalmán fo­goly nyerte vissza sza­badságát a sandinista kormány és a kont­rák szerdán aláírt megálla­podásának értelmében. A foglyok szabadon bocsátá­sánál jelen volt és beszédet mondott Temas Borge bel­ügyminiszter, a Sandinista Front országos vezetőségé­nek tagja. Borge kijelentette: a foglyok szabadon engedése is bizonyítja azt, hogy a ni- caraguai kormány maradék­talanul teljesíteni kívánja vállalt kötelezettségeit. Felhívta a figyelmet ugyan­akkor arra, hogy az ameri­kai kormányzat és az ellen­forradalmárok egyes szélső­séges vezetői megkísérelhe­tik a békefolyamat megtor­pedózását. A szerdai megállapodás­ban a nicaraguai kormány vállalta, hogy egy általános amnesztia keretében a száz foglyot a húsvéti ünnepek előtt, a többi ellenforradal­már és egykori" somozista bebörtönzöttet a rendezés előrehaladtával a következő hónapokban bocsátja szaba­don. A szerdai egyezség, nem tesz említést a foglyok szá­máról; nicaraguai értesülé­sek szerint összesen 1822 so­mozista gárdistáról, illetve 1532 ellenforradalmárról van szó. Tornas Borge reményét fe­jezte ki, hogy a vasárnapi sandinista lépésre válasz­ként az ellenforradalmárok elengedik az általuk elrabolt civileket. Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg megnyílt a nuk­leáris kockázatot csökkentő központ. A képen: A. P. Mist- rigov ezredes, a moszkvai központ parancsnoka jelenti, hogy az információs készülékek tökéletesen működnek (Telefonó: TASZSZ — MTI — KS) rC Külpolitikai kommentárunk }~i A 108. napon MIVEL BRÜSSZEL nemcsak egy fontos kis ország, I hanem az atlanti és a nyugat-európai intézmények fővárosa is kétségtelenül nagyobb nemzetközi figye­lem nyilvánul meg iránta. Ebben a városban a hét első napján kezdte meg Baldvin király megbízásából immár nem csak tapogatózó, hanem konkrét kormány­alakítási tárgyalásait Jean-Luc Dehaene kijelölt mi­niszterelnök. E pillanatban senki nem képes megjósolni, mikor lesz ebből igazi kabinet. Az azonban biztos, hogy a kormánykrízisekben nem szűkölködő belga király­ságban is rekordot döntött a mostani válságidőszak maratoninak minősíthető hossza. Érdemes pillantást vetnünk a dátumokra. A parlamentet már 1987 októberében (!) feloszlat­ták, bár a szavazásra csak december (nem babonásak a belgák!) 13-án került sor. Dehaene, az 1940-ben Franciaországban született, de Belgiumban nevelke­dett jogász már akkor megkapta a kormányalakítási megbízást, de azóta csak ..tapogatózott”, a mostani, „komoly” megbeszélések a krízis száznyolcadik (!) napján kezdődtek, és ez a rekord; 1979-ben, a máso­dik leghosszabb krízis idején „.mindössze” százhét nap alatt már meg is alakult a királyság új kabinetje.. VAJON MIÉRT TART ILYEN SOKÁIG a belga po litikai porondon ez a folyamat? Azért, mert sokszínű a politikai paletta? Nem igazán ezért, hiszen számos más nyugat-európai országhoz hasonlóan két domi­náns politikai erő létezik, a szocialista és a keresztény­szocialista mozgalom. Csakhogy Belgium közismert etnikai megosztottsága miatt — az ország egymással ősidők óta hadilábon álló vallonokra és flamandokra oszlik — mindkét erőnek megvan a maga vallon és flamand változata, ami erősen bonyolítja a dolgokat. Maga az új miniszterelnök a flamand keresztény­szocialisták egyik vezetője, aki korábban — kabinet­főnökként-— a neves ex-kormányfő, Wilfried Martens árnyékában nőtt fel, és ma is személyes barátság fű­zi a belga politika „nagy öregjéhez”. A szokásosnál is nehezebbé teszi a helyzetet, hogy Dehaene számos deklarált belpolitikai tervéhez az alkotmány módosí­tása, ahhoz pedig kétharmados parlamenti többség szükséges. így és ezért döntött úgy a jelölt, hogy balközép jellegű koalíciójában a négy nagy párt mellé ötödik­nek bevonja a kisebb flamand népi unió (Volksunie) vezetőit is. Harmat Endre Kötvényárfolyamok 1988. március 28-tól, április 3-ig. Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. kötvényárfolyamai A kötvény megnevezése Kamat­láb <%) Kamat­fiz. dátuma ^Futam idő Árfolyam a névérték %-ban vétel eladás amfora 11 '11. 30. 1984—91 98,00 100.00 Balaton Volán 11 10. 31. 1985—92 98.00 100.00 Borsodi Iparcikk II. 11 11. 01. 1985—91 98.50 100.50 Borsodi Ruh. K. V. 11 11. 01. 1985—91 99.50 101,50 Borsodi Sörgyár 11 01. 31. 1986—92 97.00 99.00 BUBIV 11 + 3 12. 09. 1985—91 98,50 100.50 d Elkér i. 11 03. 20. 1985—9! 96,00 98.00 DOMUS 11 12. 10. 1984—90 98.50 100.50 I)KV-Paraffin n ll. 14 1985—90 99 00 101.00 Győr-sopron Iparcikk. n 03. 20. 1986—93 96.00 98,00 Heves Megyei iparcikk n 03. 17. 1987-93 97,00 99,00 Kaposvári Volán u 12. 01. 1985—92 97,50 99.50 Kecském V T. KK I 11 01. 06 1986—91 118,00 120,00 KSZE 11 13. 15. lS86—92 96,00 98.00 JVIátra Volán I 11 02. 17. 1986—91 97,00 99,00 Napsugár Ruh. Szöv. 11 09. 24. 1985—91 100.50 102,50 piErt—I. II 06. 30. 1984—91 102.50 104.5(1 PIERX—II II 04. 11. Ú985—92 104,50 106.54 SKALA—I 11 05. 31. 1984—91 103,00 105.00 SKALA—II. 11 05. 06. 1985—92 104.00 '106.00 SKALA—III. 11 05. 15. 1985—92 103,50 105.50 Szabolcs M. I KV. 11 10. 15. 1986—92 99.50 101,50 Szatmár Bútorgyár II 10. 29. 1985—93 98.00 100.00 Gazdálkodó szervezetek által vásárolható kötvények; AGRAR—I. *12 07. 01. 1985—93 99.00 101.00 AGRAR—II 11.5 04. 01. 1986—94 iot.50 103.50 OKHB Rt 11 07. 01. 1987—94 99,00 101.00 OKHB Rt. II 11.5 07. 15. 1987—93 100.00 102,00 Jelenleg kapható Jttítvények: Tartósítóip, K. KK. 11 + 2 07. 15. 1987—93 99.00 101.00 Mátra Vol. H„ Eger ll + 1 09. 17. 1987—92 98.00 100.00 Az árfolyamok tájékoztató Jellegűek, a kereslet-kínálattól függő­en a megadott értéktől eltérhetnek. A tájékoztató terjedelme mi­att nem teljes körű. Bővebb felvilágosítás az OKHB Rt. egri és hatvani bankszervétől kérhető. Szovjet—amerikai dialógus Eredménnyel fejeződtek be Sevardnadze szovjet külügymi­niszter washingtoni tárgyalásai. Május 29-én Reagan, ame­rikai elnök Moszkvába érkezik: megkezdődik a két veze­tő világhatalom képviselőinek soron következő csúcstalálko­zója, amely június 2-ig tart. Az eredetileg kiszivárogtatott elképzelés szerint, valamivel korábban, 22-én kellett volna kezdődnie a csúcstalálkozónak, amely után Reagan még Lon­donba utazik, hogy Thatcher brit miniszterelnökkel tárgyal­jon. A feltételezések szerint azért „csúszott” az időpont, hogy több időt adjanak a Genfben tárgyaló, magas szintű szov­jet-amerikai delegációnak. A genfi konferenciaváros­ban dolgozó küldöttségek fel­adata lenne ugyanis a stra­tégiai (tehát 5000 kilométer­nél nagyobb hatótávolságú atomrakéták) számának 50 százalékos csökkentése. Az elvi megegyezés a legmaga­sabb szinten. Gorbacsov és Reagan között, már koráb­ban létrejött. Ez azonban rendkívül bonyolult kérdés, amely alapvető biztonsági érdekeket érint, és az „ör­dög” — mint mondani szok­ták — ezúttal is a részletek­ben van elrejtve. Ami a nehézségeket illeti, azok a két fél szándékától szinte függetlenek. Minde­nekelőtt abból adódnak, hogy itt nem egy fegyverkategó­ria teljes és globális kiikta­tásáról és megsemmisítéséről van szó, mint a washingto­ni csúcsértekezleten aláírt egyezmény esetében. (Az, mint emlékezetes, a közepes hatótávolságú rakéták két kategóriájára — 500—1000 kilométer és 1000—5000 ki­lométer hatótávolság között — vonatkozott.) Teljes megszüntetést és megsemmisítést lényegesen egyszerűbb ellenőrizni, mint egy 50 százalékos csökken­tést, így tehát az ellenőrzés részleteinek kidolgozása mindkét oldalról rendkívül nagy körültekintést igényel, ami időbe telik. Karpov, a szovjet külügy­minisztérium fegyverzetkor­látozási és leszerelési rész­legének vezetője március vé­gén figyelemre méltó nyilat­kozatban sorolta fel a többi, még megoldatlan részletkér­déseket. Ezek szovjet érté­kelés szerint a következők: 1. A tengeri telepítésű, te­hát tengeralattjárókról és felszíni hajókról egyaránt in­dítható, manőverező robot­repülőgépek problémája. Szovjet felfogás szerint eze­ket is be kell számítani a csökkentendő arzenálba. Enélkül nem lehet kiegyen­súlyozott megállapodást köt­ni. 2. Ugyancsak be kell szá­mítani a légi indítású, ma­nőverező robotrepülőgépeket. Ezek amerikai példányaiból — mint Karpov mondotta — tizenkettő fér el egy hordo­zógépen, A megfelelő típusú szovjet hordozógép csak hat ilyen manőverező robotgép hordozására alkalmas. Ennek a fegyverkategóriának a be­számítása is szükséges tehát a tényleges egyensúlyhoz. 3. Döntő kérdés, hogy a raké­taelhárítási rendszerekről kötött, 1972-es egyezményt (ABM-egyezmény) még „9— 10 esztendeig" jelenlegi for­májában érvényben tartsák. Ez az egyezmény annak ide­jén egyértelműen megtiltotta atomfegyverek telepítését a világűrben. Ezért az ameri­kai „csillagháborús” rend­szerek tényleges rendszerbe állításának fontos nemzetkö­zi jogi akadálya. Amerikai oldalról egyelőre még nem szánták rá magukat ennek az elfogadására, és a jelek sze­rint az amerikai szakértők körén belül is mélyreható vi­ták folynak ebben a kérdés­ben. A gyakorlati akadályoktól függetlenül, meg lehet álla­pítani, hogy a politikai szán­dék a megegyezésre ma már mindkét oldalon egyértelmű­en megfigyelhető. Mégpedig nemcsak biztonságpolitikai, hanem belső, gazdasági meg­gondolások és társadalmi okok miatt Is. Ez (ha az okok eltérőek is), a Szovjetunió­ra és az Egyesült Államok­ra egyaránt érvényes. Ennek a megegyezési szán­déknak világos jele volt, hogy mindkét fél elhatároz­ta: a moszkvai csúcsértekez­letet (amely egyben Reagan elnök kettős elnöki korsza­kának első szovjetunióbeli látogatása is) akkor is meg­tartják, ha Genfben nem ké­szülnek el a szakértők, és nem áll rendelkezésre az 50 százalékos stratégiai fegyver­zetcsökkentési szerződés szö­vege. Ebben az esetben — ezt előre megmondották — idén még egy csúcsértekez­letet tartanak, valószínűleg valamilyen harmadik ország­ban, feltehetően Svájcban. Pjadisev, a szovjet külügy­minisztérium kollégiumának tagja, ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy jelen­tőségét tekintve, „a moszk­vai látogatásnak egyensúly^ ban kell lennie a washing­toni csúccsal”. Az azonos po­litikai jelentőség szintjét per­sze. mindenekelőtt az bizto­sítaná. ha Genfben aláírás­ra kész állapotba tudnák hozni az egyezményt. Ameny- nyiben ez nem történne meg. akkor (Karpov fogalmazása szerint) „valamilyen közbe­eső megállapodást vagy egyezséget” kellene kötni. Ez azt jelentené, hogy a nem teljesen kidolgozott szerző­déstervezetet is a csúcs részt­vevői elő terjesztenék „né­hány hézaggal”, amelyet ké­sőbb kitölthetnének. A külvilág számára és a béke általános érdekeinek szempontjából nézve a hely. zetet, a leglényegesebb min­denképpen az, hogy a szov­jet—amerikai kapcsolatrend­szer átalakulásának folyama­ta nem tört meg

Next

/
Thumbnails
Contents