Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 26., siombat Madách tragédiájának illusztrációi Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban A magyar drámairodalom legnagyobb hatású filozófiai mélységű főműve a színház, a film, a képzőművészetek és a zene megannyi képviselőjét ihlette már alkotásra. Tragédiáját német, orosz, angol, cseh, lengyel és még számos nyelvre lefordították. És lefordították a festészet. a grdfika, a plasztika, a képzőművészet nyelvére is. Madách Imre emlékének tisztelgett a Petőfi Irodalmi Múzeum február végéig látogatható szerény kiállítása: az Illusztrációk Az ember tragédiájához címmel. Ez a tárlat egy nagyszabású Nyugat-Európát megjárt Madáoh-kiállítás szerény hazai utóhangja volt. szerény, mert a külföldi néző számára összeállított anyag számos olyan .kiállítási anyagot, információt tartalmazott, amely a magyar látogatónak evidencia. Am, hogy mégis legyen a világjáró kiállításnak itthon is nVoma, megrendezték a Tragédia illusztrációiból ezt a kiállítást, amelynek anyagából adunk utólagos ízelítőt. Zichy Mihály: „Adám” (A Tragédia sorozatból) — (jobbra) Kondor Béla rajza (fent) Bálint Endre illusztrációja (balra) Picassografikák Magyarországon legutóbb húsz éve. 1968-ban rendeztek Picasso grafikai kiállítást. (Ak'kor . Daniel-Henry Kahnweiler művészeti író, Picasso gyűjtője, műkereskedője, állította ki a Szép- művészeti Múzeumban kollekcióját.) Éppen abban az évben, amikor a nyolcvan- hét éves örökifjú művész alig fél év alatt elkészítette 357 lapból álló grafikai sorozatát, amelyben szinte újraélte festői életrajzát. Ezt a cím nélküli sorozatot vásárolta meg aztán még a művész életében a Ludwig házaspár, és tavalyi magyarországi alapítványuk keretében érkezett a kollekció a Magyar Nemzeti Galériába. Ez az anyag Picasso grafikái címmel május 15-ig látható a Budavári Palota „A” épületében (a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum termeiben). A kezdetben igen sokféle műtárgyat gyűjtő-vásárló Irene és Peter Ludwig érdeklődése az ötvenes években éppen Picasso művészetének hatására fordult a kortárs festészet, szobrászat felé. Peter Ludwig 1950-ben művészettörténeti disszertációját is századunk e meghatározó művészéről írta: Picasso emberkép« — egy generációsán meghatározott életérzése címmel. És kortárs képzőművészeti gyűjteményét éppen Picasso(Dolezsál László felvételei — alkotásokkal alapozta meg. Két nagyméretű Picasso- festmény (a Matador és a Meztelep nő, valamint a Muskétás karddal) a letéti kiállítással érkezett tavaly ősszel Budapestre, amelyet láthatott a közönség a Magyar Nemzeti Galériában. Gyűjtő és művész személyes kapcsolata később is eleven maradt. Ludw-igék gyakran voltak vendégei Picasso műtermeinek, verni,százsainak. Sokat vásároltak a művésztől és műkereskedőitől. Sikerült megszerezniük az 1930—37. között készült Suite Vollard száz lapból álló metszetsorozatot. a Minotauroma- chia grafikai sorozatot, az 1960-as évekből datált Franco álma és hazugságai című 156 rézkarcot, jó néhány jelentős olajfestményt, szobrot és a 357 grafikát. Számos régi festménye, rajza kel új életrev jelenik meg új és újabb értelmezésben a Ludwig-gyűjteKS) ményben szereplő grafikai sorozatban. Mint Picasso életműve, e sorozat is ciklusokba rendeződik. A művész rendszerint egy-egy témát gyors egymásutánban járt körül, másrészt újra és újra visszatért, és új módon értelmezett változatokat rajzolt, festett. Cirkuszi jelenetek, a műterem, művész és modell hármassága, a bikaviadalok, a minotau- romachia, Velazquez Las Meninas-ának modern' variációi, a béke allegóriája — mind visszatérnek, összegezve, újraélve e lapokon. Történelmi és festői korszakokhoz kötődő témáinak variánsai mind-mind jelen vannak az 1968-as rézkarcokon. A 357 lapból technikai okokból 347 utazott Magyarországra. Kivételes alkalom ez a hazai művészeti életben, hiszen ilyen sok és változatos picasso-grafika nem szerepelt még hazai múzeumban. K. M. Grafikák a Ludwig-gyűjteményből Na látod, mondtam magamnak, tanúd is van. De nem éreztem megkönnyebbülést. És mi van a fiaddal? Megnősült már? Meg, de el is vált. Onnan lett egy fiúunokám, amúgy meg egy lányunokám. Hozzá ugórnánk be most. Figyelni kezdtem Sebők megváltozott hangjára. Valami bújkált benne, bár érezhetően leplezte. Keserűség, talán félelem. Oldalt fordultam, néztem a profilból oly semmitmondó arcot, az ősz sörtéket, az óriásra .növekedett homlokot. De érdekes, most láttam meg benne a régi Sebőköt, a fiatalt. Ott táblából alz udvaron, szappanbuborékokat, ereget, nevetgél, leüli a lépcsőbe. A kezében egy fogmosópohár, ka- vargatja a szappanos vizet. A szappanbuborékok szállnak, keringenek, süti őket a nap, kis rózsás napok ők maguk is, ellepik az udvart. Nagyanyám asztalt terít, ünnepi asztalt, sokan üljük majd körül, a nagy damasztabrosszal terít, a hófehér abrosz fölpuffad, mint egy vitorla, nagyanyám belekapaszkodik, rövid karjai szétfeszülnek, mintha fölrepülni készülne, huppog a nagy fehér vászonszárny, és nagyanyám az udvar fölött szálldos, visongva nevet, kacagása úgy hullák ránk. mint a langyos eső és a nedvesen szétpattanó szappanbuborékok, mind fölfelé bámulunk, és nézzük nagyanyámat, amint megszokott erélyes mozdulatával meg-meglebbenti az abroszt, hadd dagassza a szél. Sebők mondta tovább a fiát. Hogy megnősült, aztán mi.ndjárt összehoztak egy gyereket, aztán mindjárt el is váltak. Sebők fia aztán végleg otthagyta a főiskolát, tén- fergett, aztán beállt dolgozni, de abban se volt sok köszönet, amit keresett, el is szórta. Nekik még így is sok örömük tellett a kisunokában. de két évvel ezelőtt a fiatalasszony hozzáment egy némethez, itthagyta az országot gyerekestül. Megkérte Sebők fiát. mondjon le örökre a gyerekéről, és Sebők fia nagylelkűen le is mondott. A német állítólag csak ezzel a feltétellel vette el. A fiam, magyarázta Sebők, úgy vélte, nincs joga megakadályozni, hogy volt felesége megcsinálja a szerencséjét. Az az átkozott szarházi bennünket meg se kérdezett. így aztán azt hiszem, soha többé nem látom az unokámat, bár ki tudja, nem jobb-e tényleg így. Rámnézett, láttam, köny- nyed akar lenni, tárgyilagosan és férfiasán túl akar jutni a témán, gyorsan és könnyedén túljutni, de ahogy rámnézett. a szeme olyan volt, mint egy agyonrugdosott kutyáé. Szerencse, hogy van még "egy unokád, mondtam sietve. Van, ha úgy vesszük, mondta Sebők, bár hogy szerencse. az túlzás. Ezt a gyereket ugyanis a fia balkézről hozta össze, pontosabban úgy, de hagyjuk a fenébe a részleteket, a lényeg, bogy a lány apasági keresetet nyújtott be, és simán ki is mondták az apaságot, úgyhogy a fia itt is fizeti a gyerektartást, ahogy azelőtt a volt feleségének, illetve egy ideig mindkettőt fizette, a különbség csak annyi, hogy emezt a nőt nemhogy elvenni, látni se akarja a fia. És a lányát sem óhajtja látni, mondta Sebők, és fizetni sem óhajt, a haragja akkora, hogy a várost is itthagyta, és csak az isten a megmondhatója, ebben a percben merre kódorog. Nagyanyám kétszer-iháromszor meghuppant ja az abroszt odafönn, éppen úgy, mint mikor a morzsát szokta lerázni róla. -hajtogatni kezdi, és lassan leereszkedik a levegőégből az udvart átszelő járdára, vagyis a töredezett cementlapokra, amelyeken mindenki más botladozik, de nagyanyám fürge posztócipőjében úgy siklik végig rajtuk, mint a gyík, felém szalad, kezembe nyomjia az abroszfonmán összehajtott szárnyakat, vidd be, gyémántmadaram, tedcl a sublótfiókba. Gyémántmadaram kapja a mákoskalács barnára sült csücskét, és ő nyalhatja ki habverés után a rézüstöt. Gyémántmadaram, hoznál nekem egy korty vizet, én nem tudom, mi van velem. Hát kódorogjon, folytatta Sebők a monológját, nem is érdekelne, esküszöm, de az a kis cafat, talán számításból, most már mindegy, elkezdte hozzánk hozogatni a kisleányt, és a Piroska teljesen belehabarodott. Mivel az a szarházi fiam nem fizetett, csak ha 'levonták tőle. hát mondtam, majd fizetjük mi. fizettük is a gyerekfcanfást. vagy hogyan is mondjam, meghát megvettünk mindent annak a gyereknek, kényeztettük is rendesen, két vén bolond. Az anyja néha hetekre otthagyta, nyilván míg ő élte világát, de hát nem bántuk. Mikor odakerült, még beszélni is alig tudoft. aztán Piroska -megtanította mindenféle versikére meg dalokra, nahát hallani kellene. Sebők dicsekedett, meg nevetett is, nem tudtam, mi hát akkor a baja. Közbén lekanyarodtunk, az út hirtelen nagyon rossz lett alattunk, a teherautó förtelmesen rázott. Oldalt nagy tábla kukorica kezdődött, az út szélén eperfák nőtték. Rég láttam eperfát. Már alkonyodott, de itt a mező fölött tágas és világos volt az ég. Ez a ca-fka egyszeresük elvitte tőlünk, mondta Sebők szárazon, nincs jogunk -hozzá, azt mondta, és mikor Piroska ikönyörgött, egyszerűen a szemébe nevetett, honnan veszi, hogy valami köze -lehet ahhoz a gyerekhez. Szóval, hogy talán nem is a fiamé. Piroska azóta marokszám szedi az orvosságot, és soha többé nem akarja látni egyiket sem. Nem tud róla, hogy én odajárok. Épp azért mondom, hogy ha találkoztok, néhogy elszóld magad. Győzök szervezkedni, hogy a háta mögött mindig kiszorítsam azt a kis pénzt. Buta, üresfejű némber, mondta végül Sebők, de azért aránylag rendes a gyerekkel. Ügy értem, mondta buzgón, hogy nem iszik, -meg nem zárja be a lakásba, ej, hát tudod. A falu szélén állt a ház, ócska -kis ház, ócska kis kerítés. Lompos, csomós hajú fiatalasszony jött elő, a kapuban tárgyalt Sebőkkel. Főleg Sebők beszélt. A nő bigy- igyesztette a száját, vállat vont. Sebők láttam, kérleli A nő egyre durcásabb arcot vágott, kettőt hátra is lépett, de akkor hátul kinyílt egy ajtó, és kijutott rajta egy csúnyácska szőke kisgyerek. Nem szálltam ki, nem akartam. De a fülke ajtaját kinyitottam. Hallottam, ahogy azok ketten üdvözölték egymást. Papi, papi, kiabált a gyerek futás közben, Sebők meg mikor fölkapta, azt kiáltotta: itt az én kis gyémánt- madaram ! Hoztál valamit nekem? édeskedett a gyerek, az anyja rászólt, de a gyerek csak kiabált: papi, nyúlj már a zsebedbe. és varázsoljál nekem valamit, és Sebők előhókusz- pókuszozott egy csokoládét. Na elég lesz, mondta aztán a fiatal nő. leemelte Sebők karjáról a gyereket, a viszontlátásra. A gyerek rúgkapált, de bementek. Sebők megállt a csukott kapu előtt és integetett. Megvárta, míg a ház ajtaja is becsukódik, akkor mászott csak fel a vezetőülésre. Űjból elhagytuk a kukoricatáblát, és a lassan homályba vesző eperfasort. Mikor kiértünk a jobbik útra, csöndesült a kocsi zörgése. Mit szólsz? kérdezte Sebők végül, tényleg hasonlít rám? Állítólag igen. Mintha szappanosvíz- és fahéjas porcukor szagoit éreztem volna. — Hal a ma
